A KSH adatai szerint átlagosan 28 évesen válik egy magyar fiatal szülővé, de ennek nem forrása pusztán a rendszerváltozás hozta szabadabb élet. Mint a Népességtudományi Kutatóintézet igazgatója, Spéder Zsolt az InfoRádióban elmondta, fellazultak a párkapcsolatok korábbi normái is.
A GKI fogyasztói bizalmi index a januári 5,5 pontos emelkedést követően februárban 1,1 ponttal csökkent, mínusz 34,9 pontra - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
Tavaly az öt legnagyobb hazai sörgyártó (Borsodi, Dreher, Heineken, Carlsberg és Pécsi) teljes forgalma 7,5 százalékkal, 6,177 millió hektoliterre mérséklődött, a belföldi értékesítés pedig még ezt is meghaladó mértékben, 9 százalékkal, 5,657 millió hektoliterre esett az előző évhez képest - közölte a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) igazgató
A Chelsea-vel, a Liverpoollal, a PSG-vel és a Manchester Uniteddel futott versenyt érte a német sztárklub. Az RB Leipzig 22 éves francia középhátvédje, Dayot Upamecano fiatal kora ellenére meghatározó embere a tavaly a Bajnokok Ligájában nagyot menetelő német klubnak és évek óta az egyik legnagyobb tehetségnek számít. A már a francia váloga
Gyorsított eljárással engedélyeztetik majd az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) fokozottan fertőzőképes mutációi ellen kifejlesztett oltásokat az Európai Unióban - mondta az Európai Bizottság egészségügyért felelős biztosa egy vasárnapi lapinterjúban.
Ma van a szerelmesek napja, mármint azoké, akik szeretnék ünnepelni a szerelmüket. De mi van azokkal, akik bizonytalanok abban, hogy a szerelmük viszonzásra talál, és csak remegve várják, hogy a párjuk kimondja a bűvös szót? Szakértővel beszélgetünk a „szeretlek” szóról, a romantikáról és az egyenlőtlen érzelmi helyzetekről.
A spenót nanotechnológia segítségével küld üzeneteket a kutatóknak a talajban található nitrogéntartalmú vegyületekről. A Bostonban található Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói átalakították egy kísérleti spenótültetvény növényeit úgy, hogy azokhoz szenzorokat, érzékelőket csatlakoztattak. A növény gyökerei a szen
Nő a napi új koronavírus-fertőzöttek száma, a növekedést feltehetően a vírus brit mutációjának magyarországi terjedése okozza - mondta az országos tisztifőorvos vasárnap a közmédiának.
Hogy mire jó, ha az embert egy átlagos hétköznapon, ügyes-bajos dolgai intézése közben egyszer csak letartóztatja a rendőrség, és zárkába csukja, ahonnan sem telefonálni nem tud, sem védekezni? Steiner Kristóf elmeséli.
A széria alapjául szolgáló film forgatásán jött össze Angelina Jolie és Brad Pitt, mely egyúttal utóbbi, Jennifer Anistonnal kötött házasságának végét is jelentette. Az Amazonra készülő feldolgozás főszereplői azonban nem a két Oscar-díjas színész, hanem Phoebe Waller-Bridge és Donald Glover főszereplésével készül majd. A két művészt szere
Meredith Koop több mint egy évtizede dolgozik együtt az egykori first lady-vel, Michelle Obamával. Amellett, hogy Michelle-ből igazi divatikont alkotott, kevésbé ismert tervezők karrierjét is segíti. A 39 éves Koop korábban nem is álmodozott ilyen karrierről. Habár nem a hagyományos utat követte, de keményen megdolgozott jelenlegi pozíciójáért.
Már forog mindkettő újra. Ráadásul a Barrynek már megírták a negyedik évadát is, csak leforgatni kell. Kevés sorozat fázott rá annyira a koronavírus-járványra, mint az HBO két legelismertebb presztizssorozata, a Barry és az Utódlás. Tavaly márciusban kezdték volna forgatni mindkettőből a harmadik évadot, de a vírus miatt le kellett álni. Ut
Aggódnunk azonban nem kell, az aszteroida ugyanis biztonságos távolságban fog elhaladni bolygónk mellett. A 2001 FO32 jelű objektum 08-1,7 kilométer átmérőjű, csillagászati szempontból pedig nagyon közel, 2 millió kilométerre halad el mellettünk március 21-én. Az égitest egy potenciálisan veszélyes aszteroidák csoportjába sorolandó
Az online adatbiztonság egyre inkább kulcskérdéssé válik, úgyhogy célszerű minél több energiát beletenni ebbe a fajta védelmi mechanizmusba. Ezzel elkerülhetjük ugyanis, hogy az adataink illetéktelenek kezébe kerüljenek. A cikkben ennek kapcsán igyekszünk megosztani néhány praktikus tanácsot.
A WhistlePig és a Ben & Jerry's összefogtak, hogy létrehozzanak egy új fagylaltíz-vonalat Whisky Biz néven. A whiskys fagylalt a várható hét új íz egyikeként érkezik, melyeket a Ben & Jerry's Topped ízeknek nevezett el. Mindegyik Topped fagyira jellemző, hogy az ízeket egy lágy csokoládé ganázs réteg egészíti ki. Nem ez az első
Az Austrian Empire márkanévvel fémjelzett minőségi italokat már csak az elnevezésük miatt is érdemes közelebbről megismerni. No és persze azért is, mert nem akármilyen fordulatos és eposzba illő történet fűződik magához a gyártóhoz.
A farsangi időszak egyik elengedhetetlen kelléke a fánk, és miért ne készíthetnénk el mi magunk is? Próbáld ki szalagos fánk receptünket! Hozzávalók:50 dkg liszt2 dkg élesztő5 dkg porcukor5 dkg vaj2 tojássárgája1 kis pohár rum3 dl tej1-1 dl olaj5 dkg vaníliás cukorkéshegynyi só Elkészítése: 3 dl langyos tejbe belemorzsoljuk az éles
Rengeteg rajongó szerint Samantha Jones nélkül üres lesz a sorozat. Ahogy arról már beszámoltunk, az HBO sikersorozata, a Szex és New York folytatódik, de lesz pár változás. Az eredeti szereplőgárdából visszatér Sarah Jessica Parker (Carrie), Kristin Davis (Charlotte) és Cynthia Nixon (Miranda) is, egyedül a Samanthát alakító Kim Cattrall
Archie Harrisonnak testvére lesz. Meghan Markle és Harry herceg szóvivője a Sky magazinnak erősítette meg az örömhírt. „Megerősítjük, hogy Archie nagytestvér lesz. Harry sussexi herceg és Meghan sussexi hercegné második gyereküket várják" – áll a sajtóközleményben, melyben arra is emlékeztetnek minket, hogy a Markle júliusban szin
A januári inflációs adat nem okozott meglepetést az MTI-nek nyilatkozó elemzőknek, de mindannyian az árindex jelentős megugrására számítanak még a tavasszal, és további emelkedést várnak az újranyitástól, aminek ideje még kétséges.
Útjavítás miatt forgalomkorlátozás lesz február 15-én, hétfőn az M0-s autóút M5-ös autópálya felé vezető oldalán a ráckevei Duna-ági hídon és az M1-es autópálya M0-sra vezető, Hegyeshalom-Győr felőli csomóponti szakaszánál - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vasárnap az MTI-vel
A fogmosás gyakran személyre szabott, és ezt is meg kell tanulnunk, akár az autóvezetést, hiszen senki sem születik ezeknek a képességeknek a birtokában.
Elektromos energia, villamos áram, villanyáram: mind-mind ugyanazt jelenti számunkra, lakossági felhasználók számára: a kifizetére váró villanyszámlát. Mennyibe kerül 2021-ben az elektromos áram lakossági felhasználóknak? Hány forint az ára a nappali áramnak és az éjszakai áramnak 2021-ben?
Lippai László teljesen összetört, hiszen felesége egyik pillanatról a másikra, minden indok nélkül, 30 év után, éppen a 61. születésnapján, december 28-án pakolt össze és hagyta el – írja a blikk.hu.
Az autonóm járművek nemcsak a közforgalomban való részvételre kaptak engedélyt, hanem személyszállításra is, ezzel komoly versenyelőnyt érhetnek el más autonóm rendszereket gyártó cégekkel szemben. Sikerrel teljesítették hatvan napig tartó próbaüzemüket az észt Fabulos (Future Automated Bus Urban Level Operation Systems) konzorcium járművei, amelye
A mesterséges intelligencia térhódításával megváltozott az emberek viszonya a pénzügyeikhez is, egy felmérés szerint ma már jobban bíznak a technológiában, mint saját magukban. Az Oracle tanulmánya kimutatta, hogy a változások, köztük a koronavírus-járvány világszerte megváltoztatta, hogy az emberek kire és mire bízzák pénzügyeik intézését. Mindeme
Tavaly az öt legnagyobb hazai sörgyártó (Borsodi, Dreher, Heineken, Carlsberg és Pécsi) teljes forgalma 7,5 százalékkal, 6,177 millió hektoliterre mérséklődött, a belföldi értékesítés pedig még ezt is meghaladó mértékben, 9 százalékkal, 5,657 millió hektoliterre esett az előző évhez képest - közölte a Magyar Sörgyártók Szövetségének (Mssz) igazgató
Ebben az évben még elképesztő mennyiségű pénzt nyomtathatnak a legnagyobb jegybankok, miközben a növekedés beindulhat. Ez megakadályozhatja a tőkepiacokon a nagyobb esést, ez az év is a részvénypiacok éve lehet. Az árupiac is ígéretes. Régiónk nagy diszkonttal forog Nyugat-Európához képest, a magyar részvénypiac értékeltsége is kedvező – mondta az
Minden idők legkeményebb terepjárója, az afrikai homok- és ausztrál kősivatagoktól a dél-kelet-ázsiai dzsungeleken át a dél-amerikai hegyvidékekig világszerte egyöntetűen az elnyűhetetlenség és a páratlan, kompromisszumok nélküli offroad képességek szinonimájának tekintett, és történetének hét évtizede alatt világszerte több mint 10 millió példányb
Napelemes rendszerek esetében a foszforeszkálók segítségével olyan nagy energiájú fotonok is kiaknázhatóak, melyeket a cellák egyébként nem tudnának hasznosítani.
Sosem volt még olyan népszerű az online vásárlás Valentin-napkor, mint most. Bár az idén kicsit csökkent a virágárusok forgalma, ez szerintük nemcsak a koronavírusnak, hanem annak is köszönhető, hogy az ünnep hétvégére esik. Itthon a 90-es évek eleje óta ünneplik a Valentin-napot.
A stressz mindennapjaink szerves része, így sokaknak már szinte állandó állapot az idegesség és a rossz közérzet. Természetesen a nehéz helyzetek kikerülhetetlenek az életben, ám ha minden nap feszültségben telik, azt nem feltétlenül mentális betegség okozza. Dr. Békési Gábor PhD, pajzsmirigy-specialista egy vérvételt javasol ilyen esetekben.
Egy év alatt 20, 10 év alatt pedig 786 (!!!) százalékkal nőtt a 2010 óta parlamenti patkóban helyet foglaló képviselők átlagvagyona. Míg 2010-ben átlag 3,1 millió forint nettó vagyonnal rendelkezett egy-egy választott tisztségviselő, ma ez az összeg már közel 28 millió forint. Köszönhető ez annak, hogy bár a tartozásaikat is szépen halmozták, ennél