6,3 százalékkal csökkent a beruházások volumene a járvány alatt. A tavalyi adatokból kiderült többek között az is, hogy a beruházások több mint felét a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások teljesítették.
176 újonnan elhunytat jelentett a koronavirus.gov.hu oldal hétfőn. Az operatív törzs részéről Müller Cecília országos tisztifőorvos arról számolt be, hogy már szállítják az oltópontokra és a háziorvosokhoz a 600 ezer Sinopharm-vakcinát. Járványinfók percről perce.
Oroszország 5 régiója közül öt közel áll a koronavírus okozta Covid-19-járvány felletti győzelemhez - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter a hétfői moszkvai törvényhozói tanácskozáson.
Nem sok kellett a balesethez. Múlt hét pénteken bocsátották fel ismét SpaceX Crew Dragon nevet viselő űrhajóját, mely – négy űrhajóval a fedélzetén – szombaton érte el a Nemzetközi Űrállomást. Az út körülbelül egy napig tartott, ám ez is elég volt ahhoz, hogy az űrhajót majdnem eltalálja egy űrszemét – írja a Live Science. Az esemé
A Wienerberger a fejlesztési folyamatot és a végeredményt illetően is egyedülálló terméket vezet be a hazai piacra. A Porotherm X-therm téglát kizárólag itthoni szakértők és kutatók segítségével, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatóival szorosan együttműködve alkották meg. A munka során olyan digitális modellezés és tesztelés zaj
A gyűjtő a vásárlás során nem csupán egy szép és értékes tárgyat vesz: a jelen vagy a múlt egy darabkájához is hozzájut, amit aztán általában féltő gondoskodással őriz, nagy becsben tart és átörökít a jövő generációi számára.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Boros Attila, a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesülete elnöke a virágüzletek forgalmáról, az online értékesítéstésről, és a multinacionális kiskereskedelmi áruházláncok által támasztott versenyről beszélgettek.
1986. április 26-án történt a csernobili atomkatasztrófa. Vujity Tvrtko kétszer is járt Csernobilban. Másfél ezelőtti látogatásakor a stábjával bejárták az egész zónát, a film rendezői változatát ma este láthatják az ATV-n.
Ismét tájékoztatott az Operatív Törzs. Müller Cecília országos tisztifőorvos beszámolója szerint még nem érte el az "indiai mutáns vírus" Magyarországot, ugyanakkor várhatóan nálunk is felüti majd a fejét.
Nem zártak be vendéglátóhelyet, de az operatív törzs figyelmeztetett, hogy ettől még be kell tartani járványügyi szabályokat. A járvány még tart, akkor is, ha csökkenő tendenciát mutatnak az adatok.
Az InfoRádiónak nyilatkozó étteremtulajdonos szerint a budai Várban fegyelmezetten viselkedtek az emberek a hétvégi terasznyitás után, és a belvárosban sem az éttermek teraszain, hanem az utcákon volt tömeg. Zsidai Zoltán Roy szerint lesz elég dolgozó a szabályok betartatására, de ehhez a vendégek együttműködésére is szükség van.
A védőoltások kifejlesztése korunk egyik legjelentősebb orvostudományi sikere, ma már 27 súlyos fertőző betegség ellen létezik hatékony védelem. Miközben a Nemzeti Immunizációs Program jóvoltából Magyarországon világszinten is példaértékű a gyermekek szinte teljes átoltottsága, a társadalom döntő többsége nem védett egyébként oltásokkal könnyen meg
Gyermekeknek is adható koronavírus elleni oltóanyagot kezdtek el embereken tesztelni a közép-kínai Honan tartományban - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség a Sinopharm kínai gyártó közlésére hivatkozva.
A Tisza Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszán, a Tisza-tónál, Békés megyében a Körösök mentén, a Duna Baranya megyei szakaszán, a Balatonnál és a Velencei-tónál, mintegy ötezer hektáron folytatódik a héten a szúnyoglárvák irtása - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-t.
Közeledünk a hitelmoratórium végéhez, de elképzelhető, hogy a kormányok a nehezebb helyzetben lévő hiteladósok esetében kitolják a határidőt. Győrfi Gábor, a Qualco üzletfejlesztési igazgatója a Portfolio-nak adott interjúban elmondta, hogy a vállalati szektor mellett nagy a nemfizetési kockázat a lakosság körében is, utóbbi esetben a hitelbedőlése
Egy új, az azonnali fizetési rendszerre épülő online fizetési megoldással rukkolt elő az OTP Mobil, az OTP Bank fintech leánya. Az általuk fejlesztett SimplePay platformon keresztül ezentúl QR-kóddal és egykattintásos "deeplinkkel" mobilbanki alkalmazással, vagy akár netbankon keresztül is fizethetünk. A kereskedők számára a bankkártyás fizetésnél
A Xiaomi széria első tagját 2021 januárjában mutatták be, azóta pedig megjelent a Xiaomi Mi 11i, Xiaomi Mi 11 Lite, Xiaomi Mi 11 Pro, Xiaomi Mi 11 Ultra. A széria nagy népszerűségnek örvend, egyre többen vásárolják meg az eszközöket. Most azonban felhasználói panaszok érkeztek a Xiaomi Mi 11 kapcsán. Egyes Xiaomi Mi 11 tulajdonosok már
Április 24-én, két napja nyílt a Műcsarnok új virtuális tárlata, A fény képei a II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2021 részeként. A Nemzeti Szalont évente megrendezik, hogy a különböző művészeti ágak méltán képviselhessék magukat, egy-egy szakma egészét ünnepli ilyenkor a Műcsarnokban. A II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon egyik legfontosabb cé
Tavaly 13,195 milliárd forint volt a Public Relations (PR) piac mérete a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) adatai szerint. Ez 9 százalékos csökkenést jelent a 2019-es 14,5 milliárd forinthoz képest. Bár a visszaesés ténye önmagában negatív fejlemény, annak mértéke jelentősen elmarad az előzetes várakozásoktól: az MPRSZ a járvány kirobbanás
600 ezer adag Sinopharm vakcinával várják az oltakozókat, megérkeztek az első tapasztalatok a részleges nyitásról - erről is szó volt az operatív törzs mai tájékoztatóján.
Újra konfliktuszónává válhat a Balkán, ha elkezdenék módosítani a határokat. Ráadásul ez a térség európai integrációját is veszélyeztetné – hangzott el a Külügyi és Külgazdasági Intézet Határmódosítás a Balkánon: realitás vagy fikció? című online kerekasztal-beszélgetésén.
A zsibbadás gyakori panasz, amelynek korrekt leírása legtöbbször nagyon nehéz. Mégis nagyon fontos, hogy a zsibbadásérzés jellegét minél jobban körülhatároljuk, mert a jó leírás fontos támpontot jelent az orvosnak, aki ez alapján hamarabb rátalálhat a kiváltó okra.
A beszállítói nehézségek okozta alkatrészhiány miatt ismét leállt a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban; a vállalat a munkavállalói oltására és új modellje sorozatgyártásának előkészítésére használja ki az időt. A munkatársak ezekre a napokra is megkapják alapfizetésüket, valamint a megfelelő juttatásokat.
Harmincöt évvel ezelőtt, 1986. április 26-án történt a csernobili atomerőmű-baleset, amely az egyik legsúlyosabb katasztrófa volt a 20. század második felében. Könyvek hírek mellé.
Bár eleinte sok szervezet kezdte majdnem véletlenségből alkalmazni a hibrid felhős és multicloud modelleket, mára kialakultak és egyre terjednek a tudatos stratégiák.