A kabuli tálib kormányt meghívták az Afganisztánnal szomszédos országok következő találkozójára, és Moszkva közben arra figyelmeztetett szerdán, hogy katasztrofális fordulatot vehetnek az afganisztáni események, akár újabb polgárháború robbanhat ki, ha a tálib hatalomnak nem sikerül normalizálnia a helyzetet, és a nemzetközi közösség nem nyújt segí
Magyarország Európa mostani energiaválsága közepette is megőrizte a lakossági rezsi stabilitását. Milyen út vezetett idáig? Meg lehet-e védeni hosszú távon az intézkedéseket? Elemzésünk.
Magyarországon is visszavonják az élelmiszertermelő állatok esetében szájon át alkalmazandó, cink-oxidot tartalmazó állatgyógyászati készítmények nemzeti forgalomba hozatali engedélyeit. Az intézkedést elsősorban az antimikrobiális rezisztencia elősegítésének kockázata, valamint a cink-oxid által okozott jelentős környezetterhelés indokolja. Hazánk
Negyvenféle termék alapos elemzése szerint tíznek a gyártója vétett hibát, a határérték feletti nehézfémtartalom miatt kilenc típusú elem forgalmazását tiltotta meg a fogyasztóvédelem - közölte szerdán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Vádat emeltek egy 22 éves férfi ellen, aki a vádirat szerint „Európa lakosságának megfélemlítését célzó" terrorcselekmény elkövetésére készült Magyarországon – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-t.
Rekordöszegű lakáshitelezés mellett 14 százalékkal emelkedtek az árak országosan, főként a vidéki városok húzták fel az áremelkedést 18 százalékos dárgulási ütemmel - derül ki a Magyar Nemzeti Bank friss lakáspiaci jelentéséből. Az építőipari költségek emelkedése nálunk a legmagasabb idén az Európai Unióban.
A nagyvállalatok már az ősz elején tudatosan készültek a járvány negyedik hullámára. Az egészségügyi kockázat csökkentése érdekében szinte minden nagyvállalat tervezett valamilyen intézkedést. A K&H kutatása szerint minél több munkatársa van egy cégnek, annál inkább komolyan vette a felkészülést.
A hűvösebb idő kezdetével, jellemzően ősztől egyre gyakoribbak a kisebb-nagyobb otthoni tűzesetek, hiszen a sütés-főzés, a fűtés, de a dohányzás kapcsán is adottak az égés feltételei.A legtöbb otthoni tűzeset megelőzhető lenne - hívta fel a figyelmet a Magyar Tűzoltó Szövetség kedden az Mti-hez eljuttatott közleményében.
Az Emily Éclair tulajdonosával, Nagy Dáviddal beszélgettünk az újhullámos kávézók első évtizedéről, az új üzletekkel kapcsolatos kihívásokról és a különleges új termékek fogadtatásáról. Bár most egy desszertezőben ülünk, ha jól tudom, alapvetően a specialty kávék területéről indultál. Lassan tíz éve, hogy beszálltam az első specialty kávézóba. Első
Az Európai Unió nemcsak, hogy nem ért egyet Magyarországgal, hanem fél is tőle. Ha ugyanis a magyar embereknek sikerül az EU keretei között úgy élni, hogy közben megőrzik nemzeti jogaikat, akkor más népek is követni fogják a példájukat – mutatott rá Jeff Sessions, az Egyesült Államok korábbi igazságügyi minisztere és legfőbb ügyésze.
Bár a harmadik vakcinára vonatkozó oltási protokollban nem javasolják, hogy Szputnyikra Janssent kapjon bárki is, ez megdőlt. Immár nemcsak Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szólta el magát, hanem egy ma reggeli műsorban Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora is elárulta: két Szputnyik után ő is Janssent kapott.
Világviszonylatban is elsők között vezette be november 15-én a Gránit Bank a Mastercard Carbon Calculatort, melynek köszönhetően a kártyabirtokosok mobilbankjukban láthatják, hogy vásárlásaiknak milyen hatása van a környezetükre. A Carbon Calculatort a Mastercard a svéd Doconomy-val közösen fejlesztette azzal a céllal, hogy így is segítse a fogyasz
Aki szereti a reggeli madárcsicsergést, annak van egy kifejezetten rossz hírünk: kutatások kimutatták, hogy a klímaváltozás hatására csendesedik a madárdal.
Ha kimondom a nevét, hozzáteszed: Házibuli. Persze valószínűleg csak akkor, ha a nyolcvanas években voltál tinédzser, és walkmannel a füleden álmodoztál arról, hogy egy nap téged is megcsókol lassúzás közben Mathieu. Vagy Philippe. Vagy valaki hasonló. Valaki. Kurucz Adrienn írása Sophie Marceau-ról:
A hagyományos fákat a klímaváltozás, a műfenyőket a világkereskedelem csikorgó fogaskereskei miatt hiányolhatják a vásárlók. Az Egyesült Államokban és Európában a vakcinák elterjedésével idén újra népesebbek lehetnek a családi összejövetelek,
A gazdák csak 12 százalékának van elvi kifogása a biogazdálkodás, mint művelési forma ellen, ugyanakkor sokaknál további feltételeknek kell teljesülnie ahhoz, hogy elkötelezzék magukat ebben az irányban - közölte a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft., gazdák és agrárszakértők körében végzett friss felmérése alapján.
Kétlépcsős fúzió, digitális ugrás, egyéves átmeneti időszak, új banki brand és arculat, tőzsdére lépés és nemzetközi terjeszkedés - többek között ezek a kulcsfogalmak hangzottak el azon a sajtótájékoztatón, amelyen a leendő szuperbank menedzsmentje mutatta be a Takarékbank, az MKB Bank és a Budapest Bank fúziójának részleteit. Újdonságként elhangzo
Enyhe optimizmus látható a tőzsdéken, de a briteknél borús a hangulat a magas inflációs adat miatt. Az MNB tegnapi lépése jóval nagyobb jelentőségű és jóval szigorúbb, mint az alapkamat emelése mutatja. A bitcoin áresésének valódi okát a tőkeáttételes üzletek feszített finanszírozásában találták meg egyes elemzők.
Fordításról, a nagymamájáról és az írói hang kereséséről is mesélt Jón Kalman Stefánsson az őszi Margón, ahol Csuhai István faggatta, Ásta című regényéből pedig Kurta Niké olvasott fel. A teljes angol nyelvű beszélgetést végighallgathatjátok most. Nyitókép: Posztós János/Margó
A kormány a napokban 480 forintban maximalizálta a 95-ös benzin és gázolaj árát. Az elemző úgy látja, jelentős volt az igény arra, hogy az emelkedő árakkal történjen végre valami, de lehetett volna valamivel "szofisztikáltabb" megoldást is alkalmazni.
Helytelenítette szerdán a lengyel kormányszóvivő, Piotr Müller azt, hogy Angela Merkel német kancellár Aljakszandr Lukasenka fehérorosz, Emmanuel Macron francia elnök pedig Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt a lengyel-fehérorosz határon kialakult helyzetről.
Igen, a lófarkak és a kontyok bizony visszatértek! A közösségi médiában, a kedvenc külföldi divatmagazinjaink címlapján és a hírességek legfrissebb fotóin is ott vannak. Sőt, az igazság sokkal inkább az, hogy sohasem mentek ki a divatból, hiszen kellő precizitással és kreativitással időtlenek, elegánsak és klasszikusak.
A nagyvárosi lakásdrágulás és a járványhatás miatt felértékelődtek az agglomerációs körzetek, vagyis megnőtt a kereslet a kerttel rendelkező családi házak iránt. Így történt ez Pest megyében is, ahol a múlt évben eladott lakások négyzetméterára között tizenhatszoros eltérés volt.
A Párbeszéd frakcióvezetője egy feltehetően átszerkesztett képpel akarta azt a látszatot kelteni, hogy a kormány érzéketlen lenne a hajléktalanok iránt.
A nagyvállalatok már az ősz elején tudatosan készültek a járvány negyedik hullámára. Az egészségügyi kockázat csökkentése érdekében szinte minden nagyvállalat tervezett valamilyen intézkedést. Minél több munkatársa van egy cégnek, annál inkább komolyan vette a felkészülést.
Az Északi Áramlat 2 vezeték engedélyezésével kapcsolatos tegnapi nagy német döntés még mindig jócskán érezteti hatását az európai gázpiacon, ugyanis ma is szárnyal tovább a gázár: a decemberi kontraktus ára újabb 8%-kal 100 euró/MWh fölé ugrott, ahol utoljára egy hónapja járt a kereskedés.
Szinte napról napra érkeznek az újabb részletek a műemléképület esetleges eladásával kapcsolatban, a Mandiner Reakció legújabb részében helyzetképet adunk az ügyről.
Kemenesi Gábor virológus és Földvári Gábor biológus a Magyar Tudomány Ünnepén próbálták megjósolni, kell-e tartanunk újabb koronavírus-járványtól, s ha igen, hogyan védekezhetünk majd ellene.
Sok esetben jobban megéri az e-carsharing a saját autó fenntartásánál a fővárosban. Bár a kormány hétfőn ideiglenesen 480 forintban maximalizálta a 95-ös benzin árát, nem csak a közel 500 forintos, kritikus benzinár miatt éri meg jobban a közösségi autózás, de tény: a magasabb üzemanyagár is hozzájárul ahhoz a havi, akár százezer forintos összkölts
Az eset az EU csalásellenes hatósága által finanszírozott olyan közbeszerzés ügyében történt, amelyben éppen az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály érintett – írja a Főtér.