Mintegy százezer család igényelte eddig az ingyenes internetet, így a magyar emberek közel egymilliárd forintot takarítottak meg a koronavírus-járvány idején – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint a parlamenti és stratégiai államtitkár kifejtette: “azért tettük díjmentessé a diákok és a pe
Egy új kutatásból kiderül, hogy a járvány fokozta az emberek aggodalmát mind a személyes, mind a vállalati pénzügyek terén, miközben megnőtt a technológiába vetett bizalom. 2020 megváltoztatta a pénzhez való viszonyulásunkat: az emberek ma már jobban bíznak a technológiában, mint saját magukban, ha a pénzügyeik kezeléséről van szó – derül ki az Ora
Ahogy 2020-ban, úgy várhatóan 2021-ben is a koronavírus-járvány határozhatja majd meg leginkább a gazdasági és tőkepiaci folyamatokat. Az első negyedévben a vírus folytatódó terjedése miatt várhatóan fennmaradó korlátozó intézkedések a GDP növekedést negatívan befolyásolják, a második negyedévtől az átoltottság növekedése lehetővé teheti a gazdaság
Ábel Anita nem a magánügyét kiteregető sztárok közé tartozik, legutóbbi műsorvezetése alatt azonban részben kivételt tett, és őszintén mesélt egykori válásáról.
Az utóbbi időszakban egyre komolyabb igény mutatkozik a cégek döntéshozóinál, hogy tudatosabban kezeljék az ügyfélélményt (customer experience – CX), újratervezzék a kapcsolatot a vásárlókkal: radikális gyorsasággal változnak a fogyasztói szokások, amire a covid rátett még egy lapáttal. De mégis mi az az ügyfélélmény, miképp lehet tervezni, de főké
Sorozatunk első két részében a közpénz milliárdok útjait mutattuk be. Most arról lesz szó, hogy az ingatlanpiac hogyan reagált a kiemelt figyelemre. Igaz-e, hogy tömegesen költöznének a Váli-völgybe a fiatal családok és hogy lesz-e lakóparkláz a környéken.
Két és félmillió ember várja a 13. havi nyugdíj első részletét, ami ma érkezik meg. A legkisebb és legnagyobb egyheti ellátás között hetvenszeres a különbség. A DK szerint ez csak egy sebtapasz, miközben a kormány úgy véli: válságkezelésük más, mint a korábbi, baloldali vezetésé. Közben a szakértő azt mondta: fontos elem a 13. havi nyugdíj, de vann
Egyre többet süt a nap, száraz, de még hideg idő várható egész hétvégén, helyenként akár –20 fokkal. A szél is marad, igaz, mérséklődik, vasárnap már lesz plusz is.
Az áruházlánc elkötelezte magát az egészségtudatos életmód és az azt támogató táplálkozás népszerűsítése mellett, ezért a saját márkás termékei gyártásához felhasznált cukor mennyiségét csaknem száz tonnával csökkentette - közölte a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. csütörtökön az MTI-vel.
Az Audi Hungaria tavaly év végén a plug-in hibrid hajtásláncú Audi Q3 modellek gyártásával az elektromobilitás következő szintjére lépett. A járműgyártás rugalmasságának köszönhetően a vállalat sikerrel integrálta a plug-in hibrid modellek gyártását a meglévő gyártási infrastruktúrába. Ennek érdekében a gyártást új berendezésekkel, robotokkal és sp
Az idei telet eddig jellemző rövid hideg periódusokat követő hosszabb enyhe időszakok után a következő tíz napban tartósan hidegre és szárazra fordul időjárásunk, ami növényvédelmi szempontból kimondottan jól jön, végre számottevő ritkulás állhat be a kártevők és kórokozók állományaiban.
Ötvenegy éves korában elhuny Kovács Attila, a DVM Group és Horizon Development cégcsoportok alapító tulajdonosa és ügyvezető partnere – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel. Kovács Attila a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán 1994-ben diplomázott, majd az Egyesült Államokban, Svédországban, Olaszországban és az Egyesült Királys
A Case, Steyr és New Holland márkákkal fémjelzett globális traktorgyártó Cnh Industrial Nv jó eredményeket ért el 2020 negyedik negyedévében. 8,5 milliárd dolláros konszolidált bevételt értek el, ami 10 százalékos éves alapú növekedés.
Az elmúlt néhány évhez hasonlóan tavaly is az Apple volt az első számú chipvásárló a világon, piaci részesedése 11,9 százalékot tett ki, a cég 53,61 milliárd dollárt költött félvezetők vásárlására, 24 százalékkal többet a 2019. évinél – állítja a Gartner piackutató. A tíz legnagyobb chipvásárló listájának az összetétele és a sorrendje nem változott
A téli hidegben, hóban és esőben csak kevesen merészkednek ki a szabadba kikapcsolódás céljából, pedig a friss levegő, a természet és az aktív cselekvés nagyon is jót tesz a léleknek. A kerti grillezés ezért tökéletes téli program: kiélheted a kreativitásod, finom ízeket alkothatsz és mindezt a szabadban, de az otthon melegéhez közel teheted.
4 millió forint körül akár már egészen jól felszerelt új autót is lehet venni Magyarországon. Aki beéri a fapaddal, annak még kevesebből is kijöhet egy új, garanciális autó, ami elmegy A-ból B-be. Mutatjuk, melyik az 5+1 legolcsóbb
Péntektől lezárnak három járást Csehországban a súlyos járványhelyzet miatt. Németország március 7-éig meghosszabbítja a korlátozásokat a harmadik hullám megelőzése érdekében. Izraelben viszont lazítottak: a kevésbé fertőzött térségekben újranyitottak az iskolák és óvodák.
Szinte azonnal eredményt mutató, az alkoholszondához hasonló koronavírustesztet fejlesztettek ki Lengyelországban, a terméket Andrzej Duda lengyel elnök jelenlétében mutatták be csütörtöki kelet-lengyelországi látogatása során.
A pszichoszomatikus betegségekről még mindig hajlamosak vagyunk igazságtalanul, átgondolatlanul véleményt formálni. Különösen akkor, ha egy fiatal emberről van szó – mintha nekik kötelező lenne jól érezniük magukat pusztán az életkoruknál fogva. Harmincéves kolléganőnk, Lilla elmeséli, hogy esetében milyen következményei lettek a bezártságnak, és m
Nagyot fordult a világ a lakossági hitelek körül azóta, hogy lassan egy éve Magyarországon is megjelent a koronavírus. Szigorodtak a banki hitelfeltételek, messze nem akkora mértékben azonban, mint amekkora változásra a legutóbbi pénzügyi válságra visszaemlékezve gondolnánk, egyes hiteltermékek pedig még olcsóbbá is váltak. Utánajártunk, hogy válto
Eddig még nem látott videókat mutattak be bizonyítékként a demokraták a Donald Trump volt amerikai elnök elleni, második alkotmányos vádeljárásban. Most a vád érveinek ismertetésével folytatódott a tárgyalás. A demokrata képviselők azt igyekeznek bizonyítani, hogy az előző elnök bujtotta fel híveit arra, hogy január 6-án megostromolják a Capitolium
Az elmúlt években Budapest belvárosi kerületeiben kifejezetten nagy keresletnek örvendtek a felújítandó ingatlanok. Ezt elsősorban az a vevőcsoport kereste, aki saját célra vásárolt, határozott elképzelésekkel a megvalósítandó stílust és a minőséget illetően, valamint a befektetők, akik ezeket a lakásokat a kitűzött célnak és a vevői, bérlői, turis
A lakásfelújítási támogatás egyik legnagyobb buktatója lehet a felújítási projektnek ugyanis, ha nem a támogatás előírásainak megfelelően számoljuk el az anyagköltséget és a munkadíjat.
Az elmúlt napokban minden tőzsde token óriási növekedésen ment keresztül. A két hete még csak 40 dollárt érő BNB közel 150 dollárig menetelt, de ugyanezen idő alatt az FTX és a Huobi saját coinjainak értéke is 100-150%-kal gyarapodott. A Binance…
1600 milliárd dollár fölé ugrott a fenntarthatósági célokat figyelembe vevő ESG-alapok kezelt vagyona a világon tavaly, ami azt jelenti, hogy 2017 óta tízszeres emelkedést láthattunk. A Société Generale elemzése szerint még csak most jön a java, a befektetők egyre tudatosabban választanak, de fontos szempont a fenntarthatóság mellett az is, hogy ez
Ruth Esteban biológus megvizsgálta a közelmúltban dokumentált eseményeket, amikor a tengeri emlősök hajók ellen fordultak, és meglepő felfedezésre jutott. Abban nincs semmi újdonság, hogy az orkák kíváncsiak a hajókra, ám a nyáron történtek (mint ez az incidens) sokakban aggodalmat ébresztettek, néhányan már „ügyet” sejtettek a háttérben, a brit la
A 2019-es rekordévhez képest a HungaroControl a korábbi forgalom durván 50%-át irányítja ma, ami jelentős bevételkiesést jelent. Az állományban lévő légiforgalom irányítókat azonban nem ereszthetik szélnek, mert ha a forgalom visszatér, újra szükség lesz rájuk, mondta a Növekedésnek Bakos József. A HungaroControl légiforgalmi főosztályvezetője a kö
Megkezdődött pénteken a koronavírustesztek eredményeinek ellenőrzése az ausztriai Tirol tartomány határain. Kelet-Tirolt leszámítva ugyanis csak negatív teszt felmutatásával lehet elhagyni a tartomány területét a koronavírus korábbinál jóval fertőzőbb dél-afrikai variánsának elterjedése miatt.
Az Egyesült Államok újabb 200 millió adag koronavírus-vakcinát vásárolt, ami azt jelenti, hogy minden felnőtt számára biztosított lesz a kétdózisú oltás - jelentette be Joe Biden amerikai elnök az Országos Egészségügyi Központban (NIH) csütörtökön.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) célja, hogy 2021 végére a világ lakosságának 20 százalékát beoltsák koronavírus elleni vakcinával - mondta a nemzetközi szervezet magyar vezérigazgató-helyettese csütörtökön az InfoRádió Aréna című műsorában.