A román kormány a Tarom légitársaságtól bérelt különgépet indított útnak hétfő hajnalban Dél-Afrikába, hogy az ott rekedt román állampolgárokat hazaszállítsa, miután a legtöbb európai ország felfüggesztette a térségből érkező járatokat a koronavírus eddigieknél fertőzőképesebbnek tartott, omikronnak nevezett dél-afrikai változatának megjelenése mia
Oltott, de tünetmentesen fertőzött diákok is ott ülhetnek az iskolapadokban, mivel a felsőbb évfolyamoknál csak az oltatlanok kerülnek karanténba. A járványt viszont ezek a gyerekek is terjeszthetik, ami miatt sok szülő szerint az iskolák így a koronavírus-járvány negyedik hulláma idején időzített bombának számítanak.
Idén három magyar társaság is különdíjat kapott a közép-európai Deloitte Technology Fast 50 programban, a Growth Stars és Impact Stars kategóriákban. A program a régió leggyorsabban fejlődő technológiai vállalkozásait mutatja be, amire idén minden eddiginél több, közel 450 vállalat pályázott. A Deloitte Central Europe vezérigazgatója, Jarek Skr
Michael Dowse nemrég bizonyította, hogy mennyire ért a nyolcvanas évek filmbeli felélesztéséhez kortárs közegben. A 8 bites karácsony ünnepi filmjével sikert arató rendező azonban már korábban is próbálkozott a nosztalgikus nyolcvanas évtized esszenciájának történetbe foglalásával. A Szédületes éjszaka stílusos egyéjszakás kalandja erre a példa.A f
Magyarország Kormányának elkötelezett célja, hogy a "Megújuló vidék, megújuló agrárium" program keretében megerősítse a vidéki térségek gazdaságát. A program legújabb állomásaként megjelent a Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése elnevezésű pályázati kiírás.
A Mercedes sportszerűtlen támadásai vezettek Helmut Marko szerint az idei bajnoki küzdelmük elmérgesedéséhez. A Red Bull tanácsadója el is beszélgetett az F1 vezetőivel az egyoldalúnak érzett döntéseikről
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló Müller Pétertől.
A műkorcsolyázók Grand Prix-sorozatának utolsó, oroszországi állomásán, Szocsiban villanthattak nagyot a hazaiak, és éltek is a lehetőséggel. Ezen az utolsó versenyen eldőlt az is, kiket láthatunk majd jégre lépni a nagydöntőben, december 9-12. között Osakában.
2021-ben eljött a sokak által várt talpraállás, a boltok kinyithattak, az ingázók visszaülhettek az irodájukba, sőt, a legmerészebbek még nyaralni is elmentek. De az égbe szökő energiaárak, a magas adósságállományok és a csúcson túljutott növekedés közepette mégsem jelenthettük ki, hogy a dolgok visszazökkentek a rendes kerékvágásba. A Fidelity Int
A kormány vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő 6-7 hónappal, de döntés egyelőre nem született erről - mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn, ahol a harmadik oltás felvételének fontosságát is hangsúlyozta, egyben azt is bejelentette, hogy több oltás
Forgács Gábornál tavaly nyáron diagnosztizáltak prosztatarákot, augusztusban pedig kórházba került koronavírussal. Mint elmondta, szerinte csak azért úszta meg viszonylag könnyen, mert beoltatta magát. A legendás színész hosszú idő után újra munkába állt, szinkronizál, de a színházi visszatérés még várat magára.
Tovább súlyosbodik a globális chiphiány, az autóipar mellett begyűrűzött a számítástechnikai eszközök piacára is, súlyosan érintve azt. A kialakult helyzetnek számos oka van, köztük a koronavírus-járvány, amelynek hatására drasztikusan megnőtt a kereslet az elektronikai eszközök és alkatrészek iránt. A Furbify tapasztalatai alapján a videokártyákat
A Fővárosi Közgyűlés kormánypárti frakciója üdvözölte, hogy Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn aláírta a budapesti közösségi közlekedés kormányzati támogatásáról szóló megállapodást.
A magyar gazdaság Európában az egyik leggyorsabban indult újra, az év közepére már meghaladta a járvány előtti szintet; idén 6,8 százalékos, jövőre pedig 5 százalék feletti növekedés várható - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter éves meghallgatásán a gazdasági bizottság ülésén hétfőn az MTI tudósítása szerint.
Mintegy 2,2 milliárd eurónyi fedezett és fedezetlen nem teljesítő hitelét értékpapírosította az UniCredit az olasz állami GACS garanciaprogram közreműködésével – írja a Reuters.
Nagyon sok márka tervez piacra dobni a következő évben hajlítható kijelzővel felszerelt okostelefont, amik közül több olyan terméket láthatunk majd, ami kedvező árazással jelenhet meg. Év elején a szivárgások alapján úgy tűnt, hogy az idei évben még több márka megmérettetheti magát a hajlítható kijelzős okostelefonok piacán. Az év elején a Xiaomi e
A The Week beszámolója szerint szeptemberben az amerikai posta (USPS) kísérleti jelleggel elérhetővé tette néhány városban, így Washingtonban, Baltimore-ban és Bronx-ban a csekkbefizetés lehetőségét. Ez a program egy apró lépés a postai banki szolgáltatások visszaállítása felé, melyeket a USPS még 1967-ben szüntetett meg.
A Brent olaj hordónkénti ára közel 10%-ot zuhant a múlt hét végén. Vajon a töltőállomásokon is érezhető lesz a változás, vagy marad a 480 forintos árszint?
Decemberben már 2-án érkezik a bankszámlákra a nyugdíj, és a posta is előbb kezdi kihordani az ellátásokat. Legközelebb viszont csak január 12-én lesz nyugdíjfolyósítás, így majdnem másfél hónapra kell beosztani a pénzt – figyelmeztet a Pénzcentrum.hu.
Állatvédők tiltakoznak az ellen, hogy az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége felnőtt hím gorillákat tervez leölni. Az állatvédők szerint ezeket az egyedeket vissza kellene engedni a vadonba. A súlyosan veszélyeztetett nyugati síkvidéki gorillák (Gorilla gorilla gorilla) túl zsúfoltan élnek az állatkertekben, ezért az Európai Állatkertek és