2021. január 11. hétfő

jan. 11
1:06
1,2 milliárd forintot fordított fejlesztésekre a Budai Egészségközpont (ProfitLine)
A Budai Egészségközpont (BEK) Kft. 1,2 milliárd forintot fordított beruházásokra 2020-ban, megnyitották a közfinanszírozott ellátást végző gyermek gerincsebészeti központot, és 70 ágyasra bővítették magán fekvőbeteg osztályukat - mondta Varga Péter Pál, a magánegészségügyi szolgáltató ügyvezető igazgatója online sajtóbeszélgetésen csütörtökön.
jan. 11
2:06
Mérséklődött a munkanélküliség Romániában (ProfitLine)
Romániában tavaly novemberben 0,2 százalékponttal, 5,1 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta az előző hónaphoz mérten - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
jan. 11
3:06
Magyarországról szóló műsor indult a lengyel rádióban (ProfitLine)
Magyarország politikájáról, gazdaságáról és kultúrájáról szóló rendszeres heti magazin indult pénteken a lengyel közszolgálati rádió első csatornáján (Jedynka Polskiego Radia), Hejnal után címmel.
jan. 11
3:42
Rég nem látott kockázatok – mi veszélyezteti a hazai gazdasági kilábalást? (Növekedés)
Járványhelyzet, uniós adóssághegyek, infláció, külső környezet, sérülékeny nemzetközi részvénypiacok. Néhány a legfontosabb kockázatok közül, melyek jelentős hatást gyakorolhatnak a hazai gazdasági teljesítményre.
jan. 11
4:06
Éjszakai áram ára 2021, miben különbözik az ájszakai áram és a nappali áram? (ProfitLine)
A hétköznapi beszédben bár éjszakai áramnak hívjuk, de valójában vezérelt áram a hivatalos neve annak a lakossági áramdíjnak ahol az áramszolgáltató a felhasználók részére kedvezményes tarifájú elektromos áramot biztosít, meghatározott feltételek mellett.
jan. 11
4:36
Egészségügyi TOP listák a Növekedés.hu-n - Legnagyobb hazai gyógyszergyártók és forgalmazók (Növekedés)
A legnagyobb hazai gyógyszergyártók és forgalmazók többségének a bevétele és a profitja is nőtt. A profit 86 százalékát az első négy cég viszi el.
jan. 11
4:48
ValóVilág10 powered by Big Brother: összebalhézott VV Virág és VV Merci (Márkamonitor)
Merci és Moh álomrandin vettek részt, Vivi érzelmeket kezdett táplálni Bálint iránt, és végig zavarban volt a közös randijukon. A villalakók aztán Frunak és Renátónak öntötték ki a szívüket, akik egyébként párterápián vettek részt, a Kiválasztás után pedig összebalhézott Virág és Merci.   “Ez életem legromantikusabb pillanata!” – VV Merci és VV Moh
jan. 11
5:06
Durván berobbant a lakáspiaci kereslet az év elején (ProfitLine)
Hatalmas érdeklődés mutatkozik az eladó lakások iránt már az év első napjaiban, a kínálat ezzel azonban még nem tart lépést - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A portál forgalma rekordot döntött a héten, kedden és szerdán napi félmillió látogatást mértek, ami több mint 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. Az adásvétel
jan. 11
5:12
Nicsak, ki vagyok? – A Varjúról, a Babáról és a Tigrisről is lehullt a lepel (Márkamonitor)
A Varjúról, a Babáról és a Tigrisről is lehullt a lepel a Nicsak, ki vagyok? döntőjében. A Nicsak, ki vagyok? második évadát pedig Ábel Anitáék csapata nyerte.   NICSAK, KI VAGYOK? – ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Ábel Anitáék csapata győzött: A Tigris lett a legrejtélyesebb szereplő https://tv2.hu/nicsak_ki_vagyok/358343_kajdi-csaba-alig-hitt-a-szemenek.html
jan. 11
5:12
Hamarosan az utakat rója a Toyota önvezető E-Palette alapú járművei (okosipar.hu)
A Toyota e-Palette alapú járművei hamarosan megjelennek a MaaS (Mobility as a Service – azaz mobilitási szolgáltatások) alkalmazásokban: az új autonóm járművek első felhasználási helye a Toyota tökéletes konnektivitású jövő-városa, Woven City lesz, de a rendszer kereskedelmi forgalmazása és közüzemi, nyilvános alkalmazása is megkezdődik már a 2020-
jan. 11
5:12
Az év végi eddig valaha volt legnagyobb kibertámadás háttere (Növekedés)
Decemberben derült fény a történelem eddigi legnagyobb kibertámadására, a jól felépített, szofisztikált művelettől megremegtek az Egyesült Államok kormányzati és céges hálózatai. A színfalak mögött régóta zajlik virtuális háború a nagyhatalmak között, ám a Sunburst/FireEye kiberincidenshez fogható trendfordító esemény példátlan. Nem jeleztek a sze
jan. 11
5:18
Capitolium ostroma: kétszínűek a céges reakciók? (Növekedés)
Egyre több nemzetközi vállalat politikai kérdésekben is megnyilvánul. De ez nem biztos, hogy szerencsés.
jan. 11
5:42
Fidelity: Az egyedi kihívások felgyorsítják a strukturális trendeket (Márkamonitor)
Közösségi távolságtartás, a boltok látogatottságának csökkenése, távmunka: a Covid-19 járvány egész sor kihívást állított az ingatlanszektor elé 2020-ban, és ezek hatásai 2021-ben is érezhetőek lesznek, így egyes trendeket felgyorsítanak, másokat megzavarnak majd a Fidelity International szakértői szerint.   Nyomás alatt az európai kiskereskedelem
jan. 11
5:42
2020 – Virtuális rendezvények éve a ZEISS-nél (New Technology)
A Zeiss Industrial Quality Solutions mindig is elkötelezett volt, hogy vevőinek a lehető legmagasabb minőséget nyújtsa mind a termékek, mind pedig a szolgáltatások terén. Mindehhez elengedhetetlen a kölcsönös kommunikáció és együttműködés – erre ad remek lehetőséget egy kiállítás, vagy mérőszobai nyílt nap, hiszen az élő bemutatók során folyamatosa
jan. 11
5:42
Kukoricaágazat: komoly bajban leszünk iparfejlesztés nélkül (Agrárágazat)
A hazai kukoricatermesztők egyik nagy lehetősége a magyar feldolgozóipar jó adottságai, de versenyképes termelés kell a konkurensek miatt.
jan. 11
5:42
Talajfertőtlenítő és starter is egyben (Mezőhír)
Innovatív rovarölő termék, mely a gyökérzet számára megfelelő tápanyagokat is biztosíthatja.
jan. 11
5:42
A St. Valentin-i Case Ih és Steyr gyárat rangos díjjal ismerték el (GépMax)
A rangos díj a Fraunhofer Austria és az osztrák Industrie magazin 2020 gyára verseny egyik kategóriája.
jan. 11
5:42
Gőzerővel zajlik a 2021 végéig tartó tervezés (Transpack)
A kínai partner-cégcsoport, a Cecz számára a beruházás presztízskérdés is.
jan. 11
5:45
A csodák éve sok meglepetést hozott az abszolút hozamú alapok tulajdonosainak is (Privátbankár)
A tavalyi rendkívül hektikus tőkepiaci évben a hazai abszolút hozamú alapok is rendkívül hektikusan teljesítettek, nagyjából plusz 30 és mínusz 30 százalék között. Voltak olyanok, amelyek felkészülve várták a márciusi esést, vagy évközben annyi részvényt vásároltak, ami az év végén szép hozammal ajándékozta meg őket. Mások veszítettek, de az átlag
jan. 11
5:54
Iszonyatos várólisták a kórházakban: a járvány után csak rosszabb lesz a helyzet (Pénzcentrum)
A koronavírus-járvány rendkívüli intézkedéseket kívánt, és a kórházak tehermentesítését, a fertőzés tovább terjedésének megakadályozását. Így a nem életmentő, akut műtétek, beavatkozások halasztásra kerültek, az olyan operációk
jan. 11
5:54
Hálapénz: a zéró tolerancia januártól él, de vannak még kérdőjelek (Növekedés)
Vesztegetésnek minősül a paraszolvencia, ezért aki adja, és aki elfogadja egyaránt bűncselekményt követ el ettől az évtől. A büntetőjogász és az orvoskamarai alelnök is úgy látja: a változtatásnak akkor lesz társadalmi elfogadottsága, ha a betegek biztonságban érzik magukat anélkül, hogy megfizetnék a félelem bérét.
jan. 11
5:56
Szlávik János: egyetlen komolyabb mellékhatást sem tapasztaltak a vakcina beadása után (Növekedés)
A koronavírus elleni vakcina beadása után egyetlen komolyabb mellékhatást sem tapasztaltak Magyarországon - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa vasárnap este az M1 aktuális csatornán.
jan. 11
6:06
Liget Budapest projekt: 2021-ben is folytatódnak az átadások a Városligetben (ProfitLine)
A Liget Budapest Projekt történetének eddigi legsikeresebb évét zárta - jelentette be Baán László, a projekt miniszteri biztosa, majd a 2020-ban elért eredményeket bemutatva elmondta, hogy tavaly birtokba vehette a közönség a Városligeti Sportcentrumot és a két kilométeres Futókört, a Mőcsényi Mihály botanikus kertet és egy újabb Kutyás Élményparkk
jan. 11
6:12
Ezrek életét menthetik meg a lezárások - A koronavírus modellezése egy virtuális városban (Portfolio)
A mai mérnöki munka nagyrészt számítógépes modellezésre, azaz szimulációkra épül. Miért kellenek szimulációk? Mert sok minden, például az épületek földrengésbiztonsága, vagy egy szökőár hatása nem vizsgálható részletes kísérlettel. Másrészt, a jelenségek sokszor összetettek, amitől a kísérletek látszólag ellentmondó eredményekre vezetnek. A mérnöki
jan. 11
6:12
Az Opel a Mediatorral közösen rója az utakat (Márkamonitor)
2021-ben a Mediator újabb autós márkát köszönthet ügyfelei körében: az ügynökség integrált marketingkommunikációs feladatokat fog végezni az Opel számára.   Az Opel gépjárművek magyarországi forgalmazását a közelmúltban átvevő Wallis Automotive Europe (WAE) a Mediatort bízta meg a márka kreatív tervezési feladataival, médiatervezéssel és -vásárláss
jan. 11
6:12
Jönnek a 3D nyomtatással készülő gyógyszerek (okosipar.hu)
Ritka betegségek kezelésére alkalmas tablettákat már ma is gyártanak ezzel a módszerrel, de a határ a csillagos ég! Az Aprecia Pharmaceuticals – amely az első kereskedelmi forgalomba került 3D nyomtatott gyógyszer, a Spritam előállítója – hosszútávú együttműködésbe kezdett a non-profit kutatás-fejlesztéssel foglalkozó Battelle-lel. Az összefogás cé
jan. 11
6:21
Új év, új ellenőrzések – így indítják 2021-et a NAV revizorai (Piac és Profit)
Az év első napjaiban sem tétlenkednek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai. Frissült az Adótraffipax, amelyből ismét kiderül, mely megyékben hol számíthatnak ellenőrzésre a vállalkozások.
jan. 11
6:36
Most megtudjuk, mennyibe került a magyar kormánynak a koronavírus-válság (Portfolio)
Mozgalmas hét áll előttünk, hiszen az előzetes államháztartási statisztikából kiderül, mennyit költött a kormány 2020-ban, de megismerjük Európa legnagyobb gazdaságának 2020-as növekedési statisztikáját is. Ezen kívül érkezik a decemberi magyar inflációs adat, jönnek építőipari, ipari és szálláshelyek forgalmát mutató statisztikák is. Amerikában pe
jan. 11
6:36
Hálózatépítés rendszerben, hálózatépítés igény szerint (New Technology)
Ipari kommunikációs hálózatok – a digitalizálás fő váza A gépek és rendszerek egyre többet kommunikálnak egymással, és a hálózatok az adatfolyamok fő ütőereként funkcionálnak. A digitalizálás ezért csak nagy teljesítményű és megbízható hálózati technológiával lehet sikeres. A mai termelési területeknek rugalmasan és gyorsan átszervezhetőknek kell l
jan. 11
6:42
Még nagyobb hatalmat kap Észak-Koreában Kim Dzsong Un (Portfolio)
Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt választotta hétfőn a Koreai Munkapárt kongresszusa a párt új főtitkárává - közölte a KCNA állami hírügynökség.
jan. 11
6:42
Magyar vezető a Boiron közép-kelet európai régiójának élén (Márkamonitor)
Sipos Balázs tölti be 2020. decembertől  a francia Boiron nemzetközi gyógyszercég közép-kelet-európai régiós igazgatói pozícióját. A szakember 2018-tól vezeti a hazai leányvállalatot, a Boiron Hungária Kft-t, most kibővült a feladatköre a Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Magyarországot, Romániát, Bulgáriát tömörítő régió vezetésével is.
jan. 11
6:42
Jó öt százalékkal drágult a szójabab múlt héten (Agrofórum)
Chicagóban a szójabab 5,1 százalékkal, a repce 4,5 százalékkal, a kukorica pedig 2,2 százalékkal drágult január első hetében. A búza viszont 0,6 százalékot vesztett értékéből.
jan. 11
6:44
Kiderült, hogyan buktatnák meg Trumpot egy héttel Biden beiktatása előtt (Portfolio)
Az amerikai képviselőház először egy határozatról fog szavazni, amelyben felszólítja Mike Pence alelnököt és a kormányzat tagjait, hogy a 25. alkotmány-kiegészítés alapján mentse fel hivatalából Donald Trump leköszönő elnököt, mielőtt kezdeményezné az alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) - derül ki Nancy Pelosinak, a képviselőház
jan. 11
6:48
Még nagyobb hatalmat kap Észak-Koreában Kim Dzsongun (Portfolio)
Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt választotta hétfőn a Koreai Munkapárt kongresszusa a párt új főtitkárává - közölte a KCNA állami hírügynökség.
jan. 11
6:54
Legalább 25 embert vádolnak terrorizmussal a Capitolium ostroma után (Portfolio)
Legalább 25, belföldi terrorizmussal kapcsolatos eljárást indítottak az Egyesült Államokban az amerikai kongresszus ostroma nyomán - közölte Jason Crow demokrata párti képviselő vasárnap, Ryan McCarthy amerikai védelmi államtitkárra hivatkozva.
jan. 11
6:56
Decemberben megint emelkedtek az árak Kínában (Portfolio)
Ismét növekedtek a fogyasztói árak Kínában decemberben, miután a megelőző hónapban több mint egy évtizede először árcsökkenést regisztráltak - derül ki a kínai statisztikai hivatal hétfőn közzétett adataiból.
jan. 11
6:57
Drágulás jön: újra emelkedhet a liszt ára (Menedzsment Fórum)
Emelniük kell a liszt árát a malmoknak januárban, különben nem biztosítható a működésük - mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.
jan. 11
6:57
Újabb drágulás: ezúttal a liszt ára nő (Privátbankár)
Emelniük kell a liszt árát a malmoknak januárban, különben nem biztosítható a működésük - mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.
jan. 11
7:00
Heteken belül akár 10 százalékkal is drágulhat a liszt (Portfolio)
Emelniük kell a liszt árát a malmoknak januárban, különben nem biztosítható a működésük - mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.
jan. 11
7:00
A Brexit hatása a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekre (Agrofórum)
Az Egyesült Királyság kilépésével valamennyi árucikkre (növény, élő állat és ezek termékei) vonatkozóan vizsgálni kell az uniós rendszernek való megfelelést, illetve az uniós termékek ottani piacra jutásának feltételeit is.
jan. 11
7:06
Így alakult a magyar ipari termelés az elmúlt 20 évben - ábrán mutatjuk (ProfitLine)
termelői volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100,
jan. 11
7:06
Kidobtunk 9 hónapot, amikor megalapozhattuk volna az oltások iránti bizalmat (G7)
A vakcinák gyártása és logisztikája mellett az irántuk tanúsított alacsony lakossági bizalom is akadályozhatja a gyors átoltást.
jan. 11
7:12
Szemétáradat indult el a Latorcán (Márkamonitor)
Épphogy elkezdődött 2021 és már teljes készültségben vannak a PET Kupa folyómentő akció önkéntesei. Munkács közelében a folyamatos esőzés következtében kialakuló árhullám nemcsak uszadékfákat, hanem hatalmas mennyiségű hulladékot indíthat útjára – Szlovákián át Magyarországra, a Bodrogon keresztül. Legalábbis erről tanúskodik az a sokkoló felvétel,
jan. 11
7:12
A Mazars szerint előnyére változott az EKÁER-szabályozás (okosipar.hu)
2021. január 1-jén hatályba léptek az új EKÁER-szabályok: valószínűleg az Európai Bizottság kritikáit is szem előtt tartva a magyar jogalkotó jelentősen egyszerűsítette az EKÁER-rel kapcsolatos adminisztrációs kötelezettségeket. A Mazars szakértői az alábbiakban összegyűjtötték a szabályozás lényegi változásait, amelyek közül kiemelkedik, hogy a jö
jan. 11
7:33
Hegymenetben a liszt ára (Infostart)
66 ezer forintnál is magasabb egy tonna jó minőségű búza ára, a jelenlegi lisztárak viszont csak 56 ezer forintos búzaárat fedeznek, ezért emelés jön.
jan. 11
7:42
CES: 16:10-es képaránnyal és elegáns, új dizájnnal debütálnak az LG 2021-es Gram laptopjai (Márkamonitor)
Az LG Electronics (LG) a 2021-es, első teljesen virtuális CES kiállításon mutatja be új gram laptopjait. Az ultrakönnyű, könnyen hordozható, kivételes teljesítményű és hosszú akkumulátoridejű modellek a korábbi gram termékekhez hasonlóan a bárhová elvihető, mégis kényelmes számítógéphasználat jegyében készültek. A vállalat sokoldalú eszközeit a stí
jan. 11
7:48
Éppen „időben”: egy évvel a járvány kirobbanása után a héten elindul Kínában a WHO felderítő munkája (Portfolio)
Január 14-én kezdheti meg a munkáját a WHO szakértői csapata Kínában annak felderítésére, hogy honnan ered a koronavírus-járvány – közölte a kínai egészségügyi bizottság hétfőn.
jan. 11
7:48
Ötmillió ingyenes gyorstesztet kapnak az iskolák az újranyitás előtt Ausztriában (Növekedés)
.
jan. 11
8:12
Csökkenéssel kezdheti a napot Európa (Portfolio)
Kimondottan eseménydús napokat tudhatunk magunk mögött, a múlt hét elején kezdett körvonalazódni a „kék hullám” lehetősége az Egyesült Államokban, a demokrata alsóház, szenátus és elnök hármasának lehetőségére komolyat tudtak ralizni többek között a zöldenergiás befektetések és a kannabisz vállalatok papírjai. Szerda este aztán erőszakba torkolltak
jan. 11
8:12
Sony Europe: itt vannak a kognitív intelligenciával rendelkező televíziók (Márkamonitor)
A Sony Europe bejelentette az új, „Cognitive Processor XR” technológiával rendelkező BRAVIA XR 8K LED, 4K OLED és 4K LED modelljeit.   A Sony Europe bejelentette a világ első kognitív intelligenciával rendelkező televízióit

Keresés