Az eddigi 18 óra helyett 21 óráig tarthatnak nyitva csütörtöktől a vendéglátóhelyek Észak-Macedóniában, és ha a járványhelyzet továbbra is kedvezően alakul, a jövő héttől akár tovább hosszabbíthatják a nyitvatartási időt - közölte a Vesti.mk észak-macedón hírportál.
Angela Merkel biztosította Putyint, hogy ha az európai gyógyszerfelügyelet engedélyezi a Szputnyik V-t, hajlandóak tárgyalni a gyártásáról és használatáról.
Összesen 72 ingatlan eladását tervezi a fővárosi önkormányzat ebben az évben - írja a Magyar Nemzet. Az eladó ingatlanok között vannak vidéki kastélyok, telkek és mezőgazdasági területek, és kisebb irodák is.
Az LG mobilos részlege évek óta veszteséges és már többször felmerült, hogy a kisebbik dél-koreai gyártó befejezheti pályafutását a piacon. Most úgy tűnik ez hamarosan bekövetkezhet. Ugyan a napokban az LG kommunikációs vezetője egy közleményben cáfolta, azokat a híreket, hogy a cég kilépne a mobiltelefonok piacáról, egy frissen kiszivárgott belsős
Az Egyesült Államok csatlakozik a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezéshez - jelentette be Anthony Fauci, a szövetségi kormány koronavírus elleni munkacsoportjának virológusa csütörtökön.
Hosszútávon a profitnövekedés a részvényárfolyamok egyik legfontosabb mozgatórugója - elméletben legalábbis. Sokkoló ábrát közölt a BCA Research, amely azt mutatja, hogy miközben a részvénypiacok globálisan már közel duplájukra nőttek 2008 óta, addig a vállalatok egy részvényre jutó eredményei lényegében a 12 évvel ezelőtti szinten stagnálnak.
Az Egyesült Államok csatlakozik a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezéshez - jelentette be Anthony Fauci, a szövetségi kormány koronavírus elleni munkacsoportjának virológusa csütörtökön.
Online médiakampányt indít a Szentkirályi Magyarország a koronavírus-járvány miatt forgalomcsökkenést elszenvedő vendéglátóhelyek megsegítésére. A cég arra buzdítja az étterembe járók közösségét, hogy fogjanak össze a kedvenc helyeik érdekében, és ételrendeléssel támogassák fennmaradásukat. A járvány következtében különösen nehéz helyzetbe került a
Újabb, és az eddigieknél sokkal pusztítóbb járványhullámmal fenyeget az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) B.1.1.7 jelzésű, "brit" változata Németországban - mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben.
Változatlanul hagyta a kamatszintet az eurózónában az EKB mai kamatdöntő ülésén. Az EKB a közleményben azt írta, hogy az alacsony kamatok mindaddig maradnak, amíg az infláció nem közelít a jegybank 2%-os szintje közelébe. Christine Lagarde az EKB sajtótájékoztatóján elmondta, hogy folyamatosan monitorozzák az euró árfolyamát, valamint elmondta, hog
Az országos tiszti főorvos az operatív törzs csütörtöki sajóttájékoztatóján azt mondta: a jelenlegi, kedvezőbb járványügyi helyzetet csak így lehet fenntartani.
Angela Merkel Vlagyimir Putyinnal egyezett meg arról, hogy segítik az orosz vakcina európai engedélyezését, több uniós kormányfő pedig levélben követeli a vakcinák gyorsabb jóváhagyását.
A KSH adatai szerint 2019-ben közel 911 milliárd forintot fordítottak gyógyszergyártásra Magyarországon. Folyó áron 910 914 000 000 forintot fordítottak 2019-ben gyógyszergyártásra Magyarországon, míg 2001-ben ez az összeg még
Budai Gyula a Facebookon súlyos állításokat posztolt: Eleni Tsakopoulos volt amerikai nagykövet “burkoltan megfenyegette” a Sukoró-ügy miatt, de afölött is sajnálkozik, hogy Gyurcsány Ferencet nem sikerült börtönbe juttatnia. Ennek apropóján kérdeztük az egykori elszámoltatási biztost.
Újabb, és az eddigieknél sokkal pusztítóbb járványhullámmal fenyeget az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) B.1.1.7 jelzésű, "brit" változata Németországban - mondta Angela Merkel német kancellár Berlinben.
Az élelmiszerbiztonság növekvő jelentősége és az egyre szigorúbb fogyasztói elvárások következtében egyre modernebb technológiai eljárások segítik az élelmiszerek minőségellenőrzését is. Az egyik ilyen fejlett módszer a hiperspektrális képalkotás, amelynek alkalmazási lehetőségeit Parrag Viktória, a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Doktori
Változatlanul hagyta a kamatszintet az eurózónában az EKB mai kamatdöntő ülésén. Az EKB a közleményben azt írta, hogy az alacsony kamatok mindaddig maradnak, amíg az infláció nem közelít a jegybank 2%-os szintje közelébe. Christine Lagarde az EKB sajtótájékoztatóján elmondta, hogy folyamatosan monitorozzák az euró árfolyamát, valamint elmondta, hog
Újabb, és az eddigieknél sokkal pusztítóbb járványhullámmal fenyeget az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) B.1.1.7 jelzésű, "brit" változata Németországban - mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben.
Etilén-oxid szennyezettség miatt visszahívta a Knäckebröd Flerkorn nevű 250 grammos, többgabonás kétszersültet gyártója, a finn Lantmännen Cerealia, a magyarországi forgalmazója az IKEA - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön.
Az előzetes adatok szerint a hazai használtautó-piacon közel 780 ezer személygépkocsi cserélt gazdát 2020-ban. A koronavírus miatt bevezetett különféle korlátok ellenére ez volt az eddigi második legforgalmasabb év – derült ki a JóAutók.hu közleményéből.
A CBD számos jó hatása egyre ismertebb, a szervezetbe legkönnyebben nyelv alatti csepegtetéssel juttatható be egy pipetta segítségével. Fontos odafigyelni a körültekintő adagolásra, ehhez nyújtunk most segítséget.
Másodszor is elkapta a koronavírust Eperjes Károly színművész, amely ezúttal jóval súlyosabb tüneteket okozott nála, mint az első alkalommal. Arról kérdeztük Dr. Csilek András infektológust, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) BAZ Megyei Területi Szervezetének elnökét, hogy lehet-e tendencia az újrafertőződésés és mekkora védettséget ad az első fertőzés?
A globális nukleáris egyensúly architektúrája napjainkra alapjaiban rendült meg. Nem véletlen, hogy Anthony Blinken külügyminiszter-jelölt keddi szenátusi meghallgatásán annyi időt szentelt a nukleáris fegyverek kérdéskörének. Káncz Csaba jegyzete.
A madárinfluenza két megyében is megjelent az év elején, de az érintett telephelyeken sikerült lokalizálni a betegséget. Egyelőre nem terjed a betegség Magyarországon, azonban nagy a kockázata, hogy újabb helyeken is megjelenik – nyilatkozta az országos főállatorvos az Indexnek.
A hétvégén kezdetben enyhe, sokfelé napsütéses lesz az idő, majd egyre többfelé várható csapadék: eleinte eső, majd havas eső, hó is. Vasárnaptól lehűlés kezdődik. Sokfelé erős lesz a szél is – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez. Járművek haladnak a sűrű hóesésben a 471-es főúto