2021. április 10. szombat

ápr. 10
7:09
Válás és vagyonmegosztás – mi a megoldás, ha van egy közös, hitellel és CSOK-kal terhelt ház? (Igényesférfi.hu)
Tíz év alatt sok minden történhet.
ápr. 10
7:09
„Nem az a baj, hogy több fiú megy informatikusnak-matematikusnak, hanem hogy olyan lányok nem lesznek azok, akik egyébként szeretnének” – Beszélgetés Sáray… (WMN)
„Segítenünk kellene a gyerekeknek kiszélesíteni azt a keretet, amiben magukról és így a pályaválasztásukról is gondolkodnak. Még több szabadságot adni nekik benne szülőként és pedagógusként is, és leszámolni azzal a nyomásgyakorlással, illetve toxikus kommunikációval, ami eltérítheti őket a saját, választott útjukról” – vallja Sáray Szilvia matemat
ápr. 10
7:09
Jobbra számítottunk – megérkezett a Nokia G széria első két modellje (GSMring)
A HMD Global a tegnapi napon több új készülékről is lerántotta a leplet, ezek közé tartozik a Nokia G10 és G20 is, amik nem egészen olyanok lettek mint amire számítottunk. Korábban csak pletykaszinten lehetett hallani, hogy a Nokia a G sorozattal egy gamer szériát dobna piacra. Végül ez nem így lett, hivatalos megerősítés ezzel kapcsolatban
ápr. 10
7:15
Hol kezdődik a munkamánia? - Tünetek és teszt (WebBeteg)
Mai értelemben a munkamánia leírása: olyan függőségi állapot, amelyben a munka drogként funkcionál, az élet egyetlen értelmévé válik, ezáltal háttérbe szorítva a társas, szociális és családi kapcsolatokat.
ápr. 10
7:15
Csak zöld energiából fedezi áramfogyasztását egy ezer fős hazai cég (hirado.hu)
Teljes egészében megújuló energiaforrásokból származó villamos energiával fedezi pécsi telephelyének áramszükségletét a Körber Hungária Gépgyártó Kft.
ápr. 10
7:15
Beoltották Hűvösvölgyi Ildikót: a második vakcina másképp hatott rá (Ripost)
Megkapta a koronavírus elleni védőoltást a színésznő.
ápr. 10
7:15
Kiderült, miért jött annak idején Magyarországra Gianni (Life)
Hosszú ideje él már hazánkban Gianni, most az is kiderült, annak idején miért döntött úgy, hogy Magyarországra jön.
ápr. 10
7:15
Szombaton visszatér az RTL Klub közkedvelt műsora (Promotions)
Visszatér az RTL Klub népszerű műsora, ezzel pedig befellegzett a TV2-nek.
ápr. 10
7:21
Jóval több gyermek lehet koronavírusos, mint amennyiről tudunk (Infostart)
Egy bajor kutatás adatai szerint az első és a második hullámban is jóval több gyermek fertőződhetett meg új koronavírussal, mint ahány esetet sikerült PCR-tesztekkel kiszűrni.
ápr. 10
7:21
Duda Ernő: semmilyen nyitást nem indokol a járványhelyzet Magyarországon (Portfolio)
Duda Ernő, a Szegedi Tudományegyetem professzora szerint a járványhelyzet miatt jelenleg semmilyen nyitás nem lenne indokolt Magyarországon.
ápr. 10
7:21
Megszólalt a Borsnak a magyar pornósztár: Ingyenszexért írogat rám a népszerű focista! - 18+ (BorsOnline)
Két éve három Manchester United-focistát kísérgetett a 28 éves magyar pornósztár, Shona River. A szőke hölgy szerint az egyik játékos mai napig írogat neki, hogy ingyen szexeljenek.
ápr. 10
7:27
Hidegrázós bemutatkozás: „Én vagyok az a kislány, akit 14 éve megmentettél„ (Metropol)
Szívet melengető történetről számoltak be az Országos Katasztrófavédelem Facebook-oldalán.
ápr. 10
7:27
Így néznek ki a magyar sztárcsajok smink nélkül (Femcafe)
Nem takargatják magukat.
ápr. 10
7:33
Mire használják a magyarok a banki appokat? (FinTechRadar)
Felmérte a Mastercard a magyar ügyfelek bank és szolgáltatáshasználati szokásait, és ebből messzemenő következtetéseket lehet levonni.
ápr. 10
7:33
Tóth Gabi: Ma már nem akarok megfelelni mindenkinek (BorsOnline)
Az énekesnő régi fotókkal emlékezett meg a 2005-ös Megasztárról, ahol harmadik helyen végzett. Azt mondja, nagyon sokat változott az azóta eltelt időben.
ápr. 10
7:33
Majoros Hajnit is beoltották: "Majd leszakad a karom, aludnék egész nap" (Life)
Majoros Hajni Instagram-oldalán számolt be arról, hogy megkapta az oltást.
ápr. 10
7:39
A Hsbc nem enged Microstrategy részvényt venni a Bitcoin miatt (Kripto Akadémia)
Meglepetés érte ma reggel a HSBC befektetési számla tulajdonosokat. Azok, akik Microstrategy részvényeket birtokolnak, egy levelet kaptak. Ebben a befektetési bank felvázolja, hogy a megvásárolt Microstrategy részvényeit megtarthatja az ügyfél, de a jövőben nem fogja teljesíteni a vásárlásokat az MSTR-en.…
ápr. 10
7:39
Megoldódott a náci haláltábor fiatal, beregszászi áldozatának rejtélye (Ripost)
Több mint nyolcvan év után végre békében nyugodhat Magdalena Weisz, aki a fülbevalóját egy idegennek adta, amit most vissza akarnak szolgáltatni a még élő rokonoknak.
ápr. 10
7:39
Megvizsgálták az online oktatást: nem vált be (Mínuszos)
Súlyos tanulási hiányosságokhoz vezettek tavaly a koronavírus-járvány miatti iskolabezárások, az alsó tagozatos diákok jóformán semmilyen haladást nem értek el az otthoni tanulással, az alacsony műveltségű családokban különösen markáns a tanulási veszteség – állapították meg az Oxfordi Egyetem kutatói. Az oxfordi kutatók Hollandiában gyűjtött adato
ápr. 10
7:45
Az MSZP-nek nem lesz mindenhol saját jelöltje az előválasztáson (Infostart)
A szocialisták támogatják Karácsony Gergelyt előválasztáson, ha vállalja a miniszterelnök-jelöltséget.
ápr. 10
7:45
Milyen színű ez a lakókocsi? Meg fogsz lepődni (Promotions)
Ki emlékszik még 2015 leghíresebb ruhájára, amelynek a színéről világszerte milliók vitatkoztak? Itt az újabb rejtély: milyen színű ez a lakókocsi?
ápr. 10
7:51
Családja akarata ellenére utazott az űrbe Farkas Bertalan (Blikk)
Hazánk egyetlen űrhajósa 1980-ban a Szojuz–36 űrhajó fedélzetén utazhatott a világűrbe, annak ellenére, hogy korábban egyáltalán nem vonzották az ehhez hasonló kalandok.
ápr. 10
7:51
Így tolakodnak az oltásért Olaszországban, rengetegen soron kívül oltatják be magukat (Metropol)
A több mint tizenkét millió beoltott olaszból több mint két millióan másokat megelőzve jutottak vakcinához az egészségügyi minisztérium pénteki adatai szerint.
ápr. 10
7:51
Rekordbüntetést kapott az Alibaba (hirado.hu)
18 milliárd jüanos (mintegy 2,75 milliárd dolláros) büntetést szabtak ki az Alibaba kínai internetes kereskedelmi portálra, amiért az visszaélt monopolhelyzetével.
ápr. 10
7:51
Pedofilt értek tetten Győrben: kész volt pénzt fizetni a férfi, hogy egy gyermekkel fajtalankodhasson (Life)
Gyermekprostitúció kihasználása miatt folyik büntetőeljárás egy 42 éves gyömörei lakos ellen.
ápr. 10
7:57
Így gyászolja a világ Fülöp herceget (hirado.hu)
Az egész világ gyászolja a 99 éves korában elhunyt Fülöp herceget, aki egy hónapot volt kórházban fertőzés és egy régebb óta fennálló szívprobléma miatt.
ápr. 10
7:57
A bennfentes bevallotta: már napok óta készültek Fülöp herceg halálára (Ripost)
Fülöp herceg állapota napok óta romlott, egy ideje pedig sejteni lehetett, hogy ez életének utolsó időszaka. Előre lepróbálták a halálhír bejelentését.
ápr. 10
8:03
Tészta minden mennyiségben: íme 9 filléres és gyors ebédötlet a hétvégére (Femcafe)
A tészta mindig jó választás, ha nem szeretnénk órákig a konyhában álldogálni: cikkünkben most összeszedtünk 9 olyan receptet, ami elképesztően szaftos, ízletes, olcsó, nem mellesleg villámgyors mind.
ápr. 10
8:03
DIY tavaszi kopogtatók - Így díszítsd fel a bejárati ajtódat újrahasznosított dekorelemekből (Life)
Itt az ideje, hogy otthonunkat is tavaszi díszbe öltöztessük. Szuper könnyű és mutatós ajtódísz ötleteket hoztunk most nektek, amiket minimális kézügyességgel otthon is elkészíthettek.
ápr. 10
8:09
Kereskedelem: a hétvége lesz az új szabályok igazi mérőpróbája (Infostart)
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke szerint a hétvégén vizsgáznak majd igazán élesben az üzletekre vonatkozó új járványügyi korlátozások, mert a meghirdetett tavaszi kedvezmények sok vásárló érdeklődését felkelthetik. Bubenkó Csaba az InfoRádiónak azt mondta: most kiemelt jelentősége van a vásárlások tudatos megtervez
ápr. 10
8:09
Dél–Korea új vadászgépet fejlesztett ki (hirado.hu)
Négy év fejlesztőmunka után mutatták be a a Lockheed Martin segítségével elkészített prototípust.
ápr. 10
8:09
Itt vannak a friss adatok, tombol a járvány a világban (Ripost)
Már 134 millió fertőzött van a világban.
ápr. 10
8:09
Hétvégi leárazások - mutatjuk, mit tudsz beszerezni akciósan (Femcafe)
Szombaton és vasárnap - most, hogy az üzletek is kinyithattak - leárazások keretében számos dologhoz hozzájuthatunk akciósan. Mi most a szépségápolás kategóriában néztük meg a kínálatot.
ápr. 10
8:09
A  Westendben nyílt meg az eMAG harmadik budapesti üzlete (Márkamonitor)
A járvány miatt elrendelt boltzár váratlan feloldása nyomán az eMAG április 8-ára hozta előre harmadik budapesti (és negyedik hazai) üzletének megnyitását a Westend bevásárlóközpontban. Az első napon az okostelefonok, okosórák, Bluetooth fejhallgatók és szelfibotok voltak a legnépszerűbb termékek.   Az eMAG tavaly kezdte meg az offline terjeszkedés
ápr. 10
8:09
Így nézett ki Tóth Gabi a Megasztárban: "Ma már nem akarok mindenkinek megfelelni" (Life)
Tóth Gabi nagyon fiatalon került be a tehetségkutatóba, és minden pillantatát élvezte, de sokat változott azóta. Külsőleg is természetesen, de belsőleg talán még annál is többet.
ápr. 10
8:09
Pár hét múlva megtudjuk lesz-e Sziget Fesztivál (Hamu és Gyémánt)
A szervezők még várni szeretnének a bejelentéssel. Április végén jelentik be a szervezők, hogy lesz vagy nem lesz idén Sziget. Kádár Tamás a Sziget ügyvezetője elárulta, hogy vannak megállapodásaik előadókkal és zenekarokkal, ám egyelőre még nem tudni, lesz vagy nem lesz 2021-es Sziget Fesztivál – számolt be róla a hvg. Elmondta, h
ápr. 10
8:09
Szergej Lavrov élesen elítélte a vakcinákkal kapcsolatos nyugati vádakat (Demokrata)
Lavrov elítélte az orosz és kínai „vakcinaháborúval” kapcsolatos nyugati vádakat.
ápr. 10
8:15
Óriási büntetést szabtak ki az Alibabára (Portfolio)
Rekordösszegű, 18 milliárd jüanos (mintegy 2,75 milliárd dolláros) büntetést szabtak ki az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi portálra Kínában, amiért a vállalat a versenyszabályokat megsértve visszaélt monopolhelyzetével.
ápr. 10
8:15
8,5 milliárdos megújulás: így csinálja Székkutas, az okos pályázatok mestere (Ripost)
Székkutas annyi pénzt költött a kis dél-alföldi falu fejlesztésére az elmúlt tíz évben, mintha mind a 2362 lakosa fejenként 3,6 millió forintot szánt volna erre.
ápr. 10
8:15
New Yorkban már vizsgázik a világ első, digitális Covid-19 vakcinaútlevele (Igényesférfi.hu)
Az Excelsior Pass egy ingyenes, önkéntes platform, amely a vizsgálati eredmények és az oltási nyilvántartások biztonságos ellenőrzését kínálja.
ápr. 10
8:15
Falrengető szex A mi kis falunkban (Promotions)
Pikáns jelenetből most sem lesz hiány A mi kis falunkban, Viki elmondása szerint „falrengetően jó volt a szex”.
ápr. 10
8:15
Az Európai Bizottság 1,8 milliárd adag oltóanyag megrendelésére készül (Demokrata)
Brüsszel terve szerint az első szállítmányok még az idén érkeznének, a rendelések zöme pedig 2022-ben és 2023-ban futna be.
ápr. 10
8:15
Logisztikai kocsma (Transpack)
Baráti beszélgetés, kapcsolattartás és nem mellesleg kvíz értékes nyereményekért.
ápr. 10
8:21
Gyász: újabb híres magyar rendező hunyt el (Blikk)
Elhunyt Hajdufy Miklós.
ápr. 10
8:21
Kellemes, tavaszi idő lesz szombaton (Háziállat)
Eső nem várható, de a szél valamelyest megélénkül, mondja a meteorológia.
ápr. 10
8:21
Most már biztos, hogy nem öngyilkosság volt az orosz menekült, Nyikolaj Gluskov halála (444.hu)
A halottkém biztos benne, hogy megölték a Putyin-kritikus egykori üzletembert.
ápr. 10
8:21
Gyász! Közeli rokonát vesztette el Kulcsár Edina férje, Csuti (BorsOnline)
Kulcsár Edina férje csütörtökön hozta nyilvánosságra, hogy elvesztett egy családtagot, aki nagyon közel állt a szívéhez. A gyászolóktól annyit sikerült megtudni, hogy nem koronavírus végzett a szerettükkel.
ápr. 10
8:21
Olaszországban az oltakozók egyhatoda soron kívül oltatta be magát (Demokrata)
Megelőzték a védett kategóriaként elsőbbséget élvező időseket és krónikus betegeket.
ápr. 10
8:21
Partizánkodnak a francia gazdák, megint égnek a gumik (Mezőhír)
Erősebb kormányzati szabályozást, elosztást és támogatást várnak a helyi gazdák.
ápr. 10
8:21
Génszerkesztés: tiltakozás és támogatás (Agrárágazat)
Nyílt levélben kéri 160 szervezet, cég az Eu-t, hogy ne enyhítsen a géneljárásokat érintő szigoron.

Keresés