2021. november 29. hétfő

nov. 29
9:12
Koronavírus: megérkeztek a legfrissebb, hétfő reggeli magyar járványadatok (Portfolio)
Az elmúlt három nap alatt összesen 27 830 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 096 718 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 460 beteg, így az elhunytak száma 34 326 főre emelkedett - számol be a koronavírus.gov.hu.
nov. 29
9:12
Egyre több jel utal arra, hogy helyreállt a munkaerőpiac (vg.hu)
Továbbra is csúcson a hazai foglalkoztatottság.
nov. 29
9:12
Lázár János azt üzente Karácsonynak: korábban kell kelni (Demokrata)
Lázár János Palkovics László miniszteren keresztül üzente meg: Budapest hagyjon levegőt az országnak.
nov. 29
9:12
Joe Biden bevándorláspolitikája a gyakorlatban megbukott (Magyar Nemzet)
Összeomlott az Egyesült Államok és Mexikó határán feltorlódott bevándorlók szervezett azonosításának, majd visszafordításának a gyakorlata.
nov. 29
9:12
Több ország is bepánikolt az új mutáns miatt, lezárják a határokat (Forbes)
Nemcsak a piac ijedt meg az új mutánstól, de egyre több kormányzat is inkább a bezárkózás mellett dönt. Ugyan az Egészségügyi Világszervezet óva intett tőle, több ország mégis lezárja a
nov. 29
9:12
Magyarországon nem kell tartani műtrágya hiánytól (Magyar Mezőgazdaság)
A Nitrogénművek folyamatosan kínál műtrágyát a magyar gazdálkodóknak közép-európai piaci árszinten, és biztosítja minden ügyfelét és partnerét, hogy eleget tesz vállalásainak, és mindent megtesz a hazai és külföldi piac kiszolgálásáért - közölte a Nitrogénművek Zrt. az MTI-vel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara aggodalmára reagálva a hazai műtrágyaell
nov. 29
9:14
Koronavírus - Íme, a hétvége utáni számok (WebBeteg)
A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 120 959 fő, közülük 5 839 078 fő már a második oltását is megkapta, 2 477 399 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.
nov. 29
9:14
A rendszerváltás óta nem láttunk ilyet - Kitart a hazai munkaerőpiac lendülete (Portfolio)
Idén augusztus és október között a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 677 ezerre emelkedett, ami 27 ezerrel magasabb, mint a válság előtti, 2019 azonos időszakában mért szint - derült ki a KSH adataiból. A hazai elsődleges munkaerőpiacon nőtt a foglalkoztatottság, míg a külföldön dolgozók száma csökkent.
nov. 29
9:15
Tragédia történt: meghalt egy 6 gyermekes édesapa, borzalmas balesetben vesztette életét (BorsOnline)
Furcsa balesetben halt meg egy hatgyermekes édesapa.
nov. 29
9:18
Koronavírus itthon: lesújtóak a hétvégi adatok, közel ötszázan hunytak el, rengeteg új fertőzöttet találtak (Blikk)
Megérkezett az elmúlt három nap összesített koronavírus-adata.
nov. 29
9:18
460 koronavírusos beteg hunyt el hétvégén: majdnem 7500-an vannak kórházban (Pénzcentrum)
Az elmúlt három nap alatt összesen 27 830 új fertőzöttet igazoltak. 7438 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 538-an vannak lélegeztetőgépen.
nov. 29
9:18
Dollármilliárdokat ölne a Nissan az elektromos autókban (Portfolio)
A Nissan bejelentette, hogy a következő öt évben 2 000 milliárd jent (17,59 milliárd dollárt) költ járművei villamosításának felgyorsítására, hogy felzárkózzon a riválisokhoz az autóipar egyik leggyorsabban növekvő területén. Ez az első alkalom, hogy Japán harmadik számú autógyártója, amelynek Leaf modellje több mint egy évtizeddel ezelőtt a világ
nov. 29
9:18
Közel huszonnyolcezer új fertőzöttet találtak Magyarországon (vg.hu)
Összesen 7438 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 538-an vannak lélegeztetőgépen.
nov. 29
9:18
Elindult az utasokat szállító tram-train Hódmezővásárhely és Szeged között (Hírklikk)
Elindult a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő tram-train. Az első utasokat szállító, menetrend szerinti szerelvény hétfőn fél négykor gördült ki a vásárhelyi nagyállomásról.
nov. 29
9:18
A koronavírus továbbra is pusztít: megérkeztek a friss adatok (Life)
A fertőzöttek száma 261,4 millió, a halálos áldozatoké 5,199 millió a világon.
nov. 29
9:18
Több ország is bepánikolt az új mutáns miatt, lezárják a határokat (Forbes)
Nemcsak a piac ijedt meg az új mutánstól, de egyre több kormányzat is inkább a bezárkózás mellett dönt. Ugyan az Egészségügyi Világszervezet óva intett tőle, több ország mégis lezárja a
nov. 29
9:20
Ezek a legélhetőbb magyar városok (vg.hu)
A főváros jelenléte nem meglepetést, de nagy- és kisvárosi járások is bekerültek az élbolyba.
nov. 29
9:21
Lehet zöldséget termelni a sivatag közepén? (Agroinform)
Valóban lehet zöldséget termeszteni egy olyan helyen, ahol egy évtizede még a fűszál is alig nőtt? Igen. Lehet. Kínában még ez is lehetséges!
nov. 29
9:24
Dollármilliárdokat ölne a Nissan az elektromos autókba (Portfolio)
A Nissan bejelentette, hogy a következő öt évben 2 000 milliárd jent (17,59 milliárd dollárt) költ járművei villamosításának felgyorsítására, hogy felzárkózzon a riválisokhoz az autóipar egyik leggyorsabban növekvő területén. Ez az első alkalom, hogy Japán harmadik számú autógyártója, amelynek Leaf modellje több mint egy évtizeddel ezelőtt a világ
nov. 29
9:24
Öröm, bánat és a megélt tapasztalatok inspirálják a képeit - interjú Nagy Boglárka kortárs festőművésszel (Glamour)
Nagy Boglárka neve ismerősen csenghet a kortárs művészetet kedvelők számára, de akár a TV-ben is hallhattuk már a nevét, ugyanis legutóbbi BON VOYAGE! című kiállítása a Hotel Clarkban bejárta a médiát.
nov. 29
9:24
Koronavírus: 27 830-an fertőződtek meg és 460-an meghaltak a hétvégén (SzMo)
Az omikron variáns továbbra sincs jelen hivatalosan hazánkban, az első oltási akcióhéten több mint 784 ezren vették fel a vakcinát.
nov. 29
9:24
10 film, aminek semmi értelme... ha más országban nézed meg (Mafab)
Egyes vélemények szerint a hollywoodi blockbuster filmeknek azért van többnyire limonádé forgatókönyve, hogy az a világ bármely pontján ugyanúgy eladható legyen. De azért akadnak olyan alkotások, amik úgy is sikeresek lettek, hogy bizonyos részleteit csak kevesen érthetik igazán. Főleg, ha ilyen vagy olyan csoportok érzéseit nem kívánják megsérteni
nov. 29
9:24
Matovič adóforradalma: a volt szlovák kormányfő bohózata négy felvonásban (Mandiner)
Erős nyolc napja volt Igor Matovič volt szlovák kormányfőnek, aki immár pénzügyminiszteri beosztásából, négy részletben elkövetett esztrádműsor keretében mutatta be az adóreform javaslatát, amit nemes egyszerűséggel csak adóforradalomnak nevezett el. Hát a fogalmakon lehet vitatkozni, mindenesetre kő kövön nem marad a mára kissé háttérbe szorult vo
nov. 29
9:24
Német edző válthatja Horváth Ferencet a Honvéd kispadján (Magyar Nemzet)
A legutóbbi hat bajnokiján öt vereséget számláló kispesti klub akár már hétfőn bejelentheti az új vezetőedzőt.
nov. 29
9:24
Elkeserítő számok: 460-an haltak meg, 27 ezernél is több az új fertőzött (Nyugati Fény)
Megérkeztek a hétvégi koronaadatok.
nov. 29
9:26
Túl drágák a tőzsdék, másfelé kacsingatnak a befektetők a magas hozamokért (Portfolio)
Az alacsony hozamkörnyezet és a rekord szinten járó részvénypiacok arra ösztönzik a befektetőket, hogy máshol keressék a hozamot: egyre többen keresik a nem tőzsdei beszállási lehetőségeket – írja a Financial Times.
nov. 29
9:26
Dévényi István 32 év után kilépett a Fideszből (Mandiner)
A publicista jelenleg a Magyar Hang újságírója.
nov. 29
9:26
Cseresnyés: Visszanyerte lendületét a kiskereskedelem (Magyar Nemzet)
A benzinárak elszabadulását szinte törvényszerűen követő áremelkedések 2021 végén biztosan nem gátolják a kereskedelem teljesítményét.
nov. 29
9:27
Itt vannak a hétvégi adatok: 27 830 az új fertőzött, elhunyt 460 beteg (Metropol)
A beoltottak száma 6 120 959 fő, közülük 5 839 078 fő már a második oltását is megkapta, 2 477 399 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.
nov. 29
9:28
Constantinovits Milán: A normalitás önvédelme (Mandiner)
Láttuk, mivé terebélyesedhet egy rosszul felfogott jogvédő mozgalom – Kyle Rittenhouse ügye komoly figyelmeztetés.
nov. 29
9:30
Zárul a kampány – ennyivel járnak jobban a kötelezőt váltók (Piac és Profit)
Alig több mint két napja maradt a közel egymillió érintett gépjármű-tulajdonosnak arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását, vagy sem: a felmondásoknak szerda éjfélig el is kell eljutniuk a biztosítókhoz. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) tapasztalatai szerint a piacon bekövetkezett d
nov. 29
9:30
Megtörtént a Karácsony–Palkovics-találkozó, a főpolgármester aláírta a támogatási szerződést (Infostart)
Karácsony Gergely nem érti, miért volt szükség "látványpékségre".
nov. 29
9:30
Schanda Tamás: közel 6900 elektromos bicikli megvásárlását támogatja a kormány (hirado.hu)
Az ITM a környezetbarát közlekedési módok térnyerését gyorsítja fel a Zöld Busz Programmal is.
nov. 29
9:30
Komoly esés után korrigálnak a tőzsdék (Portfolio)
Kifejezetten rossz, már-már pánikszerű hangulat jellemezte a világ tőzsdéit a múlt hét utolsó kereskedési napján. A komoly lefordulást az újonnan felbukkant, eddigieknél vélhetően veszélyesebb és akár az oltásoknak is ellenálló szupervariánsnak köszönhettük, az omikron névre keresztelt mutáció rohamos terjedése miatt több európai ország is felfügge
nov. 29
9:30
Felkavaró látvány: sokkoló dolgot találtak a Népfürdő utcában, egy táskába gyömöszölve – 18+ fotók! (Metropol)
Sajnos szomorú vége lett a hátborzongató történetnek.
nov. 29
9:30
Stana Alexandra és Köcse György válnak: Árpa Attila választ adott a találgatásokra (Femcafe)
A Dancing with the Stars két profi táncosa, Stana Alexandra és Köcse György idén nyáron álltak oltár elé. Úgy tűnt, egymás személyében ráleltek a boldogságra, ám öt hónappal a mesebeli esküvőjük után robbant a hír, hogy külön utakon folytatják tovább.
nov. 29
9:30
Nagy kihívásokat hoz az alapanyaghiány a kkv-knak (MMonline)
Új akadályokkal kell szembenézniük a kkv-knak - derül ki a K&H kkv bizalmi index harmadik negyedéves eredményeiből. Tavaly a járvány közvetlen következményeként a kereslethiány okozott nehézségeket, mostanra viszont az anyaghiány jelent kihívást a kereslet intenzív visszatérése és a kiüresedő készletek miatt. Az előző negyedév óta másfélszeresére n
nov. 29
9:32
Hazajönnek a külföldön dolgozók magyarok? (Piac és Profit)
A KSH adatai szerint egy év alatt 17 ezer fővel csökkent a munkanélküliek száma.
nov. 29
9:32
Új fővárost épít Egyiptom (Portfolio)
45 kilométerre Kairótól, a Szahara homokjában kezdték el építeni Egyiptom új adminisztratív fővárosát 2015-ben. Az új város egyelőre névtelen, még nem zárult le az elnevezést kereső pályázat. Az első nyolc, két és fél millió lakost váró negyed 2021. november elejére elkészült. Most decemberben kezdenek a kormányhivatalok, nagykövetségek, minisztéri
nov. 29
9:34
Energiaválság: összeomolhat a távhőellátás, az állam közbeléphet (Portfolio)
Miután Gulyás Gergely kancelláriaminiszter egyértelmű állami segítséget ígért a távhőszektornak az elszálló gázárak miatt, illetve a MET Csoport kereskedelmi igazgatója a Portfolio-nak dominószerű bedőlések lehetőségére figyelmeztetett az energiakereskedők között, ma arról ír a 444.hu, hogy a gázmotoros cégek nyerészkedése miatt tucatnyi város önko
nov. 29
9:36
Összefog az AVL és a Plastic Omnium a hidrogén terén (autopro)
A két vállalat együttműködésre ép a hidrogénkutatás területén.
nov. 29
9:36
Bajnokavatást, de teljes pontegyenlőséget is hozhat a Szaúd-arábiai Nagydíj (m4sport.hu)
Fejest ugrik az év utolsó két versenyébe a Forma–1 mezőnye. A dupla évzáró első állomása egy teljesen új pálya lesz Szaúd-Arábiában. A Mercedes terepe?
nov. 29
9:36
Etikett kvíz: hol a helye a nő táskájának a három közül? (Femcafe)
Alapvető illemszabály, mégis sokan eltévesztik.
nov. 29
9:36
Rúzsa Magdi pocakja már most hatalmas: megható poszttal ünnepelte születésnapját (Joy)
Advent első vasárnapja számára most egyszerre több dolgot is jelentett.
nov. 29
9:36
Végre kiderült, hová tűnt Hien – ezt csinálja most a Megasztár egykori tehetsége (BorsOnline)
Hosszú évekre eltűnt a nyilvánosság elől, most azonban hazalátogatott Magyarországra.
nov. 29
9:36
Négygyermekes anya holttestére bukkantak: egyelőre nem tudni, hogyan halt meg (Life)
A nő még szeptemberben tűnt el, azóta keresték.
nov. 29
9:36
Kínai cég dolgoztat Szerbiában embertelen körülmények között ötszáz vietnámit (Mandiner)
A szerbiai média már napok óta annak az ötszáz, javarészt vietnámi vendégmunkásnak az életkörülményeiről cikkezik, akiket a vajdasági Nagybecskereken a kínai gumiabroncsgyár építkezésén foglalkoztatnak már tavasz óta. Helyi emberi jogi civil szervezetek tárták fel, hogy a munkásokat pokoli körülmények között szállásolták el.
nov. 29
9:36
Karácsony Gergely aláírta a Bkv normatív támogatásáról szóló szerződést (Magyar Nemzet)
Mehet a kormányzati utalás a BKV-nak, a főpolgármester aláírta a szerződést.
nov. 29
9:38
Ki harapott bele az almába? Innen ered az Apple márka logója (Femcafe)
Annyira hozzánk nőtt ez a logó, hogy meg se kérdőjeleztük miért hiányzik egy falat az Apple híres emblémájából. Most fény derül a titokra.
nov. 29
9:38
Lázár Karácsonynak üzent: korábban kell kelni (Mandiner)
A kormánybiztos szerint a vidékiek korábban kelnek, ezért tudnak több pénzt leszívni a kormánytól.

Keresés