2020. június 22. hétfő

jún. 22
8:21
Karácsony: a kormány annyi pénzt venne el a budapestiektől, amennyiből évente kijönne egy Lánchíd (ATV)
A főpolgármester a Budapest-adó ellen szólalt fel.
jún. 22
8:24
Történelmi eredményt ért el a Vajdasági Magyar Szövetség (Demokrata)
A VMSZ a szerbiai választáson a korábbinál nagyobb támogatottságot szerzett – hangsúlyozta Pásztor István pártelnök.
jún. 22
8:27
Fontos győzelmet aratott a Dunaszerdahely, indulhat az Európa-Ligában (Sport365)
Bernd Storck csapata Nagyszombatban szerezte meg a három pontot.
jún. 22
8:30
Gyönyörű, amit most már elárult Erdélyi Mónika. Százszámra jönnek a gratulációk (Blikk)
Újra...
jún. 22
8:30
Történelmi eredményt ért el a Vajdasági Magyar Szövetség (Demokrata)
A VMSZ a szerbiai választáson a korábbinál nagyobb támogatottságot szerzett – hangsúlyozta Pásztor István pártelnök.
jún. 22
8:33
Mesterséges kóma: most lesz igazán szüksége a lelkierőre Alex Zanardinak (Infostart)
Az amputált lábú autóversenyző handbike-kal szenvedett súlyos balesetet, teherautóval ütközött, de túlélheti.
jún. 22
8:33
Mit vegyünk most a budapesti tőzsdén? (ProfitLine)
Újabb tőzsdehét indul, és bár a nyár kezdi rányomni a bélyegét a tőzsdei forgalomra, hiszen a múlt heti részvénypiaci forgalom 78,34 milliárd forint volt az azt megelőző heti 79,55 milliárd forintos adásvétel után. Mit érdemes most venni? Szakértő elemzőink a technikai elemzést hívták segítségül a kérdés megválaszolásához.
jún. 22
8:36
Koronavírus: rekordmértékben nőtt az új fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában (Femcafe)
Nyugtalanító adatokat közölt az Egészségügyi Világszervezet (Who).
jún. 22
8:36
30 évesre fogyott Schobert Norbi (BorsOnline)
Dagadtnak és hiteltelennek bélyegezték, de Norbi bebizonyította, hogy tévednek. 49 évesen újra csúcsformába hozta magát, és életerősebb, mint valaha.
jún. 22
8:36
Vučić: ilyen győzelemre senki nem számított (Demokrata)
Korábban nem tapasztalt támogatásról biztosították az állampolgárok a Szerb Haladó Pártot.
jún. 22
8:39
Tűzijátékkal és üvegekkel támadva próbált meg 200 ember kitörni egy karanténból Németországban (444.hu)
700 ember várakozik csütörtök óta egy toronyházban, ahol már 120 fertőzöttet találtak.
jún. 22
8:39
Ezt látnod kell, így ünnepelték a sztárok az apák napját (Ripost)
A hírességek sem feledkeztek meg az édesapjukról.
jún. 22
8:39
Kiderült: így vitte haza az emberi testrészeket a pátyi boncmester (Ripost)
Borzalmas részletek derültek ki a horrortanyán megtalált emberi maradványok ügyében.
jún. 22
8:42
Power Of Live Events: egy hónap alatt 24 országból csatlakoztak az élő rendezvények erejét hirdető magyar kezdeményezéshez (Márkamonitor)
24 ország több mint 160 rendezvényszakmai szereplője csatlakozott a Visual Europe Group és a Special Effects kezdeményezésére indított Power Of Live Events (POLE) – Az Élmény Ereje kampányhoz. Az egy hónapja meghirdetett akció az eddigi egyik legnagyobb iparági összefogás. Célja, hogy felhívja a figyelmet: a járványügyi veszélyhelyzet elmúltával fo
jún. 22
8:42
Amerikában emelkedés, Európában csökkenés (Agrofórum)
A chicagói árutőzsdén 3,6 százalékkal csökkent múlt héten a búza kurzusa, a kukorica 1,2 százalékkal, a szójabab 0,6 százalékkal, a repce pedig 1 százalékkal drágult múlt héten. Európában inkább ellentétes volt a piaci hangulat az elmúlt öt kereskedési napon. A malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza ára is mérséklődött, míg a repce ára emelkedet
jún. 22
8:42
Balesetet szenvedett Kozso (Promotions)
Kozso, az Ámokfutók frontembere Budapest belvárosában szenvedett autóbalesetet.
jún. 22
8:42
Rekordmértékben nőtt a fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában (Demokrata)
Rekordmértékben nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma a világon – közölte az Egészségügyi Világszervezet hétfőre virradóra.
jún. 22
8:44
Trump nem zárkózna el a találkozótól Nicolás Maduróval (Demokrata)
„Talán elgondolkodnék ezen… Maduro szeretne találkozni. Sosem ellenzem a találkozókat” – mondta az amerikai elnök.
jún. 22
8:45
Még sosem ugrott ekkorát az amerikai bankok betétállománya (Portfolio)
2000 milliárd dollárral bővült az amerikai bankok betétállománya az év eleje óta.
jún. 22
8:48
„Egy ország szerette és tisztelte” - Búcsúznak a hírességek Bálint gazdától (SzMo)
Többek közt Vujity Tvrtko, Grecsó Krisztián és Nyáry Krisztián is bejegyzést tett közzé Magyarország legendás kertészmérnökéről.
jún. 22
8:48
Észak-koreai hírügynökség: közeleg a megtorló büntetés ideje (Demokrata)
Észak-Korea 12 millió röplapot szór szét Dél-Korea felett – közölte a KCNA hírügynökség.
jún. 22
8:51
Meghaladta a 8,9 milliót a koronavírus-fertőzöttek száma a világon (Kripto Akadémia)
A Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint már 467 676 ember halt meg a járvány következtében.
jún. 22
8:51
Szívesebben barkácsoltak a magyarok a járvány alatt (Portfolio)
Magyarországi történetének legjobb évét zárta a Praktiker 2019-ben, 18 százalékkal nőtt a bevétele az előző évhez képest – derül ki a vállalat közleményéből. Dinamikusan növekszik a webshop forgalma, és bár a koronavírus átrendezte az idei terveket, a Praktiker azt tapasztalta, hogy a lakosság körében nőtt a barkácsolási kedv a járvány miatt.
jún. 22
8:53
Inog a talaj Aszad alatt (Kripto Akadémia)
A gazdaság összeomlása miatt növekszik az elégedetlenség a rezsimmel szemben, a kegyelemdöfést az új amerikai szankciók adhatják meg.
jún. 22
8:53
A hazaérkező magyaroknak nem kell karanténba vonulniuk, bárhonnan is jönnek haza - hogy is van ez? (Portfolio)
Eddig úgy gondoltuk, hogy csak az EU-ból és a társult országokból hazaérkező magyar állampolgárok mentesülnek a karanténkötelezettség alól, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatásából legalábbis ez következik. A vonatkozó rendelet viszont nem ezt mondja ki, és értesüléseink szerint nem is erről van szó - valójában bárhonnan is
jún. 22
8:54
8 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma (WebBeteg)
Mindössze 8 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4102 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
jún. 22
8:54
Jártál már itt? Ez Magyarország legkülönlegesebb színháza – Egykor kőbánya volt (Femcafe)
Nem is gondolnád, hogy hazánk egyik legextrémebb színháza egy barlangban található.
jún. 22
8:55
Több mint 100 új fertőzöttet találtak egy nap alatt Észak-Macedóniában, Bosznia a határok megnyitására készül (Kripto Akadémia)
Szerbiában 12 803-ról 12 894-re emelkedett a diagnosztizált esetek száma.
jún. 22
8:55
Koronavírus: már közel 9 millió fertőzött van világszerte és közel félmillió elhunyt (Portfolio)
Világszerte 8,929 millió ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma közel 468 ezer fő, a gyógyultaké pedig 4,419 millió fő a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli összesítése szerint. A WHO hétfő hajnali összesítése szerint minden eddiginél gyorsabban, egy nap alatt 183 ezerrel nőtt az igazolt fertőzötte
jún. 22
8:57
Második napja nő az aktív koronavírusos betegek száma idehaza (Menedzsment Fórum)
És második napja, hogy 8 új beteget azonosítottak Magyarországon.
jún. 22
8:57
Nem létezik az égen-földön keresett 1,9 milliárd euró, összeomlott a német botránycég (Portfolio)
Tovább menekülnek a befektetők a Wirecard részvényeiből, a fizetési szolgáltatásokat nyújtó német vállalat körül egyre több a botrány, a cég nem tud elszámolni 1,9 milliárd euróval, már négyszer halasztották el a tavalyi beszámoló közzétételét, a vezérigazgató lemondott, a Moody’s bóvli kategóriába minősítette le a vállalatot, most pedig megérkezet
jún. 22
8:57
Olaszországban is gyertyák gyúltak Benedek Tiborért (Sport365)
A Punta Sant' Anna uszoda előtt csendben és méltóságteljesen lobogtak a tisztelet lángjai.
jún. 22
8:59
A világ 10 leggazdagabb embere közé került az indiai milliárdos, miközben országa súlyos recesszióval néz szembe (Portfolio)
Ázsia leggazdagabb embere új ligába került: vagyonával a világ 10 leggazdagabb emberének csoportjába is helyet talált magának Mukesh Ambani – írja a Bloomberg.
jún. 22
9:00
Ő az a 27 évvel fiatalabb asszony, aki bearanyozta Bálint gazda alkonyati éveit (Blikk)
Antóniával évekig csak munkakapcsolatban volt Bálint György.
jún. 22
9:00
Bejelentették a megtorló akciót Észak-Koreában (Blikk)
Válaszcsapásra készül Észak-Korea, 12 millió darab röplappal támad Dél-Koreára – idézi az MTI a KCNA hírügynökséget.
jún. 22
9:00
Az aszály megszűnt, jöjjön egy hónapnyi meleg! (Agrofórum)
Az itthoni események fontosabbak és a heti összefoglalás élére kívánkozik, hogy az elmúlt napok esőzése meghozta a tavasziaknak a nedvességet, sőt reményeink szerint a búzának is jót tett még.
jún. 22
9:03
Lejárt a jogsija vagy épp a személyi igazolványa, vagy más okmánya? Ne rohanjon! (ProfitLine)
A kormány száznyolcvan nappal meghosszabbította a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, vagy annak megszűnését követően 15 napon belül lejáró okmányok érvényességét - olvashatjuk a kormanyhivatal.hu hivatalos tájékoztatását.
jún. 22
9:06
Mélybe zuhant mókus életét mentették meg a debreceni járőrök (BorsOnline)
A mókus az egyenruhások szeme láttára zuhant az aszfaltra egy fa tetejéről.
jún. 22
9:06
Őrület az M3-ason: büntetőfékezett, majd a szalagkorlátnak szorított luxusverdájával egy agresszív sofőr egy autóst – Döbbenetes videó (Blikk)
Bíróság elé áll az a férfi, aki az M0-M3 csomópontban büntetőfékezéssel és leszorítással próbált elégtételt venni egy autóson, aki szerinte lassan haladt – olvasható a Pest Megyei Főügyészség közleményében.
jún. 22
9:06
Engedd el a fájdalmas múltat - Egymondatos horoszkóp: Június 22. (Glamour)
Mi vár rád ma?
jún. 22
9:06
Elvitte a rák Meryl Streep élete szerelmét (BorsOnline)
Meryl Streep botrányoktól men- tes élete mögött mély gyász húzódik meg. Férje kitartása, négy gyermekük és a legendás szerepeiből merítetett erőt.
jún. 22
9:06
Az élelmiszerpiacon is visszaesés jöhet a koronavírus után (Agrofórum)
Felülteljesítő volt a Kroger a legutóbbi pénzügyi negyedévében. Ennek ellenére nem lett a befektetők kedvence a társaság, ugyanis arra számít a társaság hogy a jövőben jobban átgondolják élelmiszer és italvásárlásokat a háztartások.
jún. 22
9:06
Kilencmillióhoz közelít a koronavírus-fertőzöttek száma (Demokrata)
A halálos áldozatok száma még a héten elérheti a félmilliót. A fertőzés 188 országban van jelen. Grafikon a cikkben.
jún. 22
9:08
Nyolcéves korától zaklatta nevelt lányát a békési pedofil (BorsOnline)
Továbbra is letartóztatásban marad az a szexuális erőszak és kiskorú veszélyeztet�
jún. 22
9:08
Elhunyt Bálint György (Agrofórum)
Életének 101. évében vasárnap este meghalt Bálint György, népszerű nevén Bálint gazda Prima Primissima-díjas kertészmérnök, újságíró, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, volt országgyűlési képviselő.
jún. 22
9:09
A Zwack igazgatósága dönt a közgyűlés napirendi pontjaiban (Portfolio)
A Zwack tájékoztatása szerint a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről szóló vonatkozó törvény és a vonatkozó kormányrendelet rendelkezései szerint a társaság nem tartja meg a 2020. június 25-re összehívott éves rendes közgyűlését, a társaság igazgatósága a közzétett napirenden szereplő valamen
jún. 22
9:09
Index: veszélyben van a szerkesztőség (ATV)
Az Index szerkesztősége szerint veszélyben van a függetlenségük. Dull Szabolcs, a portál főszerkesztője úgy fogalmaz: "kívülről olyan befolyás érte őket, aminek a vége a szerkesztőség megszűnése lehet".
jún. 22
9:09
Év Magyar Autója: az Octavia az üzleti autók között indul (Autónavigátor)
Év Magyar Autója a verseny, illetve összességében Év Magyar Autója díjaknak hívjuk azokat, amelyeket több online és print lap képviselőivel
jún. 22
9:11
30 éve alapították újra a Budapesti Értéktőzsdét (Portfolio)
30 évvel ezelőtt, 1990. június 21-én tartotta alakuló közgyűlését a Budapesti Értéktőzsde, és még aznap elindult a kereskedés, 41 alapító taggal és egyetlen bevezetett részvénnyel, az IBUSZ-szal megtörtént az eredetileg 1864-ben megalakult magyar tőzsde újraalapítása.
jún. 22
9:11
Nyolc új fertőzött van, és két koronavírusos beteg halt meg (ATV)
Mindössze 8 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4102 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Keresés