A Credit Suisse 757 millió frankos adózás előtti veszteséget jelentett az idei első negyedévre vonatkozóan, a bank vastagon nyereséges lett volna, ha az Archegos-ügy miatt nem bukik el 4,4 milliárd frankot. A svájci pénzintézet a gyorsjelentéssel együtt azt is bejelentette, hogy 1,8 milliárd frankos tőkeemelésre készülnek.
2040-re nettó nullára csökkenti szén-dioxid-kibocsátását – jelentette be új globális vállalását a Visa (NYSE:V), a világ vezető fizetési technológiai vállalata, valamint megerősítette, hogy 2020-ban minden működési területén elérte a karbonsemlegességet. A Visa ismertette elképzeléseit klíma-pozitív vállalattá alakulásáról, annak érdekében, hogy se
A görög előírás szerint a negatív vírusteszt nem lehet régebbi három naposnál, az oltás esetében pedig legalább két hétnek kell eltelnie a második dózis beadásától, mielőtt Görögországba érkezne az illető
Nagyot nőttek tavaly a kínai elektromosautó-gyártók a világ legnagyobb autópiacának számító Kínában, viszont a mostani tervek szerint az európai piacon is terjeszkednének.
Több mint négy év telt el azóta, hogy a Shadow Brokers hackeri közzétették az interneten az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) hackereszközeit. Az utóbbi időben több bizonyítékot is találtak arra vonatkozóan, hogy évekkel a Shadow Brokers támadása előtt kínai hackerek egy másik NSA hacker eszközt is megszereztek és évekig használtak.
3607 új fertőzöttet regisztráltak a tegnapi nap folyamán és elhunyt 214 beteg - olvasható a kormányzati tájékoztatási honlapon közzétett jelentésben. Azt is hozzáteszik: jelenleg 3 millió 419 ezer a beoltott, ezért a teraszok felkészülhetnek a nyitásra.
Tavaly készült egy lista a világ legjóképűbb pasijaiból, Henry Cavill végzett az élen. A dögös színészt a legtöbben a Superman filmekből és az új Witcher (Vaják) sorozatból ismerhetik, nők milliói rajonganak érte. A hölgyeknek épp ezért talán nem olyan jó hír, hogy a sztár nemrég lekerült a piacról, új párja van. Natalie Viscuso.
A szemtelen állat úgy döntött, nem érdekli a Sydney Állatkertben szelfit készítő nő, és nem áll modellt neki. Ennél sokkal agresszívebb tettre vetemedett.
Több mint 50 éve ünnepeljük a Föld napját, az idei figyelemfelhívás pedig a bolygó újratöltésére és helyreállítására irányul. A világ szinte minden pontján kezdeményezések ezrei indulnak a téma keretében, hogy tudatosítsák: csak egy Földünk van! A Viasat Nature idevágó ismeretterjesztő műsorai mellett idén a Felelős Gasztrohős Alapítvány vezetői ál
Az ausztrál kormány kedvezményes áron kínált belföldi repülőjegyekkel szeretné támogatni a turisztikai szektor fellendülését a pandémia ideje alatt. A támogatott desztinációk listáján olyan úticélok szerepelnek mint, a Gold Coast, Cairns vagy Alice Springs.
A hét első két napját jellemző eséseket követően pluszban zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, feljebb került az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq is. A befektetők a gazdasági kilábalás miatti optimizmus és az egyes országokban növekvő koronavírusos esetszámok között ingadoznak, a tegnapi kereskedésben az előbbi hatás érvényesült inkább.
Elméletben ugyan már tavaly szeptembertől mehetnének a nyugdíjak az azonnali átutalási rendszerben, de a Magyar Államkincstár (MÁK) erre még nem állt át. Májustól azonban kezdődik az új (ezt is tudó) rendszer tesztüzeme. Az éles indulás jövőre várható.
A Warner nem vacakolt újabb előzetessel, helyette inkább megmutatja a film elejét a közönségnek. Pénteken debutál világszerte mozikban és térségtől függően HBO Maxon és HBO Gon a Mortal Kombat, ami a népszerű videójátékszéria alapján készült. A korábbi feldolgozásokkal ellentétben pedig ez aztán alaposan ráfekszik a játékok brutalitására és
Itt játszotta volna a spanyol válogatott a lengyelek, a svédek és a szlovákok elleni csoportmérkőzéseit, ezen kívül egy nyolcaddöntőt is tartottak volna a helyi stadionban. Ezeket a meccseket így máshol kell majd megrendezni. A város a döntés miatt beperelné az UEFA-t.
Közzétette a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján 2020. évi Ifrs szerinti egyedi és konszolidált éves jelentését az Opus Global Nyrt. A vállalatcsoport 2020-ban a világjárvány okozta nehezített gazdasági környezet ellenére is majd 228 milliárd forintos működési bevételt ért el, amely 20,5 milliárdos növekedést jelent a 2019. évi korrigált bevételi