A Chelsea-vel, a Liverpoollal, a PSG-vel és a Manchester Uniteddel futott versenyt érte a német sztárklub. Az RB Leipzig 22 éves francia középhátvédje, Dayot Upamecano fiatal kora ellenére meghatározó embere a tavaly a Bajnokok Ligájában nagyot menetelő német klubnak és évek óta az egyik legnagyobb tehetségnek számít. A már a francia váloga
Ma van a szerelmesek napja, mármint azoké, akik szeretnék ünnepelni a szerelmüket. De mi van azokkal, akik bizonytalanok abban, hogy a szerelmük viszonzásra talál, és csak remegve várják, hogy a párjuk kimondja a bűvös szót? Szakértővel beszélgetünk a „szeretlek” szóról, a romantikáról és az egyenlőtlen érzelmi helyzetekről.
A spenót nanotechnológia segítségével küld üzeneteket a kutatóknak a talajban található nitrogéntartalmú vegyületekről. A Bostonban található Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói átalakították egy kísérleti spenótültetvény növényeit úgy, hogy azokhoz szenzorokat, érzékelőket csatlakoztattak. A növény gyökerei a szen
Hogy mire jó, ha az embert egy átlagos hétköznapon, ügyes-bajos dolgai intézése közben egyszer csak letartóztatja a rendőrség, és zárkába csukja, ahonnan sem telefonálni nem tud, sem védekezni? Steiner Kristóf elmeséli.
A széria alapjául szolgáló film forgatásán jött össze Angelina Jolie és Brad Pitt, mely egyúttal utóbbi, Jennifer Anistonnal kötött házasságának végét is jelentette. Az Amazonra készülő feldolgozás főszereplői azonban nem a két Oscar-díjas színész, hanem Phoebe Waller-Bridge és Donald Glover főszereplésével készül majd. A két művészt szere
Már forog mindkettő újra. Ráadásul a Barrynek már megírták a negyedik évadát is, csak leforgatni kell. Kevés sorozat fázott rá annyira a koronavírus-járványra, mint az HBO két legelismertebb presztizssorozata, a Barry és az Utódlás. Tavaly márciusban kezdték volna forgatni mindkettőből a harmadik évadot, de a vírus miatt le kellett álni. Ut
Aggódnunk azonban nem kell, az aszteroida ugyanis biztonságos távolságban fog elhaladni bolygónk mellett. A 2001 FO32 jelű objektum 08-1,7 kilométer átmérőjű, csillagászati szempontból pedig nagyon közel, 2 millió kilométerre halad el mellettünk március 21-én. Az égitest egy potenciálisan veszélyes aszteroidák csoportjába sorolandó
A WhistlePig és a Ben & Jerry's összefogtak, hogy létrehozzanak egy új fagylaltíz-vonalat Whisky Biz néven. A whiskys fagylalt a várható hét új íz egyikeként érkezik, melyeket a Ben & Jerry's Topped ízeknek nevezett el. Mindegyik Topped fagyira jellemző, hogy az ízeket egy lágy csokoládé ganázs réteg egészíti ki. Nem ez az első
A farsangi időszak egyik elengedhetetlen kelléke a fánk, és miért ne készíthetnénk el mi magunk is? Próbáld ki szalagos fánk receptünket! Hozzávalók:50 dkg liszt2 dkg élesztő5 dkg porcukor5 dkg vaj2 tojássárgája1 kis pohár rum3 dl tej1-1 dl olaj5 dkg vaníliás cukorkéshegynyi só Elkészítése: 3 dl langyos tejbe belemorzsoljuk az éles
Rengeteg rajongó szerint Samantha Jones nélkül üres lesz a sorozat. Ahogy arról már beszámoltunk, az HBO sikersorozata, a Szex és New York folytatódik, de lesz pár változás. Az eredeti szereplőgárdából visszatér Sarah Jessica Parker (Carrie), Kristin Davis (Charlotte) és Cynthia Nixon (Miranda) is, egyedül a Samanthát alakító Kim Cattrall
Archie Harrisonnak testvére lesz. Meghan Markle és Harry herceg szóvivője a Sky magazinnak erősítette meg az örömhírt. „Megerősítjük, hogy Archie nagytestvér lesz. Harry sussexi herceg és Meghan sussexi hercegné második gyereküket várják" – áll a sajtóközleményben, melyben arra is emlékeztetnek minket, hogy a Markle júliusban szin
A masszázsmedencére helyezett thermo tető minden évszakban sokat segít a víz melegen és tisztán tartásában. Télen különösen hasznos, mert akadályozza a kihűlés és a párolgást is, ami túlzottan alacsony vízszintnél komoly károkat is tehet a medencében. Az igénybevételt azonban megsínyli a tető. Ezzel a trükkel újjá varázsolhatja.
A felvételi- és egyéb iskolarangsorokból a gyerekek szempontjai hiányoznak. Sajnos sok családi döntéshozatalból is Az iskolák a szülőt tájékoztatják, a gyereket pedig vizsgáztatják. És pont. Hogy mit szeretne egy gyerek? Szakértőnk írásából az is kiderül.
Hétfő reggel John Lennon gondolatait tolmácsoljuk, aki arra emlékeztet minket, fontos, hogy soha mindig önmagunk legyünk. Ez vagy te! Hamu és GyémántA nap idézete John Lennontól A világbéke himnusza 1971-ben jelent meg John Lennon szólókarrierjének egyik legsikeresebb albuma, az Imagine, melynek címadó dala, amely a világbéke himnus
Az Ab Inflatables saját tervezésű, többszörösen díjnyertes hajóival az iparág kiemelkedő szereplője, folyamatosan fejlesztik a felhasznált anyagokat és a gyártástechnológiát. Bármikor is járunk tengeri kikötőkben, jellemzően a legnagyobb és legszebb vitorlás és motoros jachtokat csodáljuk meg. Szinte észre sem vesszük azokat a nem túl nagy, merev a
A szaunák építéséhez használt száraz faanyag könnyen magába szívja a nedvességet és a koszt. Hogy ne színeződjön el a fa és mindig tiszta helyiségbe léphess be, kövesd ezeket a tippeket!
Mindannyian várakozással tekintünk a SpaTrend ürömi bemutatóremének megújulására. Az alkalomból kiírt ötletpályázatra készült terv, valójában egy válogatás, "selection", mely - műfajtól függetlenül - mindig az adott termékek legjavát tartalmazza, különleges összeállítást kínál a vásárlóknak. Budai Ildikó és Sallak Andrea közös pályaműve minden rész
Edith Eva Eger magyar származású holokauszttúlélő írta A döntés című könyvében, hogy a haláltáborban döbbent rá, mennyit számít a figyelem fókusza: „Van döntési lehetőségünk: dönthetünk úgy, hogy arra figyelünk oda, amit elveszítettünk, vagy pedig arra, amink még megvan”. Hogyan kamatoztathatjuk ezt a tanítást a hétköznapokban? Erről írt Baló Sára.
Gazdik és kedvenceik közös szerelésben vészelhetik át a karanténidőszakot, hála a Zarának. Az ember azt hinné, hogy a Zara már szinte minden létező darabot bemutatott az elmúlt évek kollekcióiból, pedig most dobtak a piacra olyan dzsekiket, pulóvereket, nyakpántokat és párnákat, amikkel eddig biztosan nem találkozhattunk a ruhaboltban.
Bár a 2020 tavaszán beköszöntő bizonytalanságot nyáron egy kis fellélegzés követte, a jelenlegi helyzet kísértetiesen hasonló a tavalyihoz azokon a hazai munkahelyeken, ahol a járványhelyzet miatt különleges intézkedések – távolságtartás, távmunka – bevezetésére került sor.
A Föld tektonikus lemezeinek mozgását egy kutatócsoport animációjában láthatjuk. A lemeztektonika, ami egy olyan geológiai elmélet, miszerint a bolygó kontinensei vándorláson estek át, magyarázza azt, hogy miért néz ki Dél-Amerika és Afrika úgy, akár egy kirakós darabjai. Ez az elmélet magyarázza azt is, hogy miért találhatóak hasonló növé
Új külsővel, kényelmi funkciókkal ellátott, felhasználóbarát felülettel és személyre szabott ajánlómotorral várja a nézőket a Tv2 Csoport új online platformja.
Új külsővel, kényelmi funkciókkal ellátott, felhasználóbarát felülettel és személyre szabott ajánlómotorral várja a nézőket a Tv2 Csoport új online platformja.
Pár nappal azután, hogy kedden bolygó körüli pályára állt az Egyesült Arab Emírségek első marsszondája, az Amal (Remény), az ország közzétette a szonda által készített első képet is. A szerdán, pirkadatkor készült felvételen jól kivehető a bolygó északi sarkvidéke, valamint a Naprendszer legnagyobb vulkánja, az Olympus Mons is. A fényképet
A csinos színésznő mindig tudja, mit mivel kell viselni, ezért érdemes megfogadni azokat a stílus- és divattanácsokat, amikkel ő szolgál. Legutóbb például elárulta, melyek azok a kötelező alapdarabok, amelyek az ő ruhatárából biztosan nem hiányozhatnak.
Változik az időjárás, így változik a divat is. Túráznál, de a hideg ráz a melegítőktől? Ki mondra, hogy csak abban lehet kirándulni? Nézd meg a legexkluzívabb lezser szetteket.
Szeretjük feleleveníteni fiatalkorunk zenéit. Vajon miért? Egy új tanulmányban választ kerestek arra, hogy miért kedveljük annyira fiatalkorunk zenéit. Azt eddig is tudtuk, hogy a zene szorosan összekapcsolódik memóriánkkal és érzelmeinkkel. A memóriánkkal való kapcsolódás miatt egy régi zene feleleveníthet olyan szociális kapcsolódásról s
A vállalat halad a kitűzött célja felé, és igyekszik elengedni a töméntelen mennyiségű műanyagot, amit a boltok polcaira raknak. A világon először a magyar fogyasztók próbálhatják ki a Coca-Cola legújabb palackját, és kóstolhatják meg a benne lévő üdítőt is. Mi is megírtuk tavaly, hogy a Coca-Cola is beállt a sorba, és rászánta magát, hogy
A napjaink belsőépítészeti trendjét meghatározó törekvés, a külső és belső terek közötti maximális átjárhatóság megteremtése, az épp csak érzékelhető határok jellemzik Balázs Kriszta terveit, mely a SpaTrend ürömi bemutatótermének megújítására, átalakítására kiírt pályázatra készült. Íme, a modern wellness tér a lakberendező szemével.
Miért hasonlította a mustárhoz Jézus Isten országát? Mit tegyél, ha skorpiótámadás ér? Milyen gyorsan lehet megenni egy nagy bögre mustárt? Melyik két ország a világ mustárnagyhatalma? (Nem, nem Franciaország, és még csak nem is Anglia.)
A kellemetlen érzelmekről gyakran tévesen azt gondoljuk, hogy kerülendőek. Ám ha nem kerülendőek, mit kezdjünk velük? Az egészséges érzelmi élet azt jelenti, hogy mind a pozitív, mind pedig a negatív érzelmeinket megéljük. Ez utóbbihoz kevés segítséget ad nekünk a társadalom, mivel sok médiumból azt sugallják, hogy nem érdemes foglalkozni
Ráadásul ipari méretűt. A feltehetően a világ legrégibb sörfőzdéjét az ókori egyiptomi régészeti lelőhelyen, Abüdoszban találták meg. Az ősi temetkezési helyen amerikai és egyiptomi régészek által feltárt sörgyár egyszerre 22 400 liter sört állíthatott elő a királysírokban végzett kegyeleti rítusok számára. A sör népszerű ital volt a régi
Eddig azt gondolták, hogy hasonlóan zord környezetben nem létezhet semmilyen organizmus. Kutatók egy csoportja 900 méter fúrást végeztek az antarktiszi Filchner-Ronne-jégselfben, hogy a tengerfenék iszapját vizsgálják; ám legnagyobb meglepetésükre sokkal érdekesebb dologra leltek. A New Scientist cikkében olvasható, hogy a tanulmány közben