„Hogy fogunk-e ismét próbálkozni? Igen, hiszen szeretnénk érvényesíteni a megbízó Steelhold jogos érdekét, márpedig az üzem területe az övé” – tette egyértelművé az ukrán fél a szándékait.
Helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások és gazdasági társaságok nyújthattak be támogatási igényt 80–200 férőhelyes ingatlan építéséhez vagy felújításához.
Az egészségügy világának digitalizációja már jó ideje érlelődött, a koronavírus-járvány viszont rendkívüli módon felgyorsította ezen a téren a fejlődést.
Sokan a feketepiachoz fordulnak, annyira reménytelennek érzik, hogy más úton hozzájuthatnának a megfelelő szerekhez, miközben már olyan kórház is van, amelyben kettesével fekszenek a betegek az ágyakon.
Egy titokban rögzített felvételen Charlie Chester, műszaki igazgató beismerte, „propagandát” gyártottak Trump eltávolítására a 2020-as elnökválasztás során.
Mostantól Palkovics László koordinálja a Diákváros és a Fudan Egyetem budapesti oktatási-kutatási adminisztratív infrastruktúrájának, és kampuszának megvalósítását.
Hajós András és Szabó Győző még azelőtt lettek barátok, mielőtt híressé váltak. Rengeteg sztorijuk van ezekből az időkből, egyet most meg is osztottak.
Világszerte vonzóvá váltak a fenntartható fejlődést elősegítő befektetések – mutat rá az EY 127 magántőke-társaság és 72 intézményi-befektető bevonásával készült globális kutatása.
17 évesen, harmadikos középiskolásként szereztem meg a jogosítványomat – mondta a Blikknek a művésznő. – Édesanyám nevelt, otthon nem volt autónk. Emlékszem, annak a típusnak még kézi kormányváltója volt, amivel bizony egy fiatal lánynak meg kellett küzdeni. Már abban az időben nagy álmom volt, hogy saját autóm legyen, erre azonban még pár évet vár
A színészlegenda arra kérte Kárász Róbertet, a felvételt csak a halála után hozzák nyilvánosságra. A megható képsorokon könnyek között köszönte meg a szeretetet, amit élete során kapott.
Hosszú szünet után teltek meg ismét élettel a szépségszalonok. Csak úgy, mint a legtöbb üzletnek, nekik is március 8-tól kellett lehúzniuk a rolót. Kezdetben két hétig tartó zárat rendelt el a kormány, amiből végül közel egy hónap lett. A Heti Napló riportja.
Több mint két hete minden számlára rálát az adóhivatal, azóta jelentősen megugrott, meghaladta a 300 milliót a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) beérkezett online számlák száma - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
Noha csupán 30-an vehetnek részt Fülöp herceg temetésén a koronavírus-járvány miatt, a királyi család úgy döntött, a YouTube-on élőben nézheti bárki a szertartást.
A helyiek megőrülnek, ha Billy válogatott káromkodással küldi el őket a búsba. Újabb papagáj került fel a szupersztárok listájára. Írtunk már ősszel arról az öt jómadárról, akik egy komplett vadasparkot forgattak fel a rengeteg káromkodásukkal, de Tico sem volt piskóta, aki profi zenészeket megszégyenítve dalolja a legnagyobb klasszikusoka
A Reuters szerint a magyar állam magukra hagyta a cigányokat, akik nem bíznak a vakcinákban sem. Útra kerekedtünk, hogy megnézzük, mi igaz az állításokból.
A nagy törökverő, Kinizsi Pál maradványainak pontos helyét a mai napig nem ismerjük. A méltatlan helyzet orvoslására kutatás indult abból a célból, hogy felleljék hamvait, és méltó körülmények között újratemessék a magyar történelem katonai hősét.
A Standard and Poor's (S&P) nemzetközi hitelminősítő negatívról stabilra javította Románia államadós-besorolásának kilátásait, ugyanakkor megerősítette "BBB mínusz/A-3" szintű, befektetési ajánlású besorolását.
A Standard and Poor's (S&P) nemzetközi hitelminősítő negatívról stabilra javította Románia államadós-besorolásának kilátásait, ugyanakkor megerősítette "BBB mínusz/A-3" szintű, befektetési ajánlású besorolását.
A Standard and Poor's (S&P) nemzetközi hitelminősítő negatívról stabilra javította Románia államadós-besorolásának kilátásait, ugyanakkor megerősítette "BBB mínusz/A-3" szintű, befektetési ajánlású besorolását.
Érdekességeket tudhatunk meg mások mellett Xantus Jánosról, Csók Istvánról és Makk Károlyról. A fejlesztés második ütemében iPhone készülékekre is elérhetővé tették az alkalmazást.
Megkezdték a "nagygépek" az ágyazatrostálási munkálatokat a ceglédi vonal Vecsés-Üllő-Monor szakaszán. A 20 milliárd forintos kormányzati támogatással megvalósuló felújítás befejezése után ezen a szakaszon is megszűnhetnek a sebességkorlátozások - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.
Csapatösszevonások a határon, népirtással való vádaskodás és tehetetlen nyugati szövetségesek. Ezzel lehetne összefoglalni a pattanásig feszült orosz–ukrán viszonyt, amelyhez mindkét fél jelentősen hozzájárul. A Hetek cikke.
Mint ahogyan arról korábban a Blikk is beszámolt élete legnehezebb pillanataiként írja le azokat a perceket Németh Kristóf, amikor is telefonon keresztül végighallgatta, hogy az édesanyja éppen sztrókot kap.
Már építik az ország legnagyobb Zsolnay kandallóját a Budavári Palota Szent István-termében, a Budavári Palota elsőként rekonstruált történelmi terében.
Az egész ország gyászolja a pénteken reggel elhunyt legendás művészt, Törőcsik Marit. A egyik legmeghatóbb üzenetet Kárász Róbert tette közzé, mutatjuk is.
Eddig is számos olyan tünetet állapítottak meg az orvosok, amelyek már a betegség lezajlása után jelentkeztek, most azonban egy újabb, minden eddiginél veszélyesebb utóhatást mutattak ki a beteg harmadánál.
Irán megnevezte szombaton a natanzi nukleáris létesítményben hat nappal ezelőtt történt robbantás egy gyanúsítottját, akiről úgy tudják, hogy még a robbanás előtt elmenekült az országból.
Vannak olyan elcsépelt mondatok, mint például az "ami nem öl meg, az erősít", vagy esetleg az "ess el hétszer, kelj föl nyolcszor". Egyeseket ezek a 'positive-mindset' szólások, vagy szállóigék egyenesen idegesítenek, sőt van, aki a falra mászik tőle. Egy hazai influencer remekül összeszedte ezeket a gondolatokat közösségi oldalán, amelynek nemes