2021. január 14. csütörtök

jan. 14
0:14
Skorpió szúrt meg egy utast a repülőn (Travelo)
Nem mindennapi baleset.
jan. 14
0:14
VV Dani magából kikelve, féltékenységi rohammal indította a napot (Life)
Az ordítozós reggelhez nem is kellett más, csak egy szerelmes pár, egy kiskutya, és egy harmadik fél.
jan. 14
0:14
Így lett Ázsia egyik leggazdagabb emberéből eladósodott földönfutó (Hamu és Gyémánt)
A folyamathoz mindössze öt év kellett. Öt év kimondva nem tűnik soknak, pedig ennyi idő alatt szinte bármi megtörténhet velünk. Szerelem, család, sikerek. Öt év alatt válhatunk szemtelenül gazdaggá, de mérhetetlenül szegénnyé is. Az utóbbi történt a hongkongi ingatlanmogul, Pan Sutong Ázsia egyik leggazdagabb emberével. Szinte teljesen föld
jan. 14
0:14
Petrinjában egy iskola, Zazinában egy templom felújításában vesz részt hazánk (Demokrata)
Petrinjában egy iskola, Zazinában pedig egy katolikus templom felújításában vállal részt Magyarország.
jan. 14
0:14
Vera Jourová: Trump kitiltása az internetes platformokról veszélyes (Demokrata)
Veszélyes a szólásszabadságra nézve, hogy a netes óriásvállalatok tisztázatlan kritériumok alapján akarattal elhallgattatták Donald Trumpot – mondta Vera Jourová.
jan. 14
0:18
Oltás: Ferenc pápa is sorra került (Infostart)
A Szentszék egyelőre nem tette múlt időbe a hírt, amely az argentin sajtóban már tény.
jan. 14
0:18
A Hír Tv azt állította, Pikó András elvett 60 közszolgálati lakást a járvány ellen küzdőktől, de helyesbítettek: egyet sem vett el (444.hu)
Majdnem eltalálták.
jan. 14
0:18
Visszarepül Oroszországba Alekszej Navalnij (444.hu)
Emlékeztetőül: azért menekítették ki az országból, hogy kis híján halálos mérgezése után megfelelő kórházi kezelést kapjon.
jan. 14
0:18
Megérkezett a Helly Hansen hozzáadott vegyi anyagok nélkül készülő vízálló és légáteresztő technológiája a Lifa Infinity Pro (Noizz)
A Helly Hansen az eddigi leginnovatívabb és legfenntarthatóbb technológia megalkotásával, a LIFA Infinity Pro™ -val a magas teljesítményt ötvözi a viselője és a környezet együttes védelmével.
jan. 14
0:18
Először született veszélyeztetett indiai orrszarvú egy lengyelországi állatkertben (Travelo)
Ez az első ilyen állatfaj, ami az intézményben született, mióta az 155 éve megalakult.
jan. 14
0:18
A koronavírus sem állíthatta meg Szorcsik Vikit: Mexikóba utazott (Life)
Koronavírus-járvány ide, koronavírus-járvány oda, úgy tűnik vannak, akiket nem lehet megállítani, ha a téli nyaralás hívja őket. Berki Krisztiánék után, most Szorcsik Viki pattant repülőre, és meg sem állt Mexikóig.
jan. 14
0:18
Kiderült, honnan került mikroműanyag az Északi-sarkvidékhez (Hamu és Gyémánt)
Az óceán tele van mikroműanyagokkal, melyek idővel szennyezni kezdik ételeinket, és bejutnak az állatok, valamint az emberek szervezetébe. A kanadai Ocean Wise Conservation Association egyesületének óceánszennyezés kutatói kiadtak egy új tanulmányt, melyben a Jeges-tenger mikroplasztikus eloszlásáról olvashatunk. A kutatáshoz 71 helyszínen
jan. 14
0:18
Tavaly a romániai közélet fősodrába került a magyarellenesség (Demokrata)
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat számtalan területen küzdött a magyarok jogsérelmei ellen.
jan. 14
0:18
Ferenc pápa is megkapta az oltást (Demokrata)
A Szentszék egyelőre nem erősítette meg a hírt.
jan. 14
0:22
Lemondások, megbukhat az olasz kormány (Infostart)
Matteo Renzi, az Élő Olaszország párt vezetője szerdán bejelentette, hogy pártjának miniszterei lemondanak és kilépnek Giuseppe Conte kormányából, amely így elveszíti parlamenti többségét.
jan. 14
0:22
Egy korrupciós vizsgálat miatt omlik össze épp az észt kormány (444.hu)
Lemondott az észt miniszterelnök, pártja korrupciós ügyéről állítólag nem tudott.
jan. 14
0:22
Édeshármas: szokatlan kapcsolatban él a tetoválóművész két másik nővel (Noizz)
Sokan azt hiszik, Samantha és Amanda csak Oscar pénzéért vannak együtt a férfivel, de ez nem igaz: ők hárman egy ebben a szokatlan, poligám kapcsolatban érzik boldognak magukat.
jan. 14
0:22
Épül Izland legnagyobb szaunája, kilátással az óceánra (Travelo)
Újabb részletek derültek ki az utóbbi idők egyik legnagyobb beruházásáról.
jan. 14
0:22
Tetoválások és testmódosítás: a fiatal nő alien cyborgnak tartja magát (Life)
Lina egy irodában dolgozott Németországban, de egyik nap úgy döntött, a mókuskerék helyett inkább megvalósítja álmát.
jan. 14
0:22
Néhány jó tanács, ha nem tudunk bízni az emberekben (Hamu és Gyémánt)
A bizalom elvesztése gyakori lehet egy átverés, hazugság, szakítás után, ám a bizalomtól való félelemnek neve is van: Pistanthrophobia. Az embereknek általában forgatókönyveik vannak arra vonatkozóan, hogy hogyan történnek bizonyos események. Ez megkönnyíti életünket, egy étteremben tudjuk például, hogy a rendelést az evést követi, azt ped
jan. 14
0:22
Benkő Tibor: a cél a kiszámítható életpálya és a versenyképes jövedelem biztosítása (Demokrata)
Benkő Tibor ismertette, hogy a honvédség milyen illetményeket és béren kívüli juttatásokat kínál.
jan. 14
0:22
Lemondanak Matteo Renzi miniszterei (Demokrata)
Matteo Renzi szerint a Conte-kormány nem tartja be a demokratikus szabályokat, és már két hónapja kormányválság van.
jan. 14
0:24
3 milliárd forintból fejleszthet a Gyulai Várfürdő (ProfitLine)
Kapacitásbővítésre és szolgáltatási színvonalának javítására csaknem 2,9 milliárd forint támogatást kap a Gyulai Várfürdő, amely az összeget saját költségvetéséből 280 millió forinttal egészít ki. A várhatóan másfél évig tartó beruházás 2023 végére fejeződhet be - hangzott el szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatón
jan. 14
0:26
Lengyelországban törvény tiltaná a közösségi médiáról való törlést (Infostart)
A lengyel törvényhozás hamarosan jogszabályt alkot a közösségi médiát használók védelmében, jelentősen megszigorítva a közösségi hálóról történő letiltás, illetve a tartalomtörlés lehetőségét.
jan. 14
0:26
Új forgatókönyvvel állt elő a Fidesz eltávolítására az Európai Néppárt (444.hu)
Azon dolgoznak, hogy a jövőben egyszerű többséggel egyszerre egy egész képviselőcsoportot kizárhassanak a néppárti frakcióból, ha nem tartják be a szervezet normáit.
jan. 14
0:26
Vérfrissítés: megvan az esélyes, aki Harrison Ford nyomdokába léphet (Noizz)
Már egy ideje terjednek a pletykák, hogy ki lesz az új kalandor, de most úgy néz ki, megvan a tuti befutó.
jan. 14
0:26
Döbbenetes: így fest Chrissy Teigen fekete göndör hajjal (Life)
Chrissy Teigen úgy döntött, egy nagy adag Cherrel dobja fel az edzést.
jan. 14
0:26
Így varázsolja hangulatossá a sivár utcákat egy művész (Hamu és Gyémánt)
Legyen az egy csatornafedél, egy kémény, vagy egy egyszerű ereszcsatorna, Tom Bob mindenből kihozza a legjobbat: a látképbe ormótlanul belerondító elemekből káprázatos vásznat alkot. Az utcaművész előszeretettel használ mesefigurákat, mint például Popeye-t vagy a Simpson család tagjait művei szórakoztatóvá tételére. Tom New York és
jan. 14
0:26
Belgiumban minden ötödik lakos külföldi háttérrel rendelkezik (Demokrata)
Belgiumban minden nyolcadik lakos külföldi, és minden ötödik lakos külföldi háttérrel rendelkezik.
jan. 14
0:30
Itt a repülő Cadillac (Infostart)
Az önvezető jármű függőleges irányban emelkedik fel és landol, az utcák felett szállítja utasát.
jan. 14
0:30
Indonézia más úton jár, ott a fiatalokat oltják be elsőként (444.hu)
A frontvonalban dolgozók után előbb a 18 és 59 év közötti munkavállalókat célozzák meg, az idősebbek csak utánuk következnek majd.
jan. 14
0:30
Ferenc pápa is megkapta a koronavírus elleni védőoltást (Life)
Ferenc pápa megkapta a koronavírus elleni oltást - derült ki szerdán az argentin sajtóból, a Szentszék egyelőre nem erősítette meg a hírt, csak annyit jelentett be, hogy a Vatikánban is megkezdik az oltások beadását, és a katolikus egyházfőt is készülnek beoltani.
jan. 14
0:30
Feltekerhető képernyős okostelefon lesz a jövő? (Hamu és Gyémánt)
Izgalmas újdonsággal rukkolt elő egy kínai cég, az Oppo. A telefonok evolúciója villámgyors, az elmúlt húsz évben szinte semmi sem fejlődött ilyen sebességgel, mint a telefonok. Az elmúlt esztendők egyik legnagyobb mobilos újítása az összehajtható képernyő volt, a gyártók azonban folyamatosan azon dolgoznak, hogy minél érdekesebb és izgalma
jan. 14
0:34
Megkezdődött az elnök felmentését célzó eljárásról szóló vita az amerikai képviselőházban (Infostart)
Donald Trump amerikai elnök "egyértelmű és közvetlen veszélyt jelent", ezért távoznia kell - állította Nancy Pelosi demokrata párti házelnök. Republikánus képviselők politikai alapú eljárás kísérletével vádolták meg az elnök idő előtti elmozdítására törekvő demokratákat.
jan. 14
0:34
Bélyegre került Greta Thunberg (444.hu)
A kamasz klímaaktivista svédbelföldi levelekre kerülhet csütörtöktől.
jan. 14
0:34
Figyelmeztetéseket adott ki az OMSZ: ezekben a megyékben ítéletidő lesz (Life)
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint ónos eső veszélye miatt Somogy és Zala megyére, míg havazás miatt Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
jan. 14
0:34
Olcsóbb a Bailey's, ha otthon készíted (Hamu és Gyémánt)
Segítünk, hogy otthon is tudj selymes krémlikőrt készíteni. Ha olcsóbban szeretnénk finom Bailey's-t, a legegyszerűbb, ha otthon készítjük el. A legdrágább dolog, amire szükségünk lesz hozzá, az egy jó minőségű ír whiskey. Ugyanakkor fél óra alatt kényelmesen elkészíthető, hűtőben pedig sokáig eláll. Na de nézzük a hozzávalókat! 34
jan. 14
0:38
Tovább csökkent az új fertőzöttek száma Nagy-Britanniában (Infostart)
A halálozásoké ugyanakkor rekord, viszont számos, késleltetve elkönyvelt adatot is tartalmaz.
jan. 14
0:38
Lemondott két miniszter, kormányválság van Olaszországban (444.hu)
Matteo Renzi korábbi kormányfő pártja vonta meg a támogatást a kormánytól, a járvány utáni gazdaságélénkítő programon vesztek össze.
jan. 14
0:38
15 kilót fogyott a magyar zenész - Elárulta, hogy csinálta (Life)
DR BRS, azaz Béres Attila teljes életmódváltásba kezdett, aminek már látszik is az eredménye. 15 kilót sikerült leadnia.
jan. 14
0:38
A Netflix idén minden héten új filmet fog kiadni (Hamu és Gyémánt)
Sztárokkal teli óriáselőzetesben enged betekintést, hogy milyen saját gyártású új filmeket mutat majd be 2021-ben a streamingóriás. Amikor a Netflix belevágott a saját filmek gyártásába, azt a cél tűzte ki maga elé, hogy minden héten kiad majd idővel legalább egy új alkotást. Ezt a célját 2021-ben biztosan eléri, ugyanis bejelentette az idé
jan. 14
0:42
Megszavazták a Donald Trump felmentését célzó eljárás megindítását (Infostart)
Ezzel ő az első amerikai elnök, aki ellen a képviselőház két alkalommal is a hivatali felmentési eljárás megindítására szavazott.
jan. 14
0:42
Trump azt kéri, ne legyen erőszak, legyen békés az átmenet (444.hu)
Közben a Kongresszusban éppen arról szavaznak, hogy induljon-e Trump ellen eljárás, amiért erőszakra buzdította a híveit.
jan. 14
0:42
Müller Cecília is megkapta a koronavírus elleni védőoltást (Life)
Müller Cecília is beoltatta magát a Pfizer-BioNTech vakcinával. Az oltást Bedros J. Róbert, az országos korházfőparancsnok helyettese adta be neki a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban.
jan. 14
0:42
Próbáld ki Gigi Hadid vodkás tésztáját! (Hamu és Gyémánt)
Elsőre furának tűnhet, de nyugi, nem fogsz berúgni tőle. A világ egyik legnagyobb szupermodellje, Gigi Hadid Instagramján időről-időre megmutatja, mit szokott otthon készíteni. Sőt lépésenként még végig is vezet bennünket, hogyan is készül, hogy mi magunk is megfőzhessük otthon akár. Legutóbb Insta-sztorijaiban vodkás tésztáját mutatta meg
jan. 14
0:46
Riasztót aggatnának a dolgozóra egy francia gyárban, hogy tartsák az ajánlott távolságot (444.hu)
A szakszervezet szerint ez óriási hülyeség és a riasztók a kukában végzik majd.
jan. 14
0:50
Megszavazták: másodjára is vádeljárás indul Donald Trump ellen (444.hu)
Ő az első amerikai elnök, aki ellen kétszer is vádat emeltek a törvényhozásban. Az amerikai történelem négy impeachmentjéből kettő ellene indult.
jan. 14
1:00
A továbbtanulókat segíti egy hasznos információgyűjtemény (Infostart)
Online eseményen adnak segítséget a középiskolák kiválasztásához.
jan. 14
1:06
Gyorsítja a közép-európai EU-gazdaságok kilábalását az EU helyreállítási alapja (ProfitLine)
Várhatóan jelentősen gyorsítja a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok kilábalását a koronavírus-járvány okozta sokkból az Európai Unió helyreállítási alapja, különösen jövőre - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett tanulmányában. A nemzetközi hitelminősítő előrejelzése szerint 2022-ben a magyar hazai össztermék (GDP) csaknem 7 százalék
jan. 14
1:36
Péntektől nem lehet csak úgy Ausztriába utazni (ProfitLine)
A koronavírus-járvány megfékezését célzó intézkedések részeként január 15-étől kötelező előzetes elektronikus regisztrációval lehet csak belépni Ausztriába - áll az egészségügyi minisztérium közleményében.

Keresés