Több mint négymillió forint értékű hamis ruházati termékeket foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy Hegyeshalomnál ellenőrzött török teherautóból.
Hosszú évek óta halljuk, hogy a méhek egyedszámának fogyása micsoda katasztrófához vezethet majd. A mezőgazdaság egyes résztvevői csak ingatják a fejüket, hogy hát, nincs mit tenni, permetezni kell, mert megeszi a növényt a betegség... Csak nem mindegy, hogyan. Ha rosszul, akkor a környéken élő méhek elpusztulnak. Most a nébih komoly lépést tett: ö
Az évtized közepére akár évi 40 ezer lakóingatlan épülhet – ez egyben a megfizethető lakásárak egyetlen esélye is. Ahhoz, hogy az új lakások és házak árai fenntartható módon megfizethetőek legyenek, a kínálat bővülésére van szükség. Ez a folyamat már elindult. Részben a kedvezményes lakásépítési áfa újbóli bevezetésének köszönhetően robbanásszerű b
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a válaszolt a hallgatók kérdéseire a Kossuth rádió ma reggeli, Vírusinfó című műsorban. Előkerült a kínai vakcinák mellékhatásainak kérdése is.
A héten elvégzik a Déli összekötő vasúti Duna-híd új hídszerkezetének próbaterhelését, így vasárnap estétől a vasúti forgalom menetrend szerint bonyolódhat azon keresztül – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az MTI-vel kedden.
Az érintett klubok labdarúgói közül elsőként James Milner, a Liverpool csapatkapitánya fejezte ki ellenérzéseit a hétfőn életre hívott Szuperligával szemben.
A takarmány árak növelik a termelők önköltségét és ez a piaci árakra is hatással van. Az ágazat szereplői kénytelenek a költségek egy részét a fogyasztókra áthárítani, így akár a 20-25 százalékos drágulással is találkozhatunk a húspultoknál – hangzott el az ATV riportjában.
A reprezentatív felmérés szerint a kormányváltó szavazók pártpreferenciájuktól függetlenül nagy mértékben egyetértenek azzal, hogy a kormányváltás után el kell számoltatni a kormány és a Fidesz vezetőit.
Egy állásinterjú előtt azért nagy a nyomás a leginkább, mert tudjuk, igazából az első benyomás a legfontosabb. Erre pedig egy alkalmunk van, utána már nehéz korrigálni azt, mit gondoljanak rólunk az interjúztató személyek.
Magyarországon a vállalkozások jelentős része a tulajdonosok lakcímén működik, a koronavírus járvány alatt pedig még növekedett is az arány egyes szegmensekben.
Több mint 8 százalékos tulajdonrészt szerzett az Immofinanz csoportban Radovan Patrick Vítek, a CPI Property Group tulajdonosának, Radovan Víteknek a fia - írja a Property Forum. A vásárlással a 23 éves Vítek lett az Immofinanz harmadik legnagyobb tulajdonosa.
Kilencvenhét évesen Moszkvában elhunyt Viktor Suvalov, a szovjet jégkorong egyik legendás alakja. Úgy tudni, a koronavírus szövődményei okozták a halálát.
Az elmúlt hetek korlátozások enyhítéséről és az oltási számok markáns növekedéséről szóló híreinek hatására a lakosság harmada újra bízik abban, hogy el tud menni nyaralni - derül ki a Szállás.hu és az Ipsos legfrissebb reprezentatív felméréséből.
A kiberbűnözők hamis oltási ajánlatokkal próbálják kicsalni a gyanútlan internetezők személyes adatait, információit és pénzét, illetve alaptalan kijelentéseket terjesztenek az oltásokkal kapcsolatban - figyelmeztet az ESET biztonságtechnikai szoftvermegoldásokat fejlesztő vállalat legfrissebb jelentésében.
Egy tavaly decemberben publikált kutatás eredménye szerint Magyarországon a háztartások anyagi javainak 67,5 százaléka ingatlan vagyon. Bár a koronavírus-járvány kezdetén érzékelhető volt a piacon egy erős megtorpanás, egy évvel később már a kissé hektikus körülmények ellenére is visszatértek a befektetők. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat ala
Egy nap alatt 693 ezerrel 142,1 millió főre ugrott a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma világszerte és így a globális körképünk szerint a járvány trendjét jobban megragadó 7 napos mozgóátlag már csaknem 800 ezer főig emelkedett. A betegségben igazoltan elhunytak száma már kissé 3 millió fő felett jár, a gyógyultaké 81,3 millió fő felett. Ha
A nokedli a legtöbb magyar ember étkezésében fontos szereplő, ez az a köret, ami csak igazán jól elkészítve ízletes. De milyen a tökéletes nokedli? Egy háziasszony megmutatta az ő verzióját.
Lagzi Lajcsi szerette volna az ifjú tehetség, Gányi Patriik útját egyengetni, ezért három évvel ezelőtt odaadott neki pár zenei alapot, hogy azokat 1-2 tévéfelvételnél használhassa. Azt viszont álmában nem gondolta volna, hogy Patrik a mai napig ezekkel jár majd fellépni.
A szépség mindenekfölött címmel rendezik meg a világhírű palermói fotóriporter, Letizia Battaglia tárlatát, amely csütörtökön online nyílik meg a Budapesti Olasz Kultúrintézet Xénia Galériájában, a Budapest FotóFesztivál keretében. Letizia Battaglia a ma is élő fotográfus legendák egyike. 1935-ben született Palermóban, a 70-es és 90-es évek
A Bayern München és a Borussia Dortmund labdarúgóklubjának 30, míg a Paris Saint-Germainnek 14 napja van, hogy alapítóként mégis belépjen a hétfőn bejelentett Európai Szuperligába a Spiegel című magazin szerint.
Most, hogy hivatalosan is ő a világ leggazdagabb női zenésze – meghaladja a vagyona olyan sztárokét, mint Beyoncé, Madonna vagy Jennifer Lopez – gyorsan vett is egy új házat Beverly Hills-ben.
Korlátozta április 20-24. között a repülést Oroszország a Krím és a Fekete-tenger egy része fölött - derült ki a nemzetközi légügyi értesítési rendszeren (NOTAM) kedden megjelent értesítésből.