2021. április 13. kedd

ápr. 13
6:42
Kvíz: feilsmered egyetlen képről, melyik magyar városban járunk? A magyarok 99%-a egyetlen hibát valószínűleg véteni fog (Promotions)
Nyikorognak még vagy csikorognak már azok az agytekervények? Indulhat a játék?
ápr. 13
6:42
Különleges adatbázist hoztak létre magyar költők műveiből az ELTE kutatói (Mínuszos)
Negyvenöt, az iskolai irodalom oktatásban szereplő magyar költő művei szerepelnek az ELTE Digitális Bölcsészet Tanszéke által létrehozott Verskorpusz című adatbázisban, amelyet a hallgatók és kutatók mellett az irodalomtanároknak is ajánlanak a készítők. A versek rímeit, ritmusait és más rejtett tulajdonságait feltáró, szabad hozzáférésű adatbázis
ápr. 13
6:48
Érvénytelen tajszámmal is odaadják a favipiravirt (Infostart)
Április 7-ig már mintegy ötezren rendezték a hathavi tartozást, de 66 ezren még nem.
ápr. 13
6:48
Komoly döntést hozott a francia kormány (Blikk)
A francia kormány hétfőn közölte, hogy az önkormányzati vezetőkkel folytatott konzultációt követően a koronavírus-járvány miatt nem kívánja elhalasztani a júniusra tervezett helyhatósági választásokat. Az egészségügyi tárca közben bejelentette, hogy a több mint másfél millió egészségügyi dolgozónak október 1-jétől ismét emelkedik a fizetése.
ápr. 13
6:48
Részvénykereskedés a Binance-en (Kripto Akadémia)
Tegnap délután indult el a Binance részvénykereskedő szolgáltatása, aminek első kereskedési párja a Tesla / Binance USD lett. Az első nap közel 10 millió dollár értékű Tesla részvény cserélt gazdát. A tokenizált értékpapírokat ugyanaz a két német és svájci cég…
ápr. 13
6:48
Lelőtt egy rendőr egy fekete férfit Minnesotában, a rendőrfőkapitány szerint véletlen volt (ATV)
A sokkolója helyet véletlenül a lőfegyverét használta vasárnap az a rendőr, aki egy igazoltatást követően lelőtt egy fekete bőrű fiatalt Minnesotában - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Tim Gannon, a minneapolisi Brooklyn Center rendőrfőkapitánya.
ápr. 13
6:48
Tisztára akarja mosni a nevét Németországban Petry Zsolt (444.hu)
Továbbra is ott képzeli el a jövőjét ugyanis.
ápr. 13
6:48
Csökkent a főbb agrártermékek ára (Agrofórum)
Korrekciós hangulat uralkodott a gabonapiacokon. Chicagóban a búza 1,6 százalékot, a kukorica 1,7 százalékot, a szójabab pedig 1,3 százalékot vesztett értékéből, miközben a repce kurzusa stagnált. Európában is az eladók kerültek fölénybe, a malmai búza, a kukorica és a repce is kevesebbe került, mint pénteken, egyedül a takarmánybúza árjegyzése eme
ápr. 13
6:48
Jár az oltás és a favipiravir akkor is, ha érvénytelen a TAJ-szám (Növekedés)
Az oltás mellett a koronavírus elleni gyógyszer, a favipiravir is ingyenes, azt azok is megkapják, akiknek érvénytelenítik a TAJ-számát - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
ápr. 13
6:54
Mtva: hazugság, hogy a közmédia filmet forgat az őszödi beszédről (Blikk)
A közmédia jelenleg semmilyen játék- vagy dokumentumfilmet nem forgat, és ilyen szerződése sincs egyetlen produkciós céggel sem – közölte hétfő este az MTVA Sajtó és Marketing Irodája a 168 órának arra a cikkére reagálva, amely szerint „már forgatja a közmédia az őszödi beszédről” szóló filmet.
ápr. 13
6:54
Rusvai: Biztonságos a Sinopharm oltóanyaga, de tisztázni kellene, hogy ad-e elég ellenanyagot (SzMo)
Egy önkénteseken végzett reprezentatív vizsgálattal ezt gyorsan ki lehetne deríteni. Ha nem megnyugtató a beoltottak ellenanyagszintje, akkor arra reagálni kell - mondta a víruskutató.
ápr. 13
7:00
Ha érvénytelen a TAJ-szám, az oltás akkor is jár (Menedzsment Fórum)
Az oltás mellett a koronavírus elleni gyógyszer, a favipiravir is ingyenes, azt azok is megkapják, akiknek érvénytelenítik a TAJ-számát - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
ápr. 13
7:00
Jár az oltás érvénytelen TAJ-szám esetén is (Privátbankár)
Az oltás mellett a koronavírus elleni gyógyszer, a favipiravir is ingyenes, azt azok is megkapják, akiknek érvénytelenítik a TAJ-számát - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
ápr. 13
7:00
Újabb ország bólintott rá a Szputnyik V-re (Infostart)
Ez lehet a harmadik oltás, amelyet Indiában alkalmaznak.
ápr. 13
7:00
Keleti hangulatú kültéri kuckó (Spa Trend Online)
Minden kertbe kell egy kuckó, ahova elvonulhatsz és élvezheted a természet minden szépségét. Ezt nyújtja az Eye Catcher, aminek nem csak a neve figyelemfelkeltő!
ápr. 13
7:00
Érvénytelen TAJ-szám mellett is ingyenes lesz az oltás (Portfolio)
Az oltás mellett a koronavírus elleni gyógyszer, a favipiravir is ingyenes, azt azok is megkapják, akiknek érvénytelenítik a TAJ-számát - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
ápr. 13
7:00
Vágó István: Nem oltásellenesek, hanem kínai-vakcinaellenesek vagyunk (ATV)
Nem oltások ellen, hanem megbízható oltások mellett kampányolunk - ezt mondta Vágó István az ATV Csatt című műsorában. A DK elnökségi tagja - akit a kormánypártok oltásellenesnek neveztek és ezzel támadtak - hozzátette: nem oltásellenesek vagyunk, a "keleti vakcina ellenes" kifejezés már inkább kifejezi az álláspontjukat.
ápr. 13
7:00
Hét százalékos mínuszban a pick-up-piac (Agrofórum)
Márciusban 14 522 személyautót és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 7 százalékos növekedés a tavalyi év hasonló időszakához képest, de a két évvel ezelőttivel összevetve pont 7 százalékos a mínusz. Az első negyedévben összesen 38 015 személyautó és kishaszonjármű kelt el itthon, ez 0,8 százalékos csökkenés 2020 első negyedév
ápr. 13
7:00
Teszteket oszt a jövő heti iskolanyitásra a főváros (Növekedés)
Teszteket oszt szét a kerületek között az április 19-i iskolanyitás előtt a fővárosi önkormányzat - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
ápr. 13
7:03
Donáth Anna: A civilek, a Főváros és a hajléktalanok (Mandiner)
Olyan emberséges országért dolgozom, ahol minden honfitársunknak jár az őt megillető segítség.
ápr. 13
7:06
Elindult a kistelepülési boltfejlesztés (ProfitLine)
Hétfőtől lehet pályázni arra a 48 milliárd forintra, amellyel a kormány támogatja kistelepülési boltok létestését, fejlesztését a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón, Budapesten.
ápr. 13
7:06
Diabéteszes ketoacidózis - Megelőzés és kezelés (WebBeteg)
A cukorbeteg figyeljen a diétájára, és a pontos inzulinadagolásra. Hogyan lehet megelőzni a diabéteszes ketoacidózist? Melyek a leghatásosabb kezelési módok?
ápr. 13
7:09
Koronabiznisz – a gyógyszeripar lehet a járvány győztese (Mandiner)
Sokakban az a kép alakult ki, hogy a gyógyszeripari óriások csak nyerészkednének a válságon. A képlet ennél egy fokkal bonyolultabb. Mutatjuk, mennyire szedhették meg magukat a vakcinagyártók.
ápr. 13
7:12
Érvénytelen TAJ-szám mellett is jár a koronavírus elleni oltás és a favipiravir (ATV)
Az oltás mellett a koronavírus elleni gyógyszer, a favipiravir is ingyenes, azt azok is megkapják, akiknek érvénytelenítik a TAJ-számát - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
ápr. 13
7:12
Japán bejelentette, hogy az óceánba öntik a fukusimai atomerőmű radioaktívan szennyezett vizét (444.hu)
De előtte leszűrik egy kicsit.
ápr. 13
7:12
Ezt az 5 villamossági felújítást célszerű elvégezni az állami támogatásból (Márkamonitor)
A 2021. január 1-jétől indult állami támogatási program minden eddiginél kedvezőbb feltételeket kínál a családoknak a lakásfelújításra. Hadnagy Ernővel, a Daniella Villamosság Ügyvezetőjével összegyűjtöttük azt az öt villamossági jellegű felújítást, amelynek elvégzését érdemes átgondolni, és amelyek az állami támogatásnak köszönhetően most 50%-os k
ápr. 13
7:12
Egyszerre esik majd eső és hó, zivatar és szélvihar miatt is riasztást adtak ki a fél országra (SzMo)
A Dunántúlon síkvidéken átmeneti vékony hóréteg kialakulhat, a hegyekben több centiméter is összegyűlhet.
ápr. 13
7:12
Hihetetlen! Herpeszvírussal kezelik a gyerekkori agydaganatot (Promotions)
A halálos kimenetelű gyermekkori rák kezelése évtizedek óta az orvostudomány egyik legnagyobb hévvel kutatott területe. Úgy tűnik, nemrég jelentős előrehaladás történt, méghozzá egy igen szokatlan terápiával.
ápr. 13
7:12
Három testőr védi a befektetői ügyfélvagyont (Növekedés)
A befektetői ügyfélvagyon megóvása felett a befektetési szolgáltatók, a felügyelő MNB és maguk az ügyfelek hármas „testőrsége” őrködik. Az ügyfelek elsősorban a befektetési szolgáltatójuktól kapott havi számlaegyenlegük és a jegybank által nyújtott Értékpapír Számla Lekérdező Alkalmazás informatikai rendszer adatainak összevetésével erősíthetik még
ápr. 13
7:12
Kínai vakcinák: visszaüt a titkolózás - Friss hírek 2021. április 13. 07:02 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/04/13/3901/
ápr. 13
7:18
AstraZeneca-oltás: új adatok érkeztek a vérrögképződésről (Infostart)
Ezúttal Ausztrália adott összegzést az esetekről.
ápr. 13
7:18
A Fekete Párduc lett a Marvel és az Audemars Piguet együttműködésének sztárja (Igényesférfi.hu)
Hosszú távú együttműködésre számíthatunk a Marvel Comics és az Audemars Piguet között.
ápr. 13
7:21
Mégis fékezné a migrációt az Egyesült Államok (Mandiner)
Washington megállapodott három országgal határellenőrzésük fokozásáról a migráció kontrollálása végett.
ápr. 13
7:24
Döbbenet: az utasok kezéből kapta ki a telefonjukat egy tolvaj az 1-es villamos vonalán (Blikk)
A kőbányai nyomozók – a villamos vonalát végigjárva – pár nap alatt megtalálták a férfit, aki utasok kezéből kapta ki a telefonokat.
ápr. 13
7:24
Több ezer fegyveres lép fel a migrációs hullám ellen (HírTV)
Washington megállapodott három országgal határellenőrzésük fokozásáról a migráció fékezése végett.
ápr. 13
7:24
Az ország felére figyelmeztetést adtak ki viharos szél miatt (Háziállat)
Erőteljes hidegfront érkezett meg hazánk fölé, továbbá kiadós csapadékra is számítani lehet.
ápr. 13
7:24
700 ezer AstraZeneca-vakcinás oltás után két vérrögösödéses esetet észleltek Ausztráliában (ATV)
Ausztráliában 700 ezer AstraZeneca-vakcinás oltás után két vérrögösödéses esetet észleltek, de egyik páciens sem halt meg - adta hírül kedden az ausztrál egészségügyi hatóság.
ápr. 13
7:27
Először lesz női főszerkesztője a Reutersnek (Mandiner)
Alessandra Galloni korábban a Wall Street Journalnak dolgozott.
ápr. 13
7:30
Ősszel már a 12 és 15 év közötti gyerekeket is oltanák az USA-ban (Növekedés)
Már kora ősszel rendelkezésre állhat a koronavírus elleni védőoltás az Egyesült Államokban a 12 és 15 év közötti fiatalok számára, és valószínűleg a gyermekorvosok fogják beadni - mondta hétfői virtuális sajtótájékoztatóján Andy Slavitt, a Fehér Ház vezető Covid-19-tanácsadója.
ápr. 13
7:33
Véletlenül lőtt a rendőr Minnesotában (Mandiner)
Joe Biden amerikai elnök teljes körű kivizsgálást sürgetett Wright halála ügyében, és békés tiltakozásra szólította fel a minnesotai tüntetőket.
ápr. 13
7:36
Szakemberhiány mellett is jobb évet várnak az építőiparban (Infostart)
A tavalyi csökkenés után idén árbevétel-növekedésre számítanak az építőipari vállalkozások.
ápr. 13
7:36
„Ez hatalmas felelőtlenség a részükről” – Oszvald Marika markáns véleményt fogalmazott meg az oltásellenesekkel kapcsolatban (Blikk)
Oszvald Marikának markáns véleménye van az oltással kapcsolatban, ráadásul kiderült, hogy egy tragédiával is szembe kell néznie a családjának.
ápr. 13
7:36
Szűrik majd a diákokat és a pedagógusokat Budapesten az iskolák újranyitása előtt (Blikk)
Teszteket osztanak szét a kerületi önkormányzatoknak Budapesten az iskolák újranyitása előtt.
ápr. 13
7:36
Harry hercegnek bűntudata van, amiért nem tudott elbúcsúzni Fülöp hercegtől (ATV)
Nagyapja halála megrendítette Harry herceget.
ápr. 13
7:39
Kohán Mátyás: Oltásról lógó tanárok: leülhetnek, egyes! (Mandiner)
A nekik külön szervezett pfizeres oltásról indok nélkül távol maradó pedagógusok kiállították magukról a bizonyítványt.
ápr. 13
7:41
Bauer Tamás: Orosz és kínai vakcinákról (Mandiner)
Nem értek egyet azokkal, akik jó döntésnek tartják a keleti vakcinák alkalmazására irányuló döntést.
ápr. 13
7:42
Törölte a kormány a Diákváros fejlesztési programot, az atlétikai vb bukhat miatta (Menedzsment Fórum)
Sztornózta a kormány a Diákváros fejlesztési programot, az atlétikai vb is bukhat miatta, ha Karácsony Gergely főpolgármester megírja levelét.
ápr. 13
7:42
A kormány törölte a Diákváros fejlesztési programot - fájó ára lehet (Privátbankár)
Sztornózta a kormány a Diákváros fejlesztési programot, az atlétikai vb is bukhat miatta, ha Karácsony Gergely főpolgármester megírja levelét.
ápr. 13
7:42
Ősszel már a gyerekeket is olthatják az Egyesült Államokban (444.hu)
A 12 és 15 év közöttieket, akiknél a klinikai vizsgálati eredmények szerint a Pfizer vakcinája 100 százalékos hatékonyságú.
ápr. 13
7:42
Libri irodalmi díjak: már szavazhat a közönség (Márkamonitor)
A Libri 2021-ben is véleményvezérek, az olvasók, valamint egy szakmai zsűri segítségével adja át a Libri irodalmi díjakat. A 2016-ban alapított elismerés és kampánya tíz kortárs magyar irodalmi alkotásra, illetve azok szerzőire hívja fel az olvasóközönség figyelmét. Március végétől a közönség is szavazhat a döntős művekre, és ezáltal a kortárs magy

Keresés