2021. január 16. szombat

jan. 16
12:36
Tragédia: jó éjszakát kívánt, majd szobájában megölte magát a 12 éves kisfiú (ATV)
A fiú éppen születésnapján vetett véget életének.
jan. 16
12:36
Varga Judit: a fiatalok számára is van segítség (Demokrata)
A bántalmazás felismerésében hatalmas felelősség hárul a gyerek környezetében élőre.
jan. 16
12:39
Megvan, ki viszi tovább Angela Merkel örökségét (Menedzsment Fórum)
Armin Laschet nyerte az elnökválasztást a CDU-ban.
jan. 16
12:42
Sajtóértesülés: Brüsszeli forrásból kevesebb mint félmillió ember beoltására elegendő vakcina érkezik Magyarországra március végéig (ATV)
Brüsszeli forrásból kevesebb mint félmillió ember beoltására elegendő vakcina érkezik Magyarországra március végéig az M1 aktuális csatorna kormányzati forrásból származó információi szerint.
jan. 16
12:42
Az EU révén csak kevesebb mint félmillió embernek elég vakcina érkezik (Demokrata)
Brüsszeli forrásból kevesebb mint félmillió embernek elegendő vakcina érkezik Magyarországra.
jan. 16
12:42
Megválasztották Merkel utódját a CDU élén (Növekedés)
.
jan. 16
12:45
Armin Laschet nyert a CDU elnökválasztásán (Privátbankár)
Orbán Viktor számára lehetett volna jobb is a választás eredménye.
jan. 16
12:48
Romániában pénzt kapnak a háziorvosok, ha meggyőzik a betegeiket, oltassák be magukat (444.hu)
Minden regisztrált beteg után legalább 2200 forintot.
jan. 16
12:54
Robotkar vesz mintát PCR-tesztekhez Kínában (Infostart)
A tömeges tesztelés felfuttatásához veszik igénybe Senjangban a robotika segítségét: a módszerrel biztonságosabban lehet levenni a mintát a fertőzés átadása nélkül.
jan. 16
13:00
A kormány szerint nagyon kevés vakcina érkezik Magyarországra (Portfolio)
Brüsszeli forrásból kevesebb mint félmillió ember beoltására elegendő vakcina érkezik Magyarországra március végéig az M1 aktuális csatorna kormányzati forrásból származó információi szerint.
jan. 16
13:00
Alakul az SZFE új tanári kara: újabb megerősítés jött (ATV)
Korábban a Nyugati Fény közölt egy listát, amelyen azoknak a neve olvasható, akik a portál információi szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem új tanári karának tagjai lesznek.
jan. 16
13:00
A Hír TV-s Velkovics Vilmos is az SZFE tanára lesz (SzMo)
A műsorvezető korábban a homeopátiához hasonlította az intézmény működését, most azonban már azt írja, „nagyon jó egyetem lesz”.
jan. 16
13:06
Újra szigorítanak Ausztriában (HírTV)
Ez a kötelezettség minden beutazni szándékozóra vonatkozik, beleértve az osztrák állampolgárokat is.
jan. 16
13:06
Gyengébb profit a Citigroup-nál (ProfitLine)
Tegnap reggel a Citigroup is jelentett. Az utolsó negyedévben $16.5 milliárdos bevétel, illetve $4.6 milliárdos vagy részvényenkénti 2.08 dolláros profitot ért el a társaság.
jan. 16
13:06
Országszerte oltanak az idősotthonokban (Portfolio)
Országszerte oltanak a 100 főnél nagyobb idősotthonokban a koronavírus ellen a hétvégén, 34 helyszínen 3400 embernek adják be a Moderna vakcináját - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
jan. 16
13:06
8 akadály, ami miatt nem tudsz szerelmbe esni (Glamour)
Az alábbi dolgok megnehezítik a szerelembeesést
jan. 16
13:06
Tom Holland bankot rabol a Végjáték rendezőinek új filmjében (Hamu és Gyémánt)
Pókember megjárja az iraki háborút, drogfüggővé válik, majd bankot rabol a Russo-testvérek drámájában. Megérkezett az előzetese a két legutóbbi Amerika Kapitány- és Bosszúállók-film rendezőpárosának, Anthony és Joe Russonak az új filmjéhez. A Cherry című film főszereplője pedig az a Tom Holland, akivel együtt dolgoztak már az Amerika Kapitá
jan. 16
13:18
Capitolium-botrány: Donald Trump újabb minisztere mondott le (Infostart)
Alex Azar egészségügyi tárcavezető levelében azt írja, a támadás "a békés hatalomátadás gyakorlata elleni támadás volt".
jan. 16
13:18
Beoltott személytől is elkaphatom a vírust? Ez a következő hetek legfontosabb kérdése (Pénzcentrum)
Egyelőre kétféle vakcinával oltanak hazánkban, de nagy kérdés, mi jön utána: aki megkapta az onnantól kezdve védett lesz, de mi a helyzet a környezetével? Továbbadhatja nekik a vírust utána is? Erre a kérdésre keressük most a választ. Péntekig
jan. 16
13:18
Megválasztották a német CDU új elnökét (ATV)
Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai tartományi miniszterelnököt választották szombaton a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnökévé a leköszönő Annegret Kramp-Karrenbauer helyére.
jan. 16
13:18
Szivárványcsalád: Pál Marci őszintén mesélt az örökbefogadásról, családjuk történetéről (Glamour)
Videós interjúban mesélte el megható történetüket
jan. 16
13:18
Sylvester Stallone megmutatta csodaszép feleségét és lányait (Promotions)
Sokan nem is tudják, hogy milyen szép családja van Sylvester Stallone-nak.
jan. 16
13:21
A 15 legjobb sci-fi, amit most nézhetsz a Netflixen magyarul - Film-zene-szórakozás 2021. január 16. 13:15 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/01/16/3042/
jan. 16
13:24
Kiderült, mit művelnek a gazdasággal az állami lakásfelújítási ingyenmilliók (Portfolio)
Nagy várakozásokat fűz az otthonteremtési és otthonfelújítási programokhoz a Pénzügyminisztérium, legalábbis ami a gazdasági hatásait illeti. Azzal számolnak, hogy a felújítási támogatásnak köszönhetően 100-100 ezer lakást tudnak korszerűsíteni a családok 2021-ben és 2022-ben.
jan. 16
13:24
Joe Biden belehúz: az első száz napban 100 millió adag koronavírus elleni védőoltás beadását tervezi (ATV)
Új oltóhelyek, köztük száz szövetségi oltóközpont létrehozását, valamint a január 20-i beiktatását követő első száz napban 100 millió adag koronavírus elleni védőoltás beadását tervezi Joe Biden megválasztott demokrata párti amerikai elnök.
jan. 16
13:36
Már Bill Gates a legnagyobb "földesúr" Amerikában (Infostart)
98 ezer hektárt vett az utóbbi években az Egyesült Államok területén.
jan. 16
13:36
Gulyás Gergelyék döntöttek: megmenekülhet a Márványmenyasszony és a Wichmann épülete (ATV)
A kulturális örökség védelméért felelős Miniszterelnökséget vezető miniszter azonnali hatállyal elrendelte az I. kerület Márvány utca 6-8. szám alatti, valamint a VII. kerület Kazinczy u. 55. szám alatti ingatlanok esetében a műemléki védettségi eljárás megindítását.
jan. 16
13:42
Bitcoin, ma [01.16.] (Kripto Akadémia)
Szcenáriókat boncolgatunk melyek meghatározhatják a bitcoin irányát közép távon.  ◆ Redukáld 20%-kal kereskedési költségeidet a Binance-en ezzel a linkkel!  ◆ Ha forintért szeretnél kriptopénzt vásárolni, figyelmedbe ajánljuk a Coinmixed.eu szolgáltatását!  ◆ Kereskedj értékpapírokat, devizátkat, indexeket és kriptot egy helyen BTC letéttel a Simp
jan. 16
13:42
A kormány szerint egyéb vakcinák nélkül szeptemberig is elhúzódhatnak a mostani korlátozások (Pénzcentrum)
Szombat délután reagált  a Kormányzati Tájékoztatási Központ a kínai oltás körüli vitákra. A közleményben azt írják, a kormány csak azon dolgozik, hogy több forrásból többféle vakcina álljon minél hamarabb a magyar emberek rendelkezésére. Magyarországon
jan. 16
13:42
Hatalmas támogatás az agráriumnak, rég várt pályázatok jönnek, ezek a legfontosabb határidők (Agroinform)
Háromszorosára nő a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar támogatása; rég várt pályázatok jelennek meg 2021 első felében; osztatlan közös tulajdon felszámolása: megjelent a végrehajtási rendelet. Az Agroinform.hu heti hírösszefoglalója.
jan. 16
13:42
Időjárás: Nem csak éjjel, de napközben is csípős hideg lesz (Háziállat)
ÉJSZAKA: Túlnyomóan felhős lesz ég, több helyen havazhat. Helyenkét hóátfúvásokra is lehet majd számítani. Nagyon hideg lesz az éjszaka, a legalacsonyabb hőmérséklet -5 és -10 fok körül alakul, a völgyekben ennél hidegebbet, -13 fokot is mérhetne éjjel. Gyenge légmozgás avgy szélcsend lesz a jellemző, Nyugat-és Észak-Szlovákiában a szélerősség elér
jan. 16
13:48
Hatalmas támogatás az agráriumnak, rég várt pályázatok jönnek, ezek a legfontosabb határidők (Agroinform)
Háromszorosára nő a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar támogatása; rég várt pályázatok jelennek meg 2021 első felében; osztatlan közös tulajdon felszámolása: megjelent a végrehajtási rendelet. Az Agroinform.hu heti hírösszefoglalója.
jan. 16
13:48
A tiltakozó diákokat kigúnyolta, leghíresebb interjúját le kellett törölni, tanítani nem igazán szeretett: ő lesz az Szfe új oktatója (444.hu)
Velkovics Vilmos úgy interjúzott péntek este Szarka Gábor kancellárral a Hír tévé élő adásában, hogy elfelejtették megemlíteni: az SZFE-n fog tanítani.
jan. 16
13:48
Petíciót indít a DK a kínai vakcina ellen, Dömötör Csaba szerint Gyurcsányék veszélyes játékba kezdenek (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) petíciót indít, hogy ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) - jelentette be a párt frakciószóvivője szombaton a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkár ugyanakkor azt állítja: Gy
jan. 16
13:48
A QAnon egy nevetséges összeesküvés-elméletből Joe Biden elnökségét fenyegető mozgalommá nőtt (SzMo)
Az amerikai hatóságok szerint a QAnon áll az amerikai szélsőjobboldal radikalizálódása mögött, oroszlánrészük volt a Capitolium ostromában, és nem állnak le.
jan. 16
13:54
Kásler Miklós elrendelte a "vörös kód" kiadását (Infostart)
A nagy hidegre való tekintettel a rendelkezés a hajléktalanok életét hivatott megvédeni.
jan. 16
13:54
Fidesz: a Gyurcsány-párt a magyar emberek életét veszélyezteti (Demokrata)
Gyurcsány Ferenc pártja a magyar emberek életét veszélyezteti – reagált a DK vakcinaellenes petíciójára a Fidesz.
jan. 16
14:00
Itt a vakcina, mégsem halad az oltás - mi lehet ennek az oka? (ATV)
December 26-án érkezett meg Magyarországra a Pfizer vakcina első adagja, így év végén el is kezdték az egészségügyi dolgozók oltását. Utánuk jönnek a szociális ellátásban dolgozók, utána a 60 év felettiek, aztán a rendvédelmi szervek dolgozói, majd azok a 18-59 évesek, akiknél fennállnak a fokozott kockázatot jelentő társbetegségek, ezután a kritik
jan. 16
14:06
Az EU újabb szíriai minisztert sújt szankciókkal (ProfitLine)
Az Európai Unió Tanácsa a szíriai kormány újabb miniszterét vette fel a szíriai rezsimmel és annak támogatóival szemben hozott korlátozó intézkedések hatálya alá vont emberek, illetve szervezetek jegyzékébe - közölte az uniós tanács pénteken.
jan. 16
14:06
Bő egy év után frissül a Bentley hibrid óriása (Autónavigátor)
Legalább akkora meglepetést sütött el a Bentley az új Bentayga Hybriddel, mint amekkorát a hagyományos Bentayga frissítése során. Az akkor
jan. 16
14:06
Iskolabuszból alakították ki otthonukat: két évig éltek benne (Hamu és Gyémánt)
Szinte mindenki látott már az amerikai filmekből ismert sárga iskolabuszt, amely dudaszóval jelzi jöttét az iskolába induló diákoknak. Egy brit pár egy ilyen járgányból alakította ki otthonát, amelyben még egy kályha is helyet kapott. www.instagram.com Két teljes
jan. 16
14:12
Súlyos büntetést kapott a német doppingdoktor (Infostart)
Ez az első komoly ügy azóta, hogy 2015-ben a dopping bűncselekménnyé vált Németországban.
jan. 16
14:12
Koronavírus: terjed Magyarországon az angol mutáns, új részletek derültek ki a hazai helyzetről (Portfolio)
Az Angliában, Dél-Afrikában és Brazíliában egymástól függetlenül létrejött SARS-CoV-2 vírusvariánsok eltérő mutációs mintázataikban közös tulajdonságként létrejött az N501 jelzésű mutációs változás is. Hogy mit jelent ez a gyakorlatban, hogyan jelent meg Magyarországon, és mit jelent ez mindannyiunk számára, arról a Virológia Pécs, közösségi oldalá
jan. 16
14:12
Elkezdődött a vadetetés a vadásztársaságoknál (Agroinform)
A vadak etetése Magyarországon tájegységenként változó, hiszen hazánk mezőgazdasági területei is változatos táplálékkal szolgálnak. A vadgazdálkodás egyik feladata biztosítani az egyensúlyt az állatvilág és a növényvilág között, így a fővadászok ilyenkor ellenőrzik a vadetetést is.
jan. 16
14:12
23 éves, dolgozó fiatalt interjúvoltak a HírTV-ben, de elfelejtették közölni, hogy ő a Fidelitas közép-dunántúli vezetője (444.hu)
„Örülök, hogy ilyen kormányunk van, aki támogat minket, fiatalokat, ellenben a baloldallal, akikre mi soha sem számíthattunk, mi fiatalok, de szerintem az idősek sem.”
jan. 16
14:14
Miért néz állandóan kelet felé az érett napraforgó? Magyar kutatók megfejtették! (Agroinform)
Az ELTE, a Hamburgi Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatói a korábbi elképzeléseket is magába foglaló környezetoptikai magyarázatot találtak arra, hogy a Nap égi mozgását már nem követő érett napraforgóvirágzat miért néz állandóan kelet felé.
jan. 16
14:18
A koronavírus eredete - mit titkol Kína? (ATV)
Ugyan konszenzusossá vált, hogy a koronavírus a vuhani halpiacról származik, sosem ült el egészen a gyanú, hogy a valódi kiindulópont egy virológiai labor. Az igazság felderítését Kína számtalan módon igyekszik meggátolni. A Hetek cikke.
jan. 16
14:18
Mennyi támogatást kaptak az elmúlt években a megújuló energiák? (Tiszta Jövő)
A megújuló energiaforrások hasznosításába fektetett támogatásokra egyre kevésbé van szükség, hisz például a napenergia a napelemes rendszerek révén már az egyik legolcsóbb energiatermelési móddá vált. Ennek ellenére visszatekintünk az elmúlt évtizedre és összefoglaljuk mennyi támogatást kaptak a különböző alternatív energiaelőállítási módok az Euró
jan. 16
14:18
Jennifer Lopez anyaszült meztelenül, angyalszárnyakkal szerepel az új klipjében (Promotions)
Jennifer Lopez mindent ledobott, majd alig tudta takarni magát.
jan. 16
14:24
Kora tavaszi idő váltja a dermesztő hideget (Háziállat)
Hétfőig még országszerte fagyos időre számíthatunk, majd keddtől erős melegedés kezdődik. A jövő hét közepén a déli országrészben már 10 fok felett alakul a hőmérséklet csúcsértéke.

Keresés