Három rendkívüli világirodalmi újdonságot ajánlunk a friss Könyvesblokkban. Stephen King, Murakami Haruki és Karl Ove Knausgard új könyvének magyar fordítása is megjelent a napokban.
Sikeresen megtörtént a Váci út 76-80. alatt található szalon műszaki átadása. Az AutoWallis által hazánkban és a régió nyolc másik országában képviselt két ikonikus brit márka a jövő év elejétől egy olyan több mint 2.200 négyzetméteres komplexumban várja az érdeklődőket, melynek kialakítása során az ügyfelek legmagasabb szintű kiszolgálása mellett
A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa szerint nyilvánvalóan alultervezték a jövő évi költségvetésben a nyugdíjemelés mértékét - a kormány szerintük tudatosan megrövidíti a nyugdíjasokat.
A mobilszolgáltatók építik a távközlési hálózatokat, de pénzt nem ők keresnek rajta, hanem a nagy technológiai cégek. Ezen változtatnának a telcók, és bevonnák a hálózatok fejlesztésének finanszírozásába a bigtech cégeket, írja a Reuters.
Mintegy 15 ezer oltást adtak be a múlt héten, több mint ezer embernek adták be a védőoltás első dózisát - mondta Wikonkál Norbert. A Honvédkórház főigazgatója szerint az oltottak közül azok kerülnek kórházba, intenzív osztályra, akik veszélyeztetettnek számítanak.
Az amerikai msn.com oldal az USA Mezőgazdasági Minisztériumának (Usda) ajánlása alapján összeállította azoknak az élelmiszereknek a listáját, amelyeket mindenképp el kell fogyasztani a szavatossági idő lejárta előtt. Utána már nem érdemes rákóstolni, mert kifejezetten károsak lehetnek az egészségre. A Vince szemlézte a listát, amiből kiderül, melyi
Alig több mint két napja maradt a közel egymillió érintett gépjármű-tulajdonosnak arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását, vagy sem: a felmondásoknak szerda éjfélig el is kell eljutniuk a biztosítókhoz. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) tapasztalatai szerint a piacon bekövetkezett d
Erősödéssel kezdi a hetet a forint az euróval szemben miután a pénteki hangulatromlás után visszapattanás jöhet a piacokon. A magyar deviza így egyelőre megmenekült a 370-es lélektani szint újabb elérésétől. Közben a dollár is erősödésbe fordult az euróval szemben, vagyis valóban 180 fokos a fordulat péntekhez képest.
A világ legelismertebb fenntarthatósági indexének eredményei alapján az Allianz 92 ponttal jóval az ágazat átlagos pontszáma (40) felett teljesített. Több mint 125 minősített biztosítóvállalat közül az Allianz Csoport végzett az élen a Dow Jones Fenntarthatósági Indexében (DJSI). A világ legelismertebb fenntarthatósági indexének eredményeiben az Al
Az európai kontinensen a szójabab termelése idén valószínűleg valamivel magasabb lesz, mint 2020-ban. Az Európai Gmo-mentes Szójatermesztésért Egyesület (Donau Soja) jelenlegi becslése szerint 2021-re az előző évhez képest 1,2 százalékos plusszal, 9,4 millió tonnára emelkedhet az európai szójabab termés.
Covid-19 antigén gyorsteszt gyártásába kezd a speciális tápszereket előállító Medifood Hungary Innovation Kft; a december elejére elkészülő gyártóhely havi 3 millió darab teszt előállítására lesz képes - közölte a társaság
Öt hónappal a házasságkötésük után szakított a Dancing with the Stars szerelmespárja, Stana Alexandra és Köcse György. Árpa Attila megelőzve a pletykákat leszögezte: nincs köze táncpartnerének válásához.
A munkaügyi minisztérium honlapjára szerdán felkerült szezonálisan kiigazított adatok szerint az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma 71 ezerrel, 199 ezerre csökkent a november 20-án záródott héten az egy héttel korábbi 270 ezerről. Ez 1969. november 15. óta a legalacsonyabb szám, akkor 197 ezret mértek. Elemzők enyhén javuló adatra, 26
A piaci szereplőktől kapott visszajelzések azt mutatják, hogy az idei év végi kampányban megkötött új szerződések átlagdíja mintegy 8 százalékkal, vagyis közel egyhavi összeggel marad el a tavalyi hasonló értéktől – írja a Portfolio.hu.
Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázaton az igénylők 97 százaléka nyert el összesen közel 736 millió forintot - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a minisztérium hétfői közleményében.
A Green Bay Packers a Los Angeles Ramst, a New England Patriots pedig a Tennessee Titanst győzte le a profi amerikaifutball-liga (NFL) vasárnapi rangadóin.
Alig több mint két napja maradt a közel egymillió érintett gépjármű-tulajdonosnak arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását, vagy sem: a felmondásoknak szerda éjfélig el is kell eljutniuk a biztosítókhoz.
Hazai viszonylatban kiemelkedő eredményeket ért el az indulását követő első két hónapban a legújabb magyar kriptovaluta. A privát értékesítési szakaszban, több mint 70 millió forintért vásároltak MST tokent a világ legkülönbözőbb pontjairól. Többek között Kínából, Amerikából, Németországból, Angliából, Kanadából vagy épp Ausztráliából. Bándli Renát
Az Amazon wholesale még mindig az egyik legkiválóbb lehetőség, ha abban gondolkodunk, hogy gyorsan, kis költséggel szeretnénk elindítani egy online üzletet. Az online üzlet nagyszerű esély azoknak, akik szabadabb életre vágynak, mint amit a jelenlegi munkájuk tud biztosítani.
A Nap és a Merkúr együttállása a Nyilasban lendületes hétkezdetet jelez. De alaposan ellenőrizd az ötleteidet, mielőtt másokkal is megosztanád őket – a Merkúr ugyanis a Nyilasban száműzetésbe került. A Skorpió-Mars és a Halak-Neptunusz trigon egy más világba visz bennünket, oda, ahol félretehetjük a küzdelmeket. Feladat: tereld magadra azoknak az e