A felfedezés nyomába a Kossuth Rádió riportere, Tarnóczi László eredet a Hajnal-táj című műsorban, melyben az is kiderült, élhetett-e ott valaha ősember.
A gazdaság újraindulásával a hazai lakáspiac is jelentősen élénkült. A lakásárak a vidéki városokban emelkedtek leginkább. 2021 második negyedévében ezen településeken 18,2 százalékra, amíg a fővárosban 9,1 százalékra gyorsult a lakásárak éves növekedési üteme, a községekben viszont 7,3 százalékra lassult, olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elem
Puskás-Dallos Bogi azt gondolta, hogy szerelme csak 5-6 év múlva szánja rá magát a lánykérésre, így szívből meglepődött, amikor Peti a játékkonzol mögül gyűrűt húzott elő. A fiatal pár az esküvő óta a Joy Magazinnak adta az első interjúját, amelyből kiderül a lánykérés minden részlete.
Irán egyre nagyobb mennyiségben állít elő 60 százalékos dúsítottságú uránt, miközben akadályozza az ellenőrzéseket – erről számolt be szerdán a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) a jelentésében, nem sokkal az iráni atomalku helyreállításáról szóló tárgyalások tervezett kezdete előtt.
Beköltöztek a próbaterembe a Dancing with the Stars versenyzői, hogy felkészüljenek a mindent eldöntő show-ra. Mind a négyen komolyan veszik a feladatot, de Kinizsi Ottót személyes indíték is motiválja a táncparketten. A színész, rendező ugyanis nem csak maga miatt adja ki magából a maximumot hétről hétre, a lányáért is táncol.
Megújult, digitális formában a jövő évtől újra elérhető lesz Magyarországon a népszerű és közismert étkezési juttatás, a Ticket Restaurant – jelentette be Szendrő Tamás, az Edenred Magyarország ügyvezető igazgatója egy fővárosi étteremben rendezett kerekasztal-beszélgetésen. A kedvezményes adózás mellett nyújtható megoldással a – hazai piacon 28 év
Vastag Tamás is fellépett a Fidesz tisztújító kongresszusán. Az énekes Erkel Ferenc Bánk bán című operájának leghíresebb áriáját, a „Hazám, hazám”-ot adta elő. A miniszterelnök erről osztott meg most egy videórészletet.
Franciaországban egyetlen nap alatt csaknem 200 ezren vették fel a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető adagját, s ez rekordot jelent - mondta a szerdai kormányülést követően a kormányszóvivő. Jelezte azt is, hogy a napi esetszám emelkedése ellenére a kormány nem tervez újabb korlátozó intézkedéseket.
Tiszta energiával működő, autóktól és utaktól mentes, futurisztikus várost épít a sivatagban 2024-re Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb olajexportőre - jelentette még januárban a helyi televízió élő adásában a trónörökös.
Kollégánk nyáron Tanzániában járt. Három hetes országjáró körútját Zanzibár csodálatos szigetén fejezte be, mely helyszín minden típusú utazónak sok szép élményt adhat.
A vásárlói döntésekben egyre nagyobb szerepet játszanak a környezetvédelmi szempontok, ezért a cégek is igyekeznek hangsúlyozni környezettudatosságukat. A vállalat zöld imázsának népszerűsítésekor azonban nagy óvatosságra van szükség, mert a fogyasztók megtévesztése, a nem bizonyítható állítások következménye a jövőben – cégmérettől függően – akár
A magyar vásárlók többsége előnyben részesíti a környezetbarát termékeket, főképp a fiataloknál fontos szempont a fenntarthatóság - közölte a Reacty Digital Kft. az MTI-vel.
A londoni ultraalacsony kibocsátású zóna (ULEZ) mai (október 25-i) kibővítésével egyidőben a Lime e-közlekedési megoldásokat szolgáltató vállalat több mint 1000 font (kb. 434 ezer forint) e-bicikli és e-robogó közlekedést ajánl azoknak, akik hajlandóak a környezetszennyezőnek kikiáltott személygépjárműveikről környezettudatosabb közlekedési módokra
Soha nem engedik ki a börtönből vélhetően Balogh Lajost. A négy nő meggyilkolása miatt életfogytig tartó szabadságvesztését töltő bűnöző exkluzív interjút adott a Borsnak.
Ez már nem az a Néppárt, amibe beléptek, ezt bizonyítja, hogy a pártcsalád nagy része elfogadta a Sargentini-jelentést– mondta a Spirit FM Aktuál című reggeli műsorában Gál Kinga, a Fidesz frissen megválasztott alelnöke.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök megegyezett Angela Merkel ügyvezető német kancellárral arról, hogy fehérorosz tisztségviselők tárgyaljanak az Európai Unióval a fehérorosz-lengyel határon kialakult migránsválság megoldásáról - közölte szerdán a fehérorosz elnöki hivatal.
Csaknem minden második ember kölcsönből vásárolna lakást, az első félévben csúcsot döntött a hitelfelvétel. A budapesti agglomeráció ingatlanáraiban akár tizenhatszoros különbség is lehet.
Az Országgyűlés Hivatala szerint a jogszabály nem zárja ki, hogy a képviselő által bérelt lakásba egy vállalkozás legyen bejelentve, azonban jogsértés esetén a bérlet felmondható.