Mégis mi történik mostanában a bitcoinnal? 2017-et követően évekre kikerült a köztudatból a legnépszerűbb kriptopénz, most viszont az egyik legfelkapottabb befektetési témává vált, főleg azért is mert a tavalyi történelmi csúcsdöntés óta sem csillapodott a rali, egy kicsit sem. Számos okot fel tudunk sorolni a "digitális arany" mostani masszív árfo
A Samsung tavalyi utolsó negyedéves profitja több, mint 26 százalékkal nőtt éves összevetésben, a kedvező számok hátterében az áll, hogy a koronavírus-járvány miatt tömegessé vált otthonról végzett munka és oktatás hatására megnőtt az elektronikai eszközök, az okostelefonok iránti kereslet.
Immár Elon Musk a világ leggazdagabb embere, vagyona több mint 185 milliárd dollár. Ezzel letaszította a trónról Jeff Bezost, aki 2017 óta vezette a listát. Elon Musk január 7-én a világ leggazdagabb emberévé vált, vagyonának
Azokat viszont, akik a karanténkötelezettség alól nem mentesített országokból – köztük Magyarországról – utaznak Angliába, a negatív koronavírus-szűrési lelet sem menti fel a kötelező tíznapos angliai karantén alól.
Tehenek nélkül, élesztőből kísérleteztek ki tehéntej kinézetű és ízű folyadékot a tel-avivi egyetem kutatói. Az egyetem biomérnöki tanszékén dolgozó Tamir Tuller professzor és Éjal Iffergan élelmiszer-technológiai vállalkozó az új termékhez közös céget alapított, az Imagindairy nevű vállalatot – adta hírül az MTI az egyetem közleménye alapj
Tavaly novemberben éves alapon nőtt, havi összevetésben visszaesett a magyar ipar. A járvány második hullámában egyelőre nem látunk olyan súlyos helyzetet, mint amit az első hullámban, azonban az adatok mögé nézve már kedvezőtlenebb a kép. A nagy súlyú járműgyártás és az elektronika húzta a növekedést, az ágazatok többsége visszaesett.
2021. január 1-jétől, a családi gazdaságokat érintő törvénymódosítás alapján a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara (Agrárkamara) vezeti az őstermelők nyilvántartását. Ezért a továbbiakban az őstermelői jogviszonyt igazoló hatósági bizonyítványok kiállítását közvetlenül az Agrárkamaránál kell kérelmezni.
A német statisztikai hivatal (Destatis) pénteken azt közölte, hogy a szezonális, naptári és árhatással kiigazított adatok szerint novemberben 0,9 százalékkal nőtt az ipari termelés az előző hónaphoz képest. Elemzők némileg szerényebb, 0,7 százalékos növekedést vártak.
Sérült, beteg gyermeket nevelni emberpróbáló, adott esetben egy egész életre szóló feladat. A szülőknek számtalan kihívással és nehézséggel kell megküzdeniük, s ilyenkor az sem segít, ha valamelyikük rivaldafényben éli a mindennapjait. Van, aki inkább a karrierjét is félretette, hogy a családját támogassa. Az Éva magazin írása.
2 907 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 337 743 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 115 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 440 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, összesen 186 449 fő. Az aktív fertőzöttek száma 140 854 fő. 5 297
Az elmúlt másfél hónapban kétszer volt száz alatt a koronavírus-fertőzés következtében egy nap alatt elhunytak száma, már negyedik napja száz fölött az adat.
Új csúcson zárták a csütörtöki kereskedést a tengerentúli tőzsdék azt követően, hogy a kongresszus kihirdette Joe Biden győzelmét, Donald Trump pedig békés hatalomátadást ígért. Az ázsiai piacok követték az USA-t, a kínai tőzsdét leszámítva kifejezetten jó volt a hangulat, emellett az európai nyitás is kedvező volt, a német tőzsde ma új csúcsra ker
2 907 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 337 743 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 115 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 440 főre emelkedett.
2907 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 337 743 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
2 907 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 337 743 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 115 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak
Az elmúlt évekhez képest 2020-ban jelentős mennyiségű csapadékot hozó időszakok is voltak országszerte. Amíg az őszi esős hetek a kukorica betakarítását hátráltatták, sőt még november közepén is lehetett kombájnt látni napraforgótáblán, addig a júniusi, júliusi időszakban a növényvédelmet nehezítette az egyébként áldásos, szinte szó szerint aranyat
2907 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 337 743 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Az amerikai állampolgárok 62%-a a demokráciára veszélyesnek tartja a Capitolium keddi ostromát, viszont a republikánusok 45%-a támogatja a résztvevők akcióját – derül ki a YouGov friss felméréséből.
A klímáról mindenki tudja, hogy nagyjából mennyivel növeli a kocsija fogyasztását - de mennyit számítanak olyan extrák, mint az ülésfűtés vagy mennyit "fogyaszt" a rádió?
A kormány adócsökkentési politikája a koronavírus-válságban is folytatódik: a kisvállalati adó (kiva) mértéke január 1-től 1 százalékponttal, 11 százalékra csökkent, így 2021-től a kivával még nagyobb adóelőny érhető el - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára pénteken a Facebookra feltöltött videójában.
Péntektől február végéig nyilatkozhatnak a Groupama Biztosító által felkínált, együttesen több mint 700 millió forint sorsáról a biztosító kgfb-s ügyfelei, akik a számukra felajánlott összeget megtarthatják vagy jótékony célra, az Országos Mentőszolgálat támogatására használhatják fel - közölte a Groupama Biztosító.
2 907 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 337 743 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Pénteken és vasárnap, főként a Dunántúlon és délen reménykedhetünk havazásban, mediterrán ciklonoknak köszönhetően. Bár nagy területen kifehéredhet a táj, nagy havazásokra nem számíthatunk.
2907 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 337 743 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Novemberben az elemzők által becsültnél jóval nagyobb mértékben nőtt a német export és az import, a külkereskedelmi többlet azonban elmaradt a várttól.
A Biokom Nonprofit Kft. az Omsz pogányi meteorológiai állomásától kapott előrejelzés ismeretében személyi állományban és tárgyi eszközökben is felkészült a hétvégére előrejelzett havazásra és várható következményeire, írta közleményében a cég.
A legidősebb, még aktívan praktizáló háziorvos is beadatta magának a koronavírus elleni vakcinát. A 97 éves Dr. Körmendi István Merkely Bélától kapta meg az oltást. "Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy tegnap este én magam