A kereszténydemokratáknak jelenleg nincs megfelelő képviseletük Európában, azért dolgozunk, hogy legyen hangjuk, képviseletük és súlyuk az európai politikában - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten. Az egyeztetésre azután került sor, hogy a Fidesz kilépett az Európai Néppártból. Orbán potenciális európai szövetségesei egyelőre
Hogy lehet, hogy míg a repülés mára a legbiztonságosabb közlekedési mód, addig a hajózásban, ami az ókor óta velünk van, máig előfordulnak ilyen amatőr balesetek?
Az Alibi - hat hónapra egy félévente megjelenő antológia, melybe neves szerzők adott témában írt verseit, novelláit, gondolatait olvashatjuk. Cikksorozatunkban ezekből a szövegből válogatunk. Ebben a részben Háy János gondolatait olvashatjuk el. Először csak az tűnt fel neki, hogy azt mondja: mi és te. Hogy érted, hogy mi, kérdezett vissza
Ahogy arról már korábban is beszámoltunk pár órával a felavatása után OSB-lapokkal fedték le a Black Lives Matter mozgalom előtt tisztelgő szobrot Ferencvárosban. A helyszínre kiérkező rendőrök igazoltatták a feltehetően Mi Hazánk Mozgalomhoz köthető demonstrálókat.
Brüsszelben vízágyukkal oszlatott fel a rohamrendőrség csütörtökön egy több ezer résztvevős szabadtéri partit, amelyet a koronavírus-járvány visszaszorítására bevezetett rendelkezések ellenére tartottak meg - jelentette a helyi sajtó.
Egyre több a bliccelő a városi buszokon. Az ellenőrök sok ingyen utazót elkapnak, de hiába büntetik meg őket, nem fizetik be a pótdíjat. A bliccelők egy része a kormány által a veszélyhelyzet idejére nyújtott díjmentes utazási kedvezményekkel próbál visszaélni. Az ATV Híradójának riportja.
2250 lakástűz volt Magyarországon az első negyedévben, tehát átlagosan 41 percenként kigyulladt egy otthon. A katasztrófavédelem adatai szerint idén 35-en életüket vesztették tüzek, vagy az azok során keletkezett füst miatt. 209 ember
A Telekom Veszprém 41-27-re győzött az északmacedón Vardar Szkopje otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, csütörtökön.
Két hónap alatt összesen 666 700 adag oltóanyagot szállított a brit-svéd vállalat hazánkba. A legújabb kutatások szerint a második dózist követően a vakcina hatékonysága a COVID19 betegség megelőzésében 76 százalékos, míg a súlyos vagy kritikus állapotú betegség kivédésében 100 százalékos.
Nem várható a Szputnyik V orosz koronavírus elleni vakcina európai uniós engedélyezése június vége előtt - jelentette ki csütörtökön a francia Európa-ügyi államtitkár.
A botritiszes szőlő a laikusok számára kifejezetten undort keltő látvány lehet, ám a tokaji borászok nagyra értékelik ezt a különleges penészgombát, amely a szőlőszemek töppedését és az ízek, savak, cukortartalom koncentrációját segíti. A tokaji aszú igazi nemzeti kincs, referenciaterméke és viszonyítási mértéke a világ nemes édesborainak.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2021-től a teljes működésének szén-dioxid-terhelését élőhely-helyreállítási ökológiai beruházással kívánja kompenzálni a WWF Magyarország természetvédelmi civil szervezettel karöltve - tájékoztatta erről az MNB csütörtökön az MTI-t.
Szennyvizek és szennyvíziszapok hasznosítására dolgoztak ki új megoldásokat a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói egy uniós támogatással megvalósult program keretében - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
Életmód-tanösvényt, látogatóközpontot, gazdaudvart alakítottak ki a Nógrád megyei Somoskőújfaluban, a turisztikai fejlesztésekkel törekedtek arra, hogy a látogatók megismerkedjenek a település életét megváltoztató trianoni döntéssel is - az MTI-t erről a Somosi Környezetnevelési Központ tájékoztatta csütörtökön közleményben.
Egy kutatási eredmény szerint a füstöléssel és sózással tartósított húskészítmények növelik a gyermekek leukémiás megbetegedésének kockázatát. Jó hír azonban, hogy a zöldségfogyasztás segít a káros anyagok semlegesítésében.
Egy hónapig a saját vásárlásunkkal a rászorulóknak is beszerezhetjük a sütéshez szükséges élesztőt és lisztet. A Budafoki élesztőt gyártó cég akciójában a megvett termékkel azonos értékű adománnyal segíthetjük a nélkülözőket az Élelmiszerbankon keresztül.
Mintegy 4,2 millió hektárnyi őserdő veszett oda 2020-ban a trópusokon, ami 12 százalékos növekedés az előző évhez képest - derült ki a Global Forest Watch (GFW) interneten elérhető erdőfigyelő-rendszer adatai alapján készült friss jelentésből, amely szerint Brazíliában volt a legnagyobb a pusztulás mértéke.
A MÁV elszállította a hulladékot az illegális szemétlerakás szempontjából országosan is az egyik legfertőzöttebb területének számító helyszínről, a Budapest XIV. kerület Francia útról - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.
A Semcorp csoport Debrecenben építi fel új, első Kínán kívüli lítium-ion akkumulátor elválasztó fólia (LiBSF) gyártóüzemét; a leendő gyár területének végleges adásvételi szerződését csütörtökön írták alá Debrecenben - közölte az önkormányzat sajtószolgálata az MTI-vel.