2020-ban számos űrben zajló vagy azt érintő esemény tanúi lehettünk – akár élőben is. Gondoljunk csak vissza a SpaceX tesztjére augusztusban, vagy a történelmi pillanatra, amikor májusban szintén a SpaceX embereket juttatott a Nemzetközi Űrállomásra. A múlt év sűrű programját az idei sem fogja alulmúlni, a The Guardian cikke alapján összegyűjtöttün
Eljuttatták hétfőn az amerikai szövetségi képviselőház illetékesei a Donald Trump előző elnökkel szemben indított alkotmányos vádeljárás (impeachment) dokumentumait a szenátusnak, amely dönteni hivatott az elnök felelősségre vonásáról.
A tervek szerint ez a szer adhatna lökést az országos oltókampányoknak a háziorvosi rendelőkben, de tavaszig 60 százalékkal kevesebbet szállítanak belőle az ígértnél.
Eljuttatták hétfőn az amerikai szövetségi képviselőház illetékesei a Donald Trump előző elnökkel szemben indított alkotmányos vádeljárás (impeachment) dokumentumait a szenátusnak, amely dönteni hivatott az elnök felelősségre vonásáról.
A bécsi székhelyű Nemzetközi Migrációpolitikai Fejlesztő Központ vezetője szerint a járvány okozta válság is hozzájárul a migrációs folyamatok erősödéséhez.
A Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő a járvány miatt nem fogad látogatókat, hiszen nagyon vigyázni kell az egészségére. Az állapota valamelyest javult, de ez a bezártság lelkileg nagyon megviseli a művésznőt.
Eljuttatták hétfőn az amerikai szövetségi képviselőház illetékesei a Donald Trump előző elnökkel szemben indított alkotmányos vádeljárás (impeachment) dokumentumait a szenátusnak, amely dönteni hivatott az elnök felelősségre vonásáról.
Az Elemző közgazdász videósorozatunk mai részében azzal foglalkozunk, hogy miként gondolkodnak a közgazdászok a nemzetközi tőkeáramlásról. Antal Judit, az OG Research vezető közgazdásza arról beszél, hogy milyen előnyei és kockázatai vannak a tőke szabad áramlásának. A szakértő szerint az előző válság során felgyűlt tapasztalatoknak köszönhetően a
A megbízás a GrandVision márkáihoz kapcsolódó médiatervezési és -vásárlási feladatokra vonatkozik. A GrandVision kétfordulós, meghívásos tenderen választott médiaügynökséget. Az együttműködés nem újkeletű, a MediaCom 2018 óta dolgozik a GrandVision márkáin. A tender nyomán a közös munkát 2021. január 1-jével újították meg a felek. A MediaCom a mú
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/01/26/3145/
A japán kormány és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) továbbra is úgy készül, hogy a nyáron megtartják a tavalyról elhalasztott tokiói olimpiát, azonban egy felmérés szerint a japánok 80 százaléka nem szeretné megrendezni az eseményt a mostani körülmények között.
Rencz Botond vezetésével a vállalat az International Tax Review nevű nemzetközi adóügyi magazin az Év Adótanácsadója című díját kilenc alkalommal, az Év Transzferár-tanácsadója című díját tízszer nyerte el.
A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a kormány jó döntést hozott, amikor kilenc hónapra és automatikusan minden hitelre meghirdette a hiteltörlesztési moratóriumot.
A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a kormány jó döntést hozott, amikor kilenc hónapra és automatikusan minden hitelre meghirdette a hiteltörlesztési moratóriumot.
2020 végére jelentősen növelte részesedését az adó- és jogi tanácsadási szolgáltatások piacán az Andersen Magyarország. A budapesti székhelyű adótanácsadó- és ügyvédi iroda üzleti térnyerését a járványhelyzet okozta gazdasági visszaesés sem akadályozta. Az Andersen a BIG4 tagjai után jelenleg a magyar piac ötödik legnagyobb szereplőjének számít.
Tavaly március óta tart a rali a világ tőzsdéin, egymás után dőlnek meg a történelmi csúcsok, miközben a koronavírus-járvány miatti lezárások után a gazdaság még mindig nem tért vissza a rendes kerékvágásba. A globális pénzbőség mániák kialakulásához vezetett, a tőzsde sztárja a Tesla és a bitcoin, többek között ezekről beszélgetett Orosz Márton Na
A korábbi évek szárnyalása után észrevehető a budapesti, belvárosi piac megtorpanása. A világjárvány és a hosszú hónapok óta tartó korlátozások hatására értelemszerűen mélypontra került ez a szegmens is. Ennek ellenére, bár sokan ezt jósolták, mégsem a drasztikus árzuhanás a leginkább jellemző a belvárosi eladó ingatlanjaira. Minden előrejelzés ezt
Bár leváltani már nem tudják, még így is sokat veszíthet Trump: többek közt a volt elnökként neki járó juttatásokat, és többé nem indulhatna a választásokon.
Lezárult a Magyar Posta “Hivatalos küldeménykövető” elnevezésű kiemelt projektje – közölte a társaság. A tájékoztatás szerint az ajánlott levelekhez használt belföldi papíralapú tértivevények 2021. január 1-jétől történő kivezetésével, valamint a belföldi tértivevénnyel feladott levelek és hivatalos iratok átvételéről szóló elektronikus kézbesítési
A német szövetségi kormány szerint csak 65 éven aluliak beoltására engedélyezi az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár együttműködésével kifejlesztett vakcinát - jelentették német lapok.
Minden bizonnyal megfertőződik ma a százmilliomodik ember a világon koronavírussal. A Johns Hopkins Egyetem friss adatai szerint 99,7 milliónál jár most a szám, továbbra is szinte minden országban jelen van a vírus.
A biokémikusnak, akinek felfedezése alapján készült el több koronavírus elleni vakcina, így a Pfizer-BioNTech oltóanyaga is, hamarosan fiúunokája születik.
Meghaladta a megújuló energiaforrások aránya a szén-dioxid-kibocsátással járó fosszilis tüzelőanyagok arányát tavaly az Európai Unió (EU) áramtermelésében - mutatta ki egy hétfőn ismertetett felmérés.
Jelentős civil és katonai egészségügyi fejlesztések kezdődtek az MH Egészségügyi Központban, amelynek a koronavírus-járványban is helyt kell állnia. A Honvédkórházban kész arra, hogy egy nap alatt 60 oltóponton akár 10 ezernél is több embert oltsanak be – mondta az InfoRádiónak Wikonkál Norbert, az intézmény főigazgatója.
Bármilyen hihetetlen, egy-egy pohár bor akár a súlyvesztésben is a segítségünkre lehet. Nagy mértékben méreg, kis mértékben orvosság - jelenthetjük ki a borral kapcsolatban, hiszen néhány korty kifejezetten jó hatással lehet az egészségünkre. Most az is kiderült, bizonyos borok a diétánkba is könnyen beilleszthetők.
A tapasztalat azt mutatja, mostanra az emberek többsége nemcsak hogy felhagyott az újévi fogadalmak nyomán felvett új, egészséges szokásokkal, de már fel sem tudja idézni, mit is fogadott meg. Ha mégis dereng valami, és szeretnél változtatni egy-két fontos dolgon, fogadd meg ezeket a tippeket:
Az oktatás világnapja alkalmából a Vodafone Csoport bejelentette, hogy a Vodafone Alapítvány a következő 5 évben 20 millió euróval támogatja a helyi Alapítványok digitális készségeket fejlesztő és oktatási programjait. A támogatás így a hazai oktatás mellett az Albániában, Csehországban, Németországban, Görögországban, Írországban, Olaszországban,
Az amerikai tőzsdéken vegyes teljesítmény volt látható tegnap, az S&P 500 és a Nasdaq is mérsékelten feljebb tudott kerülni, ami esetükben új rekord. Ezzel szemben a Dow Jones enyhe mínuszban zárt. Egyelőre pozitívan alakul a gyorsjelentési szezon, számos nagyvállalat teljesíti felül az elemzői becsléseket. Az ázsiai tőzsdék többnyire mínuszban áll