60 ezer ember összegyűlhet egy focimeccsen, miközben egy 15 fős önkormányzat nem tarthat ülést – ellentmondásosnak és indokolatlannak tartják a veszélyhelyzet meghosszabbítását, a híradónknak nyilatkozó vidéki, önkormányzati képviselők. A kormány tegnap este nyújtotta be a módosító javaslatot – akár szeptember végéig is maradhat a különleges jogren
A kutatók szerint történelmünk nagy részében az emberiség egyensúlyban élt világunkkal, annak ellenére, hogy tetemesen megváltoztattuk a bolygó földfelszínének nagy részét. Egy friss tanulmány rávilágít azokra a kultúrákra, melyek gyarapították és nem rombolták a természet sokszínűségét.A társadalmak olyan módon használták tájaikat, hogy fe
Az Európai Unió kész egységes álláspontot képviselni a Joe Bidennel folytatandó klímatárgyalások alkalmával. A 2030-ig elérendő 55 százalékos klímacél tisztázott, habár a megvalósíthatóság terén még akadhatnak vitás kérdések.
Megszavazta szerdán a német szövetségi parlament (Bundestag) a járványügyi védekezés szabályait országosan egységes rendszerbe szervező törvényt, amelynek révén megszigoríthatják az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének lassítását szolgáló előírásokat. Időközben tüntettek a Bundestagnál.
A labdarúgó Európai Szuperliga (ESL) létrehozása után szinte azonnal megszűnhet, miután az alapítók nagy része a közvélemény és a sportág szereplőinek felháborodása után visszalép a kezdeményezéstől.
Az amerikai kormány lassan azzal nézhet szembe, hogy már kevesebben regisztrálnak koronavírus-oltásra, mint amennyi vakcinával rendelkezik az ország, ezért ösztönző lépést jelenthet be az amerikai elnök, Joe Biden már ma – írja a CNBC.
Szülőnek lenni eddig sem volt kis feladat, de ma még nagyobb kihívásokkal nézünk szembe, amikor olyan kérdésekkel szembesülünk, amelyek a mi gyerekkorunkban nem is léteztek. Vagy egy olyan jövőre szeretnénk a legjobban felkészíteni a gyerekeinket, amiről őszintén szólva, csak halvány sejtéseink vannak.
Új könyvvel tért vissza a benzodiazepin okozta súlyos függőségből lábadozó Jordan Peterson kanadai sztárpszichológus – és a jól ismert nyelvezet mögött valamelyest új emberrel találkozik az, aki kezébe veszi a Túl a renden: Újabb 12 szabály az élethez c. kötetet.
Michelle Bachelet üdvözölte a Floyd-ügy fejleményeit, aki szerint valódi változásra van szükség a rendőrök munkavégzésének módjában, nem csak az Egyesült Államokban.
A Hableány sétahajó és a Viking Sigyn szállodahajó 2019. május 29-én este ütközött össze. A sétahajó kapitánya és matróza, valamint 25 dél-koreai utasa meghalt, egy embert még eltűntként keresnek.
A 4iG igazgatósága 2,212 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja az április 29-i közgyűlésnek, derül ki a vállalat Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett közgyűlési előterjesztéséből.
Az Apple a tegnapi eseményén bemutatta az új készülékeit, amik kisebb erőműnek felelnek meg. A legnagyobb kivitel választható 16 GB RAM-mal, 2 TB tárhellyel és 5G-vel. A legdrágább verziót potom 2600 dollárért lehet megvásárolni. A szivárogtatások alapján lehetett tudni, hogy az Apple iPad pro erős processzorral és innovatív kijelzővel érkezik, de
Lassan most már tényleg itt a fél éve várt terasznyitás ideje. Ugyan a jó idő mellett még a járvány előtti életünk is várat magára; nem szabad pesszimistának lennünk: a vendéglátósok újra dolgozhatnak, a vendégek pedig újra fogyaszthatnak. Természetesen a teraszok kinyitása nem egyenlő az alkoholfogyasztással: egy finom ebéddel, limonádéva
A kormány támogatóinak többsége szerint is több bértámogatást kellett volna kapniuk a vírus miatt nehéz helyzetbe került szektorok munkavállalóinak – derül ki az LMP legfrissebb kutatásából. Eddig 167 ezer dolgozónál vették igénybe a munkaadók az 50 százalékos kormányzati bértámogatást, amit a munkáltatók április 30-ig igényelhetnek.
Hamarosan indul a Survivor legújabb évada! Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a túlélőshow műsorvezetője Joe lesz, az azonban csak most derült ki, hogy melyik magyar hírességek küzdenek majd meg a civil versenyzőkkel. Cikkünkből minden kiderül!
A héten megjelent az első magyar fejlesztésű alkalmazás, melyben vakcinákat gyűjthetünk, miközben ki kell térnünk a koronavírus molekulák elől. Aki az adott hónapban a legtöbb vakcinát összegyűjti, 100 ezer forinttal segíti az egészségügyi dolgozókat.
Sorra jönnek ki az előrejelzések a magyar gazdaság állapotát illetően. A Raiffeisen Bank például 2021-re 5 százalékos növekedést prognosztizál, míg a Takarékbank jóslata szerint idén akár 6,6 százalékos GDP-növekedés is jöhet.
Az Oscar-, Golden Globe- és hétszeres Grammy-díjas amerikai zenészt 57 éves korában érte a halál. Senki nem számított rá, hogy ilyen korán kell tőle elbúcsúznia a világnak.
A Demokratikus Koalíció EP-képviselője elmondta, hogy hihetetlen mennyiségű megkeresés érkezik hozzá ezzel kapcsolatban, de szerinte fontos megérteni, hogy ez egy olyan nemes feladat, amivel kapcsolatban nem szabad elhamarkodottan dönteni.
A 4iG Nyrt. igazgatósága 2,212 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja az április 29-i közgyűlésnek - derül ki az informatikai vállalat Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett közgyűlési előterjesztéséből.