2021. január 27. szerda

jan. 27
0:03
Fontos fejlesztés a Mol benzinkutakon (Infostart)
A Mol 14 elektromos töltővel bővítette hazai töltőhálózatát, így a vállalat már 71 elektromos töltőt üzemeltet országszerte.
jan. 27
0:03
Napelemekkel fejleszti telephelyét ez a hazai építőipari cég (Alternatív Energia)
Több mint 66 millió forintos beruházással 472 panelből álló napelemparkot építtet Szombathelyen a Jávor utcai telephelyén a Metál Hungária Zrt. - közölte csütörtökön az MTI-vel a könnyűszerkezetes csarnokok kivitelezésével, tetőhéjalással, homlokzatburkolással, valamint komplett homlokzatburkolási rendszerek építésével foglalkozó cég.
jan. 27
0:03
Felújítási támogatás: nem minden anyagköltség számlához kell vállalkozói szerződés (Bankmonitor)
Eddig úgy tudtuk, hogy a felújítási támogatáshoz minden elvégzett munkáról szükséges vállalkozási szerződés. Ez egyben azt jelentené, hogy minden vállalkozói díjról és anyagköltségről szóló számlát is be kellene tudnunk mutatni. Ez a nézet azonban most megdőlni látszik. A felújítási támogatás jelenleg az egyik legnépszerűbb eleme az otthonteremtési
jan. 27
0:03
Szíjj László se maradhat ki a buliból, az ő cége is részt vehet a BMW-gyárhoz kötődő fejlesztésekben (444.hu)
Garancsi István és Mészáros Lőrinc után az ő cégét is munkákkal bízták meg.
jan. 27
0:03
A tulajdonosok 84 százaléka tartja szükségesnek ingatlana energiahatékonysági felújítását (Növekedés)
A magyarországi ingatlanok tulajdonosainak 84 százaléka véli úgy, hogy otthona energiahatékonysági szempontból felújításra szorul - derül ki a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. és az NRC piackutató legfrissebb, reprezentatív kutatásából.
jan. 27
0:06
Emelkedéssel zárt a budapesti tőzsde (Napi)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 318,19 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 43 507,13 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
jan. 27
0:07
12 milliárdos beruházásokat jelentett be Szijjártó Péter (Infostart)
Két nagy amerikai autóipari vállalat, a BorgWarner Oroszlányban és a Jabil Tiszaújvárosban fejleszt.
jan. 27
0:07
Áresés jött az energetikai pályázatokkal (Alternatív Energia)
Eredményesnek nyilvánította a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a megújuló energiaforrásból származó villamosenergia-termelés támogatására tavaly júliusban kiírt pályázati eljárást - tájékoztatta a hivatal kedden az MTI-t.
jan. 27
0:07
A K&H; igyekszik gyorsan jóváírni a tévedésből duplán levont összegeket (444.hu)
Olvasónk jelezte, hogy a banknál egy, tájékoztatásuk szerint rendszerszintű hiba miatt a hétvégén duplán vonták a tranzakciók összegét.
jan. 27
0:07
Romániában bűncselekmény a közösségi oldalakon más nevében fiókot létesíteni (Növekedés)
A román legfelsőbb bíróság jogegységi határozatban kimondta, hogy bűncselekménynek minősül közösségi oldalakon hamis fiókot létrehozni, egy másik személy adataival, az illető tudta nélkül, továbbá az ő nevében információkat megosztani - adta hírül kedden a román média.
jan. 27
0:10
Ráfordultak a napenergiára a magyar lakástulajdonosok (Napi)
A magyarországi ingatlanok tulajdonosainak 84 százaléka véli úgy, hogy otthona energiahatékonysági szempontból felújításra szorul - derül ki a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. és az NRC piackutató legfrissebb, reprezentatív kutatásából.
jan. 27
0:11
Megemelte a Növekedési kötvényprogram keretösszegét az MNB (Infostart)
A monetáris kondíciók fenntartható módon támogatják az árstabilitást, a pénzügyi stabilitás megőrzését és a gazdasági növekedés helyreállítását - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának közleményében, amellyel a keddi kamatdöntést indokolták.
jan. 27
0:11
Tavaly már a megújuló források aránya volt a legnagyobb az EU áramtermelésében (Alternatív Energia)
Meghaladta a megújuló energiaforrások aránya a szén-dioxid-kibocsátással járó fosszilis tüzelőanyagok arányát tavaly az Európai Unió (EU) áramtermelésében - mutatta ki egy hétfőn ismertetett felmérés.
jan. 27
0:11
Nem változik a jegybanki alapkamat (444.hu)
Marad 0,60 százalék.
jan. 27
0:11
Tartott az MNB – megérkezett az indoklás (Növekedés)
A gyors gazdasági kilábaláshoz kulcsfontosságúak a jegybanki programok, úgymint az NHP Hajrá, a Növekedési Kötvényprogram és az állampapírvásárlások. Az inflációs mutatók fokozatosan visszatérnek a 3 százalékos szinthez, így tartósan velünk maradhatnak a támogató intézkedések. Az MNB a kötvénypiaci likviditás biztosítása érdekében 2020 májusa óta t
jan. 27
0:14
Mi van veled, forint? (Napi)
Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben kedden késő délután reggelhez képest a nemzetközi kereskedelemben.
jan. 27
0:15
Közös vállalatot alapít a Mészáros Csoport és a Stadler (Infostart)
Szándéknyilatkozatot írt alá a svájci központú Stadler Rail Group és a Mészáros Csoport közös vegyesvállalat létrehozásáról - közölte a két cég közös közleményben.
jan. 27
0:15
Javította idei növekedési előrejelzését az IMF (444.hu)
Németországban 3,5, Kínában 8,1 százalékos növekedésre számítanak.
jan. 27
0:15
"Bárki önkényesen lekapcsolható az online térből" - Szabályozná a nagy techcégeket a magyar igazságügyi miniszter (Növekedés)
Konzultálva a témában illetékes állami intézmények vezetőivel, az Igazságügyi Minisztérium tavasszal törvényjavaslatot terjeszt az Országgyűlés elé a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásáról - tudatta Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán.
jan. 27
0:18
Drónfejlesztő cégbe vásárolta be magát a 4ig (Napi)
A 4iG Nyrt. adásvételi szerződést kötött az ipari, mezőgazdasági, tudományos és védelmi célú, rotormeghajtású drónok tervezésével, gyártásával foglalkozó Rotors and Cams Zrt. (RaC Zrt.) 24 százalékos kisebbségi részvénycsomagjának megvásárlására - közölte a 4iG az MTI-vel kedden.
jan. 27
0:19
Drónfejlesztő cégbe száll be a 4iG (Infostart)
A tulajdonszerzés célja szoros szakmai együttműködés kialakítása az egyedi pilóta nélküli repülőeszközök (UAV) informatikai és K+F központú fejlesztésében.
jan. 27
0:19
Mától már Magyarországon is elérhető a vírus brit mutációja ellen védő új vakcina (Növekedés)
Engedélyeztek Magyarországon egy, a koronavírus új típusú, angliai mutációja ellen is hatékony készítményt - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kedden a Facebook-oldalán.
jan. 27
0:22
Amerika vörösben, Európa zöldben zárta a napot (Napi)
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a vezető nyugat-európai tőzsdék viszont erősödéssel fejezték be a napot.
jan. 27
0:23
Jöhet a harmadik Conte-kormány Olaszországban? (Növekedés)
Giuseppe Conte kormányfő benyújtotta lemondását Sergio Mattarella elnöknél, de könnyen lehet, hogy a következő, szélesebb felhatalmazású kabinetet ő vezeti majd. Az olaszok legalább fele nem is érti, miért alakult ki kormányválság, mivel a kormányt buktatni szándékozó minipárt támogatottsága 2 százalékos. A megkérdezettek leginkább egy erősebb tám
jan. 27
0:27
Megalakult az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja (ProfitLine)
Az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) új szervezeti egységeként január elsején kezdte meg működését az Állatvédelmi Központ, amelynek feladata az edukáció mellett, hogy tudományos hátteret biztosítson az állatvédelem területén dolgozó valamennyi szereplőnek - hangzott el az intézményt bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón.
jan. 27
0:27
Drónfejlesztő cégbe szállt be a 4iG (Növekedés)
A 4iG Nyrt. adásvételi szerződést kötött az ipari, mezőgazdasági, tudományos és védelmi célú, rotormeghajtású drónok tervezésével, gyártásával foglalkozó Rotors and Cams Zrt. (RaC Zrt.) 24 százalékos kisebbségi részvénycsomagjának megvásárlására - közölte a 4iG.
jan. 27
0:31
IMF: Kiderült, melyik ország profitált a legtöbbet a járványból (Növekedés)
Tavaly Kína gazdasága egyedüliként 2,3 százalékkal nőtt. Sőt, a kínai növekedés idén meghaladhatja a nyolc százalékot is - derül ki az IMF legfrissebb elemzéséből. A fejlett országok GDP bővülése eközben 4,3 százalékos lehet. Az olaj ára idén 20 százalékkal lehet magasabb a tavalyi átlagnál.
jan. 27
0:35
Milyen medencét vásárolj otthonodba? (Növekedés)
Mielőtt medencét vásárolnánk, tisztáznunk kell magunkban, hogy mire is használnák azt. Sokszor jólesne csak lazulni egyet a melegben, esetleg feltöltődni egy téli hideg nap után. Ezzel biztosan így van a család minden tagja, így érdemes elgondolkodni egy jó minőségű, minden igényt kielégítő medencén.
jan. 27
0:39
Komoly kibertámadás ért több magyar kormányzati portált (Növekedés)
Összehangolt kibertámadás-sorozat ért több magyar kormányzati portált az elmúlt napokban, fennakadást okozva egyes honlapok működésében - közölte a kormany.hu kedden.
jan. 27
2:03
Új szolgáltatásokkal bővül az Egyszülős Központ (ProfitLine)
Új szolgáltatásokkal segíti a családokat az Egyszülős Központ a vírusjárvány idején - mondta keddi online sajtótájékoztatóján Nagy Anna, a központ vezetője, aki szerint talán senkinek nem annyira nehéz ez az időszak, mint a gyereküket egyedül nevelőknek.
jan. 27
2:33
Emelik a rövidített munkaidőre szánt támogatási keretet Ausztriában (ProfitLine)
Az eddigi 5 milliárdról 7 milliárd euróra emelik Ausztriában a koronavírus-járvány miatt rövidített munkaidőben foglalkoztatottak támogatásának keretét - jelentette be Martin Kocher munkaügyi miniszter kedden a Margarete Schramböck gazdasági miniszterrel és Gernot Blümel pénzügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
jan. 27
3:03
Elindult az MMK harmadik beruházáslebonyolítói mesteriskolája (ProfitLine)
A Magyar Mérnöki Kamara (MMK) a járványügyi korlátozások miatt online indította el a harmadik beruházáslebonyolítói mesteriskoláját - közölte a kamara kedden az MTI-vel.
jan. 27
4:03
A nyugdíj problémára van egy megoldás - csak sokan nem ismerik (ProfitLine)
A 2020-as év más volt, mint a többi, és a 2021-es év is beíródik mélyen a történelem könyvekbe. A koronavírus járvány alapjaiban írta át az emberiség történelmét, alapvető gazdasági folyamatok változnak meg és ezek a változások ráadásul sokszor a pillanatok tört része alatt játszódnak le. A kialakult helyzet mind egyéni (munkavállalói), mind vállal
jan. 27
4:09
Hogyan igényeljek egyszerűen napelemes ingyen pénzt? (Alternatív Energia)
Közel egy hónapja indult az otthonfelújítási támogatás, most összeszedtük hogyan pályázhat a legegyszerűbben.
jan. 27
4:33
Továbbra is egy elhúzódó munkaerőpiaci válsággal számolnak a magyar munkavállalók (ProfitLine)
Általánosságban elmondható, hogy bizonytalanul érzik magukat a magyar dolgozók, ugyanakkor némi optimizmusra adhat okot, hogy az elmúlt hónapokban komolyabb romlás nem tapasztalható a saját egzisztenciális helyzetük megítélésével kapcsolatban. A bizonytalansággal párhuzamosan a munkavállalók erősödő motivációját jelzi többek között, hogy az előző é
jan. 27
4:39
A robotikai automatizálás jövőjét alakító legújabb trendek (New Technology)
A robotika alkalmazásának egyre nagyobb térhódítása figyelhető meg különféle iparágakon belül, az olyan hagyományos területektől kezdve, mint amilyen például a gyártóipar, olyan újabb ágazatokig, mint az egészségügy, az FMCG vagy a kozmetikai szektor. A robotika technológiai fejlődése rendkívül gyors ütemben zajlik, amely gyakran a kapcsolódó techn
jan. 27
4:45
Tervezd meg álmaid kertjét – ötletbörze tavaszra (Agroinform)
Télen a kertészkedők kötelező szabadságra vonulnak, legfeljebb a benti zöldek ápolása enyhítheti az égető kertészkedési vágyat. A hideg évszak hetei ugyanakkor nemcsak tétlenségre kárhoztatnak, hanem lehetőséget is kínálnak, hiszen ebben az időszakban alkalom nyílik a tervezgetésre, a kertről való gondolkodásra, mégpedig a cselekvési kényszer sürge
jan. 27
4:45
VV10pbBB – VV Bálint megkedvelte VV Frut? (Márkamonitor)
Bár Merci és Virág megpróbálta elrendezni a közöttük lévő konfliktust, végül semmi jó sem sült ki belőle. Aztán Bálint és Robi összedugták a fejüket és megosztották egymással Fruról alkotott véleményüket. Zsolt gazda pedig ismét feladta a leckét a játékosoknak, akiknek egy magaságyást kellett építeniük. Végül míg Moh és Robi a kertben tevékenykedte
jan. 27
5:03
A hozamgörbe közepén is beavatkozhat a jegybank (ProfitLine)
Nem változtak a monetáris kondíciók. Mai ülésén sem módosított a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, az alapkamat 0,6 százalékon, az overnight jegybanki betét kamata -0,05 százalékon, míg az overnight és az egyhetes fedezett hitelé 1,85 százalékon maradt. A közlemény fő üzenete is változatlan: A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elsődleges célja az árst
jan. 27
5:09
Accenture: másfél év kell az európai vállalatoknak a visszaálláshoz (Márkamonitor)
A digitális és a fenntarthatósági átállást sürgető európai vállalatok rövidebb időn belül, megerősödve hagyják maguk mögött a Covid19 okozta válságot az Accenture új kutatása szerint.   A „Duplázás Európában: a versenyképességet erősítő kettős stratégia” (The European Double Up: A twin strategy that will strengthen competitiveness) címmel, a The Da
jan. 27
5:15
Sokat ér, ha megoldja a tiszta levegő problémáját (Tiszta Jövő)
Több mint figyelemre méltó, sőt, minden túlzás nélkül állítható, Földünk sarkalatos kérdésével függ össze Elon Musk új bejelentése, miszerint 100 millió dollárt, vagyis 30 milliárd forintot ajánl fel annak a cégnek, cégcsoportnak, legyen az bármilyen gazdasági szerveződés, amely a legüdvözítőbb technológiát hozza létre a szén-dioxid levegőből törté
jan. 27
5:15
A gyártás jövőjének záloga a mobilkommunikáció (okosipar.hu)
Az ipar számára is zűrzavarokkal teli 2020-as év végére minden üzleti modell csak túlélni szeretne, és ezt az operatív céges kommunikáció szemléletváltásával, a statikusan felülről lefelé irányuló gyakorlat cseréjével lehet a legjobban elősegíteni, állítja az Industry Weeknek írt cikkében Daniel Sztutwojner. A Beekeeper vállalati folyamatokat optim
jan. 27
5:21
Miért lehet gyorsabb a gazdasági kilábalás most, mint 2008 után? (Növekedés)
A koronavírus-járvány következtében tavaly 6-6,5 százalékkal zsugorodhatott a magyar gazdaság. A visszaesés mértéke megközelíti 2008-as globális pénzügyi válság idején látott 6,7 százalékos GDP zuhanást. Akkor 5 év kellett a teljes gazdasági helyreálláshoz. Az alábbiakban megvizsgáljuk, hogy ezúttal miért valósulhat meg egy lényegesen gyorsabb kilá
jan. 27
5:33
Javított a 2021-es világgazdasági növekedési előrejelzésén az IMF (ProfitLine)
Az év második felében lendületbe jöhet a világgazdasági növekedés, köszönhetően a gazdaságösztönző költségvetési és jegybanki monetáris intézkedéseknek, illetve a tömeges oltások megkezdésének a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden kiadott, World Economic Outlook (WEO) felülvizsgált prognózisa szerint.
jan. 27
5:39
„Utat az ingázóknak“ – sok ezer magyar vesztette el munkáját decemberben Ausztriában (Privátbankár)
A márciusinál kisebb volt a visszaesés az osztrák munkaerőpiacon decemberben, de így is hatezer magyar és több tízezer egyéb vendégmunkás veszítette el állását. Ezúttal nem a magyar állampolgárokat érinti legjobban a válság, több román és lengyel maradt munka nélkül. Ausztriában szigorítottak a szabályokon, de néhány könnyítéssel az ingázóknak. Mag
jan. 27
5:39
A felnőttképzés világa – Így tanulnak a felnőttek (Márkamonitor)
A felnőttképzések világa teljesen más, mint egy főiskolai képzés vagy egy iskolarendszerű szakképzés. Azok, akik munka és család mellett ülnek vissza az iskolapadba, teljesen más motivációkkal és prioritásokkal vágnak bele egy tanfolyamba.   A TanfolyamOKJ.hu OKJ képzéseket és felnőttképzéseket közvetítő portál tanulni vágyó felnőttek körében végze
jan. 27
5:39
itt az ingyenes „egészségügyi Tinder” (KKV Magazin)
Forr az egészségügy, recseg-ropog az ágazat a korona vírus pandémia idején. Naponta olvasunk cikkeket, nyilatkozatokat az orvosok és egészségügyi dolgozók bérezéséről, munkakörülményeik és karrier kilátásaik kapcsán. Ráadásul a téma még forróbb az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény óta: egyre több orvos és ápoló kerül választás elé
jan. 27
5:39
A felnőttképzés világa – Így tanulnak a felnőttek (SzakmaPortál)
A felnőttképzések világa teljesen más, mint egy főiskolai képzés vagy egy iskolarendszerű szakképzés. Azok, akik munka és család mellett ülnek vissza az iskolapadba, teljesen más motivációkkal és prioritásokkal vágnak bele egy tanfolyamba. A TanfolyamOKJ.hu OKJ képzéseket és felnőttképzéseket közvetítő portál tanulni vágyó felnőttek körében végzett
jan. 27
5:39
Megvan a legfenntarthatóbban működő cégek toplistája – élen a Schneider Electric (New Technology)
A Schneider Electric végzett az első helyen a legfenntarthatóbban működő nagyvállalatok idei rangsorában. A társaság tovább gyorsítja fenntarthatósági stratégiája megvalósítását, ennek érdekében hat területen 11+1 konkrét célkitűzést fogalmazott meg, amelyeket 2025-ig kíván teljesíteni. Az első helyen végzett a Schneider Electric a Corporate Knight
jan. 27
5:39
A mezőgazdasági területek belvízelhárításának műszaki eszközei (Mezőhír)
Magyarországon a belvizek kialakulásának évenkénti kisebb-nagyobb megismétlődésével minden időben számolni kell.

Keresés