A Kaliforniai Egyetem professzora, Nitzan Shabek a lúdfűvel (Arabidopsis thaliana) végzett kísérletek segítségével kimutatta, hogy a növények képesek a színeket érzékelni, és azokra – főleg a kék színre – különös módon, egyedi fiziológiai válasszal reagálni.
Az amerikai tőzsdéken vegyes teljesítmény volt látható tegnap, az S&P 500 és a Nasdaq is mérsékelten feljebb tudott kerülni, ami esetükben új rekord. Ezzel szemben a Dow Jones enyhe mínuszban zárt. Egyelőre pozitívan alakul a gyorsjelentési szezon, számos nagyvállalat teljesíti felül az elemzői becsléseket. Az ázsiai tőzsdék többnyire mínuszban vol
A portál szerint Hiesz György január elején kaphatta meg a vakcinát, amikor csak az egészségügyi dolgozók, valamint a veszélyeztetett betegek voltak jogosultak rá.
A Hollywood Reporter értesülései szerint már folynak a tárgyalások arról, hogy tévésorozat készüljön J. K. Rowling regényei alapján. Az újabb Hp-adaptáció az Hbo Max kínálatába kerülne be, bár a streaming szolgáltató egyelőre nem erősítette meg a hírt.
A Magyar Telekom a Hintalovon Alapítvánnyal partnerségben, véleményvezérek bevonásával indít edukációs programot Digitális Szülő vagyok! néven. A kampány célja, hogy felhívja a szülők figyelmét a gyermekek online térben való megjelenésének lehetséges veszélyeire és iránymutatást adjon, hogyan lehet tudatosan és biztonságosan tartalmakat megosztani
Miként tekint egy vállalatértékelésből diplomázott közgazdász a kriptopénzekre? Vajon a véges pénzkészlet, vagy a dinamikus szolgálja jobban a gazdaság ciklikus igényeit? Miért volt nehéz 2013 körül bitcoinhoz jutni? Hogyan lesz egy zenészből kripto konferencia szervező? Szilágyi Imrével, a Blockchain Budapest…
Kilenc hónap alatt visszaszerezte a koronavírusban elvesztett vagyonát a világ 1000 leggazdagabb embere az Oxfam friss becslései szerint, miközben ugyanez a művelet a világ szegényebbik részének évtizedekbe kerülhet – számol be a hírről a CNBC.
Az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (European Tyre and Rubber Manufacturers’ Association - Etrma) a napokban tette közzé tagjainak 2020 negyedik negyedéves, illetve egész évre vonatkozó gumiabroncs-eladási statisztikáit.
"Én nem „sztár-”, hanem „lízingelt” miniszter vagyok. Orbán Viktor még 2014-ben a világ egyik legjobban működő járműipari cégétől, a Knorr-Bremsétől kért el meghatározott feladatok teljesítésére. A megbizatásom addig szól, amíg ezeket teljesítem" - mondja Palkovics László a Mandinernek adott nagyinterjúban, újra cáfolva, hogy decemberben lemondott
Jelentősen több alkoholt vásároltak a magyarok a tavalyi lezárások alatt, mint általában: márciusban 50 százalékal több szeszes ital fogyott, mint egy évvel korábban. Jelentősen megugrott 2020-ban az alkoholfogyasztás Magyarországon:
Eddig tizenkét vendéglátóhely jelezte, hogy ha törik, ha szakad, február 1-jén kinyitnak. A részleges újranyitásról Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi elemző is úgy vélekedik: az érintett szakmák képviselői erejük és anyagi forrásaik végén járnak, enélkül a lépés nélkül kő kövön nem marad.
2020-ban a Portfolio Csoport több tucat magyar és nemzetközi rendezvénnyel bizonyította, hogy akár részben, akár egészben a virtuális térben is lehet és érdemes érdekes, tartalmas, tömegeket megmozgató konferenciákat szervezni. A pandémiás helyzet és a folyamatosan változó szabályozások ellenére a Portfolio szervezőcsapata nemcsak a legmagasabb szí
Az MNB 150 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az angliai Goldsten Limitedre, és 25-25 millió forintot a társaság egy korábbi magyar vezető tisztségviselőjére, illetve egy magánszemélyre betét vagy más visszafizetendő pénzeszköz jogosulatlan gyűjtése miatt. Az ügyfeleinek irreális hozamot és tőkegaranciát ígérő társaság nem végzett se
A Szupermenta évindító terméktesztjén 34 mogyorókrémet vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból egyik termékkel sem akadt gond, 17 mogyorókrém csomagolásán azonban előfordultak bizonyos jelölési hibák.
Az állatokon elvégzett tesztek alapján úgy tűnik, hogy a koronavírus elleni magyar fejlesztésű készítmény megakadályozza a súlyos megbetegedést - mondta Kacskovics Imre, immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja kedden Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Eddig tizenkét vendéglátóhely jelezte, hogy ha törik, ha szakad, február 1-jén kinyitnak. A részleges újranyitásról Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi elemző is úgy vélekedik: az érintett szakmák képviselői erejük és anyagi forrásaik végén járnak, enélkül a lépés nélkül kő kövön nem marad.
Szeptember eleje óta nem látott szintre csökkent Magyarországon az új koronavírusos esetek száma a keddi statisztika szerint. Ennek kapcsán délelőtt a szokásos időben sajtótájékoztatót tart az operatív törzs, ahol a napi adatok értékelése mellett szóba kerülhet, hogy holnap dönt a kormány a jelenlegi korlátozások várható fenntartásáról.
Egy éve, 2020. január 26-án szenvedett halálos helikopterbalesetet Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers, az NBA és az egyetemes kosárlabdasport legendája. A Sport1 egy évvel a tragédia után egy dokumentumfilmmel és utolsó, felejthetetlen, 60 pontos mérkőzésével tiszteleg Bryant előtt. A legtöbb sportrajongó emlékszik arra, mit csinált akkor, amikor 2
Múlt pénteken ismét vásárolta saját részvényeit a Richter, így már összességében több mint 2,3 milliárd forintot költött sajátrészvény-vásárlásra a vállalat.
Tavaly 5,55 ezer milliárd forint hiánnyal zárt a kormány fennhatósága alá tartozó központi költségvetés és a társadalombiztosítási (nyugdíj- és egészségbiztosítás) alapok. Az eredeti, még a koronavírus-járvány előtt meghatározott hiánycél 391 milliárd forint lett volna.
Az elemzői várakozásokat jelentősen felülmúló, 1,708 milliárd dolláros nyereséggel zárta a negyedik negyedévet a világ legnagyobb vagyonkezelőjeként működő svájci UBS nagybank.
A járvány jelentős változásokat okozott a gazdaságban, így a monetáris politikában, szorosabb együttműködésre van szükség a fiskális és monetáris politika között - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke hétfőn Budapesten az idén online megrendezett Lámfalussy konferencián.
Újabb segítséget kapnak a kormánytól a GYED-en lévő vagy GYOD-ban részesülő szülők – olvasható a családokért felelős tárca nélküli miniszter keddi közleményében. A minimálbér február 1-jei emelkedésének köszönhetően nő a gyermekgondozási díj (GYED), a diplomás GYED, a gyermekek otthongondozási díja (GYOD) és az első sikeres nyelvvizsga megszerzéséh
A jelenleg érvényben lévő korlátozó intézkedések február 1-ig tartanak, így például a kijárási tilalom is. Ezért várható, hogy a kormány a napokban dönt ezekről, és ha minden úgy megy, mint legutóbb, akkor a kormányfő jelenti ezt be pénteken és még aznap meg is jelenhet az erről szóló rendelet. Az eddigi kommunikáció alapján a meglévő korlátozások
Magyarország sürgős intézkedéseket sürgetett a sertéságazat helyzetének javítására az Európai Unió mezőgazdasági és halászati minisztereinek hétfőn tartott videokonferenciáján.