Akadályozta-e az ellenzék a védekezést? Tudatos stratégia volt-e a keleti vakcinákkal szembeni kampány? Ki a baloldal valódi vezetője, s ki lehet majd a közös miniszterelnök-jelölt? A pandémia időszakára visszatekintve, egy évvel a választás előtt ismét Lánczi Tamással és Závecz Tiborral elemeztünk.
Ha az idős emberek gyakran elesnek vagy egyensúlyi problémáik vannak, az az Alzheimer-kór korai jele lehet. A St. Louisi Washington Orvosi Egyetem tudósai az Alzheimer Egyesület nemzetközi gyűlésén Párizsban tették közzé felfedezésüket.
Akár már csütörtökön bejelenthetik, hogy az amerikai kormányzat tíz orosz diplomatát utasít ki az országból, illetve tovább szigorítja az amerikai bankoknak az orosz állampapírokkal való kereskedést – értesült a Wall Street Journal. A lépések oka a 2016-os elnökválasztás befolyásolása, illetve korábbi hackertámadások lehetnek.
A legtöbben a Szputnyik V oltás esetleges mellékhatásaira kerestek rá az utóbbi hetekben az interneten, a kínai vakcina iránti általános érdeklődés viszont lanyhult a februári hullám után. A márkák közül a Pfizer-BioNTech pedig hónapok óta tartja az abszolút befutó helyét a lakosság érdeklődését tekintve – ez derült ki az Avantgarde Digital kommuni
Éves viszonylatban továbbra is a napraforgó-étolaj drágult leginkább a Központi Statisztikai Hivatal inflációs kosarában szereplő élelmiszerek közül. Egy év alatt 28 százalékkal drágult az étolaj, ezután 19 százalékkal a hántolt fényezetlen rizs, majd a fehér kenyér 17 százalékos drágulása emelkedik ki. A zöldségek és gyümölcsök közül az elmúlt egy
A Samsung szinte havonta hirdet meg nyereményjátékot a felhasználói részére a Samsung Members alkalmazáson keresztül. Most itt van egy újabb ezekből! A Samsung új nyereményjátékával Samsung Galaxy A szériás készüléket lehet nyerni, király kiegészítőkkel. A nyereményjáték neve a „Királyság mindenkié”. Itt a legújabb generációs A szériás készülékekre
Az ukrán árpa exportárai a korlátozott kereslet miatt öt hónapos mélypontra csökkentek – közölték az Apk-Inform tanácsadó cég elemzői. Az ukrán eredetű árpa ajánlati árai tonnánként 15 dollárral csökkentek, a 220–230 amerikai dolláros értékre a Fekete-tengernél. Az Apk-Inform szerint a globális csökkenő tendencia befolyásolta az ukrán búza és kukor
Egy rangos tudományos folyóirat, a Nano Letters közölte címoldalán a Semmelweis Egyetem kutatóinak publikációját az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetének vizsgálatáról.
A Deloitte legfrissebb jelentése a 2020-ben készült legutóbbi kiadás után 10 hónappal jelent meg. A legutóbbi kiadás első felmérése 2020 januárjában készült, közvetlenül a Covid-19 járvány kitörése előtt, míg a második felmérés 2020 áprilisában készült, amikor már szembesültünk a széleskörű lezárások ingatlanpiaci hatásaival.
A 14. héten a szennyvízminták átlagos SARS-CoV-2 koncentrációja országosan továbbra is magas szinten ingadozik, az elmúlt öt hét összesített tendenciája alapján azonban enyhén csökken.
A budapesti Matild Palotában nyitja meg első európai Spago éttermét nyár elején Wolfgang Puck osztrák sztárséf, aki 27 éve készíti a hollywoodi Oscar-gálák menüjét.
2021. február 19.: „Tiltakozunk az ellen, hogy az Európai Unió által nem bevizsgált vakcinával oltsanak.” – 2021. április 5.: „Az oltás az egyetlen módja annak, hogy legyőzzük a koronavírust [...] Oltasd be magad Te is, vigyázz magadra, vigyázzunk egymásra!”
Kiterjedt vizsgálat kezdődik Nagy-Britanniában az Oxfordi Egyetem tudósainak irányításával annak kiderítésére, hogy nem nyújtanak-e még jobb védettséget a koronavírus elleni oltóanyagok, ha az első és a második dózishoz két különböző vakcinát használnak.
Sokak szerint a párizsi búcsúval eldőlt, hogy Hansi Flick, a Bayern München sikeredzője az idény végén távozik, és átveszi a német válogatott irányítását. A tréner viszonya megromlott a klub sportigazgatójával.
A kormány által bejelentett fokozatos nyitástól függetlenül tartja a személyes védekezésre vonatkozó szokásait a felnőtt lakosság - derül ki az Ipsos áprilisi havi méréséből. A kutatási számok alapján a lakosság egyre jobban nyit a védőoltások irányába.
Egy kanadai képviselő elnézést kért, miután meztelenül jelent meg egy virtuális parlamenti ülésen, mondván, éppen átöltözött az irodájában, ám nem vette észre, hogy a kamerája be van kapcsolva.
A víruskutató szerint a járvány miatt bajba jutott ágazatok mielőbbi óvatos, jól átgondolt nyitásra szorulnak, de a többezer fős tömegrendezvényeket ő hanyagolná.
Intim titok derült ki a negyvenöt éves énekesről: szinte csillapíthatatlan az érzéki vágya. Dobrády Ákos minden napszakban igényli a pásztorórákat, de most párjával, Nikivel kizárólag első gyermekük érkezésére koncentrálnak.
A környezetvédelem és a bolygónk megmentése napjaink egyik fontos küldetése, és szerencsére egyre többen ismerik el, hogy csakis rajtunk, és szokásaink megváltoztatásán múlik a jövőnk.
Beteljesítve a Joe Biden elnökké választását követő várakozásokat, Washingtonban újabb Európának szóló gesztust erősítettek meg, amit egyes vélemények szerint az ukrán határon történt orosz katonai felvonulás is elősegített.
A jövő héten tovább lazíthat a korlátozásokon Magyarország, miközben a világon felemás járványadatok jelennek meg. Dél-Amerikában továbbra is tombol a vírus, Izrael viszont lassan teljesen fellélegezhet. A járvány csütörtöki hírei egy helyen.
Kambodzsa lezárja fővárosát a koronavírus-járvány miatt, pedig eddig összesen még ötezren sem fertőződtek meg a 16,5 millió lakosú országban, 36-an haltak meg a járvány miatt, és csupán 178 új fertőzöttet jegyeztek fel keddről szerdára.
A személyi számítógépek értékesítése a világpiacon az első negyedévben 32 százalékkal nőtt éves összehasonlításban, az adatgyűjtés kezdete óta a leggyorsabb ütemben, ami mögött elsősorban az alacsony bázisérték áll – közölte az amerikai Gartner piackutató cég. Az első negyedévben 69,9 millió személyi számítógépet értékesítettek, számuk lehetett vol
A 30 éves Mapei megbízásából készült felmérés eredményeit a cég éves sajtótájékoztatóján ismertették. A Mapei rendes, éves sajtótájékoztatóját először rendezték online, a magyar leányvállalat YouTube-csatornáján, szerdán. A milánói építőipari cég hazai képviselete idén 30 éves, így kisfilmben foglalták össze az elmúlt évtizedek történetét: a kft. 1