Az autóiparban kiemelten használt nyersanyagok világpiacai ára átlagosan közel 40 százalékot drágult hat hónap leforgása alatt, a kedvezőtlen folyamat negatív hatása ugyanakkor még csak most kezd látványos lenni a hazai autóipari beszállítók számára. A legfrissebb adatok és a Top Tier Consultants előrejelzései alapján a következő hat hónap kritikus
A lakás vagy építési hitelt felvevők száma az idén csökkenhet a GKI Gazdaságkutató elemzése szerint, mert szűkült a potenciális hitelfelvevők köre, az elmúlt években sokan már kielégítették ezirányú igényüket.
Elkezdődött az idei szúnyoggyérítési program – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője csütörtökön az MTI-t.
A főpolgármester Facebook-oldalán véleményezte a Magyar Közlönyben megjelent rendeletet, miszerint stratégiai cégnek számítanak az egyetemek és a kiadóvállalatok.
Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? Így hangzik a Föld napja mozgalom egyik jelmondata. Idén itthon már 31. alkalommal adja hírül a környezetvédelem jelentőségét a Föld Napja Alapítvány.
A magyarok ki vannak éhezve a jó koncertekre, legalábbis erre utal, hogy már tízezrek nézték meg a Németországban és Amerikában élő magyar zenész-producer Leslie Mandoki és a világsztár barátaiból álló Mandoki Soulmates online koncertjét csak Magyarországról. Világszerte pedig már közel kétszázezer internetező kattintott a másfél órás felvételre, a
Az indiai kettős koronavírus mutáns már Európában jár, ami azt jelenti, hogy bármikor felütheti a fejét Magyarországon is, de Indiában már hármas mutációról is beszélnek.
Száz nap múlva kezdődnek a kajak-kenu versenyek a tokiói olimpián, és addig sűrű program vár a magyar válogatottra. A válogatás két hét múlva kezdődik. Lehet, hogy Magyarország rendezi az Európa-bajnokságot.
A Fridays For Future (Péntekenként a jövőért) elnevezésű nemzetközi mozgalom magyarországi aktivistái rendszeresen tartanak előadásokat, workshopokat, felhívják a társadalom figyelmét az ökológiai- és klímaválságra, az azonnali cselekvés szükségességére, valamint rendszeresen tüntetnek azért, hogy a befolyásos közszereplők és üzletemberek vegyék ko
Az elmúlt egy év bezártsága erőteljesen rányomja a bélyegét az emberek hangulatára, sokan rosszkedvűek vagy akár depressziósak is, de általános lett a félelem és a bizalmatlanság is, ami nem meglepő, látva a kialakult pandémiás szituációt. Papp Csilla, a füstölés egyik hazai szakértője részletezi, hogy ha magán a helyzeten azonnal nem is, de a hozz
Mesterséges intelligencia segített megoldani a holt-tengeri tekercsek egyikének rejtélyét: a technológiát használva a kutatók megerősítették, hogy az Ézsaiás-tekercs nem egyetlen ember, hanem két rendkívül hasonló kézírású írnok munkája – olvasható a New Scientist című tudományos hírportálon. A több mint hétméter hosszú, héber nyelven írt Ézsaiás-t
A koronavírus-járvány kirobbanása előtt már több szakértő felhívta a figyelmet egy lehetséges világméretű járvány elleni felkészülés fontosságára. A vészjósló figyelmeztetéseket kutatásokra és szimulációkra alapozták. Több aspektust vizsgálva végeztek szimulációkat egy ilyen helyzet kialakulásának mechanizmusait és következményeit megfigyelve. Egy
Jim Cramer a TheStreet műsorában beszélgetett Katherine Ross-al a legújabb tőzsdei sztorikról, többek között szó esett az űrturizmus úttörőjének számító Virgin Galacticról, illetve azt is elárulta a guru, hogy szerinte melyik cégtől várható, hogy a jövő Teslája legyen.
Egy összesítés szerint mostanra lakosságarányosan Magyarországon jelentették a világon a legtöbb koronavírusos halálesetet, de mivel az országok különbözőképpen tartják nyilván a Covid-áldozataikat, így az országok nehezen hasonlíthatók össze ezek alapján. A WHO szerint érdemesebb a többlethalálozást vizsgálni.
A Starbucks kávézólánc erőforrás-pozitív jövőjéről szóló víziójának jegyében számos intézkedést hozott az elmúlt években. Idén a Föld Napját úgy ünnepli a vállalat, hogy újabb fenntarthatósági lépésekkel csökkenti hulladéktermelését és karbonemisszióját, hogy ezzel is védje a természeti környezetet. Az 50. évfordulóját ünneplő vállalat elkötelezett
Rose Appiah egy igazi kozmopolita. Ghánában született, Londonban nőtt fel, két csodás gyermek édesanyja, és egy budapesti kis ékszerdoboz büszke tulajdonosa is. Soha nem álmodott róla, hogy bőrápolási termékekkel fog foglalkozni az élet mégis úgy hozta. Rose ugyanis nem talált megoldást kisfia ekcémájára, így úgy döntött nagymamája régi afrikai gyó
Jó minőségű bort fogyasztani nem csak presztízs, hanem öröm is. A bor napi – természetesen mértékletes – fogyasztásának ráadásul pozitív élettani hatásai is vannak; ez élményt pedig tovább fokozhatjuk az adott borhoz tökéletesen illő ételekkel. Cikksorozatunkban arra szántuk el magunkat, hogy a gondosan válogatott borokhoz izgalmas fogásokat ajánlj
A Költségvetési Tanács kérésére a kormány kibontotta, hogy milyen okok és korábban már meghozott intézkedések vezettek el az alig 1500 milliárdról közel 4000 milliárd forintra megemelt idei költségvetési hiánycélhoz. A kedden este a parlamentnek benyújtott 2021-es költségvetési törvénymódosító indítványából látszik, hogy a járvány második és harmad
Az április ülésen az EKB nem változtatott az irányadó kamatokon, és a többi eszközt is változatlanul hagyták. A közlemény üzenete nem tartalmazott újdonságot, Christine Lagarde sajtótájékoztatóján pedig nagyrészt az európai reálgazdaság kilábalásáról beszélt. Ezen kívül szó esett a pandémiás eszközvásárlási programról, amelynek megemelt havi ütemét
Bár a fenntartható divat egyre népszerűbb, és egyre többen törekszenek arra, hogy környezettudatosan vásároljanak, ez nem mindig egyszerű. Az ökodivat nagyon komplex, de jó hír, hogy segítséget nyújthat néhány olyan tanúsítvány, amely biztosítja, hogy a kiválasztott darab kevésbé környezetterhelő vagy kizsákmányoló módon készült.
Ma kezdődött el az Egyesült Államok által szervezett kétnapos virtuális klímacsúcs, amelyen számos kormányfő vesz részt, többek között Hszi Csin-ping kínai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök is. Joe Biden pedig rögtön nagy bejelentéssel kezdte meg a konferenciát, ahol vállalta, hogy az Egyesült Államok 2030-ig 50-52 százalékkal csökkenti majd a
Kecskemét és Székesfehérvár fideszes polgármestere is azt kéri, hogy az ellenzék – a járvány miatt – halassza el az előválasztási kampányt. Az ellenzék szerint a kormánypártok el akarják hallgattatni a kritikus hangokat.
Egyre többünknek fontos, hogy ha ruha vagy kiegészítő vásárlás előtt állunk, akkor a fast fashionnél fenntarthatóbb darabok közül válogassunk. A kevésbé környezetkárosító és etikátlan gyártási módokra egyre több modell születik, ezek közül az egyik kedvencünk az upcycling. A gyakorlatot itthon is egyre több márka követi, mutatjuk a kedvenceinket.
Az idén 225 ezren kérték az szja-tervezet postázását, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eSZJA-oldalára mintegy 2,5 milliószor kattintottak az ügyfelek – közölte az adóhivatal csütörtökön az MTI-vel.
Az indiai kettős koronavírus mutáns már Európában jár, ami azt jelenti, hogy bármikor felütheti a fejét Magyarországon is, de Indiában már hármas mutációról is beszélnek.
Romániában a koronavírus-járvány hatására 21 százalékkal volt nagyobb a forgalomban lévő készpénzállomány februárban a tavalyi második hónaphoz mérten - adta hírül a Ziarul Financiar román pénzügyi-gazdasági lap csütörtökön.