A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forint bírságot szabott ki az Airbnb-re, amiért nem tartotta be maradéktalanul a versenyhatóság felé tett vállalásait a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásainak módosításaival kapcsolatban. A GVH korábbi eljárása…
Még legalább egy szürke, sötét hónap áll előttünk, miközben már mindenkinek fogytán vannak a lelki tartalékai. Persze, mondogathatjuk magunknak, hogy mindjárt itt a tavasz, de vajon mi marad belőlünk addigra? Mivé váltunk ebben az időszakban? Sikerült a fontos dolgokkal szembenézni, és amin kell, változtatni?
Mi kell ahhoz, hogy egy pár beszélni tudjon (merjen) a szexről? Megold vagy elválaszt a gyermekágy – egyáltalán, mit várhat a gyerekszüléstől egy olyan pár, amelynek tagjai már előtte sem érezték igazán biztonságban magukat? Hogyan okoznak kárt a generációk óta görgetett nemi sztereotípiák? Hogy hat hosszú távon a szülőszobai erőszak? Ami most jön,
A svájci óraipari szövetség, az FHS január végén megjelent, 2020-ról szóló összefoglalója szerint tavaly a svájci órák exportja régen nem látott mértékben csökkent. A koronavírus járvány miatt meghozott intézkedések következtében…
Azokban az országokban a legmagasabb a halálozási arány, ahol a legnagyobb mértékű a fosszilis üzemanyagok használata - erre jutott Eloise Marais, a University College London kutatója.
A nevetőráncok a boldogságról, az ajkak körüli ráncok az idő múlásáról mesélnek. Az ajkak zugában vagy azok fölött megjelenő vertikális ráncok nagyon hangsúlyosak, ezért talán ezek öregítenek a legjobban. Mit tehetsz ellenük?
Bár a tudósok összességében megegyeznek abban, hogy az időutazásra semmilyen gyakorlati bizonyíték nincs, egyelőre nem lehet kizárni a lehetőségét. Egy idézet dr. Thomas Clark fizikustól cikkünkben; nem bizonyított, de nem is cáfolt elméletek az időutazásról a Hamu és Gyémánt magazin aktuális számában. Az időutazás paradoxonai Hamu és Gyémán
Jól gondold meg, mit öntesz otthon a lefolyóba, mert akár egy liter olaj is szörnyű károkat tud okozni. Tíz köbméter pedig rettenetes katasztrófát, ahogy az Chripkó Lili fotóriportjából is kiderül:
Az 1902-ben épült Coral of Cowes Kréta szigetének közelében merült el, fedélzetén a 74 éves tulajdonossal, Hugh Robertscel, akinek a kutyája túlélte a balesetet. Sajtóértesülések szerint a Souda-öbölben szerencsétlenül járt hajó fedélzetén találták meg Roberts holttestét, amelyen a család kérésére boncolást végeztek. A Coral of Cowes eredetileg Bam
A multimilliárdos innovátor könyvírásba kezdett. Elon Musk szombaton jelentette be, hogy könyvet ír két legnagyobb cégéről: a Tesláról és a SpaceX-ről. „Ideje elmondanom a Tesla és a SpaceX történetét, a Földét és a Marsét, valamint a tanulságokat" – írta tweetjében a milliárdos. 46 millió követője közül többen találgatni kezdték
Sajnos nagyon sok pár egy veszteségélménnyel indul el a családdá válás amúgy sem könnyű útján. De hogyan viszonyulnak a vetéléshez az apák, akik a fizikai részét nem élik meg, „csak” a lelkit? Egy érintett apa és szakértők mondják el.
A katalán egészségügyi minisztérium terve szerint az arénát felkészítik arra, hogy megfeleljen a pandémia kiváltotta helyzetnek, mire az oltások tömeges beadására sor kerülhet Barcelonában.
Van néhány kérdés, ami által jobban megismerhetjük önmagunkat vagy másokat. Az önismeret mélyítéséhez fontos, hogy legyenek kérdéseink. Ám nem csak saját magunk megismerése lényeges, hanem barátaink, családunk, párunk megismerése is ugyanilyen fontos feladat lehet a hétköznapokban. Ehhez van néhány egyszerű kérdés. Érdemes rájuk a minél k
Nem használhatnak filtereket a szponzorált tartalmaik reklámozásánál a brit influencerek. Az Egyesült Királyság reklámozási alapelveivel foglalkozó hatóság, az Advertising Standards Authorit (ASA) kimondta, hogy a fizetett együttműködések hirdetésekor szigorúan tilos a különféle filterek használata. Így megtarthatják hitelességüket - írja a
Ez a fogyókúra a mediterrán és az úgynevezett Dash-diéta elemeit kombinálja. Egyaránt jótékony hatással van az agy-, illetve az immunrendszer működésére, valamint azt ígéri, hogy a teljes súlyfeleslegtől megszabadít.
Fucsovics Márton három meccslabdát hárítva legyőzte a háromszoros Grand Slam-bajnok svájci Stan Wawrinkát az ausztrál nyílt teniszbajnokság második fordulójában.
Több mint kétszáz évvel Napóleon oroszországi hadjárata után szombaton katonai tiszteletadással közös sírba temetik azokat az elesett orosz és francia katonákat, akiknek holttestére a Szmolenszk megyei Vjazma városnál bukkantak. Ezt hétfőn jelentették be, amikor 120 katona, valamint három nő és három gyerek maradványait ünnepélyes szertartás kereté
És te kinek szurkolsz? Tom macskának? Jerry egének? Esetleg Spike kutya a kedvenced, aki olykor szétcsap a rendetlenkedő páros között? Töltsd ki legújabb kvízünket, és kiderül, te melyik szereplő lennél a 81 éves sorozatból!
A koronavírus mellett a fémoszlopok is velünk maradtak 2021-re. Tavaly november végén kezdődött a monolit őrület, ami sokáig a fél világot lázban tartotta. Az elsőt még november 18-án találtak, szó szerint a semmi közepén az amerikai Utah államban. A rejtélyt tovább bonyolította, hogy tíz nappal a felfedezés után az oszlop váratlanul eltűn
Az Egyesült Arab Emírségek első bolygóközi missziójának sikerét élte meg azzal, hogy hétfőn Mars körüli pályára állította űrszondáját. Korábban írtunk már arról, hogy a NASA elindította Perseverance nevű űrszondáját, amellyel a Marson szeretné feltérképezni az esetleges mikrobiális élet nyomait. Az amerikai űrszonda várhatóan február 18-án
Túléltük a 2020-as évet, idén a fókusz a vírus lezárásán van – írja a Lurdy Ház sajtóközleménye. Ennek okán pedig a Lurdy adomány formájában támogatta a Semmelweis Egyetemet, azon belül is a COVID-ellátással összefüggő részleget. Mint írják, az oltás a megoldás, de az oltóanyagon kívül más eszközökre is szükség van, amiben most igyekeznek segíteni
A KÖKI Terminálban épül a főváros újdonsült mozija, amely számtalan meglepetést tartogathat a számunkra. A létesítmény a KULTIK magyar mozihálózathoz fog tartozni, amely 19 filmszínházat üzemeltet országszerte. A mozi építése előre láthatólag tavasszal kezdődik és körülbelül egy évig tart majd. A KULTIK ügyvezető igazgatója, Szabó Krisztián
Az Oceania Cruises, a világ vezető kulináris és úti cél központú hajózási társasága bejelentette, hogy a 2023-as Around the World in 180 Days, magyarán 180 nap alatt a Föld körül névre hallgató útja a…
Lehet, hogy eddig nem is sejtetted, de a kéz szárazsága akár komolyabb egészségügyi problémákra is felhívhatja a figyelmet. Érdemes ezért a dolgok mélyére ásnunk magunkat, nem elég a tüneti kezelés.
Az olimpiai formaruha próbáján járt Nagy Viktor és a magyar férfi vízilabda-válogatott. Nézd meg nálunk, hogyan áll nekik a Nubu által tervezett kollekció.
Legyen szó aprócska vagy éppen tágas fürdőszobáról, a felújítása előtt mindenképp érdemes alaposan átgondolni pár dolgot, hogy elégedett legyél a végeredménnyel.
Hivatalosan is bemutatkozott az autó, amelyet az Audi a maga elektromos mesterművének tekint. Az Audi e-tron GT egy vérbeli Gran Turismo, négy üléssel, két csomagtartóval és ikonikus formavilággal.
Tegnap volt a biztonságos internet napja. Jó hír, hogy mindannyiunk számára adott a lehetőség, hogy olyanná alakítsuk a virtuális környezetünket, amelyben komfortosan, jól érezhetjük magunkat, hiszen a tudatos és biztonságos internethasználat tanulható. Ehhez hoztunk egy sorvezetőt.
Csodás panoráma, csend, békesség vár, remek hely az elmélyülésre, meditálásra is. Ráadásul a környéke is csalogató, hiszen Hollókő mellett egy romantikus hely, Farkaskútvölgy is felfedezésre vár.