2021. november 29. hétfő

nov. 29
20:42
Megválasztották, lemondott, ismét megválasztották – ő lehet Svédország első női miniszterelnöke (ATV)
Magdalena Anderssont múlt héten egyszer már megválasztotta a parlament, de mindössze hét órával ezt követően le is mondott, miután a Zöld Párt kilépett a kormánykoalícióból az ellenzék által benyújtott alternatív költségvetési tervezet elfogadása miatt.
nov. 29
20:44
Helyettes államtitkár: Jövőre minden tizedik magyar forint a családokhoz kerül (ATV)
Erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára, Simon Attila Istvén beszélt egy konferencián Békéscsabán.
nov. 29
20:44
Uniós biztos: Számos kísérletet láttunk a kormányoktól, hogy beavakozzanak a médiába (ATV)
Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos szerint az Unió mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a média betölthesse alapvető szerepét a demokráciában.
nov. 29
20:46
Medgyessy Péter szerint kormányváltásra van szükség, viszont nem biztos, hogy mindent ki kell dobni, amit a Fidesz csinált (ATV)
A volt miniszterelnök arról is beszélt, hogy az ellenzéknek nem azt kellene bizonygatnia, hogy tudnak feles többséggel alkotmányt módosítani, hanem azt, hogy jól fognak kormányozni.
nov. 29
20:48
Évtizedekkel korábban kezdett melegedni a Jeges-tenger az eddig véltnél (Alternatív Energia)
Az eddig véltnél évtizedekkel korábban, már a 20. század elején melegedni kezdett a Jeges-tenger egy kutatás szerint.
nov. 29
20:48
A rózsák sem gyógyítják meg a lelket és a farkat (Könyves Magazin)
Van egy rózsákkal beborított világ, amit a háború sem tudott tönkretenni. Ebben a vajdasági világban a rózsa nem csupán a szépséget jelenti, hanem a mindennapok harcait, a családtörténetet és a túlélést is. Hogyan ismerjük fel a bezárkózást saját, örökölt történetünkbe, hogyan szabadíthatjuk fel ez alól magunkat? Danyi Zoltán megírta az év legszebb
nov. 29
20:54
Károly herceg botrányos megjegyzést tett unokájára - Meghan kiakadt (Femcafe)
Bár a trónörökös tagadja, állítólag ő volt az, aki kiejtette az első durva mondatot a királyi családban, ami később totális rasszizmusba torkollott.
nov. 29
20:54
A gombakomposzt újrahasznosítására dolgoznak ki új megoldást az SZTE részvételével (Tiszta Jövő)
A gombakomposzt újrahasznosítására dolgoznak ki új megoldást uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az Új Champignons Kft. munkatársai - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
nov. 29
21:00
Ő az Év Fiatal Vállalkozója (Adózóna)
Egy mára milliárdos cégcsoportot felépítő zalaegerszegi polihisztor, Péntek Károly, a Windoor cégcsoport tulajdonosa lett az Év Fiatal Vállalkozója díj 2021 nyertese – írja a Piac és Profit.
nov. 29
21:00
Mélyebben a zsebbe nyúlni, vagy meghúzni a nadrágszíjat? (vg.hu)
Az új koronavírus hullám súlyosbíthatja az ellátási láncok problémáit, és még nagyobb nyomást gyakorolhat az inflációra.
nov. 29
21:06
Nem hiányoznak a magyaroknak az egyszer használatos műanyagok (Alternatív Energia)
Elméletben többet is fizetnénk a környezettudatos csomagolásért, viszont ezt át kell ültetni a mindennapok gyakorlatába is.
nov. 29
21:06
Egy ereszcsatornán mászik a főhős a mesekönyvben, amit a parlamenti dolgozók gyerekei kaptak Mikulásra (SzMo)
Tordai Bence osztotta meg a közösségi oldalán, hogy a mikuláscsomagban lévő könyvben egy elég érdekes illusztrációra bukkant.
nov. 29
21:06
Tovább nőtt a genderideológiát elutasító magyarok aránya (Mandiner)
Ráadásul emelkedett azok aránya is, akik szerint csak férfi és csak női nem létezik.
nov. 29
21:09
A variáns és az arany árfolyama (TőzsdeFórum)
Kitörhet az aranyláz vagy további stagnálás várható?
nov. 29
21:12
Romlott a gazdasági hangulat az euróövezetben (ProfitLine)
Várt mértékben romlott az euróövezet gazdasági hangulatindexe novemberben, amikor felfutó ágban volt a koronavírus újabb hulláma több országban.
nov. 29
21:12
Mikortól és hol streamelhető az Örökkévalók? (Mafab)
Mikor lesz elérhető az Örökkévalók a Disney+-on ? És mi a helyzet, ha nincs Disney+ előfizetésed? Kérdések és válaszok idelent.
nov. 29
21:24
Cicciolina 70 éves lett, de egy percre sem lassít: nagy tervei vannak (Femcafe)
Az elmúlt évtizedekben számos területen kipróbálta magát az erotika koronázatlan királynője. Cikkünkben nemcsak eddigi életét és pályafutását mutatjuk be, de a jövőbeli terveit is eláruáljuk. Annyi biztos, hogy nyugdíjas korában sem unatkozik az egykori pornószínésznő.
nov. 29
21:24
Újságot perelt a Szilícium-völgyi milliárdos (vg.hu)
Az üzletember cáfolja, hogy listázná az ellenségeit és a partnereit.
nov. 29
21:24
Jövőre minden tizedik magyar forint a családokhoz kerül (Demokrata)
A szociális ügyek fontossága Magyarországon címmel rendeztek konferenciát Békéscsabán.
nov. 29
21:24
Értékteremtők Nógrádban – dokupremier a Kultcaféban (Mandiner)
Új előzetes érkezett az Értékteremtők Nógrádban című dokumentumfilmhez.
nov. 29
21:30
Budapest a legélhetőbb város az országban egy felmérés szerint (SzMo)
A nyugati országrész és a főváros kedvezőbb helyzetét mutatja a Takarék Index 2021-es élhetőségi rangsora: Budapesten a legkedvezőbb az összkép, de bűnözésben vagy a megfizethetőségben a főváros rosszul szerepel.
nov. 29
21:30
Európa igazán jól akkor tud megújulni, ha a konzervatívok dominálhatnak (Demokrata)
Varga Judit az Európa jövőjéről szóló kerekasztal-beszélgetésen vett részt.
nov. 29
21:36
“Azt akartam, hogy ne haljak meg, csak kórházba kerüljek és tudjak kicsit pihenni” – avagy miért is érdemes pszichológushoz járni? (Joy)
Érezted már, hogy pszichológus segítségére lenne szükséged, de a környezeted véleménye vagy a saját félelmeid visszatartottak? Megkaptad, hogy “oda csak bolondok” járnak, vagy hogy “mégis mi bajod van”? A #szeretemalelkem kezdeményezés révén olyan megrázó, személyes történeteket ismerhetünk meg, amik hallatán nem fogjuk halogatni a megfelelő szakem
nov. 29
21:36
A Magyar Honvédség tovább növeli a katonák létszámát a kórházakban (Demokrata)
Jelenleg 95 helyszínen mintegy 870 katona támogatja az egészségügyi ellátórendszer munkáját.
nov. 29
21:36
Varga Judit: Európa igazán jól akkor tud megújulni, ha a konzervatívok dominálhatnak (Mandiner)
Varga Judit kijelentette, látszik az európai felmérésekből, hogy az elit nagyon messze elszárnyalt az európai emberektől.
nov. 29
21:42
Jó hír érkezett a forintról (ATV)
Erősödött a forint hétfő estére a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon: 0,4 százalékot ért el az euró, 0,3 százalékot a dollár, és 0,2 százalékot a svájci frank ellenében.
nov. 29
21:42
Elkapta a koronavírust a világhírű színésznő és egész családja (ATV)
„Elkaptam a koronavírust, elég ramatyul vagyok” – üzente Keira Knightley.
nov. 29
21:42
A gombakomposzt újrahasznosítására dolgoznak ki új megoldást az SZTE részvételével (Tiszta Jövő)
A gombakomposzt újrahasznosítására dolgoznak ki új megoldást uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az Új Champignons Kft. munkatársai - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
nov. 29
21:42
Biden: A Fehér Ház szükség esetén készenléti tervet dolgoz ki az omikron variáns miatt (Mandiner)
Az elnök szerint az Egyesült Államok készen áll arra, hogy kezelni tudja a járványhelyzetet az omikron megjelenése nyomán.
nov. 29
21:44
Szijjártó a CNN-nek: megszokott, hogy keletről és nyugatról is megpróbálják befolyásolni az eseményeket (ATV)
Magyarországon 70 százalékos az átoltottság, ami tovább emelkedik majd, az lenne a legjobb, ha akár a 100 százalékot elérné - egyebek között erről beszélt az ATV-stúdiójából a CNN-nek nyilatkozva a külgazdasági és külügyminiszter.
nov. 29
21:46
Tovább növelik a katonák számát a kórházakban (ATV)
A meghosszabbított oltási akcióhét keretében további több mint 60 fővel bővül a kórházakban, egészségügyi intézményekben folyamatosan szolgálatot teljesítő katonák létszáma.
nov. 29
21:48
Túlterheltek a gyermekpszichiátriai osztályok a koronavírus megjelenése óta a háziorvos szerint (SzMo)
Póta György az RTL Híradónak azt mondta, egyre több szülő keresi fel, mert a járvány miatt szorongásos tünetekkel küzd a gyereke, de nem tudja hova tovább küldeni őket, annyira túlterheltek a gyermekpszichiátriai osztályok.
nov. 29
21:48
Megnyílt a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó (Demokrata)
A november 29. és december 5. között megrendezett expón 185 kiállító mutatkozik be.
nov. 29
22:00
A mérések szerint növekszik a mikroműanyagok mennyisége a Tiszában (Alternatív Energia)
A Szegedi Tudományegyetem harmadik éve folyó kutatásai szerint növekszik a mikroműanyagok mennyisége a Tiszában, a szennyezés elsősorban kommunális eredetű - közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-vel.
nov. 29
22:00
Áprilisi törvények májusban: itt van Márki-Zay és Fleck újabb forgatókönyve az Alaptörvény megkerülésére (Mandiner)
A magát konzervatívnak mondó Márki-Zay Péter az ELTE jogszociológusát, Fleck Zoltánt kérte fel a „közjogi átmenet” rendezésére, aki a 444-nek előállt a nagy ötlettel: szerinte„ április törvényekkel” párhuzamos intézményeket kell létrehozni, ezt pedig a választás előtt a polgárokkal is közölni kell, mert akkor nem lesz jogszerűtlen.
nov. 29
22:06
Emmi államtitkár: Jövőre minden tizedik magyar forint a családokhoz kerül (hirado.hu)
Szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátásra csaknem 1153 milliárd forint jut jövőre, ami a GDP négy százaléka – mondta Simon Attila István, az Emmi helyettes államtitkára.
nov. 29
22:06
A vakcinát választotta az év szavának az egyik legrangosabb angol szótár (Mandiner)
A Merrian-Webster szótár tavaly a pandémia (pandemic) szót választotta.
nov. 29
22:08
Rájött az MTV, hogy Budapest nem Grúzia (Mandiner)
Úgy tűnik, rájöttek, hogy itthon mégse verik az LMBTQ-embereket...
nov. 29
22:12
Szerdától egyszerre kevesebben vehetik igénybe a szolgáltatásokat Lengyelországban (ProfitLine)
A koronavírus omikron variánsának megjelenését és a járvány gyorsabb terjedését megelőzendő Lengyelországban szerdától újabb korlátozásokat vezetnek be, így csökkentik a felső létszámkorlátot például a vendéglátásban, a kulturális és sportintézményekben - jelentette be hétfőn Adam Niedzielski egészségügyi miniszter.
nov. 29
22:12
Pintér elismerte, hogy használták a Pegasust, de szerinte csak törvényesen (ATV)
Ezt az Európai Parlament tényfeltáró delegációjának mondta a belügyminiszter.
nov. 29
22:12
Megvan a hetedik – 2021-ben is Lionel Messi kapta az Aranylabdát (m4sport.hu)
A második helyen Robert Lewandowski, a harmadikon pedig Jorginho zárt.
nov. 29
22:12
Legalább tíz százalékkal fog többe kerülni a hal idén karácsonykor (SzMo)
A halgazdaságok szerint elkerülhetetlen az áremelés a növekvő takarmányárak miatt, ráadásul az idei halhozam gyengébb lett az előző évekhez képest.
nov. 29
22:14
Hetedszer is Lionel Messi az év aranylabdása (ATV)
Lewandowski a második lett, az év csapatának a Chelseat választották.
nov. 29
22:18
65 millió forintnyi pénzt fizet egy techcég, hogy egy robot megkaphassa az arcodat és a hangodat (SzMo)
A Promobot élethű robotokban utazik, és szeretnék valós emberek kinézetét és hangját megvásárolni.
nov. 29
22:30
1 perc stílus: 5 trend, ami kihagyhatatlan lesz idén télen az influencerek szerint (Joy)
Az éppen aktuális trendekről a szezon végéig tudnánk beszélni és fogunk is! Ki nem hagynánk!
nov. 29
22:30
KBC: korrekció jöhet a részvénypiacokon (Portfolio)
.
nov. 29
22:30
A Haladás nyert Kecskeméten, tartja a lépést az NB II éllovasaival (m4sport.hu)
Csilus Tamás gólja döntötte el a három pont sorsát.
nov. 29
22:30
61 ember ragadt egy kocsmában a hóvihar miatt Angliában, napok óta nem tudnak kiszabadulni onnan (SzMo)
Mondjuk nem is annyira bánják: összetákolt ágyakon és kanapékon alszanak, kvízeket tartanak, filmeket néznek és jókat esznek.
nov. 29
22:36
Hold: van egy kis riadalom (Portfolio)
.
nov. 29
22:36
Lionel Messi kapta az Aranylabdát (HírTV)
Hétfőn este kiosztották a nemzetközi labdarúgás legnagyobb egyéni elismerését. A PSG argentin világsztárja, Lionel Messi kapta meg az Aranylabdát, immár hetedszer.

Keresés