A testnek és a léleknek is a tavaszi, majd a nyári napsütés, a napfény, a kellemes hőmérsékleten, jó esetben, a tiszta, szabad levegőn való tartózkodás, a fürdőzés, a kirándulás a legideálisabb feltöltődések egyike. Csakhogy a légköri hatások ingadozásával, a hirtelen változó hőmérséklettel, az időjárási fronthatások állandósulásával, a globális fe
Magyarországon közel negyedével kevesebb új autót helyzetek forgalomba júniusban, mint egy évvel korábban, vagyis továbbra is kijelenthető, hogy a koronavírus-járvány keményen érezteti hatását a hazai autópiacon. De melyek voltak azok a márkák, amelyek ebben a kiemelten nehéz időszakban is népszerűek maradtak a vásárlók körében?
A gazdaságvédelmi akcióterv keretén belül nyújtott állami támogatásnak köszönhetően állt biztos lábakra a világbajnok fogathajtó családjának vállalkozása.
Leépíti az állam a vasúti mellékvonalakat, ellenben Szeged és Hódmezővásárhely között méregdrágán épül a tram-train, amire most újabb 9 milliárd forintot lobbizott ki Lázár János azért, hogy ne 20, hanem 15 percenként indulhasson a villamosvasút.
Egy magyar vizsgafilmet, Beleznai Márk Agapé című rendezői diplomafilmjét is beválogatták a 73. cannes-i fesztiválnak a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programjába - közölték csütörtökön a szervezők Párizsban.
Kaliforniában a gazdaság újranyitása elkezdődött ugyan, de újból emelkedni kezdett a fertőzöttek száma, emiatt a kormányzó megint bezáratta az éttermeket és a mozikat. Az ATV Híradójának összefoglalójából kiderül, hogy áll világszerte a járványhelyzet.
Bukarest nem tűri tovább, hogy Magyarország a román fél megkerülésével hajtsa végre erdélyi gazdaságfejlesztési programját. A román külügyminiszter szerint Budapest attitűdje provokatív.
Március 2. óta nem volt annyira alacsony a kórházban kezelt koronavírus-fertőzött betegek száma, mint csütörtökön. Az újonnan fertőzöttek száma azonban az utóbbi négy napban fokozatosan emelkedett.
Nagyon jó volt a tőkepiaci hangulat egész nap, de még külön lendületet kapott, amikor közzétették délután az amerikai munkaerő-piaci adatokat. Az európai tőzsdeindexek egy része három százalék körüli emelkedést is elért, de a BUX 2,3 százaléka is szép. A forint is erősödött. Az egyik brókercég szerint olcsó a Magyar Telekom, a másik viszont arról í
Megszűnt az ingyenes parkolás Magyarországon. Újbudán ezzel egy időben új szolgáltató kezdi meg működését, külsős cég helyett önkormányzati társaság üzemelteti a parkolást – mondta az InfoRádiónak a kerület alpolgármestere. Hintsch György arról is beszélt, hogy még nyáron döntenek a parkolás drágításáról.
A nyár végéig feltétlenül meg kell állapodni a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozását szolgáló európai uniós (EU-) helyreállítási alapról és a 2021-ben kezdődő hétéves ciklusra szóló közös költségvetésről - mondta az EU Tanácsának soros elnöki tisztségét ellátó német kormány vezetője csütörtökön Berlinben. Ursula von der Leyen szerint az EU
Májusban, a járványvédelmi korlátozások harmadik hónapjában a várakozásoknál kisebb mértékben, de nőtt a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése szerint. Májusban
Márciusban bezuhant a külföldön dolgozó magyarok száma, miután szerte Európában korlátozó intézkedéseket vezettek be, így sokan hazajöttek abban az időszakban. Azonban május folyamán már fordult a kocka.
A magyar határ közelében, Nickelsdorfnál tartottak nagyszabású, az illegális bevándorlók elleni fellépést próbáló gyakorlatot az osztrák katonák és a rendőrök csütörtökön.
A brit sajtó szerint Boris Johnson kabinetje feladta az elképzelést és helyette mintegy 75 biztonságos ország nevét tartalmazó listát tesz közzé a hét vége előtt.
Ismét megugrott a koronavírussal fertőzöttek napi száma Horvátországban és Szlovéniában - derült ki a válságstábok csütörtöki közleményéből. Horvátországban a testület jelentése szerint szerdán 81-gyel nőtt az új fertőzöttek
Két kertmozi indul Budapesten: a Teleki téri kertmozi péntektől, a Hunyadi téri szombattól várja a mozizni vágyókat ingyenes vetítésekkel; a színes műsorkínálatban drámák, vígjátékok, művész- és gyerekfilmek is szerepelnek.
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban érkezett kedvező adat, de nem minden örömteli ugyanakkor, hiszen az újonnan megbetegedettek száma ismét növekszik.
A koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére a Teslának sikerült messze felülmúlni az elemzői várakozásokat az értékesítés területén a második negyedévben is. A befektetők kitörő örömmel fogadták a hírt, az amerikai elektromosautó-gyártó árfolyama megállíthatatlanul erősödik, már 1200 dollár felett jár.
A négynapos brüsszeli tárgyalási forduló után a jövőbeli kétoldalú kapcsolatrendszer több részlete tekintetében komoly és lényegi eltérés maradt az Európai Unió és Nagy-Britannia álláspontja között.
Max Verstappen és Charles Leclerc harca vagy Lewis Hamilton és Sebastian Vettel utolsó, felszabadult összecsapását hozza-e a 2020-as, fura F1-év? Ez talán a legnagyobb tartalmi kérdés, túl azon, hogy az idény második feléről gyakorlatilag semmit nem tudni. Vasárnap 15.10-kor osztrák rajt!
„A vendéglátósok sem boldogok attól, hogy részeg külföldiek tombolnak náluk és rombolják az üzletük hírnevét” – jelentette ki. Megszüntették az erzsébetvárosi polgármester januári kijelentése miatt indult nyomozást.
Az Egyesült Államok szankciós listára tenné a nemzetbiztonsági törvény végrehajtásában közreműködő kínai tisztségviselőket, az erről szóló jogszabály már csütörtökön Donald Trump asztalára került. Ausztrália fontolgatja, hogy menedéket nyújt a városállam üldözött lakóinak, a londoni kormány pedig jelezte, hogy a májusi ígéreteknek megfelelően megkö