A szakértők szerint napokon belül hazánkban is számítani lehet a koronavírus indiai mutációjának megjelenésére, de vajon az eddig kidolgozott és Magyarországon alkalmazott vakcinák védenek ezzel a variánssal szemben is?
Boris Johnson és Oliver Dowden, Nagy-Britannia kulturális minisztere kerekasztal-beszélgetést tartott az FA, a Premier League és a szurkolók képviselőivel, hogy értékeljék a megjelent Európai Szuperliga-terveket és annak meggátolásának lehetőségeit.
Nemrég még a Gellért-hegyi mandulafa volt a fotósok kedvenc helyszíne, de most már a Budai Várba érdemes ellátogatnia azoknak, akik virágzó fák árnyékában szeretnének sétálgatni. Még nem késő meglátogatni Budapest legszebb sétányát idén tavasszal!
Újabb, jelentős enyhítések jöhetnek, újra kinyithatnak a szállodák, fürdők és a kulturális létesítmények is, melyeket védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni - tudta meg a lap.
Ukrajnában keddre ismét gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése, csaknem kilencezer új beteget jegyeztek fel, ami mintegy két és fél ezerrel több a megelőző napinál, a halálos áldozatok száma is több mint 150-nel haladta meg a vasárnapit.
A diákok döntő többségét megviselte a járvánnyal járó bezártság, amelyben közel kétharmaduk keresett enyhülést abban, hogy dolgozott. Bár ezáltal ki is mozdulhattak otthonról, a munkavállalás legmeghatározóbb motívumaként továbbra is az önálló kereset lehetőségét jelölték meg az euDiákok Iskolaszövetkezet által végzett felmérésben résztvevők.
A COVID-19 megbetegedést okozó SARS-CoV-2 nevű koronavírus elsősorban a légutakat, légzőszervet támadja meg, de nem ritka egyéb szervek érintettsége sem, így okozhat különböző elváltozásokat a szívben és az érrendszerben is.
Szerzőnk fekete öves home office dolgozó, hét éve a nappali (konyha, háló stb.) az irodája, és két kicsi gyereke van, szóval a műfajt minden ízében ismeri. Elmondja, neki milyen tanácsok váltak be begolyózás ellen:
Itthon valószínűleg senki nem ismeri a játékot, de nem is ez a lényeg. Úgy tűnik félhivatalosan Kína lett a drónshow-k központja, amelyek egyre többször borítják be az éjszakai eget a legkülönbözőbb formációkban. Novemberben már bemutattunk egy nagyszabású, 2000 drónból álló műsort a Volkswagen jóvoltából, ahogy április elején szintén egy
Legyen nemzeti ünnep, egyben munkaszüneti nap június 19-e, amely napon 1991-ben az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot – javasolja a kormányközeli Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA). Idén lesz tehát 30 éve, hogy ez az esemény megtörtént, amely nap egyébként szombatra esik, de a következő években m
Valós idejű konzultáció indul május elején az Európai Unió jövőjéről. Az uniós polgárok bevonásával szerveződő konferencia-sorozat eredményeképpen akár az uniós szerződéseket is módosíthatják.
A Pioneer® tartós sikere megmutatja a Corteva Agriscience™ azon célkitűzését, hogy az innováció eljusson a mezőgazdasági termelőkhöz, amely növeli a hozamot és javítja gazdálkodás színvonalát Magyarországon.
Prága szerint az orosz diplomaták a titkosszolgálatoknak dolgoztak. A cseh félnek megalapozott a gyanúja, hogy az orosz titkosszolgálatoknak részük van a 2014-ben a dél-morvaországi Vrbeticében egy lőszerraktárban bekövetkezett robbanásokban.
A tegnap sikeresen tesztelt Ingenuity marsi helikopter rotorjainak hihetetlenül nagy sebességgel kell forogniuk, hogy a vörös bolygó ritka légkörében felemelkedjen a szerkezet.
Zs. Nagy Istvánt, a Merkantil-csoport kockázatkezelési igazgatóját, a Magyar Lízingszövetség elnökségi tagját választotta meg elnöknek a Magyar Lízingszövetség döntéshozó testülete.
A Graphisoft Park SE részvényenként 357 forint osztalékot fizet a forgalomban lévő A sorozatú törzsrészvényei után - közölte az ingatlanbefektetési társaság a közgyűlés hatáskörében eljáró igazgatótanácsának döntését a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
Az európai földgázszektor februári eseményei a hazai piacot is érintették, az importcsökkenés azonban nem okozott fennakadást, köszönhetően a jelentős tárolói készleteknek. A hideg időjárás miatt februárban magasabb volt földgázfogyasztás.
Január óta háromezren igényeltek otthonfelújítási támogatást, harmaduk pedig már meg is kapta – tudatta a családokért felelős tárca nélküli miniszter. A családonként átlagosan eddig igényelt összeg 1,5 millió forint.