Jelentős védelmet nyújt az új típusú koronavírus ellen a Johnson & Johnson egydózisú oltása; az amerikai multinacionális egészségügyi vállalat pénteki tájékoztatása szerint a vakcina összességében 66 százalékos védelmet nyújtott a Covid-19 betegség mérsékelt és súlyos formái és 85 százalékost a legsúlyosabb tünetek kialakulása ellen az Egyesült
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 25,5 milliárd forintos menetdíjkiesést könyvelt el 2020-ban, emellett 100 millió forintot költött a koronavírus-járvány elleni védekezésre.
Rossz napja volt a mai az európai tőzsdéknek, a nagy nyugati központokban erős zuhanás volt. Budapesten kisebb volt az esés, az utolsó pillanatokban profitrealizálás történt.
Szombaton tavaszias, vasárnap télies jelleget ölt az időjárás. Míg szombaton akár 12 fokot is mérhetünk, estétől változás kezdődik: vasárnap éjjel egyre nagyobb területen havazás kezdődhet, jelentős bizonytalanság mellett.
A koronavírus-járvány első hullámban nagyot nőtt a magyar munkanélküliség, annak lecsengése után azonban csökkenő pályára került az álláskeresők száma. Ez a csökkenő trend tört meg idén januárban.
Az elmúlt napokban abban a kiváltságos helyzetben voltunk, hogy Ausztriában, Schladming hegyein síelhettünk. Mivel sok-sok kérdőjel előzte meg az utazást, visszatérve szeretném megosztani az ott szerzett tapasztalatokat. Jelen helyzetben senkit nem biztatnék itteni síelésre, mivel turisztikai célból előreláthatólag február végéig nem lehet Ausztriá
A Canavan-betegség egy ritka, genetikai eredetű idegrendszeri betegség, amelynek gyanúja leggyakrabban 3 és 6 hónapos kor között merül fel. Leggyakrabban az askenázi zsidó származású gyerekek körében fordul elő, de bármely etnikai csoportban kialakulhat.
„Ne tegyék!” Ezt mondta a miniszterelnök rádióinterjújában azoknak a vendéglátósoknak, akik azt tervezik, hogy újranyitnak február elején. Híradónknak egy elegáns budai étterem tulajdonosa nyilatkozott. Azt mondta, hogy még a novemberi bértámogatást sem kapták meg, ezért most arról kell dönteniük, hogy folytatják-e a szélmalomharcot.
A laboratóriumban és az állatkísérletekben is hatékonynak bizonyult a fehérjealapú gyógyszer, az ősszel már a klinikai vizsgálatokig is eljuthat – mondta Kacskovics Imre immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja az InfoRádió Aréna című műsorában. A speciális módszerrel akár hónapokra védetté válik a szervezet, és megakadályozza, hogy
Az erdélyi-magyar zenekar alapító-frontemberével, Bagossy Norbival és gitárosukkal, Tatár Attilával beszélgettünk - új albumról, díjakról, koronaválságról és vállaltan profetikus szerepükről a hazai zenei életben.
A korábbiaknál fertőzőképesebb vírusváltozatokkal erősen sújtott országokból Németországba irányuló forgalom korlátozásával egészítette ki pénteken a német szövetségi kormány az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) járványának megfékezését szolgáló intézkedéseit.
Új műtéti eljárást dolgoztak ki Pécsen sebészek és mérnökök együttműködésében. Ennek köszönhetően egy mellkas-deformációs műtét ideje akár a felére csökkenhet. Az első sikeres operációkon már túl is vannak a betegek.
Szombaton kezdi meg működését a hegyi-karabahi tűzszünet ellenőrzése céljából létrehozandó török-orosz katonai megfigyelőközpont - közölte pénteken Hulusi Akar török védelmi miniszter az Anadolu török állami hírügynökséggel.
A Dél-pesti Centrumkórházban megkapta egy koronavírus-fertőzött az első adag bamlanivimab gyógyszert - közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken a Facebook-oldalán.
A korábbiaknál fertőzőképesebb vírusváltozatokkal erősen sújtott országokból Németországba irányuló forgalom korlátozásával egészítette ki pénteken a német szövetségi kormány az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) járványának megfékezését szolgáló intézkedéseit.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Ursula von der Leyentől, az Európai Bizottság (EB) elnökétől kért segítséget az Ukrajna számára elegendő mennyiségű, új koronavírus elleni oltóanyag beszerzéséhez.
A Szputnyik V vakcinából 50 millió ember beoltásához szükséges 100 millió adagot tudna Oroszország szállítani az Európai Unióba 2021 második negyedévében - közölte pénteken a Twitteren az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI).
Miközben tőlünk Nyugatra egymást érik a karanténellenes tüntetések, addig Magyarországon ilyesmi elképzelhetetlen – az emberek rezignáltan veszik tudomásul a korlátozások újabb és újabb meghosszabbítását. Mi áll ennek a hátterében? Ami Nyugaton természetes, az nálunk miért nem az? Erre keresik a választ A hét videójában kollégáink, Tiszai Bal
Jelentősen hozzájárulhat az AstraZeneca által kifejlesztett vakcina a koronavírus-járvány elleni küzdelemhez - hangzott el a vállalat pénteki online sajtótájékoztatóján.
A harmadik felekkel kapcsolatos kockázatkezelés fontosságát a vállalatok meghatározó része (74%) már felismerte és stratégiai szintű, gyors és konzisztens megoldást irányozott elő. Többek között erre mutatott rá a KPMG 2020-as Third Party Risk Management (TPRM) Outlook felmérése.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/01/29/3186/
Az Európai Bizottság pénteken rendelkezést léptetett életbe arról, hogy az európai uniós tagországokban minden esetben engedélyeztetni kell a koronavírus elleni oltóanyagok külföldre vitelét - jelentette be az uniós végrehajtó testület Brüsszelben.
Az Európai Bizottság pénteken feltételes engedélyt adott az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyagának forgalomba hozatalára.
Az álláskeresők száma januárban 2,8 százalékkal, 298 700-ra nőtt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (Nfsz) nyilvántartásában, ez 19,6 százalékkal, 48 800-zal haladja meg az egy évvel korábbit.
A legfrissebb becslések szerint május elején 60, a hónap közepére pedig akár 70 százalékos is lehet az átoltottság, ami a szakértők szerint szükséges a nyájimmunitás kialakulásához.