Egy változó világban az országok közötti szolidaritás fontossága állandó marad - mondta Krisztalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője kedden a dél-kínai Hajnan szigetén fekvő Boao városban rendezett ázsiai gazdasági konferencia (Boao Forum for Asia - BFA) nyitó plenáris ülésén videokapcsolaton keresztül.
Egy végrendelet sok konfliktustól kímélheti meg a családot, és biztosak lehetünk benne, hogy akaratunk érvényesül az öröklésnél. Ugyanakkora magyarok jelentős része még mindig nem gondol erre: a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szerint tavaly csupán a hagyatéki eljárások tizedében volt az elhunytnak végrendelkezése. Mivel a dokumentumnak komoly kö
Magyarország a második világháborúban is csúnyán megégette magát, de fájdalmaink koránt sem értek véget 1945-ben. Hazánk gazdasága teljesen megroggyant, szétvertek és kifosztottak minket, az egykor szebb időket megélt pénzünk, a pengő pedig teljesen elvesztette az értékét. Sőt, ezt nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire: konkrétan világrekor
A német CDU választmánya nagy többséggel Armin Laschetet, a párt elnökét választotta meg kancellárjelöltnek Markus Söder bajor miniszterelnökkel szemben.
Új tőkebevonási körre készül a Revolut a Sky News információi szerint. A tévé szerint 10-15 milliárd dolláros értékelés mellett szeretne tőkét szerezni a neobank.
Százezer második komponensű, koronavírus elleni Szputnyik oltóanyag érkezik kedd este Magyarországra - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.
Idén öt százalékkal nőhet a globális szén-dioxid-kibocsátás, ami a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint arra figyelmeztet, hogy a pandémia utáni gazdasági fellendülés az éghajlat szempontjából "minden lehet, csak fenntartható nem".
Az internetezők szerint mindennapos jelenség Kelendföldön, hogy bedrogozott embereket látni, nemrég pedig egy férfi ott halt meg egy padon, ahol a zombivá vált lányok is dülöngéltek.
Hosszasan lehetne vitatkozni azon, hogy művészi szempontból mennyire mérvadó az Oscar-díj, annyi azonban bizonyos, hogy a rangját máig őrző kitüntetést az Álomgyár számos korszakos tehetsége, igazi géniusza nem kaphatta meg pályája során. Most közülük szemezgettünk.
A magyar márkák kollekcióit követők már biztosan találkoztak Balázs Viola tarka, figuratív mintáival: minden Tomcsanyi print az ő keze alól kerül ki, az Ykranak is többször dolgozott már. Előbbi sokak által imádott szobanövényes mintáit és utóbbi vitorlásos, 2019-es hátizsákjait neki köszönhetjük, emellett a VYF társalapítója is: ő tervezi a kendők
Sztárcsevity Andrea lett a Volvo Autó Hungáriánál újonnan létrehozott Consumer Experience osztály vezetője. Az ügyfélkapcsolatokért a vállalatnál már 4 éve ezen a területen dolgozó Hadnagy Attila fog felelni, míg új kollégaként csatlakozott az osztályhoz Kozma Noémi, aki a marketingkommunikációval fog foglalkozni. Kiemelt fotón: Sztárcsevity Andre
Megrendülten nyilatkozott szeretett testvére haláláról Bangó Margit, aki mindenkit arra biztat, oltassa be magát a veszélyes koronavírus ellen, amely a húgát, Irénkét is elragadta.
A Kripto Akadémia Online Meetup sorozat folytatódik, találkozunk most csütörtökön! Egy igazán izgalmas, mindenkit érintő témában hozunk nektek egy kiváló szakember, arról lesz szó, hogy miként célszerű kiválasztanunk a kriptopénz befektetéseinket! Lássuk a részleteket! Kripto Akadémia Online Meetup S02xE04 Cím:…
Az online élelmiszer-forgalmazóként működő Ocado vállalat társult az önvezető autókat fejlesztő Oxbotica startuppal, hogy közösen automatizálják a kiszállítást. Többek között futár robotok kivitelezésére is készülnek. A világjárvány hatására egyre több vásárló használta az online élelmiszer-ellátást, a szupermarketeket ugyanakkor egyre keve
Maszk nélkül lehet majd fogyasztani a kerthelyiségekben, ha 3,5 millió ember megkapja az oltását – most 3 317 052-nél tartunk. Az országos tisztifőorvos szerint a heti járványadatok már egyértelmű csökkenést mutatnak.
A tegnapi nap folyamán visszatérhettek az általános iskolákba az alsó tagozatos tanulók, valamint az óvodák is újra kinyitottak. Mint arról a Blikk is beszámolt, ennek ellenére volt, ahol egy-egy teljes osztály, sok helyen a diákok fele-negyede inkább otthon maradt a vírushelyzet miatt. Orbán Viktor már korábban kijelentette, hogy a fokozatos újran
Az elmúlt évben rekord számú trópusi ciklon alakult ki az Atlanti-óceán térségében és úgy tűnik idén is nagyon aktív hurrikán szezon várható Amerikában.
A lépcsőzetes nyitás részleteiről, új vírusgyógyszerekről és a Magyarországon alkalmazott oltóanyagokról is tájékozódhat a Ripost7 hetilap ma megjelent számából. A lap exkluzív képekkel mutatja be, hogyan épül újjá a Budai Vár és miként zajlik a világhírű magyar rendőrkutyák kiképzése.
Az amerikai Képviselőház tegnap elsöprő többséggel elfogadott egy határozatot, melynek értelmében elítélik a hongkongi demokráciapárti aktivisták őrizetbe vételét az új nemzetbiztonsági törvény alapján – írja az Independent.