A német bajnok THW Kiel együttese augusztus 30-án egy edzőmérkőzés erejéig a Telekom Veszprém vendége lesz, ezen a találkozón búcsúztatják el a hazai csapat több legendás kézilabdázóját.
Szerda reggelre 75-tel, 2690-re nőtt a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szlovákiában. A napi újonnan nyilvántartásba vett fertőzöttek száma április vége óta nem volt ilyen magas északi szomszédunknál. Marek Krajčí egészségügyi miniszter a kormány járványügyi bizottságának ülése után kijelentette: Szlovákiát elérte a járvány második hulláma
A tavalyi volt a három legmelegebb év egyike az időjárási feljegyzések szerint, amely gleccserek olvadásával, tengerszint-emelkedéssel, rengeteg bozóttűzzel, hőhullámokkal és szárazságokkal járt. Az Amerikai Meteorológiai Társaság Közlönyében (BAMS) szerdán jelent meg az erről szóló tanulmány.
Simonka György parlamenti képviselő pártbeli kizárását kezdeményezte Ruck Márton medgyesegyházi fideszes csoportelnök, mert szerinte nem tudnának eredményesen szerepelni a következő választáson, ha a képviselő marad a pártban – szúrta ki a Magyar Narancs. Ruck Márton indoklásában nehezményezi azt is, hogy a költségvetési csalással vádolt országgyűl
Az Egyesült Államokban Kamala Harris kaliforniai szenátor lesz Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltjének alelnök-jelöltje. Az 55 éves szenátor az első színesbőrű női alelnökjelölt az Egyesült Államok történetében.
Rekordmagasra, 262-re nőtt Görögországban a koronavírussal diagnosztizáltan fertőzöttek napi száma - közölte az egészségügyi minisztérium szerdán Athénban.
Programjának ismertetésekor egy Klebelsberg Kuno idézettel kezdett: "a testnevelés újjászervezése nemzeti ügy, össztársadalmi érdek és érték", és mint hangsúlyozta: "ez azóta sem változott".
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal(NAV) ingyenes számlázóprogrammal és mobilapplikációval segíti a vállalkozásokat - közölte az adóhatóság a szerdán az MTI-nek küldött közleményben.
Újraindult a hazai és a nemzetközi filmgyártás Magyarországon. A forgatásokon szigorú óvintézkedésekkel próbálják megakadályozni, hogy a koronavírus-fertőzés megjelenjen a stábtagok között. Azt mondják, a stúdió most az egyik legbiztonságosabb terület az országban. Több stábtagnál ugyanis akár hetente háromszor is készítenek covid-tesztet.
Az Atalanta a 27. percben vezetést szerzett a PSG ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája mostani sorozatának első negyeddöntőjében, s még a 90. perc elején is előnyben volt. Ám akkor csodát tett a francia bajnok, Marquinhos és Choupo-Moting révén fordított. A párizsiak jutottak az elődöntőbe.
Fegyvert fogott volt felesége fejéhez, és kést szorított a torkához egy férfi Pécsett. A férfi megverte a nőt, aki ezek után feljelentette egykori párját. Mivel a férfinek fegyvere is volt, végül kommandósok segítségével fogták el és vették őrizetbe.
A japán tengerjáróból már közel ezer tonnányi üzemanyag került a vízbe. A helyiek összefogtak, vízen úszó korlátot építenek szalmából, cukornádlevelekből és emberi hajból.
Egyre inkább kimutatható a koronavírus örökítő anyaga a szennyvízben, a koronavírus-fertőzés hamarosan a közösségi terjedés fázisába léphet - mondta Pándics Tamás, a Nemzeti Népegészségügyi Központ főosztályvezetője az M1 aktuális csatornán szerda este.
Múlthét végén vízre adaptált versenyszámokban mérték össze tudásukat a Prémium Liga 3. fordulójában az ország erős emberei. A balatonlellei strandon mások mellett 120 kilós bödönöket, hordókat és kőgolyót cipeltek a versenyzők, de egy autót is meg kellett tartaniuk. A győztes ezúttal a 40 éves Molnár Zsolt lett, aki mögött Juhász Péter végzett.
Uniós pénzből finanszíroznák az 5 milliárd eurósra becsült beruházást, amely legalább 5 évig tarthat. A projekt részeként a nagy sebességű vasúti hálózatot is kiépítenék egészen Palermóig.
Egyre inkább kimutatható a koronavírus örökítő anyaga a szennyvízben, a koronavírus-fertőzés hamarosan a közösségi terjedés fázisába léphet - mondta Pándics Tamás, a Nemzeti Népegészségügyi Központ főosztályvezetője az M1 aktuális csatornán szerda este.
Rendkívüli ülést tartanak pénteken az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei a hétvégi fehéroroszországi elnökválasztás nyomán kialakult állapotokkal, a libanoni robbanást követő fejleményekkel és a Földközi-tenger keleti medencéjében zajló török szénhidrogén-kutatásokkal kapcsolatban - közölte az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főké
Az izom a szervezet olyan szövete, melynek fő funkciója, hogy a tápanyagokból nyert energiát mechanikai energiává alakítja át. Ez teszi lehetővé az egész emberi test helyzetváltoztatását, mozgását, finom működését, a belső szervek, zárógyűrűk mozgását és működését.
A Tatrateáról már bizonyára sokan hallottak, és az is biztos, hogy rengetegen megkóstolták már, ugyanis évről évre egy több palackot értékesítenek. Azonban azt is el kell ismerni, hogy olyanok is akadhatnak szép számmal, akik még nem hallottak az italról, vagy ha hallottak is, még nem kóstolták.
A mérkőzést kedden azért nem tudtak lejátszani, mert a Drita két játékosa is pozitív koronavírustesztet produkált, így a svájci hatóságok karanténba helyezték az egész csapatot.
Hogyan lehet eredményesen védekezni a nyári rekkenő hőség ellen klímaberendezés használata nélkül? A válasz a mennyezeti ventilátor alkalmazásában rejlik, amivel ráadásul egy tökéletesen funkcionáló mennyezeti lámpatestet is nyerhetünk.