2020. augusztus 10. hétfő

aug. 10
12:30
Karácsony a második hullámról: „Készüljünk a legrosszabbra, hogy elkerülhessük a legrosszabbat” (SzMo)
A főpolgármester szerint elkerülhetetlen a második hullám, de aprólékos és alapos munkával fel lehet rá készülni.
aug. 10
12:36
Nem baj, ha kevesebb lesz itthon a konferencia (Menedzsment Fórum)
Vavrek Balázzsal, a talán legelső hazai online konferencia, az Onlifeegyik szervezőjével beszélgettünk az új helyzetről, mely reményei szerint kiránthatja a mocsárból a piacot. Mint elmondta, a konferenciák magas számával együtt romlott a minőségük, és ez a rossz hírnév átragadt azokra is, akik minőséget szállítottak. Meglátása szerint a pandémiás
aug. 10
12:36
Így korszerűsíthetik iskolai óráikat a tanárok (Infostart)
Távoktatással megvalósuló kurzus született azon pályaművekből, amelyeket tanároktól kért a HiperSuli Program a tanórák korszerűsítésére.
aug. 10
12:36
Alapcsomagban és neten is elérhető lesz a Pesti TV műsora (Kreatív Online)
A Pesti Srácok kormánypárti szerkesztősége által is működtetett új tévé szabadon fogható csatornaként a legtöbb hazai szolgáltató kínálatában elérhető lesz.
aug. 10
12:36
Babos Tímea a 100. a női világranglistán (Sport365)
Jani Réka a 202. pozíciót foglalja el.
aug. 10
12:36
Háromezer tüntetőt vettek őrizetbe Fehéroroszországban (Növekedés)
Mintegy százan sérültek meg fehérorosz elnökválasztást követő éjszakán az összecsapásokban, az országban mintegy háromezer embert vettek őrizetbe - közölte a BelTa fehérorosz hírügynökség belügyminisztériumi adatokra hivatkozva.
aug. 10
12:39
Koronavírus-fertőzött járt egy újfehértói rendezvényen, minden résztvevő házi karanténba került (Alternatív Energia)
Jelenleg is zajlik a kontaktkutatás.
aug. 10
12:41
Erős képek a minszki tüntetésekről, nem finomkodtak a rohamrendőrök (Alternatív Energia)
Ellenzéki tüntetések torkolltak utcai harcba a fehéroroszországi elnökválasztás után, mikor a hivatalos adatok szerint a 26 éve hatalmon lévő diktátor, Aljakszandr Lukasenka újra fölényesen nyerte meg a választást. A rendfenntartó erők erőteljesen láttak hozzá a tiltakozások feloszlatásához. Hang- és könnygázgránátokat, valamint gumilövedékeket is
aug. 10
12:42
18 éves lett Szandi fia - Sármos ifjú lett Domonkosból (Femcafe)
Csak ámulunk, szinte már igazi férfi.
aug. 10
12:45
Putyin gratulált Lukasenkának, miközben Moszkva Kijevet sejteti a minszki összecsapások hátterében (Kripto Akadémia)
Kína és Kazahsztán után Oroszország csak harmadikként ismerte el a fehérorosz elnök – hivatalosan elsöprő – választási eredményét.
aug. 10
12:47
Az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására hívta fel Minszket az Európai Tanács elnöke (Kripto Akadémia)
A tüntetőkkel szembeni erőszak nem jó válasz – üzente Twitteren a fehéroroszoknak Charles Michel.
aug. 10
12:48
Lángokban áll Kis-Amazónia (Infostart)
Példátlan tűzvészsorozat pusztít az argentínai Paraná folyó sokszínű élővilágáról ismert torkolatvidékén, amelyet Kis-Amazóniaként is emlegetnek.
aug. 10
12:48
Van egy rossz hírünk az allergiában szenvedők számára (ATV)
A parlagfű virágporának koncentrációja országosan a magas tartományban várható, délen, délnyugaton pedig a nagyon magas szintet is elérheti - írta a tisztifőorvosi Facebook-oldal hétfőn.
aug. 10
12:48
A Celtickel vagy a Reykjavíkkal játszhat a Ferencváros a második selejtezőkörben (HírTV)
A kvalifikáció második fordulójának mérkőzéseit augusztus 25-én és 26-án rendezik, zárt kapuk mögött.
aug. 10
12:54
Nem mindennapi rekord született a Tisza-tónál (ATV)
Kerékpáros rekord született a Tisza-tónál idén júliusban, amikor 18 075, a duzzasztóművön áthaladó kerékpárost számlált a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) Kiskörei Szakaszmérnöksége - olvasható a mesterséges tavat üzemeltető igazgatóság honlapján.
aug. 10
12:54
47 évesen meghalt Marschall Péter, több sikeres tévéműsor producere (SzMo)
A Paprika-Latino Stúdió egykori vezetője súlyos betegséggel küzdött, korábban az egyik karját is amputálni kellett.
aug. 10
12:54
A Twittert is érdekli a falhoz állított TikTok (Bitport)
Sajtóértesülések szerint nem kizárólag a Microsoft folytat tárgyalásokat a napokban amerikai szankciókkal sújtott kínai tulajdonú közösségi app megvásárlásáról.
aug. 10
12:57
Beindult a parlagfűszezon és ez kedvezhet a koronavírusnak (Grill Receptek)
Már magas is lehet a parlagfű virágporának koncentrációja, ami nemcsak az allergiásoknak rossz hír, de akár az újra emelkedő fertőzésszámmal is összefüggésben lehet, mert a pollenje olyan anyagot hordoz, amely gátolja a szervezet természetes védekezését.
aug. 10
13:00
A Celtic és a KR Reykjavík párharcának győztesével játszik a Ferencváros, ha továbbjut (Sport365)
A kvalifikáció második fordulójának mérkőzéseit augusztus 25-én és 26-án rendezik.
aug. 10
13:00
Koronavírus: a virológus szerint aggasztó, amit Magyarországon látunk (ATV)
Kemenesi Gábor szerint aggasztó a vírus jelenlegi terjedése, ugyanis az ország különböző pontjain bukkan fel a fertőzés, nem pedig egy-egy gócpontban.
aug. 10
13:06
Újságok szerint az Atlético Madrid játékosai fertőződtek meg - megszólalt a klub (Infostart)
A vasárnap kitudódott két pozitív koronavírus-teszt miatt, a korábbi tervekkel ellentétben, az Atlético Madrid nem utazott el hétfőn Lisszabonba a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcas döntőjére.
aug. 10
13:06
A parlagfű miatt is több lehet a koronavírusos beteg (WebBeteg)
Nem csak az allergiások vannak nagyobb veszélyben.
aug. 10
13:06
Jelentős fordulat előtt áll a vállalati mobilitás (ProfitLine)
Az Arval Magyarország gépjármű tartós bérleti szolgáltató szerint egy év alatt több területen is változás következett be a hazai cégek közlekedési igényeiben. 2019 első féléves adatait az idei év azonos időszakával összehasonlító kutatásukból kiderült, hogy bár csökkent az új járművek iránti kereslet, az egyéni mobilitás iránti igény mégis nőtt a p
aug. 10
13:06
Vége van a koronavírus-válságnak? Úgy fogyasztjuk az áramot, mintha mi sem történt volna (Portfolio)
A július végi, augusztus eleji áramigény a gazdaság egészének szokásoshoz közeli működésére utal - írja blogjában Aszódi Atila. Az energetikai szakember az adatokat elemezve megállapítja, hogy villamosenergia-fogyasztás járvány során megfigyelt csökkenése teljesen eltűnt.
aug. 10
13:06
Buffon: "Szóval most már Misternek kell szólítanom téged?" (Sport365)
A kiváló kapus zseniális és egyben szívmelengető üzenettel köszöntötte a Juventus élére kinevezett egykori csapattársát.
aug. 10
13:06
Lépkedj egy fenntarthatóbb világ felé a Converse új cipőiben (Glamour)
A sneakerek felsőrésze újrahasznosított anyagból készült
aug. 10
13:06
Igazoltatni akarták a részeg autóst, aki szexelni kezdett utastársával (Promotions)
Nem mindennapi jelenetek játszódtak le Ukrajnában, egy járókelőnek köszönhetően pedig a világ megismerheti az autós történetét.
aug. 10
13:08
Március óta nem látott áremelkedést hozhatott a július Magyarországon (Portfolio)
Újra 3% fölé emelkedhetett az infláció júliusban Magyarországon – vélik a Portfolio által megkérdezett szakemberek. Vagyis március után először haladhatta meg a jegybanki célsáv közepét az áremelkedési ütem, ami az elemzők szerint a következő hónapokban is hasonló szinten maradhat.
aug. 10
13:12
Nincs nyugtuk a Balatonnál élőknek: a településekről sorra érkeznek a bejelentések (ATV)
Számos Balaton-parti településen jelentek meg a vaddisznók, akik fejtörést okoznak az ott lakóknak. A Bors beszámolója szerint Balatonszepezden egy nap több alkalommal érkezik róluk bejelentés.
aug. 10
13:12
Gólyahír! Megszületett Arnold Schwarzenegger első unokája (Femcafe)
30 éves lánya, Katherine életet adott első gyermekének.
aug. 10
13:12
Ez a köröm 2020 slágere, mindenki ilyet akar most (Femcafe)
Nem csoda, hogy rajongunk érte.
aug. 10
13:18
A német cégek azzal számolnak, hogy jövő áprilisig még korlátozások lesznek (Portfolio)
Úgy gondolják a német cégek, hogy a koronavírus terjedése miatt hozott korlátozások még átlagosan 8,5 hónapig maradnak majd fenn – derül ki az Ifo intézet legfrissebb kutatásából.
aug. 10
13:18
Celine Dion erényövben mutatta meg, hogy alakja még mindig kifogástalan (Glamour)
Mint egy balerina
aug. 10
13:18
46 évesen szebb, mint valaha - Kate Moss megmutatta magát fürdőruhában (Joy)
Kate Moss mindig is a divatvilág fekete bárányának számított, hiszen a féktelen bulikat, a drogokat és a zűrös szerelemi ügyeit kicsit sem takargatta a világ elől…
aug. 10
13:24
Vedd fel a maszkot, különben újra bajba kerülünk! (Portfolio)
Eddig álomszerűen telt a nyár Magyarországon a legtöbb európai országhoz képest, hiszen alig-alig regisztráltak új koronavírusos eseteket. Az elmúlt napokban azonban több tucat új koronavírusos beteget találtak, és már több havi csúcsot láthatunk. Éppen ezért most különösen fontos, hogy betartsuk az érvényben lévő járványügyi szabályokat, és felveg
aug. 10
13:24
Kalandpark, strandolás, aerobik – Elstartolt a Gábriel Nyári Élménytábor (Player)
Augusztus 10-én első alkalommal indul útjára Budapesten az ötnapos, 100%-ban díjmentes, az elsőtől negyedik osztályos rászoruló gyermekek részére megrendezett Gábriel Nyári Élménytábor, a Gábriel Segítő Közösség szervezésében.
aug. 10
13:24
Apple Music vs. Spotify: Melyik jobb? - Tech hírek 2020. augusztus 10. 13:11 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/08/10/1322/
aug. 10
13:27
Mind többen távoznak a bejrúti kormányból a robbanás miatt, most az igazságügyi miniszter állt fel (Grill Receptek)
Kormányválság Libanonban: újabb tüntetések és előrehozott választások jöhetnek. Kétszáz fölött a múlt heti robbanás áldozatainak a száma.
aug. 10
13:29
Vonat elé hajtott egy autó Szügyben, két gyereket kimentettek a járműből (Grill Receptek)
A baleset a Vasút úton, a vonatállomás közelében történt.
aug. 10
13:30
Megvan, kikkel játszhat a Ferencváros a 2. körben (Infostart)
Hétfő délben kisorsolták a Bajnokok Ligája második selejtezőkörét is.
aug. 10
13:30
Dübörgött a boltturizmus a szerb határ mellett, aztán jött a koronavírus (Portfolio)
A COVID-19 alapjaiban változtatta meg a mindennapokat, így a vásárlási szokásokat is. A bevásárlóturizmus gyakorlatilag az év első néhány hónapjában megszűnt, és ugyan Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint ez a kiskereskedelmi forgalomnak csupán elenyésző részét teszi ki, a határ menti üzletek megsínylették a határzárat
aug. 10
13:30
Ioniq néven fut majd az összes új elektromos Hyundai (Autónavigátor)
Elektromos modelljei köré új márkát faragna a Hyundai. Bejelentették, hogy az Ioniq név mostantól nem egy modellt, hanem egy teljes
aug. 10
13:30
Ezek a növények a legideálisabbak a fürdőszobába (Femcafe)
Nem minden növény megfelelő a fürdőszobába.
aug. 10
13:32
Csak 2023-ra állhat talpra a világkereskedelem, és akkor sem lesz már a régi (Portfolio)
A koronavírus-járvány alakulását és a világgazdasági fellendülés menetét nem lehet biztosan előre látni, azonban azt igen, hogy a nemzetközi kereskedelemre maradandó hatást gyakorol a járvány. A Boston Consulting Group (BCG) elemzése szerint a legvalószínűbb, hogy a nemzetközi kereskedelemi forgalom volumene 2020-ban akár 20 százalékkal is csökkenh
aug. 10
13:34
Üzemzavar volt a Gránit Banknál (Portfolio)
Átmenetileg leállt a hétvégén a Gránit Bank netbankja és mobilbankja, a szükséges karbantartásokat viszont elvégezte a pénzintézet, így újra elérhetők online szolgáltatásaik.
aug. 10
13:36
Szennyvízvizsgálat: már látszik, hogyan fog nőni a koronavírusos esetek száma (Infostart)
Budapest mellett még egy városban enyhén növekvő számban találtak a koronavírus-örökítőanyagot szennyvízben - napok kérdése az újabb betegszám-emelkedés.
aug. 10
13:36
Nyomda részvényeket adott el az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő (Portfolio)
ANY Biztonsági Nyomda részvényeket értékesített az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő.
aug. 10
13:36
Vonat elé hajtott egy autó Szügyben, egy gyereket feszítővágóval szabadítottak ki a roncsból (ATV)
A Vasút úton, a vonatállomás közelében történt a baleset.
aug. 10
13:36
Gigaajánlatra készül a Real: 100 millió euró és egy játékos Dybaláért cserébe (Sport365)
Az biztos, hogy nagyot szólna ez a transzfer.
aug. 10
13:38
Figyelem: több településen magas a levegő ózontartalma (ATV)
Továbbra is több településen magas a levegő ózontartalma, 18 helyen "kifogásolt" a levegőminőség.

Keresés