A Fiatal Vállalkozók Hete keretén belül adták át a 13. Országos Fiatal Vállalkozói Díjat. Ezzel az elismeréssel a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége minden évben azt a 18-40 év közötti vállalkozót tünteti ki, aki fiatal kora ellenére komoly értéket teremt pénzügyileg és társadalmilag egyaránt. Az Év Fiatal Vállalkozója díj 2021-es nyertese ezút
A kormány vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő 6-7 hónappal, de döntés egyelőre nem született erről – mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn, ahol a harmadik oltás felvételének fontosságát is hangsúlyozta, egyben azt is bejelentette, hogy több oltás
Most az agrárminiszter ment neki rezsiharcos lendülettel a baloldalinak elkönyvelt Bige László műtrágyakirálynak. Annyi biztos, hogy a világpiaci folyamatok alól nem kivétel Magyarország sem, de a Bige-ügyben egyre erősebb a politikai narratíva, ami nem könnyíti meg a tisztánlátást.
Filmajánlónkban összeszedtünk néhány friss, 2021-es karácsonyi filmet, amik garantáltan meghozzák a karácsonyi hangulatot. Indulhat a bekuckózós időszak, amelyhez kötelező a forrócsoki, puha takaró és – nem utolsó sorban – egy kis nasi is!
Meglepően gyakran feledkeznek meg a foglalkoztatók arról, hogy nemcsak be, hanem ki is kell jelenteni a munkavállalókat, ha már nem dolgoznak a cégnél. Egy-egy biztosított esetében ennek vélhetően egyszerű hanyagság az oka, amikor viszont már százas nagyságrendben marad el a kijelentés, akkor már rendszerszintű a probléma.
A hétvégén az egyik barátommal vacsoráztunk, akinek az Egyesült Királyságban biológiai diplomát szerzett fia arra hívta fel a figyelmünket, hogy az eddigi hírek szerint a vírus, úgy tűnik, hogy jó úton halad, hogy úgy járjon, mint a spanyolnátha - meséli az Erste részvénypiaci elemzője.
A háziorvos szerint a járvány berobbanása óta a kormányzat legszerencsésebb intézkedése volt az oltási akcióhét elindítása, úgy gondolja, ezt karácsonyig folytatni kellene, hogy a családok nyugodtan ünnepelhessenek. Hangsúlyozta, hogy ezt a járványt nem a kórházakban kell legyőzni, teszteléssel sokkal hamarabb meg lehetne találni a fertőzötteket, m
A győri Széchenyi István Egyetem egyik üzbég hallgatója nyerte el a legjobb angol nyelvű előadás díját egy gazdaságinformatikai szakmai konferencián. A siker nemcsak azt példázza, hogy az intézmény hagyományosan erős a műszaki-informatikai tudományterületeken, hanem azt is, hogy az elmúlt években nagyot lépett előre a nemzetköziesítés terén, amelyn
Korrupciós bűncselekmény miatt letartóztattak egy büntetés-végrehajtási őrmestert és egyik rokonát - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
Az Állami Számvevőszék közel száz költségvetési szervnek írt figyelemfelhívó levelet, hogy javítsa a közpénzekkel és a közvagyonnal való törvényes, átlátható működést és az eredményességet.
Az a legfontosabb, hogy minél többen felvegyék a harmadik oltást is, hiszen a járvány ötödik hullámát csak akkor lehet megelőzni – hangsúlyozta Rogán Antal.
Fontos változást hoz a jövő tavasz az OTP Bank mobilbankot használó lakossági ügyfelek számára: 2022. március 1-től a hitelintézet kivezeti a lakossági SmartBank alkalmazást, helyét az új mobilbanki applikáció veszi át. Az új OTP Bank Mobilalkalmazás, amely az új Internetbankkal együtt tavaly augusztus óta már a teljes lakossági ügyfélkör számára e
Kerékpárján sietett a kórházba Julie Anne Genter új-zélandi parlamenti képviselő, amikor megindult nála a szülés. Egy órával később világra hozta kislányát.
A filmek és a sorozatok általában egy főszereplőre épülnek, de vannak esetek, amikor a sokszor kidolgozatlan mellékszereplő jobban elnyeri a nézők szeretetét, mint a főhős. Humorukkal és egyedi stílusukkal belopják magukat a közönség szívébe. Most néhány ilyen mellékszereplőt hoztunk nektek.
Ma este adják át a labdarúgás egyik legfontosabb és legértékesebb egyéni elismerését, az Aranylabdát. A vörös szőnyeges bevonulást 18:45-től, a díjátadó gálát 20:30-tól a Spíler 1 TV és a szlovén Planet TV közvetíti élőben, míg a ceremónia utáni sajtótájékoztatót a Spíler Extra és a TV2 Play streameli majd. Ma este eldől, hogy az egyik
A dolgozó fiatalok majdnem kétharmada számít béremelésre a következő időszakban, 46 százalékuk az inflációnál alacsonyabb, 20 százalékuk viszont azt meghaladó emelést valószínűsít - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A pesszimisták, vagyis a fizetéscsökkenésre számítók aránya nagyon alacsony, mindössze 4 százalékos. Tempósan növekedtek a magyarorsz
Nem jár fájdalommal vagy bármilyen látható változással, kivéve a már teljesen kialakult állapotot, amikor a fekete pupilla szürkés-fehéres árnyalatot kaphat.
Bár számtalan koronavírus-fertőzött életét mentették meg az intenzív osztályokon, sok beteg élete távolról sem tért vissza a régi minőségébe. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az elszenvedett betegség, de emellett akár a szükséges beavatkozások hatása nem múlik el nyomtalanul.
A kormány vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő 6-7 hónappal, de döntés egyelőre nem született erről - mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn, ahol a harmadik oltás felvételének fontosságát is hangsúlyozta, egyben azt is bejelentette, hogy több oltás
Akárcsak tavaly, idén is Kevin De Bruyne-t választotta az év legjobb irányító játékosának a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS.
A FABIA maga mögé utasította a többi import járművet a városi autók/kisméretű járművek kategóriában, miközben az OCTAVIA megszerezte az első helyet az import kompakt modellek kategóriájában. A KAMIQ-ot a legjobb, maximum 25 ezer eurós értékű városi terepjárónak választották az import besorolásban, míg a SUPERB beseperte a luxus kategória, valamint
A különböző területeken felszabaduló munkaerő és a turizmus-vendéglátás területén meglévő munkaerőhiány „összepárosítását” célozta meg egy 2018-ban elindított program, aminek eredményeit a Covid-sújtotta piacon is lehet hasznosítani.