Egyre nehezebb helyzetben a Debreceni VSC az OTP Bank Ligában. A Loki továbbra is nyeretlen, ezúttal a Puskás Akadémia ellen otthon játszott döntetlent. A forduló további eredményeitől biztos, hogy a DVSC marad az utolsó előtti helyen, négy fordulóval a bajnokság befejezése előtt.
Gyökeresen átírja a légiközlekedés szabályozását az osztrák kormány: megtiltják az önköltség nem fedező jegyek árusítását, a rövid utakat megadóztatják, és megszüntetik az olcsó jegyeket. A jövőben minimálisan 40
Emmanuel Macron elítélte a rasszizmust és a diszkriminációt, amelyet a „köztársasági egyetemesség elárulásának” nevezett, de megvédte a rendőri erőket, amelyeknek „elsöprő többsége nem tudná magát besározni”.
Románia hétfőtől nem küldi már kéthetes otthoni vagy hatósági elkülönítőbe azokat a tünetmentes utasokat, akik abból a 17 európai országból - közöttük Magyarországról - érkeznek, amelyekben az utóbbi időben alacsony volt az újonnan észlelt koronavírus-fertőzések aránya.
Leváltotta szombaton a chilei egészségügyi minisztert Sebastián Pinera, a dél-amerikai ország elnöke, a Covid-19-betegségben meghalt emberek számáról érkező eltérő jelentések miatt.
A közegészségügyi hatóság ezentúl hétfőnként frissíti a listát, amelyekre azok az országok kerülnek fel, ahol az utóbbi két hétben az egymillió lakosra eső új koronavírus-fertőzések átlaga nem haladja meg a napi öt esetet. Továbbra sem léphetnek be külföldi állampolgárok az ingázók, átutazók, törvényhozók, diplomaták, rezidensek és családtagjaik ki
Budapesten 5 százalékkal csökkent a társasházakban lévő lakásokra kiadott engedélyek száma az első negyedévben. Vidéken drasztikus, 64 százalékos volt a visszaesés. Ez részben a kedvezményes lakásépítési áfa tavalyi kivezetésével és a járványhatással magyarázható.
Vajon neked mennyire jó a látásod? Felismered a számokat a színes pöttyökben, vagy van, ami már gondot okoz? Most kiderül, az alábbi tesztben ugyanis azt kell megmondanod, mit látsz a képeken!
A Paks Zalaegerszegen lemásolta a Ferencváros elleni, szerdai bravúrját: kétgólos hátrányból egyenlített, a 90. perc után az egy pontot jelentő találatot megszerezve. A ZTE nem tudott nyerni annak ellenére sem, hogy Bobál Gergely mesterhármast szerzett. Az OTP Bank Liga 29. fordulójában: ZTE–Paks 3-3.
A kormány azt üzeni a javaslattal, hogy tanítót, tanárt megalázni, megfenyegetni, megfélemlíteni és bántalmazni szigorúan tilos – mondta Horváth László miniszterelnöki megbízott a Demokratának.
A Napoli 1-1-es döntetlent ért el az Inter ellen az Olasz Kupa második elődöntőjében, s így az első mérkőzésen szerzett 1-0-s előnynek köszönhetően bejutott a Juventus elleni, szerdai döntőbe.