2020. augusztus 10. hétfő

aug. 10
3:36
Az uniós források 80 százalékát már lehívtuk, jövő évtől ezer milliárddal több lesz a keretünk - Interjú Vitályos Eszterrel (Növekedés)
A jelenlegi, 2014-2020-as időszak  emberi erőforrás fejlesztési programok mintegy ezer milliárd forintos keretének több mint 80 százalékát már kiutalták, ami azt jelenti, hogy nem lesz forrásvesztés. A legfrissebb EU-s csúcs tárgyalási eredményének fényében kijelenthetjük, hogy 2021-től Magyarország kohéziós forrásai az előzetes terveket felülmúlva
aug. 10
4:06
Egy nyugdíjmegoldás, mely szinte ismeretlen hazánkban (ProfitLine)
A 2020-as év más, mint a többi. A koronavírus járvány alapjaiban írja át az emberiség történelmét, alapvető gazdasági folyamatok változnak meg és ezek a változások ráadásul sokszor a pillanatok tört része alatt játszódnak le. A kialakult helyzet mind egyéni (munkavállalói), mind vállalati (munkaadói) szinten megköveteli a változásokhoz való gyors a
aug. 10
4:12
Kik állnak az iráni atomlétesítmények elleni támadások mögött? (Növekedés)
Rejtélyes támadások sorozatát követik el Irán ellen. A támadók, sőt gyakran a bevetett fegyverek kiléte ismeretlen, Teheránban Izraelt gyanúsítják. A zsidó állam Iránt tekinti a puszta létét fenyegető, legsúlyosabb külső fenyegetésnek. Teheránban nem is titkolják, hogy céljuk Izrael Állam megsemmisítése. Jeruzsálem visszavág – Teherán válaszol. Ami
aug. 10
4:42
A remek Richter-számok mögött komoly kockázatok is állnak (Növekedés)
Még a várakozásokhoz képest is remek számokat közölt a Richter Gedeon Nyrt. gyógyszergyár, amit a tőzsde is lelkes áremelkedéssel honorált. Csakhogy a globális vásárlóerő csökkenése, a kevesebb orvos-beteg találkozó, vagy éppen az orvoslátogatások elmaradása méretes jövőbeli kockázatot is jelent a cég életében.
aug. 10
5:06
Nyugdíjba készülsz? Ezt érdemes tudnod a szolgálati idővel kapcsolatban (ProfitLine)
Mivel a hazai jogszabály úgy rendelkezik, hogy az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati időtől és az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset összegétől függ, ezért érdemes minden nyugdíj előtt állónak tisztában lennie azzal, hogy mik azok az időszakok, amelyet a törvény NEM Vesz figyelembe szolgálati időként, azaz nem számítanak
aug. 10
5:42
80 millió dollárra bűntették a Capital One-t (FinTechRadar)
A tavalyi adatbotrányuk miatt kaptak bírságot.
aug. 10
5:42
Isztria, ahol népek adtak egymásnak randevút (KKV Magazin)
A horvátországi Isztriai-félsziget az egyik legnépszerűbb úticél Néhányan azt is tudják, hogy a félsziget északi része Szlovéniához tartozik, arra viszont már kevesebben gondolnak, miért találkozunk olyan sok olasz szóval a hegyvidéki kisvárosokban. A többség azt is tudja, hogy Fiume magyar kikötő volt, de azt már kevesebben, hogyan lett az egykori
aug. 10
6:00
A befektetők új kedvencei az e-kerékpárokat kínáló startupok (Növekedés)
A kockázatitőke-társaságok milliókat fektetnek be az e-biciklikkel foglalkozó startupokba, miután a koronavírus-járvány miatt előtérbe kerültek az új, biztonságosabb közlekedési megoldások. Potenciálisan egy hatalmas piacról van szó, a becslések szerint 2020 és 2023 között világszerte több mint 130 millió elektromos biciklit fognak eladni.
aug. 10
6:03
Miért kellett még egy sportcsatorna? Itt a válasz (Menedzsment Fórum)
Sokan értetlenül álltak tavasszal a hír előtt, hogy a TV4-ről és a STORY4-ről ismert Network4 is beszáll a sportcsatornák piacára. A csatorna nagy dobása, hogy több évre megszerezte az NFL közvetítési jogait, ami viszont a rajongók egy részét megijesztette, hiszen a nagy szolgáltatók közül csak a Vodafone kínálatában szerepelnek. Borsány-Gyenes And
aug. 10
6:06
Alig van hatással a klímaváltozásra a kijárási korlátozás (ProfitLine)
Kevés hatással van a klímaváltozásra a légszennyezés csökkenése és az üvegházhatású gázok kibocsátásnak drámai visszaesése, amely a koronavírus-járvány feltartóztatására világszerte elrendelt kijárási korlátozások miatt következett be - mutatták ki a Leedsi Egyetem kutatói.
aug. 10
6:06
Továbbra is működésben a csodafegyver, ami nélkül csődbe mehetett volna Európa (Portfolio)
Folytatja az eszközvásárlást az Európai Központi Bank, júliusban 85 milliárd euró értékben vásárolt államkötvényeket az euróövezet jegybankja. A programról ma már kevés szó esik, pedig a bevezetésével egycsapásra sikerült megoldani a déli tagállamok finanszírozási nehézségeit - az olasz kötvénytulajdonosok minden bizonnyal csak néhány lépésre volta
aug. 10
6:12
Kihívások a gyártásban, megoldások a technológiában (okosipar.hu)
A gyártóknak újabb és újabb kihívásokkal kell szembenézniük: hogyan tarthatnak lépést a modern technológiával, miképpen szolgálhatják ki ügyfeleik egyre növekvő igényeit. Az ipar szereplőit érintő fontos változásokról készült egy tanulmány, amely hasznos útmutatást jelenthet a jövőre nézve. Néhány megatrend megmarad, sőt megerősödik Az ipari vállal
aug. 10
6:12
A Bertelsmann Alapítványt nem zavarják a tények (Növekedés)
Miközben napjaink turbulens világpiaci környezetében egyre inkább felértékelődik a makrogazdasági fundamentumok tárgyilagos és átfogó értékelése, egyes magukat mértékadónak tartó szervezetek éppen az objektív statisztikákat hagyják figyelmen kívül. Jelen írást a Bertelsmann Alapítvány legutóbbi országjelentése motiválta, amely gyakorlatilag kettő (
aug. 10
6:18
Most végre pontosan megtudjuk, mennyire vágta földhöz Magyarországot a koronavírus-járvány (Portfolio)
A héten érkezik a magyar második negyedéves GDP-adat, így már pontosan látni fogjuk, hogy a koronavírus-járvány eddigi tetőzésekor mekkora ütés érte a magyar gazdaságot. Ezen kívül a fogyasztói árak júliusi alakulását is látni fogjuk. Külföldről is érkeznek GDP-adatok, valamint egyéb júniusi és júliusi adatok, amelyek megmutatják, hol tart a világ
aug. 10
6:24
Felnyomhatja a környéki ingatlanárakat a kis faluban készülő óriásberuházás (Piac és Profit)
Hamarosan átírhatják az árcédulákat Magyarország észak-nyugati csücskében, a Hegyeshalom és Bezenye közé tervezett gigaberuházás hatására. Főleg az ipari telkek ára nőhet, de a 20-30 kilométeres körzetben lévő jó minőségű lakásoké is. Áremelkedés máris érezhető mindkét csoportnál. Spekulációs rohamról még nincs szó, de az egymilliárd eurós építkezé
aug. 10
6:30
Hamarosan fontos célját kényszerül módosítani a kormány a koronavírus-válság miatt (Portfolio)
A legutolsó költségvetési adatok fényében a jelenleg érvényben lévő idei hiánycél nem tartható tovább. Ez pedig következményekkel jár az állam finanszírozására nézve is.
aug. 10
6:42
Olyan sokat keres az állam a lakossági gázon, hogy a következő választás előtt akár ingyen is adhatja fél évig (G7)
Ha igaza lesz a szakértőknek, és nem változik a piaci környezet, olyan rezsicsökkentést láthatunk a 2022-es választás előtt, amilyet nem látott még az ország.
aug. 10
6:48
Emelkedett a kínai infláció júliusban (Portfolio)
Gyorsuló ütemben emelkedtek a fogyasztói árak Kínában júliusban, miközben a termelői árak visszaesése tovább mérséklődött.
aug. 10
7:00
A betörők ellensége a jó széf (Növekedés)
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) minősítésének hiánya a széf, páncélszekrény minőségére is utal, így nem érdemes spórolni az értéktároló berendezéseken. Amikor már betörtek, ingatlanbiztosítás hiányában illetve silány minőségű széffel kapcsolatban nem lehet mit tenni.
aug. 10
7:06
Júniusban 191 ezer embert érintett az adókedvezmény (ProfitLine)
A gazdasági kilábalás már megkezdődött, erről tanúskodik a járványnak legjobban kitett ágazatokra vonatkozó adókedvezmények felhasználása is. Míg áprilisban 169 ezer, addig júniusban 191 ezer fogalalkoztatott után érvényesítettek ilyen adókedvezményt - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
aug. 10
7:06
Gyorsuló ütemben emelkedtek a fogyasztói árak Kínában júliusban (GazdaságPortál)
Gyorsuló ütemben emelkedtek a fogyasztói árak Kínában júliusban, miközben a termelői árak visszaesése tovább mérséklődött. A kínai statisztikai hivatal hétfőn közzétett adatai szerint a fogyasztói árindex 2,7 százalékkal bővült júliusban az előző év azonos időszakához képest. Elemzők 2,6 százalékos emelkedésre számítottak a júniusi 2,5 százalékos n
aug. 10
7:12
Szegeden 716 millió forintból 17 munkahelyet is létrehoz a Florin (HR Portál)
Uniós és hazai támogatással, több mint 716 millió forintos beruházással bővíti termelési kapacitását és szegedi telephelyét a vegyipari termékeket előállító Florin Zrt.
aug. 10
7:27
Tavaly több mint 335 milliárd forint kedvezményben részesültek a családok - állítja a miniszter (Menedzsment Fórum)
Varga Mihály szerint 2010 és 2018 között közel huszonötszörösére nőtt a családi kedvezmény formájában a háztartásoknál hagyott összeg.
aug. 10
7:30
Heti 400 dollárra csökkent az amerikai munkanélküli segély (Növekedés)
Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter egy vasárnapi televíziós interjúban védelmébe vette Donald Trump elnök rendeleteit, mondván, azok célja az amerikai munkavállalók támogatása.
aug. 10
7:54
Felemásan zártak az amerikai tőzsdék, Európában emelkedéssel indulhat a hét (Portfolio)
Felemásan zárták a pénteki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, Ázsiában vegyesek teljesítettek az irányadó részvényindexek, a befektetők Donald Trump által hétvégén aláírt elnöki rendeleteit emésztették, a határidős árfolyamok alapján Európában mérsékelt elmozdulással, illetve enyhe emelkedéssel indulhat a hétfői kereskedés.
aug. 10
8:00
Huszonötszörése nőtt a családoknál hagyott összeg (Privátbankár)
Varga Mihály azt is elárulta, hogy tavaly több mint 335 milliárd forint jutott a kedvezményekre.
aug. 10
8:00
Bejelentkezett egy új Tesla-gyilkos startup, New Yorkban menne tőzsdére (Portfolio)
A kínai Xpeng Motors elektromosautó-gyártó – a Tesla egyik versenytársa – a New York-i tőzsdére lépne, a cég benyújtotta az erre vonatkozó engedélykérését.
aug. 10
8:06
Pozitív kezdés várható az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Pozitív kezdésre, a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb piacokon fél százalék körüli indexemelkedésre lehet számítani az európai tőzsdék hétfői nyitásakor.
aug. 10
8:18
Alig mozdul a forint a hét elején (Portfolio)
Minimális erősödéssel kezdett hétfő reggel a forint az euróval szemben, így 346 körül jár az euró árfolyama. Közben az euró-dollárban sem látszik nagy változás, és a múlt héten komoly nyomás alá került török lírán is enyhül a nyomás.
aug. 10
8:24
Felpörgetik az amerikai azonnali fizetési rendszer kiépítését (Portfolio)
A Fed azonnali fizetési rendszeren dolgozik már egy éve, a pénzküldési és elszámolási rendszer 2023-2024-re készülhet el, és a Fed úgy döntött, a gyorsaság érdekében folyamatosan kerülnek bevezetésre a különböző funkciói. Lael Brainard, a Fed kormányzótanácsának tagja beszélt erről.
aug. 10
8:30
Letartóztattak egy hongkongi médiamodult a vitatott nemzetbiztonsági törvényre hivatkozva (Portfolio)
Őrizetbe vették Jimmy Lai hongkongi médiamogult hétfőn a Hongkongban júniusban bevezetett nemzetbiztonsági törvény által bűncselekménynek minősített "külföldiekkel való összejátszás" gyanúja miatt - adta hírül hétfőn internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
aug. 10
8:36
Új elektromos autós márkát indít a Hyundai, megcélozták a harmadik helyet a globális piacon (Portfolio)
Eddig csupán egy modellként értékesítette az Ioniq-ot a Hyundai, a koreai gyártó azonban önálló márkát hozna létre az Ioniq-ból, cél, hogy az elektromos autók piacán az egyik legnagyobb szereplő legyen a koreai vállalat.
aug. 10
8:42
Nem áll le az OTP, idén már több mint 63 milliárd forintot költött sajátrészvény-vásárlásokra (Portfolio)
Az OTP augusztus 7-én 80 ezer darab saját részvényt vásárolt, a pénteki tranzakcióval együtt 63,76 milliárd forintot költött már a bank saját részvény vásárlásra ebben az évben.
aug. 10
9:00
Lassul a koronavírus terjedése, de aggasztó trend ütötte fel a fejét a régiónkban (Portfolio)
Már 19,7 millió ember fertőződött meg a koronavírusban a járvány kezdete óta a világon, a halálos áldozatok száma elérte a 730 ezret, a gyógyultaké pedig a 12 milliót.
aug. 10
9:02
Figyelmeztet a Fed döntéshozója: újra be kell zárni Amerikát, ha nem akarunk még több áldozatot (Portfolio)
Újabb akár hat hetes kötelező lezárásra lenne szükség az Egyesült Államokban, ha el akarjuk kerülni a további több millió megbetegedést és a tömeges halálokat – véli Neel Kashkari, a minneapolisi Fed elnöke.
aug. 10
9:06
Alig mozdult a forint árfolyama (ProfitLine)
Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
aug. 10
9:06
Csak úgy öntik a pénzt a befektetésbe, amely a koronavírus-válságot is könnyen átvészelte (Portfolio)
Rekord pénzeket fektettek a befektetők fenntartható befektetési alapokba a koronavírus-válság idején, ezzel az ESG-alapokban kezelt vagyon új csúcsra, ezermilliárd dollár fölé nőtt – számol be a hírről a Financial Times.
aug. 10
9:08
Hatalmas haderőfejlesztési programot jelentett be Dél-Korea (Portfolio)
Nagyszabású hadi fejlesztésekről adott hírt hétfőn a dél-koreai védelmi minisztérium, a tárca közleménye egyebek közt saját, az izraeli Vaskupolához hasonló rakétaelhárító rendszer kiépítését is bejelentette.
aug. 10
9:12
Felemásan zártak az amerikai tőzsdék, Európában emelkedéssel indul a hét (Portfolio)
Felemásan zárták a pénteki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, Ázsiában vegyesek teljesítettek az irányadó részvényindexek, a befektetők Donald Trump által hétvégén aláírt elnöki rendeleteit emésztették, a magyar tőzsdén mérsékelt emelkedéssel indult a hétfői kereskedés.
aug. 10
9:14
Csányi Sándor nevében próbálják átverni a magyar internetezőket (Portfolio)
Csalók igyekeznek megtéveszteni a magyar internethasználókat, amikor álhírbe csomagolva, Csányi Sándornak, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának tulajdonított nyilatkozatokkal próbálják felhívni a figyelmet egy kriptovalutával kapcsolatos „szolgáltatásra” - figyelmeztet az OTP.
aug. 10
9:30
Emelkedéssel próbálkoznak az európai tőzsdék (Portfolio)
Emelkedéssel próbálkoznak az irányadó európai részvényindexek hétfő délelőtt, a befektetők Donald Trump hétvégi, elnöki rendeleteit emésztik. A magyar tőzsde is felfelé kapaszkodik, a hazai blue chipek közül az OTP teljesít a legjobban ma délelőtt.
aug. 10
9:32
Koronavírus Magyarországon: 35 új fertőzött egy nap alatt, elhunyt 3 beteg (Portfolio)
35 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt három krónikus beteg - írja a koronavirus.gov.hu. Ezzel 4731 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt napokban megemelkedett a beazonosított új esetek száma, az országban új gócpontok alakultak ki. Miután az elmúlt napokban gyorsult a vírus terjedése, így az ak
aug. 10
9:36
Egyre több gyerek kapja el a koronavírust Amerikában (Portfolio)
40%-kal nőtt a koronavírus-fertőzöttség az amerikai gyerekek közt július második felében – írja az American Academy of Pediatrics adataira hivatkozva a Bloomberg. Az amerikai fertőzések mintegy 8,8%-át gyerekek teszik ki.
aug. 10
9:42
Bemutatjuk: Selec PLC és HMI programozása energiamérési feladathoz (okosipar.hu)
Selec termékeket bemutató sorozatunk folytatásában gyakorlati példán keresztül mutatjuk be a DIGIX-1-1-1 kompakt vezérlő egység, illetve az SP11-GT70 érintőképes HMI programozását. A projekthez a Selec által alkotott SELPRO és SMI szoftvereket alkalmaztuk. Új projekt létrehozása a SELPRO 5.4 használatával A piros négyzettel bekeretezett ikon segíts
aug. 10
9:45
Itt a hétfői adat: havi csúcson az aktív koronavírusosak száma Magyarországon (Menedzsment Fórum)
Ismét magasabb számban azonosítottak új koronavírus-fertőzötteket hazánkban.
aug. 10
9:48
Fintech platformot indít a Mastercard (Portfolio)
A Mastercard bejelentette Market Trends elnevezésű szolgáltatásának elindítását. Az európai bankok és pénzügyi intézmények számára kidolgozott új, interaktív platform átfogó képet nyújt az aktuális fizetési folyamatokról, valamint naprakész információt kínál a piaci és ágazati trendekről – olvasható a kártyatársaság közleményében.
aug. 10
9:50
Megemelte a Zwack-célárát az OTP (Portfolio)
A Zwack augusztus 6-án tette közzé legfrissebb számait, ezt követően az OTP új elemzést tett közzé. Az OTP a korábbi, 12 havi 15 214 forintos célárat 15 407 forintra emelte meg, az ajánlás továbbra is tartás. Az OTP új célára 6,3 százalékkal alacsonyabb a Zwack pénteki záróárával összehasonlítva.
aug. 10
9:52
Kifejezetten rosszul érinti az autóipari beszállítókat a válság (Portfolio)
A koronavírus-válság okán Alsó-Szászország miniszterelnöke, a Volkswagen AG felügyelőbizottságának a tagja, Stephan Weil jobban aggódik a beszállító cégek, mint maga az autógyártó konszern sorsáért.
aug. 10
9:54
Nő a fertőzöttek száma: ezek a hétfői adatok Magyarországról (Piac és Profit)
Megint emelkedett az új koronavírussal azonosított magyarok száma.
aug. 10
9:54
Rossz minőségű védőfelszereléseket fogott a NAV (Portfolio)
Több mint százezer rossz minőségű egészségügyi védőfelszerelést és más hamis terméket találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy szlovák kamionban az M1-es autópályán, Hegyeshalomnál. A 36 millió forint értékű árut lefoglalták - tájékoztatta a NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatósága hétfőn az MTI-t.

Keresés