Július 4-én indul útjára először az Aegean 600 mezőnye, amelyik príma körülmények között vitorlázhat 600 mérföldes kört a görög szigetvilágban. Még fogadnak nevezéseket a regattára. Az előnevezések alapján tudható, hogy a tizenkilenc indulni szándékozó nemzet tagjai igen változatos hajóflottával készülnek: Orma trimarán, Tp52-es és közepes méretű c
Aki már a cikk elolvasása előtt megválaszolja (megtippeli?), hogy kik azok a karórágók meg vacerok, annak szerzőnk küld egy virtuális ölelést! Persze csak akkor, ha utána el is olvassa a történetet
Házi Marossy Marishka Kondónk becenevét dekadens nagytakarítási módszereiről kapta, amelyekről időnként nektek is be szokott számolni, és amelyek merészen, de határozottan rokoníthatók a japán sztár trükkjeivel – szerintünk. Mostanra Kriszta is belátta, hogy igazunk lehet, és utánajárt, milyen filozófia, ősi tanítás rejlik a Kondo-módszer mögött, h
Burmában a szerzetesek már Buddha születése előtt egy olyan asztrológia rendszert dolgoztak ki, amelyben nem a születésünk dátuma számít, hanem az, hogy melyik napon jöttünk a világra. Lássuk, mit rejt a burmai horoszkópod.
A cím nem szójáték, hanem arra hívja fel a figyelmet, hogy a terhes nőnél mért magas vérnyomás hátterében nem csak egyféle betegség állhat. Létezik egy, csak az emberi fajra jellemző megbetegedés, a terhességi magasvérnyomás-betegség, mely ismert még preeclampsia, toxémia (toxaemia), toxicosis, illetve terhességi mérgezés néven is.
Biztonságra, és szeretettel teli otthonra vágyik a Rák. Ehhez azonban nem az az út, hogy mindig te lépsz vissza kettőt, hogy folyton te hátrálsz meg a konfliktusok elől.
A gőz felfrissíti a bőrt, kitisztítja a pórusokat és jót tesz a légzőszervrendszernek is. A forró pára segít az eldugult orr és a nátha egyéb tüneteinek kezelésében, de vajon van különbség gőz és gőz között? Melyikkel tesz jobbat a testnek, a szauna vagy a gőzkabin gőzével?
Ne építsen a Balabo kft. kikötőt a balatonföldvári nyugati strand partjára! – áll a Nők a Balatonért Egyesület közleményében. Az egyesület hivatkozik a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tavaly év végi tanulmányára is, amely szerint az egyre nagyobb számú kikötőfejlesztés is veszélyeztetheti, pusztíthatja a parti, partközeli élővilágot. A kikötők
Egy valódi zseni született száz éve ezen a napon! Nagy rajongója, Gyárfás Dorka mesél róla, aki azt is elmondja, miért örökzöld a Kisvakond, és miért kellene (pláne most) nekünk, felnőtteknek is nézni ezt a régi rajzfilmsorozatot.
Szerinte nem működne már a szerepben, meg kedve sincs hozzá. A Buffy, a vampírok réme az egyik legkultikusabb ezredfordulós sorozat máig, éppen ezért is egészen fura, hogy még sose készült belőle reboot. Elvégre maga a sorozat egy mozifilm újrája volt, volt már precedens rebootra. Egy biztos, ha bármilyen formában is folytatódik, abban maga
Nem marad más, amíg nem ülhetünk ki a teraszokra, mint hogy otthon varázsoljunk magunknak ünnepi lakomákat – legalább képzeletben beutazva közben a világot.
A bíróság szerint nem jár vissza a 900 millió dollár (több mint 266 milliárd forint – a szerk.) annak a banki szektorban dolgozó férfinak, aki tévesen végezte el a tranzakciót. A Citigroup amerikai bank 2020 augusztusában tévesen utalt át 893 millió dollárt a Revlon nevű kozmetikai vállalat hitelezőinek. A bank jelezte ugyan, hogy emberi m
2912 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 403 023 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Nyáron és kora ősszel különösen jó az agy teljesítőképessége. Télen azonban a gondolkodási képesség mérhetően csökken. Néhány képesség különösen gyengül ilyenkor.
A francia citromtorta receptjének ezt az élénk változatát Felicity Cloake hozta létre. A francia citromtorta, vagyis a tart au citron egy olyan könnyed édesség, ami felélénkíti a hétköznapokat.Francia citromtorta recept10 perc előkészület 1 óra 20 perc hűtés30 perc sütés (30 perc előmelegítéssel)6-8 főt szolgál kiHozzávalókA tésztához180g s
Szellős szoknyák, látványos ruhaköltemények - a tervezők már készen vannak a tavaszi kollekciókkal, nézd meg nálunk, melyek a szezon legsikkesebb darabjai.
Szemtelenül fiatalok, mégis lábaik előtt hever a világ. Nemcsak tehetségesek, érdekesek, de igazi divatdiktátorok is. Összegyűjtöttük a 8 legjobban öltözött fiatal magyar sztárcsajt, nézd meg galériánkat, hogy megtudd, kik kerültek fel a listára.
A cigaretta ugyanis erősen rontja többek közt a termékenységet is, ami napjainkban kiemelt jelentőségű kérdéssé nőtte ki magát. Az egészségkárosító hatások elkerülése érdekében sokan váltottak e-cigarettára, de kutatások alapján ezzel nem kerülnek közelebb a vágyott családhoz.
A bőrtünet és a pszichénk kapcsolata kétirányú. Egyrészt a krónikus bőrproblémák hátterében lelki tényezők is állhatnak. Másrészt a látható bőrtünetek maguk is nehézségeket okoznak, mely a negatív stressz és a bőrtünet ördögi körét képezi.
A szájban érzett keserű íz hosszas fennállás esetén, illetve ha váratlanul, étkezéstől függetlenül jelentkezik, számos betegség tünete lehet, ugyanakkor normális állapotokban (mint például a terhesség) vagy bizonyos gyógyszerek mellékhatásaként is jelentkezhet.
A szigetvári önkormányzat költségvetési csalás miatt feljelentést tett az építési munkákat végző vállalkozással szemben, mert az szerintük nem teljesítette megfelelően a Szigetvári Látványfürdő építési munkáit – tudósít róla az ATV. A vállalkozás…
Sok kókler jelent meg az építőiparban a felújítási kedvezmények hatására. Olvasd el cikkünket, hogy te is azonnal kiszúrd, ki az, aki csak a pénzre hajt, ám a minőségi munka nem jár érte.
A brit Jasmine Harrison úszásoktató decemberben indult el a 4828 kilométeres útra a Kanári-szigeteki La Gomerából. A 70 napos, háromórás és 48 perces út végén szombaton kötött ki Antigua szigetén.
Ma van az anyanyelv nemzetközi világnapja. Ebből az alkalomból Both Gabi utánajárt egy csomó hihetetlenül izgalmas kérdésnek, például annak, hogy mi a jelentősége a dajkanyelvnek, a gyerekekhez intézett gügyögésnek, és miként jönnek létre az imádnivaló gyermekszáj-tévesztések.
Napjainkban egyre többen igyekszünk a lehetőségekhez képest távol tartani magunkat mesterségesen kialakított környezetünk negatív hatásaitól. Ma már számtalan olyan gyógymód közt válogathatunk, amelyek anélkül támogatják a gyógyulás folyamatát, hogy bármilyen káros mellékhatással járnának. Ezek egyike a kineziológiai szalagok alkalmazása, amelynek