2021. január 26. kedd

jan. 26
0:03
Virág Barnabás: a nagyobb mérleg lesz az új norma (Infostart)
A járvány jelentős változásokat okozott a gazdaságban, így a monetáris politikában, szorosabb együttműködésre van szükség a fiskális és monetáris politika között - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az idén online megrendezett Lámfalussy konferencián.
jan. 26
0:03
ILO: Súlyosabb a válság, mint 2008 után volt (Hírstart)
Nagyobb válság alakult ki a munkaerőpiacon a koronavírus-járvány miatt, mint a 2008-as gazdasági világválság után – derül ki az ILO jelentéséből.
jan. 26
0:03
Korábban igényeltél már csok-ot? Mutatunk egy újabb megoldást a többi támogatás kihasználására (Bankmonitor)
Az illetékmentesség és az áfa-visszatérítés feltétele, hogy igényelj a vásárláshoz csok támogatást is. Ha korábban igényelted már a csok-ot, akkor sincs minden veszve, még így is jogosult lehetsz a többi kedvezményre. Az otthonteremtési program két új elemének – az illetékmentességnek és az 5%-os áfa-visszatérítésnek – is az a feltétele, hogy csok
jan. 26
0:03
Februártól 4 százalékkal, bruttó 167 400 forintra nő a minimálbér (444.hu)
A garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forintra emelkedik. A Magyar Szakszervezeti Szövetség nem írta alá a megállapodást, mondván, az emelés a minimálbér reálértékének megőrzésére sem lesz elég.
jan. 26
0:03
Havi hárommilliárd munkáltatói adóról mond le az állam (Adó)
117 ezer turizmusban, szabadidő-ágazatban dolgozó munkájának megtartását segítette az adóelengedés tavaly novemberben – közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
jan. 26
0:03
Az EY Magyarország vezérigazgatóját nevezték ki a cég közép-európai csoportjának élére (Növekedés)
Rencz Botond, az EY Magyarország vezérigazgatója irányítja a globális tanácsadócég nyolc országot magába foglaló közép-európai csoportját 2021. január elsejétől.
jan. 26
0:06
Új történelmi csúcson zárt a Richter (Napi)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,28 pontos, 1,01 százalékos csökkenéssel, 43 188,94 ponton zárt hétfőn - írj az MTI.
jan. 26
0:07
Fontos kérdést tisztáz az MNB, sokakat érint (Infostart)
Az ügyfelek sem a jelenlegi, sem a jövőbeni hiteleiknél nem veszítik el "tiszta" adósi besorolásukat a bankoknál pusztán azért, mert a törlesztési moratóriumot választották. A fizetési stop segítő eszköz, sokaknak mentőöv, másoknak választási lehetőség - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
jan. 26
0:07
Nagy mínuszban zártak a tőzsdék (Hírstart)
Pozitív kezdésből nagy veszteségbe fordultak hétfőn a főbb európai tőzsdeindexek.
jan. 26
0:07
Ellenzéki politikusok is a vendéglátást korlátozó szabályok enyhítését kérik, a kormány szerint a vakcinák beszerzésén múlik minden (444.hu)
Európai példák és lehetetlen helyzetbe került budapesti vendéglátósok miatt kérte a szabályok átgondolását több politikus is.
jan. 26
0:07
A Magyar Szakszervezeti Szövetség nem fogadja el a bérmegállapodást (Adó)
A Liga és a Munkástanácsok elfogadja, a MASZSZ azonban nem írja alá, hogy 4 százalékkal emelkedjen a minimálbér és a garantált bérminimum.
jan. 26
0:07
Jelenléti oktatást sürget az érettségire készülő osztályokban a Nemzeti Ifjúsági Tanács (Növekedés)
A Nemzeti Ifjúsági Tanács azt javasolja, hogy a középiskolai végzős évfolyamon tanulók érettségi vizsgáinak sikeressége érdekében - a határidők közelgő lejárta miatt - a digitális munkarendet váltsa fel a jelenléti oktatás, a pedagógusok, a diákok és hozzátartozóik egészségvédelmi szempontjainak maximális figyelembevételével.
jan. 26
0:10
Nagy veszteséggel zártak az európai tőzsdék (Napi)
Pozitív kezdésből nagy veszteségbe fordultak hétfőn a főbb európai tőzsdeindexek - írja az MTI.
jan. 26
0:11
Tavaly már a megújuló források aránya volt a legnagyobb az Európai Unió áramtermelésében (444.hu)
A megújulók először nyomták le a fosszilis energiaforrásokat, de a fordulat tartós lehet. Csökken az atomenergia mértéke is.
jan. 26
0:11
Sokat ledolgozott a zuhanásból a GKI konjunktúraindexe (Adó)
Az év első hónapjában az üzleti és a fogyasztói várakozások is javultak - közölte a GKI Gazdaságkutató.
jan. 26
0:11
Csak lassan normalizálódik a helyzet Szíriában, sokaknak nem érdeke a gyors rendezés (Növekedés)
Bokor Balázs egykori szíriai és libanoni nagykövet tizedik könyve, Trilógia – Közel-keleti nagykövetségeken címmel a közelmúltban jelent meg. Ebből az alkalomból beszélgettünk a szerzővel a kötetről, amely személyes jegyzeteken, visszaemlékezéseken alapul, és kifejezetten érzékletesen mutatja be a két állam fénykorát, illetve hogy mi történt a térs
jan. 26
0:14
Mit csinált ma a forint? (Napi)
Gyengült a forint hétfőn a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon - írja az MTI.
jan. 26
0:15
Magyarországról nevezték ki az EY közép-európai vezetőjét (Adó)
Rencz Botond, az EY Magyarország vezérigazgatója irányítja a globális tanácsadócég nyolc országot magába foglaló közép-európai csoportját idén január elsejétől.
jan. 26
0:15
Február 1-től bruttó 167 400 forintra emelkedik a minimálbér (Növekedés)
Február 1-től a minimálbér bruttó értéke 167 400 forintra, a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forintra emelkedik, ami csaknem 4 százalékos béremelést jelent - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón.
jan. 26
0:19
Az építőipar idén visszaállhat a járvány előtti szintre (Adó)
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint az építőipar teljesítménye az idén elérheti a 4500 milliárd forintot, ami a járványhelyzet előtti, 2019. évi szintnek felel meg.
jan. 26
0:19
Tudományos kudarc: A párizsi Pasteur Intézet abbahagyja az egyik vakcinájának a fejlesztését (Növekedés)
A párizsi Pasteur Intézet hétfő bejelentette, hogy abbahagyja a koronavírus elleni legfőbb vakcinájának a fejlesztését, miután az első klinikai tesztek eredményei nem közelítik meg a reméltet.
jan. 26
0:21
Győzött a klímaforradalom a BP-nél, tényleg jelentősen visszavágták az olajkutatásért felelős divíziót (NRGreport)
Százasával küldték el a szakembereket arról a részlegről, amely egy évszázadon keresztül biztosította az energiavállalat vastag profitját.
jan. 26
0:23
Nyáron támadhat fel a szállodaipar (Adó)
A korlátozások fokozatos feloldásával várhatóan először a vidéki szálláshelyek iránt térhet vissza a kereslet – derül ki a a BDO Magyarország könyvvizsgáló és tanácsadó cég iparági elemzéséből.
jan. 26
0:23
A fertőző variáns miatt Franciaországba csak negatív PCR-teszttel lehet belépni (Növekedés)
A koronavírusnak a korábbiaknál fertőzőbb variánsaitól tartva Franciaország az Európai Unió tagállamaiból tengeri vagy légi úton érkezőket is csak egy 72 órásnál nem régebbi, negatív PCR-teszt kell felmutatatása mellett engedi belépni a területére.
jan. 26
0:27
A hétvégén rekord mértékben nőtt a spanyol fertőzöttek száma (ProfitLine)
Spanyolországban a hétvégén rekord mértékben, mintegy 94 ezerrel nőtt a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma - derült ki az egészségügyi minisztérium hétfőn közölt összesítéséből.
jan. 26
0:27
Elektronikus cégképviselet: az IM szerint sem kötelező bejegyezni a cégképviselő elektronikus aláíró tanúsítványát (Adó)
Egyre elterjedtebb, hogy a cégek képviselőik részére elektronikus aláírást vásárolnak, annak érdekében, hogy a cég ügyeit elektronikusan is ugyanolyan joghatással intézhessék, mintha ezt papíron tennék. A Cégtörvény nem egészen egyértelmű szabályozása miatt azonban sokakban kérdésként merült fel, hogy használható-e vajon cégjegyzésre (a cég írásbel
jan. 26
0:27
Fontos hír jött a törlesztési moratóriumot kérő adósoknak (Növekedés)
Az ügyfelek sem a jelenlegi, sem a jövőbeni hiteleiknél nem veszítik el "tiszta" adósi besorolásukat a bankoknál pusztán azért, mert a törlesztési moratóriumot választották. A fizetési stop segítő eszköz, sokaknak mentőöv, másoknak választási lehetőség - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfői, MTI-nek küldött közleményében.
jan. 26
0:31
Megállapodtak a minimálbérről (Adó)
Február 1-től a minimálbér bruttó értéke 167 400 forintra, a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forintra emelkedik, ami csaknem 4 százalékos béremelést jelent.
jan. 26
0:31
NNK: A lecsengő szakaszban vagyunk, alacsony a szennyvízben mért vírus-koncentráció (Növekedés)
Egyre több településen alacsony a szennyvízben mért koronavírus-koncentráció - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) nyomán.
jan. 26
0:35
Új év, új tippek – Amazon wholesale (Növekedés)
Ha már van Amazon wholesale vállalkozásod, akkor azért fogod hasznosnak találni a következő tippeket, ha még nincs, akkor meg pontosan azért! Az új év egy új kezdet, és nincs ez másképp az Amazon vállalkozások esetében sem.
jan. 26
0:39
Praktikus barkácseszközök nem csak ezermestereknek (Növekedés)
Amikor valamit szerelünk, felújítunk, építkezünk, minden apró segítség jól jön, amely megkönnyítheti a munkánkat. Az interneten számos olyan praktikus termék elérhető, amelyet nem feltétlenül forgalmaznak a nagy barkácsáruházak. Legyen szó villanyszerelésről, kézműveskedésről vagy az otthonunk biztonságáról, a webáruházak kínálata végtelen.
jan. 26
1:03
Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási keresztféléves ponthatárokat (ProfitLine)
Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási keresztféléves ponthatárokat hétfő délután a felvi.hu oldalon. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint több mint hatezer jelentkezőből 5231-en jutottak be egyetemre, főiskolára vagy felsőoktatási szakképzésre.
jan. 26
1:33
Az nyert az autópiacon 2020-ban, aki a legkisebbet bukta (Startlap)
Furcsa év volt 2020. Az éves értékelések általában arról szólnak, hogy mely márkák tudták növelni eladásaikat és melyek hoztak gyengébb eladási számokat, mint az előző évben. Tavaly viszont közel negyedével csökkent az európai, és közel ötödével a magyarországi autópiac, így azok a márkák, amelyek ennél kisebb csökkenéssel megúszták, már elégedette
jan. 26
2:03
Így változtak a lakbérek Magyarországon - ábrán mutatjuk! (ProfitLine)
Átlagos havi lakbér az ingatlan.com kínálatában szerepő kiadó lakáshirdetések alapján régiónként (átlagos lakbér, ezer forint)
jan. 26
2:45
Így változtak a lakbérek Magyarországon - ábrán mutatjuk! (Startlap)
Átlagos havi lakbér az ingatlan.com kínálatában szerepő kiadó lakáshirdetések alapján régiónként (átlagos lakbér, ezer forint)
jan. 26
3:03
Ausztriában több pénzt fordítanak az oktatásra (ProfitLine)
A koronavírus-járvány ellenére nem mondhatjuk, hogy az idei egy elveszett év lenne - mondta Heinz Fassmann osztrák oktatásügyi miniszter hétfőn, egyúttal 200 millió eurós többlettámogatást jelentett be a távoktatás miatt esetlegesen fellépő tanulói lemaradások behozására, illetve a tudásdeficit pótlását elősegítő felzárkóztató oktatás támogatására.
jan. 26
3:03
Így változtak a lakbérek Magyarországon - ábrán mutatjuk! (Hírstart)
Átlagos havi lakbér az ingatlan.com kínálatában szerepő kiadó lakáshirdetések alapján régiónként (átlagos lakbér, ezer forint)
jan. 26
4:09
Februártól bruttó 167 400 forintra emelkedik a minimálbér (GazdaságPortál)
Február 1-jétől a minimálbér bruttó értéke 167 400 forintra, a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forintra emelkedik, ami csaknem 4 százalékos béremelést jelent – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. Bodó Sándor hozzátette: a bérmeg
jan. 26
4:15
Cserepekbe szerelték napelemet! Működik (Alternatív Energia)
Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy ha legtöbb esetben ferde tetőre kerülnek a napelemek, akkor azok közvetlenül miért nem a cserepekbe vannak integrálva?
jan. 26
4:15
Arányaiban a megújuló energia a legnagyobb áramforrás az EU-ban (okosipar.hu)
Meghaladta a megújuló energiaforrások aránya a szén-dioxid-kibocsátással járó fosszilis tüzelőanyagok  arányát tavaly az Európai Unió (EU) áramtermelésében – mutatta ki egy hétfőn ismertetett felmérés. Az Agora Energiewende nevű német és az Ember nevű, brit, független kutatóintézet közös tanulmánya szerint 2020-ban 3,4 százalékponttal 38 százalékra
jan. 26
4:33
Tavaly jelentősen drágultak a használt autók Magyarországon (ProfitLine)
A magyar használtautó-piacon az átlagárak 2020. januártól decemberig 25 százalékkal, 2,48 millió forintról 3,11 millió forintra emelkedtek - közölte a Használtautó.hu online piactér hétfőn az MTI-vel.
jan. 26
4:39
Moratórium: a jegybank nyugalomra int (Hírstart)
Vezetői körlevélről tájékozatott az MNB.
jan. 26
4:39
Világszínvonalú fejlesztések a Szent István Egyetem Kaposvári Campusán (New Technology)
A kutatói közösség és az ipari szereplők szervezett együttműködésének, a nemzetközi szinten is versenyképes fejlesztéseknek ad teret nyolc, részben EU-s, részben pedig hazai forrásból létrejött Felsőfokú és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) hazánkban, amelyek közül kettőnek a Szent István Egyetem campusai adnak otthont. A legutóbbi tudásközpont t
jan. 26
4:45
Hűtőközeg újrahasznosítás (Hírstart)
Körforgásos gazdasági programot indít a klímák és hőszivattyúk hűtőközegének újrafelhasználására a Daikin.
jan. 26
4:45
Exatlon Hungary: a vereség után a vadonban ért véget a Bajnokok idegőrlő napja (Márkamonitor)
Soha nem látott küzdelemnek lehettünk szemtanúi, ugyanis a háromnapos küzdelem első napja rengeteg izgalmat hozott…   EXATLON HUNGARY – ÖSSZEFOGLALÓ CIKK A vereség után a vadonban ért véget a Bajnokok idegőrlő napja https://tv2.hu/exatlon/360154_a-vereseg-utan-a-vadonban-ert-ve.html   EXATLON HUNGARY – ADÁSBÓL KIMARADT A Kihívók boldogok, hogy a Vi
jan. 26
5:03
Szárnyal az Ethereum árfolyama! Már 4 milliárd dollár van stakelve (Startlap)
Az Ethereum egy olyan eszközzé vált, amibe bele lehet kapaszkodni és profitálni lehet belőle, mivel az árfolyama folyamatosan emelkedik, és
jan. 26
5:03
Bizakodóbbak lettek a magyar gazdák (ProfitLine)
Az előző negyedévi, 30,5-es értéktől 31,8-re emelkedett a Takarék AgrárTrend Index értéke. 2020 legnagyobb nyertesei a növénytermesztők, ugyanis a gabonaárak öt éves csúcsokon járnak, ahogyan a fehérje- és olajos növényeké is. Előbbi termékeket inputként felhasználó termékpályák szereplői azonban borúsan látják a jövőt: kettős árnyomásra számítana
jan. 26
5:09
ValóVilág10 powered by Big Brother: VV Merci és VV Dani elhagyták a Villát! (Márkamonitor)
Miközben Vivi villamester lett, a játékosok igen intenzíven töltik napjaikat, amiről Zsolti gazda és a Gazdálkodás Hete gondoskodik. Ennek okán a Házasodna a gazda sztárja a villalakókat kihívás elé állította, aztán bepánikoltatott mindenkit, végül úgy feladta a leckét, hogy ketten a Villát is kénytelenek voltak elhagyni.   A ValóVilág10 powered by
jan. 26
5:09
Eddig ismeretlen napelem technológiát fejlesztettek ki koreai kutatók (Tiszta Jövő)
Egy koreai csapat olyan technológiát fejlesztett ki, amely mindkét problémára megoldást kínálhat.
jan. 26
5:09
Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási keresztféléves ponthatárokat (SzakmaPortál)
Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási keresztféléves ponthatárokat hétfő délután a felvi.hu oldalon. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint több mint hatezer jelentkezőből 5231-en jutottak be egyetemre, főiskolára vagy felsőoktatási szakképzésre. A november 20-án lezárult keresztféléves felvételi eljárás során 6439-en nyújtottak be jelentkezést

Keresés