Nem először vetődik fel a kérdés, hogy két Szputnyik oltás után kaphat-e valaki Janssen oltóanyagot. Először Gulyás Gergely miniszter kavarta fel az állóvizet a témában, aki ezt a kombinációt választotta, miközben a magyar ajánlás ezt nem támogatja. Most Merkely Béla professzor vett fel Janssent a két Szputnyik után.
Bedőlt egy áramszolgáltató az elszálló árak miatt, könnyen lehet, hogy mások is így járnak majd. A cég legnagyobb ügyfele a fővárosi közvilágításért felelős Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft.
A vásárlói döntésekben egyre nagyobb szerepet játszanak a környezetvédelmi szempontok, ezért a cégek is igyekeznek hangsúlyozni környezettudatosságukat. A vállalat zöld imázsának népszerűsítésekor azonban nagy óvatosságra van szükség, mert a fogyasztók megtévesztése, a nem bizonyítható állítások következménye a jövőben – cégmérettől függően – akár
Daniel Radcliffe, Emma Watson és Rupert Grint is szerepel a többi Harry Potter-színésszel együtt a J. K. Rowling regényeiből forgatott nagy sikerű filmsorozat első epizódjának 20. évfordulójára készülő televíziós műsorban.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
December elsejétől Csajtai Andrea veszi át az Erste Bank kisvállalkozásokkal foglalkozó területének irányítását. A szakember feladata a pénzintézet által eddig is kiemelten kezelt szegmens vezetése mellett az üzletág továbbfejlesztése lesz.
Csehországban szigorítják a koronavírus-járvány elleni óvintézkedéseket, és hétfőtől kezdve bevezetik az úgynevezett bajor modellt, amely a Covid-mentesség igazolására nem ismeri el a teszteket - jelentette be Andrej Babis ügyvezető kormányfő szerdán a közszolgálati hírtelevíziónak nyilatkozva.
Kiszámíthatatlan, hogy a Forma–1-es szezon utolsó három versenyén az éllovas Max Verstappen vagy a címvédő Lewis Hamilton szerepelhet jobban – mondta az InfoRádiónak Vámosi Péter, a Racingline.hu főszerkesztője. A két sztárpilótát most 14 pont választja el egymástól, miközben még 78 pont szerezhető.
Két, egymástól független és nagy távolságra lévő Bács-Kiskun megyei telepen, egy pecsenyekacsa-törzsállományban és egy hízólúdtartó gazdaságban is madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A fertőzést tegnap délután erősítették meg a vizsgálatok, az érintett jászszentlászlói állomány
Három helyett csak két UEFA-versenysorozatban sorra kerülő hazai tétmérkőzést kell zárt kapuk mögött lejátszania a magyar labdarúgó-válogatottnak, de a másodikat két évre felfüggesztette az európai szövetség.
A zsűri nagyra értékelte a márka szabad választást ígérő startégiáját : a vásárlók benzines, dízel vagy akár kétféle tölthető hibrid hajtással is megvásárolhatják az új modellt. A díj odaítélésében nagy szerepet játszott a teljesen digitális és személyre szabható i-Cockpit vezetőhely és a megnyerő design, mely középpontba helyezi a márka új logóját
Átlépte az 1500 milliárd forintot a bankok által folyósított babaváró hitelek állománya. Az egyik legsikeresebb családpolitikai eszköz iránti kereslet negyedévente 140-150 milliárd forint között stabilizálódott. Nem meglepő, hogy a bankok komoly akció versenybe kezdtek az új ügyfelekért.
Nagyrészt nem beoltott emberek kerülnek intenzív osztályra, van, aki még akkor is tagadja a járvány létezését, amikor mellőle tolnak ki halottakat – mondta az ápolóként dolgozó Varga Zoltán Péter önkormányzati képviselő a HVG-nek. Varga egy budapesti kiemelt koronavírus-ellátó központban dolgozik intenzíves ápolóként.
Az emberek visszatérése a Holdra – amelyet a Nasa a múlt héten már elhalasztott 2024-ről 2025-re–, úgy néz ki még egy évet csúszni fog, és legkorábban 2026-ban fog megtörténni.
A felelőtlen erdőgazdálkodás miatt teljesen letarolt dombok már nem tudták megtartani a lezúduló vizet, a földcsuszamlások autópályákat temettek maguk alá, és embereket sodortak el. Pedig a kutatók évekkel ezelőtt szóltak, hogy baj lehet a túlzásba vitt tarvágásokból.
A Kpmg 2021 Global Construction Survey adatai szerint a világ építőipara jól vészelte át a Covid-19 krízist – mondta Dános Pál, a magyar Kpmg ingatlan tanácsadásért felelős vezetője, Associate partner, a cég 2021. november 17-i sajtóbeszélgetésén. A globális kutatásban résztvevő magyar építőipari vállalatok ugyancsak sikeresnek értékelték az alkalm
A Jobbik elnök Facebook-oldalán azt nehezményezte, hogy egy év alatt 10 százalékkal lett drágább a kenyér, és a kormány még „erre is rápakolja az áfát”.
Az üres polcok látványa márpedig pszichológiai hatással van a fogyasztóra, ugyanis pánikvásárlást okoz. A brit élelmiszerüzletek régi, de hatékony trükkök bevetésével próbálják meg túlélni az egyre nyomasztóbb ellátási káoszt.
Az üres polcok látványa márpedig pszichológiai hatással van a fogyasztóra, ugyanis pánikvásárlást okoz. A brit élelmiszerüzletek régi, de hatékony trükkök bevetésével próbálják meg túlélni az egyre nyomasztóbb ellátási káoszt.
6,5%-kal gyarapodott eddig idén a magyar háztartások pénzügyi vagyona, de reálértékét tekintve ennek a növekedésnek a négyötödét sajnos elvitte az infláció. Nagy újdonság, hogy több friss megtakarítás áramlott befektetési jegybe, mint készpénzbe, de a dobogó első két fokán változatlanul a folyószámlabetét és az állampapír áll. A kockázatvállalás eg
Telis-tele van az élete izgalmas fordulatokkal és merész váltásokkal, amelyekről üdítő nyíltsággal mesél. Arról is, ami nem sikerült, és arról is, ami fájt. Ha egy jelzővel kellene őt illetnünk, mégis azt mondanánk: derűs. Az Elviszlek magammal e heti vendége Ungár Anikó bűvész, nézzétek: