Rendkívüli ülést sürgetnek a lehallgatási botrány miatt a nemzetbiztonsági, illetve a honvédelmi és rendészeti bizottság ellenzéki tagjai a jövő hétre - közölte az ATV Híradójával Stummer János, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke. A Pegasus kémszoftver kapcsán a DK-s Vadai Ágnes hozzátette: Pintér Sándor úgy tájékoztatta őket, hogy Varga
Az új koronavírussal fertőződött háziállatok esetében is kimutatták brit kutatók, hogy a társállatoknál is felléphet szívizomgyulladás (miocarditis) a Covid-19-ben szenvedő emberekhez hasonlóan.
A francia katolikus egyház intézményes felelősséget vállalt pénteken az egyházon belül fiatalok és gyerekek sérelmére elkövetett szexuális visszaélések miatt.
Egy mindössze hét, egy tíz és egy tizenkét éves fiú ellen indult nyomozás Szekszárdon, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az egyik óvodából bútorokat és bicikliket loptak. Az ATV Híradójának riportja.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken aláírta az oligarchaellenes törvényt, amelynek értelmében korlátoznák a jelentős gazdasági és politikai súllyal bíró vállalkozók túlzott befolyását.
A Nasa számtalan űrszondát juttatott már a Naprendszerbe, de a november végén induló küldetés egyedülálló mutatványra tesz kísérletet: egy apró aszteroidának ütközik, és felgyorsítja annak pályáját.
Egy év letöltendő és két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a párizsi büntetőbíróság pénteken Alexandre Benallát, Emmanuel Macron francia elnök volt biztonsági főnökét.
Horvátországban újabb szigorításokat vezetnek be: korlátozzák a nyilvános összejöveteleket, és kiterjesztik az uniós digitális covid-igazolványok használatát – jelentette be a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján.
Az eredmény 120,2 milliárd forint lett a várt 124 milliárddal szemben, de ennek okát a várakozásoknál magasabb céltartalékképzésben kereshetjük (25 milliárd forint a várt 16,4 milliárddal szemben). Vagyis ha ezzel igazítjuk az eredményt, akkor még jobb is lett volna a várakozásoknál - áll az Erste elemzői kommentárban.
A cég a harmadik negyedévben 307,5 milliárd forint tisztított CCS-alapú Ebitda-t ért el, miközben a piaci konszenzus 288,3 milliárd volt. A nettó nyereség 139,2 milliárd forint lett, szemben a piac által várt 127,3 milliárddal - olvashatjuk az Erste elemzői anyagában.
A harmadik negyedéves jelentési szezon végéhez közeledünk, hiszen az S&P 500 cégeinek 89%-a már közzétette negyedéves eredményét, és a cégek 87%-a felülteljesítette az elemzői konszenzust (Legalábbis így szokták írni az elemzők a hírekben. Szerintünk pont fordítva van: a balfék tőzsdei elemzők mindig alulbecsülik az eredményeket, hogy ezzel fölülte
A sztárséf a könyvében nem csak recepteket, de a konyhai stressz miatti függőségeit és magánéletének hullámvölgyeit is őszintén leírja ebben a különleges könyvben. Gábornak a célja nem egy hétköznapi receptkönyv volt, hanem az életének a sikerhez vezető útjának rögös és nehéz bemutatása is.
Történetének legerősebb negyedévét zárta a szálláshelyek online piacterét üzemeltető Airbnb, miután fellendültek az utazások a koronavírus-járvány megfékezésével párhuzamosan.
A sztárséf a könyvében nemcsak recepteket, de a konyhai stressz miatti függőségeit és magánéletének hullámvölgyeit is őszintén leírja ebben a különleges könyvben.
Csehországnak és Lengyelországnak legalább hétfőig időre van szüksége, hogy megismerkedjenek a lehetséges kompromisszumos megoldással a lengyel Turów bánya ügyében – jelentette ki Anna Moskwa lengyel környezetvédelmi miniszter pénteken Prágában azt követően, hogy cseh partnerével, Richard Brabec tárcavezetővel Turówról tárgyalt. Brabec pénteki tárg
A sztárséf a könyvében nem csak recepteket, de a konyhai stressz miatti függőségeit és magánéletének hullámvölgyeit is őszintén leírja. Gábornak a célja nem egy hétköznapi receptkönyv volt, hanem az életének a sikerhez vezető útjának rögös és nehéz bemutatása is.
A koronavírus-járvány negyedik hullámának erősödése miatt kitiltják az oltatlanokat a közösségi élet több területéről Szászországban – jelentették be pénteken Drezdában.
Az oltakozás további gyorsítását jelentette be Roberto Speranza egészségügyi miniszter a járványhelyzetről tartott sajtótájékoztatóján pénteken, annak ellenére, hogy az olaszok több mint 86 százaléka már legalább egy adag oltást felvett.
A januári, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra való felkészülés jegyében a magyar férfi kézilabda-válogatott 26-24-re legyőzte pénteken Bosznia-Hercegovinát.
A koronavírus-járvány negyedik hullámának erősödése miatt kitiltják az oltatlanokat a közösségi élet több területéről Szászországban - jelentették be pénteken Drezdában.
Erősödött a forint pénteken a főbb devizákkal szemben, a hetet az euróval és a dollárral szemben nyereséggel fejezte be, a svájci frank ellenében viszont kissé gyengült.
Az „USA játszóterének" nevezett Las Vegas rengeteg látnivalót és tennivalót kínál, a show-któl és a vásárlástól kezdve az ikonikus szerencsejátékokig és a hírességek tulajdonában lévő éttermekig. A szórakozási lehetőségek nagy része Las Vegas Strip szakaszán található. Ha a nyerőgépek már unalmasak, mutatunk négy tennivalót a Las Vegas Strippen.
A fogvatartottak és a börtöndolgozók egészségének megóvása érdekében hétfőtől, november 8-ától ideiglenesen újra szünetel a látogatófogadás a hazai büntetés-végrehajtási (bv-) intézetekben és intézményekben – tájékoztatta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) pénteken az MTI-t.
Amikor megpróbálunk utánajárni, mi lehet az oka annak, hogy nehezen alszunk, sokszor azzal találjuk szembe magunkat, hogy gyakorlatilag bármi. Életmódunk minden apró mozzanata kihatással van arra, hogyan alszunk éjszaka, szerencsére azonban olyan apró trükkökkel tudunk ezen változtatni, mint akár egy nyugtató levendulás kézkrém. Most összeszedtünk