A Spirit of Danube névre keresztelt 190 fős hajó 2022-ben lép szolgálatba, és többek között Budapestet, Bécset, Ruszét és Tulceát is érinti útja során. A Saga tájékoztatása szerint a vállalat új hajója a Duna különböző szakaszain halad majd végig, a leghíresebb városok mellett kiköt kevésbé ismert településeken is. A Spirit of the Danube a Saga
Méltatlanul kevés figyelem terelődik a Swatch-ra, pedig akár azt is mondhatnánk, hogy Európa Casio-ja. Noha a Casio gyárt indokoltan drága órákat, a Swatch nem. A Swatch-nak ott van erre a…
"Ahhoz, hogy előre tudjunk tervezni, mindenképpen sokkal többet kell mutatnunk magunkból. Véleményem szerint a bizalom és az élmény most a két legfontosabb tényező."
Hogyan érdemes elemezni az okosóra adatait és melyek azok a figyelmeztető jelek, amelyek a szív rendellenes működését jelzik és amelyeket nem érdemes félvállról venni?
Bár az olasz Tankoa Yachts már 2020 végén átadta tulajdonosának, a Cote d’Azurön készült első „éles” képek csak most jelentek meg az ötvenméteres luxusmotorosról. Az ideális körülmények között készült fotókon igen látványosan megmutatkozik az alumíniumtestű hajó eleganciája, a fekete test és a szürke felépítmény harmóniája. Az esztétikus megjelenés
Szentesi Éva két napja kikelt egy Insta-poszt kommentjei kapcsán a testszégyenítés ellen, de vannak, akik félreértették a lényeget szerinte. Ezért most még egyszer megszólal a témában:
A Deepwater Horizon olajfúrótorony katasztrófája 11 éve történt, káros hatása azonban a mai napig észlelhető az állatvilágon. A Environmental Toxicology and Chemistry folyóiratban megjelent tanulmány megállapította , hogy a Mexikói-öböl északi részén a Deepwater Horizon olajfúrótorony 2010-es szennyezése súlyosan befolyásolta a palackorrú
Ha már többször eljátszottál a gondolattal, hogy kipróbálod a rúdsportot, akkor itt a remek alkalom, ehhez pedig hoztunk egy kis inspirációt is, ami biztosan meghozza a kedved. Ezeket a fotókat látnod kell, íme!
Van egy hely Magyarországon, ahol az összes híresség megfordul: a Ferihegyi repülőtér. A szocializmus évtizedeiben még tömegek gyűltek össze egy-egy neves vendég, például Yves Montand, Gagarin, Brezsnyev vagy Mickey egér érkezésére. Többek között baráti országok politikusai, nyugati előadóművészek és magyar sportolók integettek a fényképezőgépeknek
Ha megnézzük a 2021-es farmerdivatot, látjuk, hogy ma már szinte az összes fazon megtalálható az üzletek polcain - legyen szó a klasszikus szűkszárú skinny, a laza momfit vagy akár a nemrég visszatért trapéz változatról. De vajon melyik volt a legnépszerűbb stílus abban az évben, amikor születtél? Nézd meg, mutatjuk!
Franciaországban meg lesznek tartva a fesztiválok, de a koronavírus-járvány miatt teljesen más lesz mint eddig. Egy-egy koncerten maximum ötezer fős, ülő közönség vehet részt. A jó hírt Roselyne Bachelot kulturális miniszter jelentette be. „A legfontosabb, hogy előreláthatóságot biztosítsunk fesztiválszervezőknek, akiknek az év elején el k
Műsorvezető, édesanya, feleség - mindhárom szerepben maximálisan helyt áll. Kedves, természetes, és végtelenül tehetséges, ezeken kívül pedig van még valami, amihez átlagon felül ért. Tudd meg tőlünk, mi az.
Kedden lesz 122 éve, hogy megszületett Erich Kästner költő, író és forgatókönyvíró. A legismertebb könyvei között van A két Lotti, amit számtalan formában feldolgoztak már. Ha ismeritek a történetet, mindenképpen töltsétek ki kvízünket, kiderül belőle, kik lennétek a főszereplők közül!
A koronavírus-járvány egy olyan lesújtó esemény, vagy eseménysorozat, amely érhet minket traumaként. Mivel sokunkat érint, kollektív traumának is tekinthetjük a COVID-19 világjárványt. De vajon mit is rejt magában a trauma, kollektív emlékezet és poszttraumás növekedés fogalma? Mikor fogunk felébredni ebből a rossz álomból? Fel kell ébrednünk, vagy
A fiatal anyuka megcsináltatta a melleit, ami hatalmas magabiztosságot adott neki, ám néhány év távlatából már egyáltalán nem tartja jó ötletnek. Most elmesélte tapasztalatait, íme!
Rengeteg fiatal felnőttet érint a halogatás problémája, de van ellenszer ellene. A halogatás azt jelenti, hogy valamit teljesen az utolsó percre hagyunk, nem törődve annak negatív következményeivel. Az online oktatás megnövelte azon diákok számát, akik elkezdtek halogatni teendőikkel kapcsolatban. Egy felmérés alapján az egyetemista diákok
Az édesanya szerint a fia nagyon érdeklődő, és szereti a társaságot. Jelenleg nincs olyan intézményi megoldás, amely értően és odafigyelően közösségbe terelje Zakariást, amire viszont óriási szüksége volna.
Hazánkban sokak kedvenc desszertje a palacsinta. A túrós, kakaós, lekváros változatát egyszerűen nem lehet megunni. Ennek ellenére megmutatunk néhány receptet, amivel a megszokott finomságot különlegesebbé teheted. Almás palacsinta Hozzávalók:30 dkg liszt2 tojássó3 ek cukor3 db alma lereszelve2 dl szódatej Elkészítése: A lisztet a
Nem ugyanaz az összehatás, ha egy ruha kék, és ha fekete vagy fehér. A színeknek jelentése, üzenete van. Nézd meg, melyik sugallja azt, hogy az ízlésed igen elegáns és exkluzív.
„Noha kisfiunk mindig a szívünkben él, most lehetőségünk van segíteni egy másik beteg gyógyulását. Úgy érzem, a csöpp barátunknak nagyobb szüksége van a támogatásra, mint nekünk a relikviára” - írja Csikai Anita.
Nem csak The Weeknd hatalmas slágere nem volt elég nagy a Grammy-t szavazó Amerikai Zeneakadémiának. Összeszedtünk néhány további dalt, amiről azt gondolnánk, hogy biztos jelölték legalább, pedig ugyanúgy mellőzték abban az évben, mint most a Blinding Lightst. Bátran kijelenthetjük, hogy ha volt 2020-nak slágere, akkor az határozottan The W
Az 5G sebesség az iPhone 12 kirívó tulajdonsága, ám úgy tűnik, az Apple máris a jövő felé fordítja figyelmét a 6G kapcsolat fejlesztésével. A Bloomberg észlelte azt az állásajánlatot, mely szerint a technológiai óriáscég rengeteg mérnököt szeretne felvenni, hogy minél előbb elkezdhessen dolgozni a 6G vezeték nélküli hálózati technológiáján.
Britney Spears 9 éve próbálja eladni egykori otthonát, ám eddig nem sikerült. Cikkünkből kiderül, mi történt, ami miatt most csillagászati összegért lecsaptak rá.
Az ESA a tagállamok között szeretné megtalálni legújabb asztronautáit, a válogatás részleteit pedig már közzé is tették. Március 31. és 28. között válik elérhetővé az a hivatalos online felület, melyen keresztül a potenciális űrhajósjelöltek benyújthatják a jelentkezésüket, feltölthetik a szükséges dokumentumokat. Az Európai Űrügynökség ut
A Szex és New York rajongói felkészülhetnek egy újabb csalódásra: a Mr. Biget alakító Chris Noth sem tér vissza a folytatásba. Újabb kulcsfontosságú szereplőtől kell búcsút vennie a nézőknek a Szex és New York rebootjában. A legfrissebb információk szerint a sorozat szívtiprója, a Mr. Biget alakító Chris Noth sem fog visszatérni a legújabb
A férfi korábban egy szexbabát használt, azt el is vette feleségül. Miután tönkrement, egy bontott csirkével helyettesítette, amit Lolának nevezett el.
Rengeteg fiatal felnőttet érint a halogatás problémája, de van ellenszer ellene. A halogatás azt jelenti, hogy valamit teljesen az utolsó percre hagyunk, nem törődve annak negatív következményeivel. Az online oktatás megnövelte azon diákok számát, akik elkezdtek halogatni teendőikkel kapcsolatban. Egy felmérés alapján az egyetemista diákok