2020. június 27. szombat

jún. 27
0:03
Újra megnyitnak a színházak – Hernádi Judit, Kern András és Gallusz Niki is színpadra lép (Blikk)
Premierre készülnek hazánk újra nyitó színházai tíz nappal a járvánnyal kapcsolatos tilalom részleges megszüntetése után, de a szabadtéri teátrumok is rákapcsoltak.
jún. 27
0:03
Hihetetlen: Japánban már nindzsa szakon is lehet diplomát szerezni (Blikk)
Micuhasi Genicsi két éven át tanulta mesterszakon a feudális árnyharcosokhoz kapcsolódó hagyományokat a japáni Mie Egyetemen, Japán centrális részén, amit a nindzsák hazájának is tartanak.
jún. 27
0:03
Csak a második félidőben játszott az igazi Juventus (Infostart)
A Juventus könnyű mérkőzésben reménykedett a Lecce ellen az olasz labdarúgó-élvonal, a Serie A pénteki játéknapján, a 28. forduló nyitó mérkőzésén. Csak a végén lett az, pedig a kiesés ellen küzdő sárga-pirosak már a 32. perctől emberhátrányban játszottak Fabio Lucioni kiállítása miatt.
jún. 27
0:03
Beült a vadi új Kia-ba, hogy hazavigye a szalonból a friss járgányát – Aki látta, mi történt ezután, órákig nem tért magához (Blikk)
Néhány napja került fel a netre az újautó-tulajdonosok rémálmát megtestesítő videó: három méter alatt törte rommá a vadi új Kia Carnivalt az új tulaj. A videónak sok tanulsága van. Hat nap alatt három és félmillióan látták.
jún. 27
0:03
Premier: nézze meg itt először Burai Krisztián és Young G legújabb klipjét (Blikk)
– Aki bújt, aki nem! Kapcsolati témát dolgoz Burai Krisztián és Rácz Béci, azaz Young G legújabb közös dala, a nyári újdonságban két különleges hangú fiatal tehetség, Ponekker Virág és Binhky hangja is felcsendül.
jún. 27
0:03
Pakisztánban háromból egy repülőpilótának jogosítványa sincs (HR Portál)
Sok pilóta hamis jogosítvánnyal repül, képzettség nélkül.
jún. 27
0:06
Bódi Csabi már a becenevét is tudja az egyik tolvajnak, aki kifosztotta (Blikk)
Bódi már tudja az egyik tettes becenevét.
jún. 27
0:06
Ilyet még nem látott: brutális felvételek a nagykanizsai villámokról (Blikk)
Elképesztő eseménynek lehettek szemtanúi, akik elcsípték Nagykanizsán a kiskanizsai városrész feletti villámokat.
jún. 27
0:06
Ettől a látványtól leesik az ember álla – galériai (Infostart)
Saype francia–svájci tájművész újabb alkotással rukkolt elő, most az ENSZ genfi székháza előtt.
jún. 27
0:06
Betörtek az Atlético Madrid szurkolói boltjába (Blikk)
A spanyol internetes sportoldalak - rendőrségi tájékoztatásra hivatkozva - arról számoltak be, hogy a rablásra 6.15 óra környéken került sor a Madridtól északkeletre lévő elővárosban.
jún. 27
0:06
Átnevezik a Nasa bázisát egy fekete nő tiszteletére, akiről még film is készült (Noizz)
A NASA átnevezi székhelyét Washingtonban Mary W. Jackson után, aki az első fekete mérnöknő volt a szervezetnél. Életéről még film is készült 2016-ban Janelle Monáe főszereplésével A számolás joga címmel. A történelmi dráma a Project Mercury-t követi nyomon az űrverseny idején, amin Jacksonon kívül 2 másik tudósnő dolgozott.
jún. 27
0:07
Elárverezték a makói tanár vasalódeszkáját: több százezer forintért kelt el (Blikk)
A vicces videóval híressé vált makói testnevelő tanár árverésre bocsátotta a vasalódeszkáját, amiért nem is kis összeget kapott.
jún. 27
0:07
Még nincs vége: most az amerikai elnököknek a Rushmore-hegy szikláiba vésett arcmásai eltávolítását követelik (Blikk)
Washington, Jefferson, Roosevelt és Lincoln egykori elnököknek a Rushmore-hegy szikláiba vésett arcmásai eltávolítását követelik egyes indián vezetők. Meglátásuk szerint az emlékmű a fehér felsőbbrendűséget, az elnyomást és a népirtást szimbolizálja egy olyan helyen, ami amúgy az indiánok által szentnek tartott.
jún. 27
0:09
A németek többsége idén nem megy nyaralni (ProfitLine)
A németek többsége nem tervez nyaralást az idén, a koronavírus-járvány ellenére mégis utazni vágyók pedig többnyire hazai üdülőhelyeket keresnek fel egy pénteken ismertetett felmérés szerint.
jún. 27
0:10
Örömhírt osztott meg Dér Heni (Blikk)
Dér Heni elárulta, milyen állapotban van a kiskutyája.
jún. 27
0:10
Másodfokú riasztást adtak ki: jégeső, szélvihar, felhőszakadás, bármi lehet – Itt vannak a vésztérképek (Blikk)
Több megyében már másodfokú riasztást is kiadott zivatarveszély miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken délelőtt.
jún. 27
0:10
Telek András: „Csoda kell a magyar csapatok Bl-szerepléséhez” (Blikk)
Huszonöt évvel ezelőtt története egyik legnagyobb nemzetközi sikerét érte el Ferencváros: első magyar focicsapatként feljutott a Bajnokok Ligája főtáblájára. Telek András (49) máig pályafutása egyik legszebb időszakának tartja a BL-menetelést. Úgy gondolja, hazai együttes a közeljövőben aligha jut be a csoportkörbe.
jún. 27
0:10
Drasztikus ütemben olvadnak az Alpok gleccserei (Noizz)
Drámaian zsugorodnak az Alpok gleccserei a globális felmelegedés miatt – állapította meg egy új német kutatás.
jún. 27
0:11
Bkk: így alakul a nyári menetrend a fővárosban (Blikk)
A társaság pénteken az MTI-vel azt is közölte: folyamatosan vizsgálják a fővárosi közösségi közlekedés utasforgalmát. A korlátozások enyhülésével, a járványidőszak végével a felkínált kapacitáshoz képest még mindig jelentősen alacsonyabb az utasok száma. A felmérések alapján a nyári átlagos forgalom kevesebb mint 60 százaléka tapasztalható a BKK-já
jún. 27
0:11
Jó hír: Törökországban mérséklődött a koronavírus-fertőzés üteme (Blikk)
Törökországban a fertőzés üteme némileg mérséklődött, az előző napok 1492-es és 1458-as számai után pénteken 1396-tal emelkedett a koronavírus-járvány igazolt fertőzöttjeinek a száma – közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter. Ezzel a regisztrált esetek száma 194 511-re nőtt.
jún. 27
0:14
Csonka András: „Érdemes elmerülni a keleti orvoslásban” (Blikk)
Csonka Andrást a keleti orvoslásról kérdeztük.
jún. 27
0:14
Kidőlt fák, villámárvizek – Brutális károkat okozott Borsodban és Szabolcsban a vihar (Blikk)
Vihar miatt kidőlt fák és ingatlanokba befolyt víz eltávolításához kérik a tűzoltók segítségét Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság péntek délután az MTI-vel.
jún. 27
0:14
Nem tarthatja meg tovább a Real Madrid kölcsönjátékosát a Dortmund (Blikk)
Asraf Hakimi, a 21 éves marokkói játékos nyártól az olasz Internazionale labdarúgója lesz, ugyanis a Real Madrid és a milánói csapat megegyezett a fiatal játékos vételáráról.
jún. 27
0:15
Villanyoszlopnak csapódott egy autó Gyálon (Blikk)
Gyálon, a Pesti úton egy autó kidöntött egy jelzőtáblát és egy villanyoszlopot is.
jún. 27
0:15
Megfélemlítették az oknyomozó újságírót: töltényt talált a postaládájában (Blikk)
Az Aktuality.sk szlovák hírportál egyik oknyomozó újságírója postaládájába töltényt rejtettek.
jún. 27
0:18
Katasztrófa Miskolcon: órákon át tombolt a vihar, kilépett medréből a Szinva (Blikk)
Szinte egy helyben álló zivatarok pusztítottak északon.
jún. 27
0:18
Megfertőződtek az Nba játékosai: 16 pozitív koronavírus-teszteredmény született (Blikk)
Tesztelték a játékosokat, többeknek pozitív lett a Covid-19-tesztje.
jún. 27
0:21
La Liga: megint csak ikszelt a Sevilla, megléphet az Atlético (She)
A Sevilla 1–1-es döntetlent játszott hazai környezetben a Valladoliddal a spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 32. fordulójának pénteki nyitó mérkőzésén.
jún. 27
2:03
Júliusban újranyit a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (ProfitLine)
Július 1-jétől a Központi Könyvtár és a nagyobb könyvtárak, július 22-től pedig az intézmény valamennyi tagkönyvtára látogatható lesz - közölte a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár pénteken az MTI-vel.
jún. 27
3:06
Megtalálták Radics Gigi hasonmását (BorsOnline)
Szüleit is megkérdezte, nem titkolnak-e előtte valamit, amikor meglátta hasonmását a 23 éves énekesnő.
jún. 27
3:12
KSH: csökkent a természetes fogyás az év első öt hónapjában (Tudás.hu)
Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első öt hónapjában, miután 4,8 százalékkal több gyerek született és 5,8 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos
jún. 27
3:18
A pátyi boncmester lánya: Nem szörnyeteg az édesapám! (BorsOnline)
Abortumokat és amputált végtagokat hordhatott haza a pátyi boncmester. Legalábbis ezt gondolja a gyanúsítottá vált R. Dénes lánya, Dóra. Az évek óta külföldön élő hölgy kizárólag a Borssal osztotta meg gondolatait.
jún. 27
3:21
Egyetlen szó használata megmutatja, mennyire boldog a kapcsolatod (Joy)
Ha tényleg szerelmes vagy, szakértők szerint valószínűleg te is nagyon sokszor használod!
jún. 27
3:36
Az olasz családok 500 eurót kapnak nyaralásra (Növekedés)
Minden olasz család 500 eurót kap arra, hogy idén Olaszországban nyaraljon, így próbálja a kormány fellendíteni a belföldi turizmust. A támogatást a közepes és alacsony jövedelmű családok számára biztosítják.
jún. 27
3:42
Júliusban újranyit a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (Tudás.hu)
Július 1-jétől a Központi Könyvtár és a nagyobb könyvtárak, július 22-től pedig az intézmény valamennyi tagkönyvtára látogatható lesz – közölte a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár pénteken.
jún. 27
4:03
Változások a Tigáz gázóra leolvasásban (ProfitLine)
A világjárvány miatti korlátozások kormányzati enyhítésével összhangban a Tigáz is visszaáll a korábbi üzemmenetre. Ennek megfelelően a héten megkezdődött a fogyasztásmérő berendezések helyszíni leolvasása, folytatódik az ügyfelek ingatlanán belüli munkák elvégzése, illetve minden munkatárs visszatér az átmeneti home office munkarendből az irodákba
jún. 27
4:03
Befutottak az első fotók Henry Cavill Sherlock Holmes-adaptációjához (Mafab)
Egy ideje nem hallottunk már az Enola Holmes munkálatairól, a Netflix azonban a napokban villantott néhány jelenetfotót a produkcióból, mondani se kell, hogy mindezek alapján a főszerepet alakító Mill
jún. 27
4:09
A pollenek miatt erősödnek az ekcémás tünetek (WebBeteg)
Pollenszezonban a tüsszögéssel, köhögéssel, orrfolyással és szemviszketéssel járó szénanátha mellett gyakori panasz a bőrtünetek megjelenése vagy rosszabbodása. Dr. Garaczi Edina bőrgyógyász-allergológus elmondta, hogy a légúti panaszok mellett a pollenek fokozhatják az ekcémás tüneteket is.
jún. 27
4:12
Végre! Összeházasodik a szerelmével Gájer Bálint, már gyereket is szeretnének (Blikk)
Győzött a szerelem! Gájer Bálint (39) és kedvese, Brigi nem vár tovább, a korábbi halasztás után augusztusban végre kimondják a boldogító igent.
jún. 27
4:12
Trianon 100 – Virtuális fotógaléria látható a Nemzeti Múzeum honlapján (Tudás.hu)
A trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából fotókiállítást rendez a Magyar Nemzeti Múzeum; a tárlat a járvány miatt csak ősszel valósulhat meg, azonban addig is szeretnék
jún. 27
4:18
Erre az alapozóra esküszik nyáron Emilia Clarke (Joy)
Tuti nyári alapozót keresel? Emilia Clarke erre esküszik!
jún. 27
4:24
Benedek Tibor két évig harcolt hősiesen az életéért: senkinek sem beszélt a betegségéről (Blikk)
Oroszlánként küzdött hosszan tartó, súlyos betegsége ellen Benedek Tibor (†47).
jún. 27
4:42
Szombaton is erős lesz az UV-sugárzás és zivatarok is várhatók (GazdaságPortál)
Zivatarveszély és az erős UV-sugárzás miatt is figyelmeztetést adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint zivatarveszély miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-E
jún. 27
4:42
A sorrend: Apple, Alphabet, Amazon, a Huawei az élbolyba ugrott (Mínuszos)
Egyetlen nagy ugrással szinte a teljes mezőnyt megelőzte a Huawei Technologies mobil távközlési konszern a Boston Consulting Group leginnovatívabb vállalatokat rangsoroló listáján. Az 50-es innovációs ranglistáján a Huawei az idén 42 helyezést ugrott előre, a tavalyi 48. helyről a hatodikra – közölte a Huawei Technologies Hungary Kft. Az idei listá
jún. 27
4:42
Ismerje meg a két kiváló Ráday-t és, hogy mennyi mindent köszönhetünk nekik (Tudás.hu)
Több magyar településen utca, iskola és könyvtár is tőlük kapta a nevét, mégis azon kiváló magyar elődeink közé tartozik Ráday Pál és Ráday Gedeon, akikre ma
jún. 27
4:42
Gyors lezárás, áruzsilipelés: fertőzés nélkül jutott túl a járványon a Normafa Idősek Otthona (Növekedés)
A Normafa Idősek Otthonában egyetlen fertőzött sem volt. A járvány kezdetekor azonnal megemelték az ott dolgozók jövedelmét, és megoldották, hogy személygépkocsival járjanak dolgozni. Az országosnál hamarabb elrendelt lezárással, látogatási tilalommal, áruzsilipeléssel és a védőeszközök beszerzésével azonnal reagáltak a helyzetre - nyilatkozta lap
jún. 27
4:45
Nem akart hinni a szemének: egy esztergomi gátőr gombát keresett, ám az első magyar pénzérmék egyikét találta meg (Blikk)
Véletlenül kötöttünk ki a Helemba-szigetnél, s miközben gévagombát kerestem, akkor vettem észre a XIII. századi nyílhegyet és Szent István ezüstdénárját – mondta Dávid Balázs esztergomi gátőr, aki a Duna alacsony vízállásánál, 2018-ban találta a régészeti kincseket.
jún. 27
4:45
Horváth Éva párducmintában szexizik (Promotions)
Horváth Éva megint egy pikáns, szexi fotót posztolt, amin ezúttal párducmintás bikiniben van.
jún. 27
4:48
Ön szerint milyen nemzetiségűek Európa legrégebbi vállalkozásai? (Növekedés)
Itt az öreg kontinensen több olyan társaság is akad, amely több mint ezer éves múltra tekint vissza. Összegyűjtöttük a legrégibb európai vállalkozásokat, amelyek mind a mai napig működnek.
jún. 27
4:57
Befutott Gerard Butler apokaliptikus akció-thrillerjének első előzetese! (Mafab)
Az STX Films igencsak komoly katasztrófafilmmel készül a nyárra, amelynek frissen landolt a legújabb előzetese. Bár a Greenland cselekménye talán sokaknak ismerős korábbi nagysikerű produkciókból, et

Keresés