Fehéroroszországban egyre több vállalat lép sztrájkba. Alekszander Lukasenko napjai meg vannak számlálva. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt állította csütörtökön, Lettország hasonlóan ítéli meg a jelenlegi fehéroroszországi helyzetet, nagy különbség azonban, hogy Riga szolidaritást vállalt a tüntetőkkel.
A közjegyzői díjak csökkentése, a munkahelyvédelmi támogatások meghosszabbítása és újabb, a gazdaság és a vállalkozások talpra állását segítő intézkedések bevezetése is szerepel azok között a javaslatok között, amelyekről még augusztusban egyeztet a kormány a szociális partnerekkel
A tegnapi nap során a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd elnökei kinyilvánították azon szándékukat, hogy mind a 106 egyéni választókerületben egy jelöltet állítanak a kormánypárt jelöltjével szemben. Többek között erről és a szeptemberi tanévkezdésről kérdeztük Kunhalmi Ágnest.
A tavalyi volt a három legmelegebb év egyike az időjárási feljegyzések szerint, amely gleccserek olvadásával, tengerszint-emelkedéssel, rengeteg bozóttűzzel, hőhullámokkal és szárazságokkal járt. Az Amerikai Meteorológiai Társaság Közlönyében (BAMS) szerdán jelent meg az erről szóló tanulmány.
Negyvennel, 4853-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon; nincs újabb elhunyt, ám ennek ellenére fontos a védekezés. Mindenki újra szigorít!
Szabi és Eszter, Gergely és Betti, két teljesen különböző pár, mégis van bennük közös. Az első találkozás után többé nem váltak el, és szerepelnek a TV2 augusztus 24-én induló gasztro-realityjében, a Love Bistróban.
Az Egyesült Királyság nem csak a legnagyobb, de az egyik leggyorsabban fejlődő piacnak számít Európában, amit még a második helyen álló németek is csak tátott szájjal néznek. Magyarország kilátásai sem rosszak, bár esetünkben nyilván más nagyságrendekről beszélünk.
Már készül a jogszabályi háttér ahhoz, hogy a közeljövőben a pontszerű, vagyis egy adott helyszínen történő sebességmérést felváltsa az átlagsebesség-mérés módszere.
A héten döntött a kormány: normál tanrend szerint kezdődik a tanév. E szerint tehát szeptemberben újra vissza kell térni a tantermekbe a diákoknak, akik március óta otthonról, digitális formában tanultak. A váltás nem mindenkinek lesz könnyű. Tippeket adunk, hogyan érdemes felkészíteni a gyerekeket az iskolakezdésre.
A jelenlegi ismeretek szerint nem veszélyezteti jobban a koronavírus az allergiásokat - mondta Szigeti Tamás, a Nemzeti Népegészségügyi Központ levegőhigiénés szakértője péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
A koronavírus-járvány eddig példátlan mértékben csökkentette az Európai Unió tagállamainak gazdasági teljesítményét. Az adatok azt mutatják, hogy a Magyarországon tapasztalt visszaesés mértéke kisebb az Európai Unió átlagánál, de ezzel együtt a magyar bruttó hazai termék 13,6 százalékkal csökkent az idei második negyedévben az előző év azonos idősz
A jelenlegi ismeretek szerint nem veszélyezteti jobban a koronavírus az allergiásokat - mondta Szigeti Tamás, a Nemzeti Népegészségügyi Központ levegőhigiénés szakértője.
Lejjebb kerültek a tengerentúli tőzsdék csütörtökön, miután az újabb körös amerikai mentőcsomaggal kapcsolatban továbbra is nagy a bizonytalanság. Ázsiában az irányadó indexek felemásan teljesítettek, miután Kínából csalódást keltő makroadat érkezett. Az európai tőzsdéken egyre nagyobb esést látunk, a BUX is lejjebb került.
A román gazdaság is jobban teljesített a magyarnál a második negyedévben: csak 10,5 százalékkal csökkentek a keleti szomszédaink, míg Magyarország 13,6 százalékos visszaesést produkált.
A román gazdaság is jobban teljesített a magyarnál a második negyedévben: csak 10,5 százalékkal csökkentek a keleti szomszédaink, míg Magyarország 13,6 százalékos visszaesést produkált.
Bozsik Péter korábbi szövetségi kapitány a Borsnak jellemezte a ma rajtoló 119. NB I-es futballbajnokság csapatait. A szakember az aranyért ismét FTC–Fehérvár versenyfutást tippel.
A koronavírus-járvány miatt feltorlódott kereslet-kínálat miatt június-júliusban már a tavalyi szintet ütötte az ingatlanpiac Magyarországon. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a szegmenst érintő hatások összessége kioltja egymást, ezért a következő időszakban még stagnálás várható. Amennyiben hazánkat is eléri őssze
Óriási rali indult a Next Digital részvényiben, miután Jimmy Lai demokrácia párti média mogult letartóztatták a hongkongi nemzetbiztonsági törvény értelmében. A részvényárfolyam nagyot emelkedett, miután a kisbefektetők támogatásukat akarták kifejezni, ennek viszont megvannak a maga veszélyei, Lai pedig figyelmeztette a befektetőket, hogy hagyják a
Időről időre feltűnnek hírek arról, hogy a fővárosban újabb P+R parkolót terveznek vagy adnak át, ennek ellenére a parkolás még ma is jelentős kihívás a kerületekben. A probléma nemcsak Budapesten, hanem egyes megyeszékhelyeken is jelen van, ami legutóbb annak kapcsán került előtérbe, hogy fizetőssé tették a veszprémi pláza parkolóját. A budapesti
A Magyar Utazási Irodák Szövetsége szerint valótlanságot állított az utazási irodákról a Wizz Air egy múlt heti közleményében és arra kérik a légitársaságot, hogy legyenek partnerek a jelenlegi, nehéz helyzetben.
A polgármester közösségi oldalán annak apropóján szólalt fel, hogy – mint írja – a Magyar Közlönyből kellett értesülnie arról, „hogy a kormány nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásnak nyilvánította a Radetzky-laktanya átépítését, elvonva ezzel a II. kerületi Önkormányzat maradék jogosítványait az üggyel kapcsolatban”.
Ha eddig a kukában landolt a felesleges kávézacc, vagy ha van otthon egy kis instant kávéd, elképesztő dolgot készíthetsz belőle, ami nem mellesleg méregdrága. Íme!
Európai szinten is kiemelkedő kereslet van Magyarországon a garanciakonstrukciók iránt, amelyek segítségével a vállalkozások hitelforráshoz juthatnak. A Garanciaszervezetek Európai Szövetsége (AECM) tavalyi adatai szerint a GDP-hez mért garanciaportfolió Magyarországon 2,1 százalékot tett ki, ez a második legjobb eredmény a kontinensen.