A Hszc Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium csapata nyerte a 2020-as Zsebpénzügyes vetélkedőt, melynek döntőjét a járvány miatt a hagyományos, decemberi időpontról április 26-ra halasztották a szervezők. A középiskolásoknak szóló pénzügyi vetélkedőre idén is rekordszámú, több mint 180 iskola diákjai jelentkeztek, akik ősszel három online fordul
Hétvégén kezdődhet meg a koronavírus elleni tömeges oltási kampány Indiában, azonban akadozik a regisztráció, miközben naponta dőlnek meg az újabb és újabb halálozási rekordok.
A Sophos “State of Ransomware 2021” felmérése azt mutatja, hogy a zsarolóvírus támadások utáni helyreállítás összköltsége elérte tavaly a közel kétmillió dollárt. A szervezetek 54 százaléka szerint a digitális támadások túl fejlettek ahhoz, hogy az informatikai csapatuk önállóan kezelni tudja azokat.
Annyi vakcina érkezett már Magyarországra, hogy bárki, aki regisztrált, napokon belül megkaphatja oltását - közölte az országos tiszti főorvos. Müller Cecília szerint a járványügyi adatok már kedvezőbbek, a kórházi ápoltak száma azonban még mindig magas.
Csütörtökön szavaz az Európai Parlament az egységes, minden tagállamban elfogadott oltási igazolványról, amelyet a tervek szerint júniusra bevezetnének a nyári utazások megkönnyítésére.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően 0-0,25%-on hagyta az irányadó kamatot az amerikai jegybank. Hamarosan kezdődik Jerome Powell sajtótájékoztatója, de várhatóan a kommunikációban sem lesz változás.
Péntektől kezdve beszünteti az OMNI réteg támogatását a Binance kriptotőzsde. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ezután nem lehet majd beutalni és kiutalni az OMNI hálózatán. Az indoklásban mindössze annyi állt, hogy felhasználói számára egy egyszerűbb és jobb élményt szeretnének…
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/04/28/4036/
Jelenleg is működik az online időpontfoglaló a koronavírus elleni oltásokra. A regisztráltak csütörtökre és az azt követő napokra a Sinopharm-vakcinával történő oltásokra foglalhatnak időpontot – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
Hihetetlen, mire képesek az emberek a lájvadászat érdekében. Egy netes oldal ezúttal Pogány Juditot vette üldözőbe: a kamuoldal azt állítja róla, hangszáldaganattal küzd.
Mexikóban is elkezdik gyártani a Szputnyik V koronavírus elleni vakcinát - közölte szerdán moszkvai közös sajtótájékoztatóján Szergej Lavrov orosz és Marcelo Ebrard mexikói külügyminiszter.
A továbbra is magas, napi kilencezret megközelítő fertőzési adatok mellett a holland kormány bejelentette számos, a koronavírus-járvány korlátozására hozott intézkedés enyhítését, szerdától egyebek mellett megszűnik az éjszakai kijárási tilalom, kinyithattak az éttermek és kávéházak teraszai és a nem alapvető fontoságú árukat kínáló üzletek - közöl
Már láthattunk, kóstolhattunk falafel golyókat a sarki gyrososnál, de mi magunk is elkészíthetjük otthon őket. A falafel egy főként csicseriborsóból készülő fasírt, mely a Közel-Keletről ered. A halal étkezés fontos része. Beleillik a vegetáriánus és makrobiotikus étrendekbe is, emiatt igen elterjedt.Már régóta része a streetfood kultúrának
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon szerdán: az euróval és a dollárral szemben erősödött, míg a svájci frankhoz képest gyengült.
Amerikai kutatók egy olyan matricát fejlesztettek ki, mely néhány másodperc alatt, egy egyszerű színváltozással kimutatja a cisztás fibrózist, azáltal, hogy hatékonyan képes mérni a verejték kloridszintjét. Így könnyedén diagnosztizálható lesz a betegség, akár már újszülött korban is.
Az MSZP és a Párbeszéd közös jelölteket állít a 2022-es országgyűlési voksolást megelőző ellenzéki előválasztáson - jelentették be a párt vezetői a Facebookon szerdán közzétett felvételen.
Kihúzták a Skandináv lottó 2021/17. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálat, így a jövő heti (18.) várható főnyeremény 290 millió forint lesz.
Érdemes csak friss állapotban fogyasztani ezt az élelmiszert, különben nagy gondokat is okozhat – ezt az 5 jelet mindenképp vedd észre, mielőtt nekiállnál az ízletes fogások elkészítésének!
Palvin Barbi egy nyereményjátékot osztott meg Instagram-oldalán, amely során drága ajándékok kerülnek kisorsolásra. Ám a rajongói nagyon rosszul fogadták a kezdeményezést.
Lassan már több, mint egy éve változott meg gyökeresen életünk és kénytelenek voltunk majdnem mindent átadaptálni az online térbe, ami eddig személyesen történt. Otthonról, különböző platformokon keresztül dolgozunk, tanulunk, tartjuk a kapcsolatot másokkal és még különböző csapatépítőkön és szórakozást pótolni próbáló programokon is részt veszünk.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően 0-0,25%-on hagyta az irányadó kamatot az amerikai jegybank. Hamarosan kezdődik Jerome Powell sajtótájékoztatója, de várhatóan a kommunikációban sem lesz változás.
A Scruton nyomán című sorozatban, ahol Sir Roger Scruton magyar nyelven eddig megjelent köteteiből választ minden alkalommal két-két idézetet Hörcher Ferenc és beszélgetőpartnere, első alkalommal Egedy Gergely volt a vendég.
A második félidőre nagyot fordult a kocka a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. A PSG a mérkőzés elején előnybe került, de a Manchester City két gólt szerezve nyert, s így előnnyel várja az elődöntőbeli párharc második mérkőzését.
A kétszeres Golden Globe-díjas amerikai színésznő elárasztotta Instagramját a Magyarországon készült fotóival. Jamie Lee Curtis a Borderlands videójáték-sorozat filmadaptációjának munkálatai miatt érkezett az országba és természetesen jó pár fotót is posztolt. Pár nappal ezelőtt egy magyar zászlót tett közzé, a kép mellé pedig azt írta, re