A kormány rozsdaövezeti lakásprogramja összhangban lesz az utóbbi évek kapacitásbővítésével, és lehetőséget teremt a beruházási kedv támogatására - mondta el György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. Elmondta azt is, hogy ezekben a rozsdaövezetekben épülő új lakásoknál akkor járna az 5 százalékos áfa, ha nem
Az OMV Petrom vállalat a Fekete-tenger georgiai felségvizei alatt is szénhidrogént termelne ki, miután megnyert egy újabb fekete-tengeri szénhidrogén-lelőhely kitermelésére vonatkozó versenytárgyalást Georgiában - adta hírül csütörtökön a román Agerpres hírügynökség.
Brüsszeli hírek szerint az Európai Parlament és a tagállamokat képviselő Tanács június 30-án szakértői szinten megegyezett abban, hogy – az Európai Bizottság ellenkezése ellenére – a korábbi egy évvel szemben kétéves lesz az átmeneti időszak a Közös Agrárpolitikában. A Bizottságnak még lehet esélye megakadályozni, de amennyiben a döntés véglegessé
Tovább szigorítják a társadalombiztosítási járulékot nem fizetők életét. Aki bármilyen okból nem fizette az illetéket, és ennek összege több, mint féléves hátralék, annak a szükséges kórházi kezelést ki kell fizetnie. Legalábbis erre lehet következtetni a legfrissebb Magyar Közlönyből.
Tovább javítja, bővíti a Növekedési hitelprogram (Nhp) hajrá feltételeit a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - jelentette be Patai Mihály, az MNB alelnöke csütörtökön, az Nhp hajrá díjátadási ünnepségén.
A Duna-delta 3446 km²-nyi területével Európa második legnagyobb deltatorkolata a Volga-delta mögött, Románia és Ukrajna területén, 1991 óta a világörökség része. Területéből 2733 km² szigorúan védett, több mint 1200 növényfaj, 300 madárfaj és 45 édesvízi halhonos itt, több millió madár jár vissza évente költeni a Föld különböző vidékeiről. A Deltáb
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a Forma-1-es Osztrák Nagydíj helyszínén, Spielbergben elárulta, „meglepődött” csapata, a Ferrari döntésén, miszerint nem tartják meg őt a 2021-es idényre. A német elárulta, Mattia Binotto csapatfőnök telefonon közölte vele a hírt.
Újabb pótköltségvetést fogadott el a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt, a csütörtökön megszavazott büdzsé az eddigi rekordot nagyságrendekkel meghaladó, 217,8 milliárd eurós (76,3 ezer milliárd forint) hiánnyal számol.
Érdekes hírek jöttek a tavaly bemutatott Motorola RAZR folytatásáról. Nagyon úgy tűnik, hogy ezúttal sem egy csúcskategóriás mobilra kell számítanunk. 2019 novemberében mutatta be -a már Lenovo tulajdonában lévő- Motorola a RAZR 2019 készüléket. Az eszköz ötvözte a mai technológiát a 2000-es évek elején népszerű RAZR dizájnjával. A dizájnt illetően
50 600 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak szerdán az Egyesült Államokban, ez volt az egyik legmagasabb napon belüli szám, mióta a járvány kirobbant – írja a CNBC a John Hopkins University adatai alapján.
Újabb pótköltségvetést fogadott el a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt, a csütörtökön megszavazott büdzsé az eddigi rekordot nagyságrendekkel meghaladó, 217,8 milliárd eurós (76,3 ezer milliárd forint) hiánnyal számol.
Rádőlt két emberre egy fa csütörtök délután a főváros I. kerületében lévő Sikló utcában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyelete az MTI-vel.
Teljes konszenzus mellett folytatta le az Országgyűlés csütörtökön az elhunyt olimpiai érmes sportolók özvegyeinek járó életjáradékkal kapcsolatos - kivételes eljárásban tárgyalt - törvénymódosítás vitáját.
Egy friss, globális elemzés többet között arról így, hogy a koronavírus-világjárvány hatása várhatóan háromszor erősebb lesz, mint az előző a globális pénzügyi válságé volt. Öröm az ürümben, hogy az elemzés szerint Magyarország
A Transferwise bő egy éve még elzárkózott attól, hogy valaha is befektetési termékeket kínáljon felhasználóinak, most szerdán viszont mégis bejelentették, hogy igaziból már meg is van a hatósági engedélyük és hamarosan elkezdenek befektetési alapokat árulni. Megkérdeztük a brit fintechet, hogy mi állt a pálfordulás hátterében és hogy mire számíthat
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/07/02/956/