Az UniCredit S.p.A Igazgatósága tegnapi ülésén Pietro Carlo Padoan és Andrea Orcel urakat nevezte ki az Igazgatóság elnökévé és a társaság vezérigazgatójává, a feladatuk teljesítéséhez szükséges minden joggal és felhatalmazással. Emellett az Igazgatóság Lamberto Andreottit nevezte ki elnökhelyettesnek - derül ki az UniCredit közleményéből.
Az új megállapodás értelmében azonban a gerinc eredetű izomsorvadásban szenvedő honfitársaink hamarabb és könnyebben juthatnak majd hozzá nélkülözhetetlen kezelésükhöz.
A végrendelkezése értelmében a folyóba kerülnek majd a hamvai, melyek végül a Fekete-tengerbe jutnak, ahol újra egyesülhet a nagy szerelmével, Maár Gyulával.
22 milliárd forintos korrigált adózás utáni eredményt ért el az MKB Bank a 2020-as üzleti évben. A hitelállomány közel 20 százalékkal nőtt, ami elsősorban annak köszönhető, hogy tavaly tavasszal valamennyi krízishitel-terméket gyorsan elérhetővé tették ügyfeleik számára – mondta a Portfolio-nak Ginzer Ildikó, a pénzintézet vezérigazgató-helyettese.
B. Nagy Réka a Miskovits Marcival közösen kiadott ’Harcolok’ után ismét egy nagyon személyes és őszinte dallal jelentkezik. Az Ölelj című szerzeményt a vőlegényével való kapcsolata ihlette meg, mely a nehézségek ellenére erős maradt.
A túlsúlyos vagy elhízott betegeknél nagyobb a kockázata a Covid-19 súlyosabb lefolyásának - állapította meg egy ausztrál kutatók által vezetett nemzetközi tanulmány.
Kisebb forgalomra számítanak, ráadásul sok hely nem is tud még megnyitni, mert nincs teraszuk vagy időközben más munkát vállaltak az alkalmazottak. A kormány és az önkormányzatok segítebek.
Miért mozgósít nagy erőkkel Oroszország az ukrán határ mentén? Milyen céljai lehetnek Moszkvának, és hogyan reagál a fejleményekre Kijev és a nagyvilág? Ami bizonyos: a helyzetet mindenki komolyan veszi. Elemzésünk!
A Költségvetési Tanács egyetértését fejezte ki a 2021-es hiánycél 7,5 százalékra történő emelésével és megalapozottnak tartja, hogy a GDP-arányos államadósság az idei évben csökken – hangsúlyozza a Pénzügyminisztérium pénteki közleménye a Tanács csütörtök délután kiadott véleményére hivatkozva. A közlemény szerint a Költségvetési Tanács felidézi, h
A magyarok több mint fele nem ért egyet a baloldali politikusok véleményével, hogy meg kellett volna várni a magyar hatóságok után az Európai Unió engedélyét is a kínai és orosz vakcinák felhasználásáig - írta pénteki számában a Magyar Nemzet a Nézőpont Intézet országos, reprezentatív kutatásának eredményeit ismertetve.
A svéd válogatottba nemrég visszatért klasszis hatalmasat hibázott, amikor három éve részesedést vásárolt egy fogadásokkal foglalkozó vállalkozásba. Ezt a Fifa és az Uefa szabályzata szigorúan tiltja.
Jó ideje ismerősen csenghet Tomán Szabina neve az egészséges fogyás, az életmódváltás iránt érdeklődőknek, az RTL Klub Cápák között című műsorában szerepelve pedig befektetőként és az üzleti életben jelenlévő nők támogatójaként is megjelenik. Személyes tapasztalatairól, a cégvezetésről és a nők helyzetéről a GLAMOUR májusi számában beszélgettünk ve
Egy chicagoi igazoltatás során készült, és pénteken nyilvánosságra hozott testkamera-video döbbentette meg Amerikát, melyben egy 34 éves rendőr végez egy kezét az égnek emelő 13 éves kamaszfiúval egy sikátorban.
A jezsuiták VIII. kerületi templomában, bár a rendelkezések lehetővé tennék, vasárnap még nem lesznek nyilvános misék. A jelszó: óvatosság, igazságosság.
Csaló, egészségügyi termékeket hirdető weboldalakra hívta fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az elmúlt időszakban megsokasodott fogyasztói jelzések alapján.
A koronavírus-járvány miatt a központi programokat idén is az online térben tartják meg. A Nemzeti ünnepek és emléknapok, valamint a budapesti Holokauszt Emlékközpont Facebook-csatornáin holokauszt-túlélők, közéleti szereplők, diplomaták bevonásával készült kisfilmeket és fotókat tesznek közzé. Délután 4 órakor az emlékközpont Facebook-olda
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/04/16/3927/
A világranglista 16. helyén álló lengyel teniszező, Hubert Hurkacz hiába győzött 6:3, 3:6, 6:3-ra az olasz Thomas Fabbianó ellen a monte-carlói ATP tenisztornán, a mérkőzést követő online sajtótájékoztatón a kutyát nem érdekelte. Nagyon ciki volt!
A világ egyik legismertebb fotómegosztó platformja, az Instagram is lájkok nélkülivé válhat a jövőben. Egy nagyszabású tesztbe kezdhetett bele az Instagram felhasználók egy része. Ők a mai naptól maguk dönthetik el, hogy szeretnék-e látni a lájkok számait illetve azt is, hogy saját bejegyzései alatt látható legyen-e a lájkok száma és nincs kizárva,
Áprilistól egyedi méltányosság alapján válik elérhetővé az SMA-betegek kezelésére alkalmas génterápiás gyógyszer - közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken a hivatalos Facebook-oldalán.