Vannak szektorok ahol növekedni tudtak a lezárások ellenére, de el lehet indítani egy vállalkozást a koronavírus járvány kitörésekor, ha a termékünk fő piaca a vendéglátóipar? Egy hortobágyi élelmiszeripari startupnak sikerült. Nemcsak felfutott a termelésük a járvány ellenére, hanem már a külföldi megjelenésen dolgoznak. Egy hazai sikertörténet az
Szerdáig még csak kismértékben, csütörtöktől azonban jelentősen erősödik a nappali felmelegedés. Május 1-jén szombaton újra 25 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet, erre utoljára április 1-jén volt példa - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ)
Hatalmasat nőtt az e-kereskedelem a pandémia hatására; a korábban elképzelhetetlen 45 százalékos éves növekedés három évet repítette előre az online boltokat. Trendekről, számokról és várható tendenciákról beszélgettünk.
Ősz óta tartottak zárva, most azonban újranyithattak a vendéglátóhelyek teraszai Olaszországban. Eközben Veneto tartomány elnöke bejelentette: azonosították a régióban az indiai vírusmutánst.
Valamiért nem tűrték meg; pedig nem sok vizet zavart. Szinte mindenki vágyott már legalább egyszer arra, hogy egy lakatlan szigeten töltse a mindennapjait az emberektől távol. Általában ez már a dollármilliárdosok szórakozása lett, de még mindig vannak olyan egészen ritka esetek, amikor másoknak is megadatik mindez. Ilyen a 81 éve
A magyarok több mint harmada lepte meg okostelefonnal a szüleit a pandémia alatt, hogy ne csak hallják, hanem videón is láthassák egymást – ez derült ki egy több mint ezerötszáz választ összesítő online felmérésből. Ennek köszönhetően a megkérdezettek harmada többet is beszélt a szüleivel az elmúlt évben, mint korábban. Továbbra is a telefonálás a
Az étterem-tulajdonos szerint a budai Várban, annak ellenére, hogy annyi magyar volt tapasztalható, mint még sosem, „fantasztikusan” fegyelmezetten zajlott az élet.
Az Európai Bizottság azért szánta rá magát erre a lépésre, mert a brit-svéd vállalat nem adott kellő időben felvilágosítást arról, miért nem tartja magát a szerződésben foglaltakhoz.
A Momentum EP-képviselője szerint a helyreállítási terv dokumentumában leírt számsor ellent mond a Gulyás Gergely által emlegetett 2500 milliárdnak. Cseh arról is szólt, hogy van egy számszerűsített táblázat, az azonban több pénzt oszt el, mint amit a kancelláriaminiszter szerint el lehet osztani.
Egy kapcsolat elején ingoványos talajon járunk, nem tudhatjuk biztosan, érzelmeinket viszonozzák-e. Meddig érdemes várni az első szeretlek kimondásával? Biztosan mindannyian emlékszünk a Star Wars-ból arra a jelenetre, amikor Leia azt mondja Han Solo-nak, szereti őt, mire Solo azt feleli, tudja. Noha Solo és Leia továbbra is jól megvannak,
A munka világa a pandémia hatására végérvényesen és visszafordíthatatlanul megváltozik. 2020-ban munkaadó és munkavállaló egyaránt ízelítőt kapott a változás fő irányaiból. E tapasztalatok alapján idén fenntartható módon kell újraértelmezni és tudatosan alakítani a munka világát. A Deloitte HR tanácsadási üzletága ebben a témában indította útjára „
Ki kell deríteni, pontosan honnan és hogyan indult el a koronavírus-járvány. Nem csak azért, hogy az áldozatok milliói végre megtudják, ki vagy mi tehet erről, hanem hogy felkészülhessünk a hasonló veszélyekre. A WHO és Kína egy nagyszabású kutatást végzett ennek a megválaszolására, de a konklúziójuk bőven hagy kívánnivalót maga után. Ebben a cikkb
Udvaros Dorottya számára rengeteg új feladatot és kihívást tartogat 2021. Nemrég került sor első rendezésére, most pedig újabb szakmában próbálta ki magát, és büszkén jelentjük, nagyszerűen helyt is állt.
FemGym rovatunk legfrissebb edzésének keretében Simitska Tímea, az Oxygen Wellness oktatója invitál minden kedves olvasót egy kiadós gerinctréningre, amely az egész testet átmozgatja. Mozdulj velünk!
A legendás Salamon király személye a Biblia egyik nagy megoldatlan rejtélye. Egy brit tengeri régész több mint 350 hajóroncsot tanulmányozott az elmúlt 30 évben. „A közel-keleti hajók akkora utakat tettek meg Krisztus előtt 900 körül, mintha ma a Hold túlsó oldalára utaznának” - írta.
„Kibírtuk, túléltük, ha nem is lett vége, de haladunk lépésről lépésre, és minden apró darabka, ami visszaadja a szabadságérzetünket, olyan elementáris erővel hat ránk, mintha egy győztes forradalmat ünnepelnénk a múlt században.” Nyitás Angliában – ott élő szerzőnk szemével
Jelentős évfordulóhoz érkezett a hazai autógyártás, és a Magyar Suzuki 2021-ben. 50 év kihagyás után, 1991 tavaszán éledt újjá a személygépjárműgyártás Magyarországon, ebben az évben, szinte napra pontosan 30 évvel ezelőtt alapította meg ugyanis a japán gyártó a magyar leánycégét.
Az elmúlt fél év során magasabb fordulatszámra kapcsolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), így a korábbiaknál több adóellenőrzés zajlik Magyarországon – hangzott el az EY adószakmai online rendezvényén. A vállalatoknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk rá, hogy kapcsolt vállalkozásaik között hogyan árazzák termékeiket és szolgáltatásaikat, mivel
A 16. héten országosan jelentős mértékű csökkenés figyelhető meg a szennyvíz koronavírus örökítőanyag koncentrációjában - hangsúlyozta a Nemzeti Népegészségügyi Központ, miután közzétették a méréseik heti adatait a koronavírus szennyvízben kimutatott koncentrációjáról.
Akár már a héten tovább folytatódhat a nyitás: ezt 4 millió, legalább egyszer beoltott emberhez kötötte a kormány, azt is elmondták, hogy milyen lazításokra lehet számítani. A TASZ szerint azonban diszkriminatív a védettségi igazolványhoz kötött rendszer. Ráadásul az ATV Híradójának információ szerint sok olyan ember sem kapta még meg az igazolvány
A turizmusból élő országok fél szemmel már a nyári szezont nézik, a görögök pedig ezúttal a búvárokat célozták meg. A hosszú időn át korlátozott merülési lehetőségeket kínáló országban folyamatosak a fejlesztések. A napokban egy 91 roncsból álló listát tettek közzé, ami az ország különféle térségein nyugvó hajók, tengeralattjárók, repülők maradvány
Bár a vállalkozó vagy vezető pozíciót betöltő nők társadalmi elfogadottsága és vállalkozói berkeken belüli megítélése az utóbbi években egyaránt javulni látszik, napjainkban még mindig nagyon alacsony a nők aránya a vállalkozói körökben. Holott, gazdasági szempontból az egész társadalom jól járna, ha több nő vállalkozna – vélik K&H szakértői és Tom
Bepanaszolta az Apple-t a német média-, és reklámipar több vezető érdekképviselete hétfőn a szövetségi versenyhivatalnál (Bundeskartellamt) egy újítás miatt, amelynek révén az amerikai informatikai óriáscég szerintük visszaél piaci erejével és megsérti a tisztességes verseny szabályait.
Bepanaszolta az Apple-t a német média-, és reklámipar több vezető érdekképviselete hétfőn a szövetségi versenyhivatalnál (Bundeskartellamt) egy újítás miatt, amelynek révén az amerikai informatikai óriáscég szerintük visszaél piaci erejével és megsérti a tisztességes verseny szabályait.
Nem indulhatnak a Serie A-ban, azaz az olasz labdarúgó-bajnokságban a csapatok, amelyek olyan versenyrendszerben is szerepelnek, amely sem az európai, sem a nemzetközi szövetség alá nem tartozik – mint például a Szuperliga.
Hihetetlen felvételek láttak napvilágot arról a különleges pillanatról, amikor egy kíváncsi gyilkos bálnapár üdvözölt egy úszót. Steve Morrisnak hívják a szerencsés férfit, aki gondolt egyet és megmártózott április 18-án az új-zélandi Plenty-öbölben. Ekkor valószínűleg még nem is sejtette, hogy micsoda találkozóban lesz része, ám miután meg
Egyértelműen jóval kisebb eséllyel lesz beteg vagy hal meg koronavírusban az, aki a Covid elleni oltás bármelyikének mindkét dózisát megkapta – mutat rá Kiss Zoltán kutató a kormány tegnap közzétett táblázat nyomán. Az adatsort maga Karikó Katalin is kommentálta.
Sok rosszat hall az ember másoktól, vagy esetleg már viselt ilyen lencsét korábban, de rossz tapasztalata volt vele. Sokakat a lencse ára riasztja el. Nézzük csak meg, hogy hogyan is van ez? Mindent a multifokális szemüveglencsékről.
„Nem vagyok én sem balos, sem jobbos, sem anarchista, sem pedig diktatórikus rendszerek híve, nem vagyok sem a szélsőséges nacionalizmus, sem a mindent és mindenkit egy kalap alá vonó globalizmus katonája, sőt, még centristának sem nevezhetem magam jogosan, hiszen bizonyos elvek mentén el-eltolódom a szeretetteljes szigor vagy a gáláns engedékenysé