A pedofil bűncselekmények kapcsán nincs bocsánat, nem lehet megértés – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A Planet Fanatics’ Network online kutatás keretében mérte fel a magyar lakosság érzékenységének változását a társadalmi és környezeti problémákra vonatkozóan a világjárvány időszakában. Amellett, hogy az érzékenység mérhetően nőtt, a válaszadók 95 százaléka elvárja a vállalatoktól, hogy a járvány után komolyabban foglalkozzanak a társadalmi és körn
Újabb tüntetés volt szombat este Belgrádban a parlament épületénél, ahol a megmozdulás résztvevői Aleksandar Vucic államfő tekintélyelvű politikája ellen tiltakoztak.
A Fidesz frakcióvezetője szerint átfogó jogszabály-módosítási csomagra van szükség. Az irányításával felálló, a gyermekvédelmi rendszert áttekintő munkacsoport dolgozik ezen.
Hazánkban egyedülálló módon a Vodafone Magyarország júliustól az ügyfélszolgálatos kollégák számára is lehetőséget biztosít a folyamatos távmunkára. A vállalat ügymenetében eddig is napi rutint jelentett az otthoni munkavégzés, azonban az elmúlt hónapok tapasztalatai rámutattak arra, hogy ezt a megközelítést olyan területeken – így az ügyfélszolgál
Ma 11 órakor sor kerül Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatójára, mely során várhatóan újabb szigorításokat jelenthet be a koronavírus-járvány második hullámának csírájában való elfojtása érdekében. Az eseményről élőben tudósítunk.
Átadták az idei legsikeresebb női vállalkozás pályázat díjait, a felhívásra nyolc pályamunka érkezett - közölték a kiírók, a SEED Alapítvány és a PWA - Sikeres Nők Egyesülete az MTI-vel.
Júniusban egy kilogramm almáért 546 forintot kellett fizetni átlagosan, ami idén 58, tavaly júniushoz képest pedig 89 százalékos drágulást jelent. Csak májushoz képest tíz százalékkal került többe az alma átlagosan.
Megállás nélkül halad át az M3-as metró 2020. július 13-tól, hétfőtől a Semmelweis Klinikák és a Corvin-negyed állomáson, mert ezen a két helyszínen is elkezdődnek a vonalfelújításhoz kapcsolódó korszerűsítési munkák. Az M3-as
Gyűlnek az arra utaló bizonyítékok, hogy a tuberkulózis megelőzésére használt vakcina (Bacillus Calmette-Guerin, BCG) alkalmas eszköz lehet a koronavírus áldozatainak gondozásában.
Ma 11 órakor sor kerül Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatójára, mely során várhatóan újabb szigorításokat jelenthet be a koronavírus-járvány második hullámának csírájában való elfojtása érdekében. Az eseményről élőben tudósítunk.
Az elviselhetetlen bezártság, a bizonytalanság és az egymásnak ellentmondó intézkedések miatt döntött úgy a kétgyermekes család, hogy Budapestre költöznek.
Fokozatosan terjed a Huawei kezelőfelületének legújabb verziója a nemzetközi piacon. Most érkezett egy ütemterv a gyártótól, régiókra és modellszámokra lebontva. Az EMUI 10.1 már az újabb csúcsmobilokra már nálunk is elérhető, de nagyban függ a szoláltatótól is, hogy mikor jön a frissítés. Egyelőre csak a felsőkategória van porondon, nyilván ahogy